Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-04 / 152. szám

1912 julius 4. DELMAQYARORSZAO 7 elnöklésével ülést tartott. Ezen az ülésen a folyó ügyeken kivül az uj állások betöltéséről is targyaltak és elhatározták, hogy négy ta­nítónői és- két tanítói állásra írnak ki pályá­zatot. Az uj állásokat a megválasztottaiknak szeptember elsején már el kell foglalniok. — Halálozás. Szeged egyik érdemes, pol­gára, Katona Hermán kereskedő, kedden esite 62 éves. korában! meghalt. Az elhunyt több mint egy évtizeden át .tevékeny szerepet vitt Szeged város kereskedelmi életében és halála általános .részvétet keltett. Az elhunytat ki­terjedt rokonság ,gyászolja. Temetése csütör­tökön reggel 8. órakor lesz $ zsidó temető ha­lottasházából. — A jövedéki adó éhuthelépietéae. A jön vedelemadóról szóló 1909. évi X. törvénycikk 1913. évi január 1-én életbe fog lépni és az adó­kivetés előkészítésére vonatkozó, munkálatok még az ősszel megindulnak. Ennek az uj adó­nemnek életbeléptetése céljából a pénzügymi­niszter az erre vonatkozó végrehajtási utasítás tervezetét valamennyi pénzügyigazgatóságnak megküldötte azzal, hogy alaposan áttanulmá­nyozva az abban foglalt rendelkezéseket, közös értekezleten tüzetesen beszéljék meg. Ezt a kö­zös értekezletet a délvidéki pénzügyigazgató­ságokra nézve julius 22-ikén és következő nap­jain fogják Szegeden megtartani, ahol az aradi, gyulai, lugosi, makói, nagybecskereki, temesvári és zombori pénziigyigazgatóságok­nak kijelölt tisztviselői vesznek részt. Az érte­kezlet vezetésével a pénzügyminiszter Tóth István miniszteri tanácsost, nagybecskereki pénzügyigazgatót bizta meg. Ez intézkedések alapján a szegéfli pénzügyigazgatóság fogal­mazási és számvevőségi tisztviselői a végre­hajtási Utasítás tervezetét máris bel nívókig ta­nulmányozzák. — Megvádolt orvos. Aradról jelentik: Feltűnést keltő ügybein indította meg az eljá­rást az aradi járásbíróság.Az ügy szereplője Arad .társa dal mának két ismert tagja: Bács­kai Héja dir .aradi orvos és Kovács Vince, Arad város kultert.ain.áosnoka. A két .férfiú között ugyanis sajnálatos incidens keletke­zett, amely .nemrég Aradon nagy rémüle­tet okozott bólyagQs himlőjárványinyal függ össze. Aradon a hólyagos ilnmlő járvány kö­vetkeztében több mint háromezren oltatták be magukat. A beoltottak kilencvenöt száza­léka komolyan .megbetegedett és némelyek napokig lázban feküdtek. Akkor azt a vádat kolportáltá'k, liogy Bácskai dr szamár-nyirkot használt az általa forgalomba hozott oltó­anyagok előállitásánál ós ennek következté­ben állott elő a kellemetlen lázas állapot. Bácskai dr megcáfolta ezt és egy budapesti egyetemi .tanártól szerzett vizsgálat alapján kimutatta, hogy oltóanyaga kifogástalan. Né­hány nappal .ezelőtt .az Andrássy-téren sétált Kovács Vince tanácsnokkal, aki szóbakozia előtte az oltások okozta megbetegedéseket. Szóvita keletkezett közöttük és Kovács Vince izgatottan ilyen kijelentéseket tett: — Azért, hogy maga mennél több pénzt ke­ressen, silány, régi oltóanyagot adott el a vá­rosban. Bácskai súlyos testisértésnek tartotta ezt. és saját maga készítette feljelentést .adott he a büntető járásbíróságnál, amelyben a kulturta­nácsnokot rágalmazással vádolja, ós kéri szi­gorú megbüntetését. — Egy tanár tragédiája. Timon Zoltán, az aradi fa- és.fémipari szakiskola t-auára már hosszabb" idő óta különös módon viselkedett a városban. Az utcákon hjányos öltözékben járt és az iskolában is feltűnő ideges volt. Ideg­haja az utóbbi napokban olyannyira erőt vett rajta, liogy bátyja. Timon Ákos egyetemi ta­nár Moravcsik Emil orvosprofesszor asszisz­tensét levitte Aradra, hogy bátyját vizsgálja meg. A tanársegéd megállapította, hogy a sze­rencsétlen ember elmebajos. Tegnap aztán a •szerencsétlen ember töltött revolvert és egy nagy konyhakést vett magához és azzal ment ki az utcára, hogy mindenkit agyonlő. Visel­kedése annyira fenyegető volt, hogy az aradi rendőrkapitány három detektívet küldött ki a lakására azzal, hogy fogják e.l a dühöngő em­bert. Sikerült is hátulról nagy erőfeszítéssel le'teperniök. Ma hajnalban kényszerzubbony­ban szállították fel a tragikus sorsú tanárt a lipótmezei elmegyógyintézetbe. — Az alaótanyai szent. Engi Tüdő Vin­céről sokat beszélnek hivatalos helyeken. Ez az ember az Aisótanyán szentnek adja ki ma­gát, kuruzsoil, amiért sokszor meggyült már a 'baja. Engii ellen most megint panaszos föl­jelentés érkezett a csanádi püspökhöz. Ezúttal ia mindszenti plébánúahivatailtól, A följelentés azt panaszolja, hogy Engi Vince alsótanyai lakásán vidéki zarándoklókat fogad és foly­tatja ismét a régi üzelmeit. Az öreg vallásoskodik, imádkozik, persze pénzért. Azt híreszteli, hogy az adományokból gyűlt pénz­ből kápolnát építtet. Lehet különben, hogy ez komoly szándéka is, mert az alsótanyai lel­készi hivataltól és a kerületi esperestől enge­délyt is kért már a kápolna építésére, de a kérelmet el utasították. Glattfelder Gyula dr püspök a tanácshoz intézett átiratában a ta­nyai kapitányság fölhasználásával szigorú intézkedést kér Engi Tüdő Vince ellenőrzé­sére s fölhívja a tanácsot, liogy ha tudomá­sára jutnának Engi ujabb üzelmei, azokat to­rolja meg s erről őt értesítse. — A magyar úszók tréningje. A magyar úszók bámulatos gyorsasággal szokták meg a svéd viszonyokat. Sőt már a százméteres egye­nes pályával is megbarátkoztak. Különösen Beleznay László formája örvendetes. Mindjárt, első tréningjén könnyen úszott száz métert 1 perc 9.4 mp. alatt, aAi már biztató formának a jele. Gyönyörűen fejlődik Lastorres. Több­ször úszta meg a négyszáz métert 5 perc 40 másodperc alatt, bizonyos tehát, liogy a ver­seny napján rekordverő formában lesz. Mell­uszónk, Demján Oszkár napról-napra javul. Négyszáz métert 6 perc 45 másodperc alatt, száz métert pedig 1 perc huszonnégy másod­perc alatt úszott. Hátonuszómk közül egye­lőre Szentgróthy még jobb Baronyinál. Két másodperccel úszott jobb időt nála. Száz mé­terre 1 perc 24 mp. volt az ideje. Egyedül Za­chár Imre formája aggasztó. Kétszáz méter meguszásához 2 perc 49 másodpercre volt szük­séges, ami nagyon rossz jel az uszóstafétára. Legalább tiz másodperccel kell megjavulnia Zachárnak, liogy megnyerhesse a magyar csa­pat olimpiász legszebb versenyét. Ausztrália ugyanis nagyon erős stafétát küld majd a starthoz. Legalább 2 perc 38 mp. lesz ennelc a stafétának az átlaga, nehéz lesz tehát meg­verni. Jóformán minden Zacliár tréningjén múlik tehát. — A vér átomlesztése. A nagyhírű amerika' sebész, Alekszander Carrel, aki legutóbb nagy feltűnést keltett azzal az uj módszerével, amely szerint .beteg szerveket ujakkal tud pótlóni és egyes szerveket a testen kivül is hosszabb időn át működésben tud tartani, a napokban Pozzi professzor párisi intézetében rendkivül érdekes előadást tartott arról, hogy a vér átömlesztésével miként lehet a beteget meggyógyítani. Maga a vér átömlesztése alap­jában nem uj dolog és Denis francia orvos már a XVII. században sikeres kísérleteket folyta­tott ebben az irányban, habár a sebészet ak­koriban még nélkülözte azokat az eszközöket, amelyek az ily műtéteket teljes sikerhez veze­tik. Az elvérzés veszélye ugyanis rendkivül nagy, Carrel tehát a technika legújabb vív­mányait használta föl a vérátömlesztés ered­ményes végrehajtására. A hires sebész kísérle­teiben immár oda jutott, hogy képes a beteg ember ereibe egészséges ember vérét átömlesz­teni és ezzel az előbbit alaposan meggyógyí­tani. Különösen vérszegény gyermekeknél és nőknél bámulatos eredményeket ért el. El­mondotta előadásában annak a íiuuak esetét, aki oly beteg volt, hogy állapota már komoly aggodalmakra adott okot, A fiu apja jelentke­zett az orvosnál és felajánlotta saját vérét, hogy gyermekének egészségét helyreállíthas­sa. Az eredmény egyszerűen csodás volt: amint az apa vérének egy része átjutott a fiu ereibe, a beteg gyermek halvány arcát azon­nal élénk pir borította el, fehér ajkai kipiro­sodtak és mintha az egész gyermeket kicse­rélték volna, élénkké és fürgévé változott . . . A vérátömlesztés egyébként közvetlenül tör­ténik, a felvágott erek végét ráborítják egy kaniibe, amely átvezető csatornául szóigál. Természetes, hogy ily műtéteknél csupán telje­sen egészséges ember vérét lehet fölhasználni. Amerikában egyébként néni ritka dolog, hogy az emberek újságokban ajánlkoznak ilyen mű­tétekhez és megfelelő honoráriumért szívesen átengedik vérüket. Sokan vannak egyébiránt olyanok is, akikre valóságos jótétemény, ba a túlságos sok vér egy részétől megszabadulhat­nak. — Allatdijazássk. A Bácsbodrogmegyei Gazdasági Egyesület Báesmonostoron szarvas­marhadijazást rendezett Törley Gyula elnök.lé­sével. Az első dijakat üszők után Szeletics Ist­ván, tehenek után pedig Rauschnitz Ignác kap­ták meg, A dijazásra összesen 54 tehenet, 20 üszőt, 12 borjut és 15 tenyészbikát hajtottak fel. Az anyag várakozáson felül jó volt. — A Ba­ranyamegyei Gazdasági Egyesület á földmive­lésügyi kormány támogatásával Lovászlietény­ben és Keszüben tartott állatdijazásokat, mely altalommal közel 2000 koronát osztott ki az egyesület dijakban. — A Temes vármegyei Gazdasági Egyesület Varadia községben tar­totta meg idei harmadik állatdijazását. Dijak­ban 800 koronát osztottak ki. Á felhajtott anyagot a biráló-bizottság általában jónak ta­lálta. — A Torontálmegyei Gazdasági Egyesü­let Zichyfalván rendezett tenyészállatkiállitá­sát nagyszabású ünnepséggel és lóversenynyel kötötte össze. Az ünnepségen a környéknek úgyszólván egész gazdatársadahna megjelent. Az állatdijazáson az első dijakat Donauer Jó­zsef, Hasenfratz Mihály, Krollenthaler Mihály, Fául János, Mayer Mihály, Schneider György, Günter János, Wingert Ádám, Szöllősi József és Mayer Fülöp állatainak Ítélték oda. Előve­zettek a dijazásra 317 darab állatot. — Ha csúza és reumája van, csak a Borolint használja masszírozásra. Ez a szer csodákat mivel, ha azt rendszeresen használja. 2 mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm NYOMTATVÁNYOKAT IZLÉ9ES KIVITELBEN KÉSZÍT QYORSAM A .DELMAQYARORSZAO' HI«UM>- ÉS NYOMDA VÁLLALAT 5ZE6ED, KORONA-UTCA 15. f§ 5 é m w é é 0 0 % 0 w % t 0 % j KOSZORÚ- £S CS0X0R-SZALA6 FELIRATOK «R«HYOZASÁT GYORSAN és OLCSÓN KÉSZÍT OÉLMAQYARGRSZÁG' KÖNYVKÖTÉSZETE. - TELEF0NS7*M 8» Telefon Értesítem a nagyérdemii Knrík«V I*V7Cpf UPtlHpfllnípt <Vár-utca, íőpostával szemben) átvettem és azt ujonan át­87°- közönséget, hogy a volt IMII V1, • Okítva ma, csütörtökön, megnyitom. Főtörek­. n « £ y _ « ? J. JL -n Ir-AriTT h Htm I Uil.ni 4-inrrf nn Irnwnlt bnelrni . _ ( Koróssy Jo; sörcsarnoR vésem lesz a n. é. közönséget jó magyar konyhával, kitűnő, tisztán kezelt buckái vj,. * ílxrtAn irn,**AA„volt Kőrőssv íózsef borokkal kiszolgálni: az igent, iparos és vidéki urak pártfogását kérem tisztelettel 1131111311 Uyill3 VCIlClCglöS 9298 Minden szerdán és pénteken halpaprikás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom