Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-20 / 166. szám

DELMAGYARORSZAÜ 1912 jnlihas 20. eredmény, Kóczán Mór harunadik 'helye a g'erelyvetéshqn s mindjárt hozzátehetjük azt is, hogy ennek az erédmeüyiiejí értffke is van. Kiküldtünk 20 atlétát, állítólag a legjobbakat s az eredmény egyetlen harmadik helyezés. Távúi áll tőlem, hogy a tkikühiottek személyében keressem a hibát s az airhugy iis legyőzötteken még itthon üssünk egyet. A kiküldöttek bizonyára megtettek mindent, amit csak téliettek, amennyire osaik képesék voltak. Csakhogy nagyon is kevésre voltak képesek, — itt a hiba. Ha végignézzük az amerikaiak, finnek, angolok és svédek szenzációs éredahéhyieit, akkor önkénytélénül is gondolkozóba esik az ember. Hiszen a magyar is nem kevésbé sportra termett nép, mlint a felsoroltak bármelyike ós mégis annyira, de annyira hátul kullogott a nemzeteknek ebén a nagy versenyéhen. Nem is a képességben van itt a hiba, hanem a magyarok tréningrműszerében, amely teljesen nélkülözi a külföldiéknél imár meghonosodott niegállapodóttságot, de különösen a fegyelmet, Akik speciel az atlétikával foglalkoznak, azok többet tudnának erről mondani. Annyi azonban kevésbé szakemberek előtt is bizonyos, hogy rendszeres tréning és fegyelem nélkül eredményeket elérni nem lehet. Hogy ennek ellenkezője viszont mire képes, azt mlinden szónál jobban bizonyítják az amerikai atléták eredményei. Football. Ebben érte a magyarokat á legkeservesebb kiábrándulás. A sók hűhóval, nagy dohhal utnák indított válogatott csapat már az előmérkfozésót elvesztette az angol válogatottakkal szemben. Jól van. Győzelmet elfogulatlan sportember nem is várt, legfölebb a vérmes reményű fóotballisták, de legalább is tisztességes vereséget vártánk. Kikapni a jobbtól nem szégyen, azonban olyan megsemmisitő fölénynyel bántak el az angolok a mieinkkel, amilyenre mégsem számit ott senki sem, pláne ha elolvasta footballkrónikások — legalább is túlzott önérzettől dagadozó — napi értesítéseit. A mérkőzésen aztán kiderült, hogy a magyar fiuk hangulatos leveleket irni esetleg tudnak, de a foothallhan még nagyon messze vannak az angoloktól. Megnyertük a footballban a vigaszdijat. Ez is valami. A csúfos angol verés okozta sebeket ugyan begyógyítani nem leltet: vele, de hát — és ez a footballisták érvelése — Ausztriát mégis levertük. E lám. Csakhogy Ausztria nem a legjobb csapatát állította ki az pl-ymüiiádra. Valafni szövetségi ügyből kifolyólag — ha jól tudom — a WAC játékosokat nem küldték ki büntetésből az olimpiádba, ami lényegesen gyöngítette a csapatot s még hozzá ez a gyengébb csapat is a magyarok ellen — amint a tárgyilagosabb tudósítók irják — letörve állott ki. A vigasz, dij tehát csak nagyon is sovány vigasz a döntőből való kiesésért, vagy a nagyarányú vereségért, csak afféle „nesze semimi, fogd meg jól". •ü A mi foot bal listáink vezetőségében van a hiba, a nagyarányú veresegek körül is. Rendeznek külföldi turnékat és gyengébb kvalitású ellenfelet válogatva kii a magyarok számára, azokat el is verjük s itthon bejárja az országot a liir, ilyen meg olyaín, „értékes győzelemről". Amikor pedig igazán erős ellenfél áll velünk szemben, akkor elvernek bennünket, még pedig, fölényes játék után. Most is a foofhallhan — úgyszólván — analfabéta Oroszországban aratnak válogatottjaink „értékes" diadalokat s kürtölik vele tele az országot. Megérjük talán még azt is, hogy 'legközelebb a cettinjei válogatott csapatot is le fogják győzni. Nem szabad az országot reklám-eredményekkel felültetni, mert akkor áz ilyenfajta vereségek után a publikum erőteljes feljajduláisa nagyon is érthető, hiszen joggal érezheti magát ugy, mint akit lecsaptak. A birkózásban egynéhány magyar pontot elvett tőlünk a válogató bizottság, amlikor — nem tudni, miért — Fischer Tibort nein vitte ki, hanem helyette teljesen outsider, úgyszólván kezdő birkózókat állított sorompóba. Fischer Tibor ugyan a saját költségén kiment Stockholmba, azonban neon bírták rávenni az önérzetéhen mélyen megbántott birkózót arra, hogy induljon is, pedlig a nehéz súlycsoportban eminens helyezési, esetleg nyerési esélye lett volna. Varga Béla harmadik helye a közép súlycsoportban szintén gyönyörű eredmény. Egyedüli magyar volt a saját csoportjában — hála a válogató bizottságnak — és hogy ez miit tesz, azt azok tudnák legjobban megmondani, akik birkózóversenyt már láttak s tudják, hogy egy nemzetbeliek mennyit segíthetnek egymásnak, ha akarnak. Radványit a könnyüsulyban leobntozták. Általában panaszok hangzottak el a svéd hirók ellen, akik a svédek érdekében semmi it öl sem riadtak vissza. Ha pedig a biró indokolásával csak dlyképan vélték a maguk f efo nrnj ábá n kihüzin i, hogy 1,100.000 többes szavazatott akartak kreálni. Állíthiatja-e az ellenzék ezek után, hogy <a pártjai égy komoly választójogi tervezetben megegyeztek ési hogy ők a miniszterelnöknek egy komoly választójogi munkálatot /prezentáltak? Nem,, az ellenzék választójogi tervezete egy hihetetlen dilettantizmussal öszszétáikolt munkálat, nem pedig komoly embereknek egy végtelenül 'komoly kérdésben vialó megegyezése. Evvel a tákolással az ellenzék nem azt bizonyította be, hogy választójogi programjukat az egyes pártjai összeegyeztették, han'em csak azt, ihogy egy nagy kérdésben ismét 'következetlenek lettek a saját munkájukhoz és a saját programjukhoz. Azt bizonyították be. hogy aZ ellenzéki padokban minden felelősségérzet nélkül csinálnak politikát és egészen mást hirdetnek, mint amit felelős helyzetben megvalósítani szándékoztak. Refleksziók az idei olympiádról. - A magyar eredmények. — Az egész müveit világ sport életének egyik 1 égné vezet esebb eseménye, az ez évii stockholmi olympiád ime lezajlott.. A hátralevő számok bennünket, magyarokat, sajnos, nem érdekelnek többé, mert azokban magyar induló nincsen. Ha sorravesszük az egyes sportágakban elért eredményeinket, összehasonlítva irtás nemzetek eredményeivel, nem valami gyönyörködtető kép tárul elénk. A vivők ki vételével vereség —< úgyszólván'—• az egész vonalon! A sok nagyhangú ígéretnek, mellveregetésnek, elbizakodottságnak a szokásos vége lett; élvértek bennünket itt is, ott lis s ha. Prokopp Sándor, továbbá derék tornászaink •és vivőink ki nem vágják a rezet, bizony szereplésünk egyszerűen szégyenletes lett volna. Ha kutatjuk a sorozatos verések okait, néhány nagyon is szembetűnő okra találunk. Vegyük sorba az egyes sportágakat. Kezdjük az atlétikával. Egyetlen magyar 2. A pokoli kis csárdában az élet, ami olyan szépnek indult, kezdett elszomorodni. Bukfenc, a szürke, álnoktekiintetii kandúr, többe nem dörgölte görbe hátát a Mari néni szoknyájához, mert rúgásokban és szidásban részesült. A vén macska töprengve üldögélt áz ablak hidján délutánonként ós búsan gondolkozott a beállott változáson. A koszit is megváltozott és a közmás ételeket Mari néni á füléig elpirulva vitte el az asztalkendőről; néhány poreeltánlfligura váratlaúul eltört. Mari néni, amint a hosszú asztal mellett állt délutánonkint, gyakran ugy tett, mintha meg akarpa szólalni. Ajka mozgott és szemét merően szegezte egy pontra. De aztán még sem szólt semirnit; komoran, szinte elszántan töltögette a poharakat, ha fiákkerosok jelentkeztek. Mindez a kőmives miatt. — Maguk az uraktól élnek, polgártársak, hát maguk nem haragúsznak rájuk? De nem jobb volna-e odabenn ülni a kocsiban, mint kivül a bakon? A fiákkerosok nem igen törődtek a kőművessel. Ivönnives volt a polgár és valami öszszeköttetésben állott Mari nénivel, de hogy mlilyen összeköttetésben, azt senki sem tudta. Ezen a kőmivesen fog hajótörést szenvedni a szépen gyarapodó Mis csárda, gondolám sokszor és délutánonként rosz indulattal láttam a Károly megjelenését. A vén kandúr oly gorombán dorombolt, ha a polgár megjelent, imint soha. Károly untalan ivott és évődött Mari nénivel, még a fiákkerosok előtt is, amit e szigorú férfiak csodáltak. A külvárosi üiákker állomásokon csupa komoly családapák ülnek a bakon ós a Belváros kackiás bérkocsislegényei, e könnyüvérü ifjak, legfeljebb csak átrobognák erre modern, elegáns hintóikkal. — Te Mari, te szépen meglópesedsz itt, — se adót. nem fizetsz, se nagy házbért, aztán móglis kocsmáit tartasz. Szabad ez, Mari? — A szegény ember megdöglik, mint a kutya. Fázik, ázik, küzköd, de te ineg itt gyűjtőd a pénzt. Hej, Mari neked már csak nagy szerencséd van. Igy beszélt a részeges kőműves és apró, szurokszínű szemeivel megyizsgálgatta a helyiségeket és megelégedéssel dörzsölgette a, kalapja karimájával kerek fejét. És este a pénzt a fi óikból kiszedte ós vígan elment. Marti néni utána sem nézett, mintha nem törődnék vele ós semmivel ezen a világon. Ám egyszer mégis megszólalt, a komor nő. Esteledett ós igen-igen búsultam, mint akkor mindig. Mari néni megállott a küszöbön és halk hangon mondta: — Többet nem fogunk itt bort mérni, uram. Egyenesen állt, mint mindig, csak szemét sütötte lé, miniül a nagyon Szégyenkeznék. Megfordult aztán ós visszament a söntésbe. A hosszú asztalon sorba rakta a poharakat és megtörölgette az üvegeiket a polcon. Aztán megállt rendes helyén és komolyan nézett maga elé. Kimentem hozzá. — Hát haj van, Mari néni? Az asszony gondolkozott a feleleten. — Baj? Az épen nem volna, — tagolta csendesen és elfordította tekintetét. — Tán a kőnilives csinált valamit? —' Mert ez a komisz ember, aki most ide kezdett, járni, régi ismerősöm nekem, — beszélt Mari néni. — Utálom mint a bűnömet. Tudom, hogy rosz, rosz minden gondolata, de hát régi Ismerősöm. Ő már akkor is ilyen korhely volt, én cseléd voltam ós egy fiunk is van: Károly . . . Boltos, — tette hozzá elmerengő hangon és nagyot hallgatott. — Oh, az a gazember! — 'kiáltott fel •szenvedélyesen Mari néni. De nyomban elcsendesedett. — Károly nem csinált semmit, — tette hozzá és elpirult. Még mondta lassan: —I Inkább a javamat, akarja. Ezt nem igen lehetett feltenni Károlyról. A vén kandúr, amelyük a küszöbön üldögélt, dorombolt és nagyot szökött valami bogár után. Beesteledett és az udvarról homályos árnyékok jöttek he az üvegajtón. A fák ingatták kopaszodó ágaikat, mintha Mari .néninek