Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-19 / 165. szám

2 DECMAQYARORSZAG 1912 julius 19. vitte végbe ugyanazt a házszabály-szigoritást, 'rrtely ellen most szinte kereszteshábprut hirdet. Persze akkor e reform nem az országnak készült, hanem a kqalioiós párturalom' biztosítására. Hova törpülnek az akkori nehézségek azokhoz képest, amiket a mostani ellenzék támasztott 'mindenfelé ürügy és jelszó alatt botorul ós lelketlenül a munkapárti kormányzat .útjába. Tisza István gróf szemlét tart most 'felettük, kezdve a bankvita prőbaobstru kei óján, me,ly elposványosodótt, folytatva az őszi fegyverversziinet leszámitásával egy évig tartott véderővita 'tecbnikázásain s azokon a meddő békekiisérleteken, melyek útvesztőbe és lejtőre vezettek. Tisza István kegyetlenül megbélyegezte mindazokat, kik a lelkiismeretlen hadviselésben kétségtelenül szerepet játszottak az ellenzéken. Rásújt gróf Apportéira, ki a koalícióban viselt felelős 'állásából feltétlenül elítélte az obstrukciót, de aztán pártérdekből kacérkodott vele s hol 'mögéje, hol melléje állt. Maró gúnyt Jövel a Justh-árnyal'át felé, mely békefeltételül hol a választójogi reform gondolcmra odavetett prehmináréit, hol a véderőrefonm 'összes terheinek provizórikus vállalását tűzte ki ,,felkinálkozó4' tendenciával. , A béketárgyalások reménytelenül szatoadltak félbe május Vége felé. Pedig Lukács László miniszterelnök a parlament munkaképessége érdekében kész Volt arra is, hogy a választálsi refonm az őszszel .perfektuáltassék, a véderőreform jpedig csak újév "után lépjen életbe. Az lobstrukció kibékíthetetlen maradt s ,a Ház ern'a szomorú alternatíva előtt állt', hogy tv agy cserben hagyja a választóktól kaipdtt megbizatáisát, vagy pedig rendszerré /hagyja válni a .parlamenti anarchiát. Az jelnökség is csak a közt választhatott, hogy vagy megtöri az obstrukciót, vagy pedig tönkre hagyja jutni a magyar parlament tekintélyét s az ország, a nemzet legszentebb közjogi kincseit. Tisza gróf ünnepélyesen jelenti ki iratában, hogy ő nem habozhatott, mikor a házszabályoknak in fraudem legis megtartása vagy az 1848. évi TV. törvénycikk megszegése közt kellett választania. Önérzettel vállalja a felelősséget azért, amit tett és elégtétellel miutat ennek spontán üdvös következéseire. Az obstrukció lefokozta az ország tekintélyét, az anarchia letörése észrevehetöleg helyreállitótta azt: amiit az osztrák parlament munkaképességére gyakorolt hatásából, a magyar érdeknek kedvező szakaszok sinia elfogadásából és az utolsó közös minisztertanácsban, történtekből is könnyű megállapítani. Egyébként, amit Tisza István gróf tett, ugyanazt külföldi parlamentek elnökei hasonló helyzetben már előzőleg megtették és a törvényhozás többsége ugyaitugy ratifikálta az eljárást, miként ,a munkapárt, megadván hozzá junius 4-én a felmentvényt. Az aradiakhoz intézett nyílt levél élénk színekkel matatja be az idevágó angol és francia példát, de siet azt is megjegyezni, bogy Anglia és Franciaország közvéleménye az elnök szabályellenes, de a parlament méltósága érdekében szükséges eljárását nagy lelki nyugalommal fogadta, sőt abba végül az érdekélt kisebbség is belenyugodott. Vájjon igy lesz-e nálunk is, erre szintén alludál Tiísza István gróf irata. Véleményt rólá nem mond, die a reménységtől nem zárkózik el. Az elhatározás ez iránt ,az ellenzék kezében van. A kormány és többség feladata, hogy nemleges eredlményre is készen legyenek. Erre .való az ,a törvényjavaslat, mely az anarchia folytatását a mandátumok megszűnteidével fogja lehetetlenné tenni. Tisza István gróf e javaslatban, feleletet Ját az ellenzék fenyegetőzésére. A kisebbségtől függ, — úgymond az aradiaknak — vájjon beváltjia-e vagy sem fenyegetéseit. Ha nem, akikor .a javaslatból seim lesz törvény. Die, h.a az eüenzét folyt'atjta az aanrchikus harcot, akkor a többség is ragaszkodik feliadatához s nem fogj sejm tűrni,, sem megengedni, hogy megfosztassák a nemzet a munkapártra rákényszeritett harcnak 'eddig férfiasan kiküzdött eredményeitől. Aggasztó jelenség a magyar gyermeknevelésben. (Saját tudósítónktól.) Az utóbbi időben az újságokban sürün megismétlődik a hir, hogy valamelyik lelencfiu megszökött a gyermekmenhelyről. A szegedi gyermekmenhelyről, amely az ország egyik legkiválóbb gyermeknevelő intézete, néhány liét óta már az ötödik szökés történt. A rendőrség csütörtöki krónikája közli, hogy Wínkler Miklós tizennégy éves lelencfiu julius 12-én megszökött az újszege d>i gyermekmenhelyről. A lelencfiu az egyik tenniszklub dróthálóját kifeszítette és a klubházból ellopott két fehér-barna csíkos ténnisz-rnhát és négy pár szarvasbőr cipőt. A rendőrség megindította a nyomozást: Ilyen hirek ujabban aggasztó egymásutánban jelennek meg a lapokban. Most nem speciálisan a szegedi gyermekmenhelyről beszélünk. Ez az intézet csak föltétlen elismerést érdemel, a gáncsnak ebben az esetben nem lehet helye. De föltűnő és provokálja a •figyelmet az a jelenség, bogy ujabban mindsürübben szöknek a gyermekmenhelyekről és más nevelő-otthonokból, mindenütt az országiján. Még a javitó-intézetekből is, aihol pedig vasfegyelem uralkodik, megszöknek a fiuk. Hol a robogó vonat tetején, hol a szalmakazalok között, néha meg a büntanyákon talál egy-egy megszökött lelenofiura a rendőrség. A lelenc menekülő útjában majd mindig bűnre vetemedik. Évekig nevelték, gondozták az állaim humánus intézeteiben, amikor (hirtelen megunja a gondtalan életet, megszökik -— íme, egy szerelmes levél, aminőt mindenki kaphat! mondta némi malíciával. És én előre megtudom mondani, hogy mi van benne. Mindamellett gépiesen felszakította a borítékot. De legott elsikoltotta magát a meglepetéstől és csodálkozástól. Hallatalan, mesés, megfoghatatlan csoda történt. Az idomtalan ákombákomok helyett, melyeket ő pár perccel előbb papirosra vetett, szép finom irást látott. És Julietta elámulva, elragadtatva olvasta e gyöngéd szavakat: „Édes angyalom! Bocsáss meg hosszas hallgatásomért, mely alatt, légy róla meggyőződve, nem feledkeztem meg rólad. De kénytelen voltam elutazni. Szeretnélek látni még ma este, ha csak egy pillanatra lis. Nagyon fontos mondani valóm van. Ha ugy tetszik, légy ott egy negyed nyolckor a Romé és Legendre-utcák sarkán. Jer oda. Ezer csók, Pál." És azt mondják, liogy nincs többé csoda! Oh, a szegény ügyefogyottak, -kik ezt állítják. Julietta reszketve, elfuladva olvasta és újra olvasta e bűvös szavakat . . . Nem iparkodott azokat megérteni. Boldog, több mint boldog volt . . . Nem kért ennél többet. Hívták. — Julietta! Julietta! Előrohant. Razimarrené asszony volt, ki a kalapját és keztyMt kérte. — Nagysága kimegy? — Mindjárt visszatérek. — Minő szerencse! gondolta magában Julietta. Mindjárt mehetek a találkára. Oli, nem fogok sokáig időzni, bizonyára. Inkább elvesztem az állásomat. Husz perccel bét előtt Julietta már ott silbakolt a Romé és a Legendre-utcák. sarkán s nagy izgatottsággal várta az ő Paliját. — Elmondjam neki a levél históriáját? kérdezte magában... De talán őrültnek fog tartani. Furcsa is ez a dolog valóban. Nekam már meggabalyodott a fejem tőle! Halkan dörmögött magában, égre emelt szemekkel, mikor hirtelen egy nyers hang riasztotta meg. — Nos, leányom? Mit csinálsz te itt, ebben az órában? . . . Hát nincs dolgod odahaza? Az asszony volt, Razimarrené asszony. Julietta fülig pirulva hebegte: — Én . . . én . . . várok . . . nagysága megbocsát . . . — Végre is: mit jelentsen ez? kérdezte Razimarrené. — Hogy mit jelentsen? Julietta habozott egy kissé, majd rákezdte: — Mindegy most már! Mindent elmondok a nagyságának. Hát kérem szépen, itt csoda történt az imént, valóságos csoda, melynek nincsen párja. És Julietta izgatottságtól lihegve elbeszélte az egész történetet, látogatását a jósnőnél, a furfangos levelét, hirtelen elváltozott írását, a Pál által adott találkát . . . De Razimarrenó a szavába vágott. — Add ide csak azt a levelet, mondta. Julietta a köténye zsebébe kotorászott. — íme, nagysága . . . tessék nézni! — A nagysága láthatja, bogy falusi Hiba vagy, mondta Razimarrené, ki nagyon haragosnak látszott. Ez üdvös lecke lesz neked, hogy ne firkálj ostobaságokat leveleknek a hátára, melyeket az úrnőd kapott! Akarod látni a szarkalábjaidat?... Nézd itt vannak!... Rájok ismersz? És a kis kékes papírlapot megfordítva, Julietta valóban felismerte az írását Ekkor jutott (hirtelen eszébe, hogy az asszonyának egy unokabátyja van, akit szintén Pálnak hívnak.