Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-25 / 169. (170.) szám

>912 ül. •vtolyam, 169. szám Csütörtök, julius 25 z&ponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ea Korona-utca 15. szám •=> Södapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., sa Városház-utca 3. szám c=i ELOFIZETESI AR SZEGEBEN egész évre . R 24-— félévre . . . R 12-negyedévre . R 6'— egy hónapra R 2'Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDEKEH t 9 TELEFON-SZÁM: egész évre , R 28-— félévre . . . R 14'— J Szerkesztőség 305 c=í Riadóhivatal 834 negyedévre. R 7'— egy hónapra R 2.40 j Interurbán 305 Egyes szám ára 10 fillér. & Budapesti szerkesztősig teteion-száma 128—12 Párbaj a fórumon. Hiába áhítozik az egész ország rend és békesség után, ugylátszik, az anynyira óhajtott nyugalom még az őszszel sem fog bekövetkezni. Sőt, ha az előjelek nem csalnak, a szenvedélyek vihara egész vadságában fog kitörni s az őszi ülésszak ismét a botrányok egész sorozatát fogja meghozni. Pedig az ország kifejezetten akarja a harcos felek megbékélését Az ellenzék nem tud felmutatni pozitív sikert, melyből az lenne kiolvasható, hogy az ország értelmiségének csak egy tekintélyes kisebbsége is követni akarná árkon-bokron keresztül. S ha nincs vele az ország, akkor ugyan mit akarhat? Fejetetejére akarja állítani, összeakarja kuszálni az amúgy is bonyolult helyzetet, úrrá akarja tenni a parlamentben az anarhiát, talán egyenesen azzal a céllal, hogy provokálja a a többség legerősebb rendszabályait, bizonyára abban a naiv föltevésben, hogy a megismétlődő sérelmek kiváltják majd a vele szemben az ország szentimentálizmusát. De lehet az is, hogy azért akar tovább haladni a megkezdett uton, hogy mint tiz esztendőn keresztül, möst is az obstrukció diktáljon majd, hátha ezen az uton sikerülne nekik személyi téren győzelmet aratniok. Ezért hajlandó az ellenzék bekötött szemmel az elnöki rendszabályok és esetleg meghozandó mandátomfosztó törvény kerekei elé vetni magát. Ha pedig az ellenzék vakon halad a botrányok és az erőszakosságok göröngyös utain, természetes, hogy a többség nem bánhat el kesztyűs kézzel velők, akkor a józan logika szerint össze kell mérni az erőket, meg kell ütközni újra a dacos ellenféllel s a harcot addig nem lehet abbahagyni, mig az egyik fél csak egyet is lélekzik a porondon. Elvitázhatatlan tény, hogy az ország nem lovalja bele ebbe a harcba az ellenzéket, sőt minden erejével hozzájárul harci elszántságuk lehűtéséhez s ha olvasni tudnának az eseményekből, az a sok hideg zuhany, ami a törvényhatóságok állásfoglalásaiból érte őket, a harc helyett inkább a kompromiszszum keresése felé irányítaná sajkáikat. Amikor tehát az ellenzék még a delegációba is beakarja vinni az obstrukciót s ott is provokálni akarja a rendőri karhatalmat, kétségtelen, hogy az ország akarata és hangulatai ellen kész cselekedni. Honnan meriti az ellenzék az erőt a meggondoltan és kockázatos kalandhoz ? Azt hisszük, hogy nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy bizonyos mértékig Andrássy Gyula gróf akadémikus izii fejtegetéssei teszik a taplót a fülükbe. Andrássy minden higgadsága ellenére is, a tények ferde megvilágításával, a konzekvenciák helytelen alkalmazásával a maga részéről is harcot hirdet a kormány ellen. De ő csak elvben fogadja el a hideg medencét, a lábát dehogy is mártaná bele. Elitéli az obstrukciőt, de elitéli az eröszakot is. Nem mondja meg, hogy mi tett volna hát ellenszere a tiz éves perlamenti anarkiának, milyen eszközzel lehetett volna kiirtani ezt a fekélyt, — mert ő is annak tartja — ha nem az operatőr késével ? Kétségtelen, hogy Andrássy fejtegetései csak rontanak azon a benső tisztuláson, amelyen az ellenzék már kezdett átmenni. Szarvakat növeszt nekik s táplálja elhamvadt illúziók tüzét, Azt a látszatot kelti, hogy velük van, holott szive mélyéig megundorodott az obstrukciótól, mely az ő kormányának ' pilléreit is alásta. Hogy Andrássy, szereplése milyen disszonáns hangokat vált ki, arra jellemző annak a közvélemények a felfogása, amely eddigelé mindenkor az ő szekerét tolta s utmutatás ez mindazok számára, akik limonádés szentimentálizmussal nem tudnak önálló véleményt alkotni a mostani helyzetről. Nagyon logikus, amit ezekről az emberekről az Andrássyhoz egykor olyan közzel álló Budapesti Hir lap tegnapi vezércikkében mond. íme az idézett lap lesújtó véleménye: „Nem látja-e Andrássy Gyula gróf, hogy a nemzet ügye az ország sorsa, a haza minden érdeke olyan pontra jutott, amelyen nekünk nincsen keresetünk. Itt a Tisza és a Justh erkölcse viv élethalálharcot Ennek a kettőnek kell megbirkóznia s a csatáját eldöntenie, mielőtt mások szóhoz jutnának. Itt nem törvény, nem szabály viv törvénnyel, szabállyal, hanem elv elv ellen. A rend a destrukcióval.. Most dolgozik a kés. Most dolgozik a cselekvő erő. Ha a nemzet üdvére van a tiz éves obstrukció, akkor ezt tessék kimondani és akkor odaállunk mind. Ha ezt nem meri kimondani, akkor ez a tíz éves obsrukció nyilván egy kárhozatos elkorcsosodás, amellyel végezni kell. Aki se Tiszával, se Justhal nem ért egyet, az ne elegyedjék abba a harcba, amely e két egymást kizáró eiv között folyik. Személyek vívják, de nem személyes harc ez. Egyik elvnek e kettő közül most el kell buknia: a nemzet érdeke parancsolja. Csak azután jöhet a béke, a kompromisszum, csak azután Andrássy Apponyi és az igazság, jog és a törvény. Aki pedig most akar beleelegyedni okosságával, bölcsességével, méltányosságával és igazságszeretetével — az Don Kihótei alak akkor, amikor az erő, az ököl, a szilaj akarat, a hajthatatlanság, az emberi természet örök indulatai párbajoznak a fórumon. Mert most csak egy jó van : az, ha ketten Justh és Tisza végérvényesen eldöntik párbajukat." A szegedi rendőrség fejlesztése. (Saját tudósítóktól.) örök panasz Szegeden^ hogy a rendőrség intézménye nem olyan, mint amilyenre az Alföld metropolisának szüksége lenne. Mert ez a város lakosságának számára ugyan meg sem közelíti a fővárost, de területre nem igen kisebb és igazán nagy aránytalanság, hogy mig például Budapesten körülbelül 2000 rendőr ügyel a rendre, addig Szegeden összesen 120 rendőrlegóny cirkál az egész nagy város területén, de az is ugy, hogy a fele a belvárosban posztol, a másik fele pedig szétszórtan, egymástól fölfedezhetetlen lőtávolban rója a napi őrjáratát. De még ezt a 120 legényt is nehéz együtt tartani. Mert 26 forint, vagy a kötelező korona számítás szerint 52 korona nem fizetés. Ebből nem lehet megélni, ez kevesebb, mint amenynyit a makói rendőrlegények kapnak, akik pedig sztrájkba léptek a rossz fizetés miatt. Pedig hát Makó az Makó, mig mit itt Szegeden, az Alföld szivében, a mi rendőrségünknek európai színvonalon álló tisztikara, vezetősége, főkapitánytól le egész az utolsó reddőrsegódbiztosig — igazán ambicionálja azt az emberfölötti törekvést, hogy a szegedi rendőrség minden tekintetben „eszményi nívón" (hátsó gondolat nélkül) álló rendőrség legyen. Itt ugy iskolázzák a rendőrlegényeket, hogy az bámulatos. Itt Bélteki Vince Sándor közrendőrt megtanítják a közjogra, a magánjogra sőt még ennél is többre, a szépírásra. A saját tulajdon két szememmel láttam a rendőrök szépirási füzeteit. Olyan szépen irnak, hogy direkt kettős könyvvezetőknek mehetnének. Ugy látszik, hogy azt is teszik, mert csak arra várnak, hogy kitanulják a rendőriskolát, azután bucsut mondanak a szegedi rendőrségnek, és ugy látszik, tényleg dupla könyvvezetőnek mennek, ha ugyan nem rendőrkapitánynak Karakószörcsökre. Mert tanulniok talán lehet a szegedi rendőröknek, de élni — azt már nem. Élni csak azok tudnak, akiknek feleségük van, még pe