Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-09 / 156. szám

1912 III. évfolyam, 156. szám Kedd, julius 9 (SSzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ea Korona-utca 15. szám c=j Ssdapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., ea Városház-utca 3. szám a ELŐFIZETESI AR SZEGEDEK egész évre . K 24"— félévre ... K 12' negyedévre . K 6'— egy hónapra K 2' Egyes szám ára 10 fillér. - í ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN i egész évre , K 28— félévre . . . K 14 — negyedévre . K 7-— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZÁM: Szerkesztősei 305 ca áiaíóhsvatal 8 interurbán 305 Budapest: szerkesztősen teleion-számx 153— Szentesítés után. Láthatja az ország, mennyire nem váltak be azok a botor remények, amiket az ellenzék táplált a maga és mások ámítására, hogy: a véderővei hozott országos határozatokból nem lesz törvény, mert a korona megtagadja szentesítésüket. A katonai javaslatok neve tegnap óta 1912: XXX—XXXíV. törvénycikk, a szentesítő záradék rajtuk van s a törvénytár utján kihirdetésük elrendelt dolog. Nincs egyéb hátra, mint a végrehajtás, aimi a kormány, a véderő s a nemzet együttes feladata. Az ellenzék tehát egy illúzióval szegényebb a nélkül, hogy egy agitatórius eszközzel gazdagabb volna. Mert a hajlam ugyan aligha hiányzik nála az ily irányú izgatáshoz, ennek lehetősége elé most már hathatós korlátokat emel a jogrend és alkotmány. Szentesitett törvények ellen izgatni alkotmányos ,iországban tiltva van. Aki azoknak akár törvényes érvényét vonja kétakár jogerejüket tagadja, akár életbeléptetésük ellen izgat, vagy irányukban ellenszegülésre tüzel: azt a büntető törvény szjgoruan sújtja. Ezt nem ,fenyegetéskép" mondjuk. Mert vájjon fenyegetés-e a törvényes rendelkezések egyszerű idézése? Fenyegetés-e a közönség figyelmeztetése arra, hogy a mai nappal uj helyzet előtt állunk, olyan helyzet előtt, amikor a törvény érvényét és hatályát megtagadni közjogunk és tételes törvényeink érteimében megtagadni tilos. Ennek megállapítása nem fölösleges' akkor, amikor ellenzéki részről olyan hurokkal pengettek, hogy egy-egy törvényhatóság meg fogja tagadni a sorozást. Nem hisszük, hogy erre komolyan gondoltak; tisztán látjuk, hogy ezt is tudva használták izgató fogásnak, anélkül, hogy egy percig is komolyan vették volna. De a nagyfokú és rosszhiszemű izgatás közepett jónak láttuk az uj állapot bekövetkezését hangsúlyozni. Hisz maga Andrássy Gyula gróf, sőt még Ápponyi Albert is (a szeged-szabdkai gyűlésen) szükségesnek tartották inteni saját híveiket, hogy az uj katonai törvényeknek engedelmeskedni tartoznak, külömben súlyos kockázatnak teszik ki magukat. Nos, Andrássy és Ápponyi is fenyegetnek, amiért a törvény hatályosságára, érvényességére figyelmeztetik az országot? A-véderőreform nem kérdés többé s a korona ténye után a törvény érvényét tagadni, hatálya ellen ágálni, nem lehet. Lehet törekedni a törvény megváltoztatására törvényes utón; ez minden állampolgárnak joga. De erre, azt hisszük, az országban senki, még maga ellenzék sem gondol. , Az ellenzék is tudja, hogy a korona felségjogokat gyakorol a szentesítés megadása vagy megtagadása alkalmával s koronázott király ebben korlátozáshoz •12 kötve nincs. Alkotmányos szempontból csupán az mértékadó rája nézve, hogy az elébe terjesztett javaslatok kifejezik-e a parlament mindkét házának a többség elv alapján létrejött akaratát? Ha erre nézve nincs kétség, vétójogával akkor is élhet, de ha azzal nem akar élni, ugy a szankció megadásában semmi sem gátolhatja. Sem a parlament két háza egymást, sem a két ház a koronát nem szokta informálni akár a határozat tárgyi motivumai, akár a keletkezés formák felől. Ezek belső ügyük. Ök határozataik kimondásában önállóak, egymásnak alá nem rendelvék. A képviselőház szabadon iniciálhat s a főrendek csak azt kérdik, hogy valóban házhatározat kerül-e elibük. A korona sem keres egyebet döntő szava előtt, mint azt, hogy az országgyűlés mindkét házának elhatározásával legyen dolga. Ezek a törvénnyé emelkedés törvényes kriterionjai. A véderőtörvények mindezeknek megfeleltek: a képviselőház többsége hozzájárult s igy a legfelsőbb szentesítés még alukilag is fölötte áll minden jogi kétségnek vagy kifogásnak. De hivatkozhatunk e kérdésben külön tekintélyre, kit az ellenzék valószínűleg respektálni fog: ez Andrássy Gyula gróf, ki egyik esti lap szerint teleíonice nyilatkozott akép, hogy a „szentesitett törvények ellen mm szabad tovább agitálni, mert ... az érdekeltekre nézve az engedetlenség súlyos következményekkel járna Tavaszszal, Irta: Emilé Zola. I. Qib, az örökös eső, unalmas, szürke eső, mely szürke fátyollal borítja, be az eget, a szép májusi és júniusi eget! Az ablakhoz megyek, felemelem a függöny sarkát. A na.p, mintha vízbe fúlt vo! na. Kék sötét, tompa felhő között evickél, sápadtan, rozsdásan, halványan, mint egy ia kétségbeeséstől öngyilkossá lett égitest. Ismeritek az esős tavaszkor fanyar, mogorva szelét t Elhagyjuk Parist a költők tavaszakor, a. szivünk mélyén álmodott tavaszszal s kezdődik a halk, édes szezám, a. virágszőnyegaklkeil tarkázott pázsit, a hoszszu, rejtelmes alkonyatok. Jő az est. Az ég fekete, a táj esend.es, mint a hajlott, egyetlen fénycsóva sem csilláin meg a kihűlt, hideg ha mujn tűzhelyen. Nagy léptekkel kerülgetjük a gyalogutak pcesojáit. S miikor belépünk a nagy, mélabús szobába, ahol ia tél minden didergése felhalmozódott, itn;gdide.rgünk, becsukunk ajtót, ablakot, tüzet rakunk a venyigékből, keményen szidva, korholva a nap lustaságát. Az eső már nyolc napja esik, egyre esik. A távolban, az elöntött rétek meg-megcsilWó tavai között szomorúan, furcsán bóbiskol a nyárfák sora. Aztán következik a nagy szürkeség, hulló esőcsöppek szeszélyes, kusza függönye zárja el a horizontot. Ásítunk, már a kacsáik iránt is érdeklődünk, akik az esőben is kimerészkednek az utcára, tűnődve nézzük a kékesem yős parasztokat. Még jobban ásit.unk; a kályha, füstöl, a venyige recseg-ropog, de ueni ég, ugy látszik, hogy az ár egyre magasabban emelkedik, betöri az ajtót, beszivárog a hasadékom, réseken, mint végtelenül finom por. S a;z ember kétségbeesésében, dühében újra vonatra ül, Párisba megy, szidván a napot, a tavaszt, mindent . . . II. Legjobban mégis csak a fiakkerok boszszantanak, amint a pályaudvarok felé döcögnek. Podgyászolkkal, csomagokkal vannak telve s utasaik olyan édeskés mosolygással gördülnek végiig a városon, mint a bilincseiktől megszabadult foglyok. Mig én a járdát rovom, ők kék folyók, nagy-nagy tengerek, magas kegyek, hatalmas erdők felé robognak. Ez talán ali9z a sziki aoduho? utazik, melyre én is rátaláltam Marseille mellett ! Nagyszerű az az odú, az ember levetkőzhet benne, mint egy kabinban s minit a hullámok eljönnek hozzá látogatóba. Ainiaz bizonyára Normandiába utaúik, abba a kies, szép faluiba, melyet én is szeretek, igen, ott, a szőlődomb közelében van a falu is a szőlődombon fanyar bor terem, mely oly pompásan karcolja, a torkot. Ez valami (árnyas, kedves helyre utazhat, amaz pedig valami szép, napos vidékre, ahová ón is ugy szeretnék elmenni. A kocsisok ostorcsapásokkal ösztökélik lovaikat. Nem is gondolnak arra, hogy ostorpattogásuk álmaimat kergeti szét. Ök csak •arra gondolnak, hogy a podgyász nehéz és a borravaló könnyű. Ugy látszik, azt sem tudják, milyen gyászos fájdalmat okoznak azoikmák a szegény embereiknek, kiket sorsuk arra itált, hogy Parisban maradjanak iós az utcák forró aszfaltján süttessék barnára lábukat. Oh! ia fiakkerek e végnélküli isorsa! és ml ind a pályaudvar felé gördül, mind olyan, mint nagy, nyitott kalitka, melyből kirepül a madár! a szabadság, az igazi szabadság hiu, kegyetlen mása! Lidércnyomás, mely minden itavaszszal rámnehezedlik, felkeres szobámban és eltölt a zöld lombok és szabad ég látásának apaszthataflan vágyával. III. Szeretnék kicsiny, egészen kicsiny lenni, besurranni, bebiebujni ennek a rózsakalapu nőnek ia málhájába. Nagyon jól viselném magam a, csomagban. Beszívnám a selyemszökinyák, a finom vásznak, édes holmik gyöngéd, nemes illatát. Vlilágos selyem,ruhákon