Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-28 / 109. (173.) szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. julius 28 Gaál szenátornak igaza van, amikor fej­leszteni akarja a szegedi rendőrséget és So­mogyi Szilveszter dr főkapitánynak is igaza van, amikor a tanács nagy jóakaratára ösz­szecsapja a tenyerét. Mert a szegedi rendőr­ség szervezete, épen ugy, mint más vidéki­városban, nagyon hiányos és a tanács fukar­ságig fajuló költségkíméléssel akasztja meg a rendőrség fejlesztését. Bizonyos az, hogy a rendőrség létszálba nem felel meg a la­kosság számarányának és a város arányai­nak. A bűnügyi osztály szervezete pedig te­hetetlenül hézagos. A bűnügyi osztályt -rryanis Szegeden egy rendőralkapitány, két osztályjegyző és hat detektív képviseli. A bűnügyi kapitánynak egy irnok segédkezik. A bűnügyi osztály tagjainak a kihallgatá­soknál még irnok sem áll a rendelkezésükre. No és te hat detektív. Néha egy bűnügy is föltétlenül megkívánná tiz-tizenöt detektív agilis munkáját. A bűnügyekben most két vagy három detektív teljesít- szolgálatot. A „többi" a íeszortját intézi. Néhány héttel ezelőtt gyanús haláleset történt Alsóvároson, a nyomozásban negyven rendőr segédke­zett. Az egész környéket ki kellett hallgat­ni. Ugyan mit tud ilyen esetben két vagy három detektív? (Még ma is titokzatos a ha­láleset.) A bűnügyi osztályban imulaszthatatlan az állandó inspekció. Megtörtént legutóbb, hogy egy bonyodalmas és súlyos bűnügyben eg\ detektív ót óra hosszat várt a nyomozást ve­zető rendőrtiszt viselnie, hogy referáljon a nyomozásról. Hátha abban az esetben nyom­ban intézkedni keltett volna? Ujabb kihí'l­gatásr. eszközei n, megakadályozni valakinek a sz kését vagy más irányban kiterjesztem a nyomozást? A napokban ügyeletes szolgálatot te'tesi­íett egy rendőrbiztos. Egy vidéki városból táviratot kapott, bűnügyben. Abban az ügy­ben a szegedi rendőrséggel már táviratváitás történt, természetesen a bűnügyi osztály A vörös bankár. Irta: SZEKTA JENÖ. A tSesér kibámult az ablakon a finoman szitáló esőbe, amely szinte eltemette egészen a szemközti íőzsdepalota hatalmas körvonalait. Viharvert galambok tollászkodtak az egyptomias pillérek alatt. A tőzsér sóhajtott s csak bámulta a szűnni nem akaró zivatart, nem a filozóf merengé­sével, vagy a költő rajongásával, hanem mint üz­letember, aki azt latolgatja, hogy mennyi kárt, vagy hasznot tartogat számára az idő. Mint főnöke a Ko­vács és Társa gabonabizományos cégnek, amelynek nagy érdekeltségei voltak zabban és kukoricában, most különösen lebilincselte a figyelmet az előtte le­zajló természeti tünemény, amely érdekesebb volt a számára bármily szenzációs szinházi előadásnál. Becsöngette a titkárát. — Hogy zárult a kukorica? — kérdezte. — Nyolc és féllel, — felelte a hivatalnok. — Különös, — mormolta a bizományos s megsi­mogatta sötét vörösbe játszó szakálát, amelybe vi­lágos ezüstszálak is vegyültek. — Igen, esett a jég, hetekig tartó szárazság volt, csenevész tengeri termett, e miatt szökik az ára egyre följebb, mintha sólyomszárnyakon vágtatna előre. Csalódottan csóválta a fejét. — Hozza be a postát, — mormolta szórakozottan. De sürgönyt hoztak. Ezt bontotta föl először. Ha­lálsápadt lett. Az üzleti gond egy pillanat alatt el­párolgott az agyáról. Dermedt arccal bámult a tán­coló betiikre. Kétszer, háromszor is el kellett olvas­részéről. A rendőrbiztos fölbontotta a táv­iratot, de fogalma sem volt arról, hogy mi­lyen ügyről lehet szó. Mit cselekedhetett mást, félretette a táviratot és másnap reg­gel átadta a bűnügyi osztály vezetőjének. Kerületi orvos sem teljesít ügyeletes szol­gálatot a szegedi rendörségen. Nemrégen öngyilkosság történt, za ügyeletes rendőr­tiszt öt kerületi orvosnak is telefonált, de eredménytelenül.! Végre egy orvos szíves­ségből megjelent a helyszinen és konstalálta a halált. De nemcsak a bünügyi osztály szervezete hiányos. A kihágási és köz igazgatási ¥é­sztprtfSm is bajok véimk. A segédszemély­zetet is aránytalanul nagy munka terheli. Hogy a javadalmazásról is szó essék, föl­emiitjük, hogy a rendőrségen mindenki pa­naszkodik és kesereg az éh-tér miatt és ugy várják a drágasági vagy akármilyen pótle­kot, mint a Messiást. 6yöz a forradalom. — Résen áli Bács. — (Saját tudósítónktól.) A törökországi vál­ságban megtörtént az első döntés: az uj kor­mány a katonai liga pártjáiyi állíMt, fölosz­latja a parlamentet s a fölkelő albánok min­den- kívánságát teljesiti. Ez az eddig uralko­dó uj-török párt teljés véreségét jelenti. Mi­vel nem valószínű, hogy az eddig kormány­zó párt könnyű szívvel bele fog nyugodni a változásba. Törökország válsága tulajdon­képpen csak most ipg kezdődni azzal a küz­delemmel, melynek az uj-török párt és a ka­tonai párt között ki kell törnie. Valószínű, hogy a küzdelemben a hadse­reg lesz az erősebb és igy a török válságból nenizeúközi bonyodalom \nem \származik. Azonban a nagy politikában semmi sem bi­zonyos, — gondolja Berchtold gróf, külügy­nia, mig megértette egészen a szörnyű hirt, amely jéggé fagyasztotta a vért az ereiben. A sürgöny csak nyolc szóból állott. Igy hangzott: Lánya halálán van. Látogassa meg azonnal. Margittai Krisztina. Kábultan tekintett körül. Tán csak gonosz lelkek incselkednek vele. Margittay Krisztina a főnöknője volt egy előkelő vidéki nevelőintézetnek, ahova csak nagyrangu és kiváltságos családok gyermekeit vet­ték fel. Csak nagy utánjárás és előkelő *irak befo­lyása révén sikerült itt elhelyezni a különben dús­gazdag bankár leányát. De ő, aki magára nem so­kat adott, a Wesselényi-utca egy piszkos műhelyében szivta magába az első világosságot, mégis büszke volt rá, hogy egyetlen gyermeke grófkisasszonykák között nevelkedik. — Magdolna! — sóhajtotta elborultan, nevén szó­lítva és hivogatva a gyönyörű gyermeket, aki e pil­lanatban teljes frisseségében megjelent vak és föl­izgatott képzeletében. — Te voltál a szivem király­nője. S most te is elhagysz. Hát van lelked? Mag­dolna! Kábultan temette az arcát a tenyerébe. — Keveset törődtem a gyermekkel, — keveset, — sóhajtatta önvádlóan. — S szegény most meghal, ide­genek között, talán nem is láthatom többet. Pedig dehogy is nem törődött vele,, dehogy is. Haj­nali négy órakor kelt föl és késő éjszakáig törte ma­gát poros Íróasztala mellett: szegényen élt mint va­lami napidijas, fogához verte a garast, hogy valami­kor minden kincset ennek a tizenhárom éves csöpp­ségnek artába elé tehesse. És most haldoklik. —> Hát lehetséges ez! Alig három hónapja, hogy utoljára látta, akkor még tiszta volt, üde és szép, miniszter, aki, mint alább közölt táviratunk jelenti, eddigi szándékát megváltoztatva, nem megy Karlszbádba nyaralni, hanem Kai tcnleuígebenten tölti a nyarat. Kaltenleuget­gefcen csak félórányira van Bécstől, innen a a külügyminiszter minden nap bemehet a hi­vatalába és résen lehet, ha a török válság hullámai netalán tulcsapnának a török biro­dalom határin és nemzetközi beavatkozást tennének szükségessé. A törökországi eseményekről ma a követ­kező táviratokat kaptuk: A KATONAI LIGA GYŐZELME. Konstantinápoly, jul. 27. A kormány elhatározta, liogy minden lé­nyeges pontban teljesiti a katonai liga kíván­ságait. Ennek következtében a török képvi­selőházat mái1 a legköéflebbi 'apókban fel fogják oszlatni, A kormány elhatározta azt is, hogy az albánügyek rendezésében a leg­messzebbmenő engedékenységet fogja tanú­sítani. URAK A FÖLKELŐK. Üszküb, jul. 27. A prisztinában összegyűlendő fölkelők 'száma egyre szaporodik és ma már huszonöt ezernél is többen vannak. Mult éjjel ment ke­resztül a városon az a különvonat, amelyen a speciális küldöttség utazott. Minden to­vábbi csapatszállitást megszüntettek. Az uj kabinet állandóságában itt nem biznak. Üszküb, jul. 27. Hasszán bég, volt prisztinai képviselő, aki a fölkelők élére állott, fölszólította a Kaka|­nik mellett lévő török csapatok parancsno­kát, hogy tartózkodjék minden előnyomu­lástól; a prisztinai táviróhivatal főnökének pedig megtiltotta, hogy hivatalos sifferes táviratokat továbbítson. mint a frissen fakadó mezei rózsa. Hajában csokorba kötött szalag, ahogy a növendékleánykák viselik. Milyen ennivaló volt, milyen kedves, — Magdolna! — kiáltott föl újra, de a hangja zú­gott, mint a vérétvesztett oroszláné, haragosan, hogy összefutottak a hivatalnokai. — A menetrendet! — hörögte kábultan s eszelős mosollyal zuhant vissza a székébe. * Egy óra múlva már vonaton ült. Aratás után volt már s a letarolt mezők fölött fekete madarak szállin­góztak. Komor és sivár kép! A_ tőzsér megtörölte verejtékes homlokát. . — Az anyja talán jobban gondját viselte volna, — suttogta, — ha élne szegény. A vágtató telegráfpóznák gyprsaságával, mint a vetitett képek, tűntek el előtte immár céltalan és si­vár életének az emlékei. Gondok között lezajlott if­júsága, az első siker, széditő utja a milliók felé s nő­sülése. Egy kedves szőke leányt vett feleségül, aki azonban meghalt fiatalon, huszonegyéves korában; tüdővészben. — Csak idejekorán oda ériek! — mormogta sápad­tan s ugy találta, hogy a vonat ólmos lassúsággal cammog előre. Kitekintett az ablakon. Az ut tengeriföldeken vitt keresztül. Ez egy pillanatra lekötötte a figyelmét, föl­támadt benne az üzletember s a vetés jóságát latol­gatta. Nini! A kukorica egész rendes. Nem olyan rossz, ahogy a tőzsdei vészhirek regélték. — Milyen szép! — szólott öntudatlan elragadtatás­sal, utitarsai felé fordulva. Két nő ült a szakaszban. Ezek érthetetlenül moso­lyogtak össze.

Next

/
Oldalképek
Tartalom