Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-21 / 167. szám

1912 julius 20. DÉLMAGYARORSZÁG i 17 s ti Vi d Öryosi kérdések. Az orvosi tudomány napjainkban óriási lépésekkel halad előre. Az egyetemi tanárok kiválasztása és kinevezése, az egyetemek felszerelése és a növendékek vezetése mindenütt a legnagyobb gonddal történik, ugy, hogy igazán nehéz konstatálni, vájjon az angol, a francia és az amerikai egyetemek jobbak és célszerübbek-e, vagy pedig a német, az osztrák és a magyar egyetemek a tanítás módszere, a berendezés és vezetés célszerűsége tekintetében kiállják-e az előbbiekkel a versenyt. Az igazság valószínűleg az, hogy a civilizált államok egyetemei a haladó /tudomány minden vívmányát egyenlően iparkodnak a tanuló ifjúság rendelkezésére bocsátani és hogy mindenütt a legjobb erőket választják ki a fiatalság vezetésére és az orvosi kar kiképzésére, mely hivatva van arra, hogy a jövő nemzedékek közegészségét biztosítsa és megvédje. Vannak országok, melyek ebben a tekintetben visszamaradtak. Az amerikai nagyvárosok, támaszkodva a milliárdosok bőkezűségére, költséget nem ismerő áldozatkészséggel törekedtek arra, hogy az építkezések monumentális külseje, a berendezés és felszerelés gazdagsága tekintetében a világ összes egyetemei közt 'a vezérszerepet játszák. A newyorkí, a chicagói és a bosztoni orvosi egyetemek • Tflozöonyon. A jelzőkürt fölharsan indulásra, Sivító 'fütty visszhangzik utána. Nyakas ménként fu és tombol a gép: A leigázott lóerőknek száza, A kocsikat nyűgös teherként rázza — De csattog 'már a gördülő kerék S előttem a fekete messzeség. Az ingó-rengö mozdonyhidon állva, Kikémlelek 'a csendes éjszakába. Kint a közeit megtoldja a homály És sejteti a távolt közelébb, Föl- 'és leszáll a táviró-fonál És egy-egy őrház nyitja ránk szemét. Távol babonás, sápadt fény ragyog, Valami elhagyott 'falu talán Az álmodó hegyeknek oldalán — Vak 'éj. Fölöttünk néma csillagok. Szállunk. A fűtő,'utam szótlan társa, A mindig éhes rostélyt eteti, A lobogó szén piros fénybe mártja — Egy perc s a homály újra elnyeli. Odakint ezalatt, mint ködön át, Visszafelé rohannak a fák. S 'a hangos mozdonykerekek Ös dallamokat zengenek a Rockefellerek, a Carnegiek és az Astorok megszámlálhatatlan millióinak köszönhetik, hogy csakugyan első helyen állnak. A budapesti tudományos egyetem nem tartozik a legrégibbek közé. Története és fejlődése minden részletét tulajdonképen csak Mária Terézia óta ismerjük, őseink valószínűleg a magyar egyetem alapítása előtt a különböző városokban elhelyezett orvosi főiskolákban törekedtek arra, hogy az orvosok kiképzését minden rendelkezésükre álló eszközzel fejlesszék, de az ebbe, a korszakba eső orvosok képzettségéről,, szokásairól és hagyományáról ép oly kevés feljegyzésünk van, mint a többi európai államok orvosi viszonyairól. Ebben a tekintetben a legrégibb okmányok közé tartozik a párisi orvosi egyetem 1598-iki alapitói oklevele, mely a Moliére Képzelt betegében szereplő orvosokéhoz hasonló latin nyelven konstatálja, hogy a francia orvosi kar oly emberek összességéből áll, mely egészen a tizennegyedik századig visszanyúlva, emlékezés szermit. köztiszteletre méltó szervezetet képez. Mindenekelőtt nyilvánvaló, hogy az orvosi kar nagy súlyt vetett a kartársak erkölcsi viselkedésére. Az alapszabályok első ponfg'a megkívánta a szegények ingyenes gyógyítását. Minden hét szombatján az orvosi kar legjobb hat tagja S kigyúl a lelkem, mint az éj fölöttem, Midőn a kürtön szikrák raja röppen. Emlékezem, hogy 'ifjan, hajdanán, Szorongva néztem minden vonatot, A mozdonyon és a kocsik során Sejtelmes 'partok fénye ragyogott — Ó az a tény a lelkemet de vonta, Ö az a fény a 'lelkemet befonta . . . S mintha egy volnék a lihegő géppel, A dübörgő, a 'száguldó kerékkel, Ugy állok az acélszörnyhöz tapadva, De lelkemet a régi vágy ragadja. Hajrá! Mindig röpülni vágytam S most röpülök, 'most zug a szárnyam És mintha a távoli fényben Uj partok tűnnének elébem, '• Uj, százszor áhítozott élet, Uj vágyak, uj lehetőségek . t . De a jelzöláng zöld világa Intő tüzét szemembe -vágja, Ösztönszerűen megrántom a sipot — Álomrebbentöen felsivitott! Meghúzom a 'féket — sikolt a kerék Es torpan és zökken és lassul a gép. Szikrázó fénnyel tele szórva, Csillog a sínek acélhálója, Nappali fény, zaj és vigyázva Begördülünk az állomásba. ' nagy gonddal tartozott gyógykezelni és orvosi tanácscsal ellátni azOkat a szegény betegeket, kik a mise után keresték fel. Későbben életbeléptették a szegények kétszeri látogatását hetenként, a gyógyszer ingyenes szolgáltatását és á kórházakban való ingyenes gyógykezelést. Az alapító oklevél minden paragrafusa a jótékonyság és a jóság hirdetője, mely különösen abban kulminált, hogy a részvét a gyógyítás leghatalmasabb eszköze és a szenvedés legbiztosabb ellensúlyozója. A mai értelemben vett orvosi tudomány tulajdonképen akkOr még alig létezett. Az orvosi tanfolyam két évig tartott. Ennek befejezése után a jelölt alázatos kérvényt nyújtott be a fakultáshoz, melyben arra kérte a tanárokat, hogy vizsgálják meg és ítéljenek a fölött, vájjon méltó-e az orvosi hivatás gyakorlására és az orvosi cián viselésére. A vizsga egy hétig tartott és az orvosi tudojnány minden ágát felölelte. Sikeres letétele esetében a meghatározott napon öt órakor reggel a püspökség dísztermében az összegyűlt tanár'ok és orvosok jelenlétében a jelölt letérdelt és letette az esküt arra, hogy becsületesen és a tudományhoz hiven fogja gyakorolni, terjeszteni és tanítani az orvosi tudományt. Ezt az esküt az Atya,,a Fiu és a Szentlélek nevében le kellett tenni. Csak azután következett a tulajdonké... De az a part, 'a messze part, Ahova lelkem messze vágya hajt — Az nincs 'sehol . . . tán megtalálom A nagy, a végső állomáson. Kun József. £gy fényképre. Előttem áll a képed és eFelnézem . . . Hányszor voltam együtt veled, Hoszu, nyári, züllött éjjen. A hideg márvány asztalra, Hányszor hajtottam le a fejem . . . És te mindég ott voltál mellettem. Azután jött a bus, örök válás Elmentél hidegen, némán, messze, messze És nem maradt semmi, semmi utánad, Csak néhány sárga rózsa hervadt levele. Itt van a fényképed Behintem a száraz virággal És csókolom a tépett sápadt levelet . . • Aztán leborulok sirva, zokogva És azt álmodom, hogy ott vagyok... megint melletted. Herczeg István.