Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-14 / 2. szám

1912 I. évfolyam, 2 szám Szerda, augusztus 14 DÉLMAGYARORSZÁG Szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15. szám c= iosapesti szerkesztőség és kiadóhlvaUl <==> VI., Liszt Perenc-tér 9. c: LLÖPIZETESI AR SZEüEDEh egész évre . K 24-— félévre . . . R 12'negyedévre . R 6'— egy hónapra H 2' Egyes szám ára 10 fillér. ELÚPIZETESi AR viOEREN: egész evre , R 2S'— lélevre . . . R 14'— negyedévre . R ?•— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. I

M-sun: Szerkesztősei 305 ft,adóhivatal 834 Interurbán 305 u Budapesti szerkesztőse^ teleton-száma 21- 76. A győzelem. Lukács László miniszterelnök észrevéelére, melyet egy laptudósító előtt tett, az ellenzék minden részéből síirün hangzanak fel a cikkek, fejtegetések, elmefuttatások, hogy meggyöngítsék a győzőről és legyőzöttről szóló súlyos állítást. Sem okunk, sem kedvünk behatóan birálni azokat a megjegyzéseket, melyek a tények eltagadásával, a lényeges mozzanatok elhallgatásával s a lényegteleneknek előtérbe állításával, vagy pedig koholt tényekből merített okoskodással akarják a szenvedett vereségeket elpalástolni. Érthetőnek tartjuk, hogy ily kísérletek történnek, hiszen mindig a gyöngeség pszichológiai tünete volt, hogy végzetes tévedéseinek következményeit, kudarcait tőle telhetőleg elleplezni igyekezett. Csak a magában biró erő ismeri be balsikereit is, mert azokból is csak ujabb tanulságot és erőt merít további küzdelmeire. Az észrevételek között, melyek a miniszterelnök való tényeken alapuló állítását gyöngíteni akarják, vannak olyanok is, melyek a jobbhiszemüség látszatával jejlennek meg s nemcsak puszta ferdítéssel, 4>anem valamelyes érveléssel is bizonyítani , kivánják, hogy a véget ért technikai és zenés obstrukció után a munkapárt nem mondható győzőnek. Egy ily állítás szerint győzőről és legyőzöttről csak külső ellenségek háborújában lehet szó, a pártok parlamenti mérkőzéseiben nincs helyén ily megkülönböztetés, nincs győző és nincs legyőzött. Parlamenti „háborúban" az a kérdés, az ország ügye aratott-e sikert, vagy szenvedett-e kudarcot? Hát a kérdés ilyetén beállítását el is lehet fogadni. S bizvást kérdezhetjük, vájjon a munkapártnak sikerült-e eddig az ország életbevágó ügyét keresztülvinnie, vagy pedig az ellenzéknek sikerült-e a maga szándékát megvalósítania? Erre nyilvánvaló a felelet. A parlamentet s ennek működésében a magyar törvényhozás szuverénitását évtizeden át végső veszedelemmel fenyegette az obstrukció. Ezt az obstrukciót minden párt s minden politikus már elitélte s a nemzetre végzetesnek mondotta. A munkapárínak pedig sikerült azt a házszabályok megfelelő módosításával megszüntetni. Az már csak meddő szóvita, hogy ezt a munkapárt győzelmének, vagy az országos ügy sikerének nevezzük-e? Ép ugy csak merő szóharc, vájjon az ország biztonságát szolgáló nagyfontosságú katonai reformokat s a nemzeti művelődés ügyét uj lendületre emelő egyetemeket s a törvényhozás egyéb nevezetes müveit a munkapárt győzelmének vagy pedig az ország sikerének mondjuk-e? Hisz épen abban áll a munkapárt győzelme, hogy a magyar állam egészének szerzett sikereket. Világos tehát, hogy a munkapárt sikeresen vitt keresztül általánosan kivánt reformokat, az ezekkel szemben akadályként fellépett elenyésző kisebbség fáradozását meghiúsította, — tehát közkeletű kifejezéssel élve, győzött. Ámde ez állítás igaz voltát, a tények meggyőző erejét egyik-másik hang azzal akarja gyengiteni, hogy a győzelem nem volt igazi, — nem legitim módon, hanem erőszakkal történt. Vagyis ez a vádaskodó hang elismeri a munkapárt győzelmét s elismeri az elért eredmények üdvös voltát és törvényszerűségét, — csak a győzelem keresztülvitelének módját és eszközeit akarja megbélyegezni. Ámde ily okoskodással a legsúlyosabb benső ellentmondásba kerül s maga felett tör pálcát. Hiszen maga idézte fel az általa elitélt módokat és eszközöket, maga tette azokat mell ő zhetetlenekk é. Erőszakkai, az elenyésző kisebbség erőszakával akarta megakadályozni a saját maga által is helyeselt törvényeket s most megütközik azon, hogy ez erőszakkal szemben a többség törvényadta jogaival élt. Az ily felfogás szerint a többségnek csak egy joga van: tűrni, mig bármely kisebbség vele szemben irgalmat nem gyakorol, — menten bűnös a többség, mihelyt alkotmányEdmée. Irta: flnatole Francé. Horteur, „Étoile" alapítója, a „Revue Nationale" s a „Nouveau Siécle Illustré" szerkesztője, miután beléptem a fogadó-sSobájába, szerkesztői széke mélyéből e szavakkal fordult hozzám: — Kedves Marteau, írjon nekem a „Nouveau Siécle" ünnepi számába egy elbeszélést. Háromszáz sort az újévi ünnepi számba. Valami ügyes, élénk apróságot, amit arisztokrata illat lengjen át. Azt feleltem Horteur-nek, hogy én nem vagyok jó az ilyesmire, már abban az értelemben, amint ő mondta, de szívesen írok neki egy elbeszélést. — Szeretném, ha ezt a címet adná neki: Elbeszélés a gazdagoknak. — Én még jobban szeretném igy: Elbeszélés a szegényeknek. — Én is igy értem. Egy elbeszélést, mely részvétet ébreszt a gazdagokban a szegények iránt. — Igen ám, de éppen én nem szeretem, hogy a gazdagok részvéttel legyenek a szegények iránt. — Bizarre! — Nem bizarre, hanem tudományos. Én azt tartom, hogy a gazdag részvéte a szegény iránt sértő, megalázó s ellenkezik az emberi testvériséggel. Ha azt akarja, hogy a gazdagokhoz szóljak, ezt fogom nekik mondani: „Kíméljétek meg a szegényeket részvétetektől, mert nem tudják, mit^csináljanak vele. Minek a részvét ? Miért nem inkább az igazságosság? Számadástok van velük. Egyenlítsétek ki a számlát. Ez nem érzelmi ügy. Ez gazdasági ügy. Ha az, amit nagy kegyesen és nyájasan adtok nekik, arra való, hogy meghosszabbitsátok az ő szegénységüket s a magatok gazdagságát, ez az adomány igazságtalan s a könyek, melyeket belévegyitetek, nem teszik méltányosabbá. „Vissza kell szolgáltatni", mint ahogy az ügyész mondta a bírónak a derék Maillard Testvér beszéde után. Ti alamizsnát adtok, hogy ne kelljen visszaszolgáltatni. Adtok egy keveset, hogy megtarthassatok sokat s megdicséritek magatokat utána. Valamiképpen Szamosz zsarnoka beledobta gyűrűjét a tengerbe. De az istenek Nemezise nem fogadta el ezt az ajándékot. Egy halász megtalálta a gyürüt egy hal gyomrában s viszszavitte a zsarnoknak. És Polycrates elvesztette összes kincseit. — Ön tréfál. — Nem tréfálok. Én meg akarom értetni a gazdagokkai, hogy ők jótékonyak árengedménynyel és nagylelkűek jó haszon mellett, hogy kijátszák a hitelezőt s üzleti dolgokban nem ez az eljárás. S ez a figyelmeztetés esetleg hasznukra válhat. — Ilyen eszméket akar ön hirdetni a „Nouveau Siécle"-ben, hogy elsülyessze a lapot?! Ah! Köszönöm szépen, kedves barátom, nem kérek belőlük! — Ugyan miért akarja ön, hogy a gazdag máskép bánjon a szegényekkel, mint a gazdagokkal és hatalmasokkal? Megfizeti, amivel tartozik nekik s ha semmivel se tartozik, nem fizet nekik semmit. Ez a becsületesség. Ha becsületes, tegye ugyanezt a szegényekkel is. Csak azt ne mondják nekem, hogy a gazdagok nem tartoznak semmivel a szegényeknek. Nem hiszem, hogy csak egy gazdag is gondolja ezt. A bizonytalanságuk ott kezdődik, hogy tulajdonképpen mennyire is rug az adósságuk. S ugy találják, hogy nem sürgős a lefizetés. Jobb szeretnek a határozatlanságban maradni. Az ember nem tudja, mivel tartozik s egyszer-másszor törleszt egy kis részletfizetést. Ezt ugy hivják, hogy jótékonyság s ez nagyon előnyös. — De annak, amit az imént mondott, kedves kolléga ur, nincs semmi értelme. En talán nagyobb szocialista vagyok, mint ön, de egyszersmind gyakorlatias is vagyok. Megszüntetni egy szenvedést, meghosszabitani egy életet, megjavítani a társadalmi igazságtalanságok egy parcelláját, ez egy eredmény. Az a kevés jó, amit tettünk, meg van téve. Ez ugyan nem minden, de valami. Ha az a kis elbeszélés, amit öntől kérek elérzékenyit százat gazdag előfizetőim közül s hajlandóságot ébreszt bennük a jótékonyságra, ez tiszta nyereség lesz, amit a bajok f és szenvedés javára írhatunk. Igy tesszük, szép lassan, elviselhetővé a szegények helyzetét. — Vájjon jó-e, ha a szegények helyzete elviselhető. A szegénység nélkülözhetetlen a gazdagságnak, a gazdagság szükséges a szegénységnek. Ez a két baj egyik a másikat