Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-14 / 161. szám

1912 juflius 12. DELMAGYARORSZAQ n latokat és mi sem természetesebb, minthogy az izgalmak már előre is rabbá teszik a lelkeket. A közönség máris fokozódó fantáziával sZi nézi ki a számára megnyíló látványosságokat Még egy rendőr-botrány Szegeden — Amikor a rendőrbiztos lovagot játszik. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi rendőrbotrányok száma a napokban ujabb esettel szaporodott. Ezúttal még súlyosabb mérlegelésbe esik a történet, mert . nem közrendőr, kanean rendőrtiszt a főszereplője. A napokban, este tiz óra tájban történt az eset. Két. szegedi fiatalember, Szálkai Ferenc mehánikus és Horváth Mihály iparos a Petőfi Sándor-sugáruton sétáltak. Csöndesen beszélgettek, amikor szembe jutott velük két leány, este tiz órakor, kalap nélkül és látszólag, kisérő nélkül. A két fiatalember összenéz, vigyorog, majd pedig áz egyik nekibátorodik és — Kisasszony szeret? — kérdezik A megszólított leány felháborodással utasította vissza a tolakodást. Jó. Kiderült, bogy a leányok tisztességes leányok, egy kereskedő gyermekei és az is kiderült, hogy kísérőjük is volt, aki bizonyos távolságban követte. Ezzel az afférral kapcsolatban szombaton följelentés érkezett az ügyészségre, amelynek tartalma a következő: Am(ikor a leány visszautasította a. tolakodást, egy alacsony, nyurga fiatalember kire felen Szálkái mögé ugrott és azt ököllel fejbesujtotta. — Kövessen a rendőrségre! — kiáltotta a támadó. -^ Kicsoda maga? — kérdezte a meglepett ember. A támadó erre bottal fejbesujtotta Szálkáit, aki erre elővette a zsebkését. Erre megnevezte magát a támadó: — Én Bokor Antal rendőrbiztos vagyok! Parancsolom, ihogy kövessen a rendőrségre. A fiatalember azonban nem engedelmeskedett Bokor Antal segédrendőrbiztos fölszólitásának, hanem társával együtt /elfutott.. A következő napon Balassa Péter dr törvényszéki orvos látleletet vett föl Szálkái — Igen, igen, ismerem Verhovayt is, meg az öreg Mileticset üfe az ő torzonborz szakállával. A börtönőr elvitt az I. emelet 5-ik szám alá, ahol megnéztem a Verhovay és Mileticsféle szobát. Megbotránkozással láttam, hogy egy szalmazsákos ágyon, meg egy széken kivül semmi sincs .benne. — Kérem, legyen szji/ves valakit elküldeni a lakásomra, 'Zöldfa-utca 25. szám alá, hogy hozzák el a hintaszékemet. El ne felejtsék a benne levő kis párnát is elhozni. — Igen, igen, — felelt a börtönőr — majd holnapután. — De kérem, nekem arra ma van szükségem, .mert én a hintaszéket nagyon megszoktam. — Csak meg ne szokja a másfajta Mintát is, vigyorgott az őr. — Hát nem hozatja el? — kérdezem— Mondtam már, bogy holnapután. — Mikor már kiszabadulok? Nem szeretem a rossz vicceket. Mindenekelőtt hozasson nekem egy pohár coguacot, meg egy feketét. — Azt, azt! Egy fekete fenét. Az 5-ik szánni szobába léptem, bogy körülnézzek s egy őrizetlen pillanatban a börtönőr rámzárta az ajtót. — Mit csinál?— mondom — rögtön nyissa ki, többféle rendeletet akarok még adni. Hallja!? Nyiissa ki! ... Ne vicceljen! Nem is felelit Egyedül maradtam. Azt gondoltam, hogy ha az ajtó zárva, majd kimegyek a kuliszák közt. Nem voltak kuliszák. Nem mehettem ki sérüléseiről, amely szerint az orvos|i kezelés több napot vesz igénybe. A megtámadott fiatalember hivatalos hatalommal való visszaélés miatt Bokor Antal segédrendőrbiztost följelentette az ügyészségen. A rendőrtiszt viszont hatóság ellen való erőszak miatt jelentette föl Szálkáit. Följelentésében azt. álljitja, hogy a fiatalember szemtelenül viselkedett- az uri leánynyal szemben, akit meg is simogatott. A rendőrtiszt erre előlépett, igazolta magát és csak azután ütlegelte Szálkáit, Az esethez nem írunk kommentárt. Fölösleges. Majd megszerkeszti a ibiróság. Ujabb éhínség Kínában. — Milliók élet-halál küzdelme. — (Saját tudósítónktól,) A /legfiatalabb köztársaság több helyéről érkező hírek szerint Kina északi tartományában, főképen Tyganszu-, Hupé- és Ankoj-tartományokban borzalmas éhínség tört ki. Az embereknek, hivatalos adatok szerint, több százezernyinek, magánhiradások szerint millióknak nincsen betevő falatja, mert a silány aratás, árviz, egyéb elemi csapás és a nagy forradalom koldusbotra juttatta a népet. A híradások azután még szörnyű részleteiről is beszélnek az éh Ínségnek. Ugy látszik tehát, hogy a vadonatúj kínai köztársaság |is hamarosan rájött arra az igazságra, hogy a szabadság csakugyan a legdrágább kincse az emberiségnek, mert nagyon nagy áron adják. Eddig még minden forradalmat szinte nyomon követett mindenféle inség és a szabadság első lélegzetvétele rendes vérgőzös levegőből szívta tele magát. De a második már a pusztulás, a nyomorúság pesztilenciájáiiak a párázatát lehelte be. A nagy francia (forradalom nyomán ajándékozták meg Napoleon katonái a ina már trakhomává szelídült rettenetes marguerita-beteigséggel Európát ós nekik köszönhető az az első influenza-járvány is, amelyet, hogy Boro/dinó után szintén rászabadult Európára, még nem orosz náthának, -hanem bizonyos preciozitással a szóban grippé-nek neveztek. A Booskay és . Rákóczi idejében való magyar szabadságharcokat nyomon követte a kiütéses tífusz, amelyiknek a nev/e azután egészen jellemzően morbus hungarirajtuk. Be kellett látnom, hogy egész komolyan be vagyok zárva. Rab vagyok. Borzasz- I tóan kezdtem unatkozni. Még az egeréket s a patkányokat sem láttam sehol. Csak legalább azok volnának itt. Azokkal legalább mulathatnék. Malmot sem játszhattam az ujjaimmal, mert miután senki sem nézte, ez csak fokozta, vo/lina az unalmamat. Hiába szavaltam a „Rab oroszlánt" s énekelte a kedvderjitő „helyretyutyut". Minél jobban közeledett az este, annál szürkébbnek éreztem a hajamat s az bosszantott, hogy sehol se volt egy álló, vagy fali tükör, hogy megnézhettem volna megőszült fejemet, Hopp! Ad vocen őszülés. Az a bamba börtönőr a felöltőm zsebeit- nem kutatta ki: elővehettem a. ben/ne levő maszkírozó szereimet, s a szürke parókámat. Elő is vettem s a lehető legtökéletesebb módon kimaszkiroztam magamat Miletics Szvetozárnak. Csak az fájt, hogy nem csinálhattam arcjáték gyakorlatokat. Tükör nélkül még a gri mászáimon sem mulathattam. Elnyomott az álom. Másnap reggel a szemetes csengetyüjének hangjaira ébredtem fel « a maszkirozásról egészen .megfeledkeztem. Türelmetlenül vártam a börtönőrt. Az ajtó nem nyilt. Villamos csengőnek hire hamva sem volt. Az unatkozást elölről kezdtem. Kétségbeesésemben verseit írtam. Legjobban haragudtam az ügyészi helyettes Csálóra, hát róla verseltem. Az egész vers egy cus lett, "a negyvennyolcas szabadságharcot pedig, mint /minden kamarillánál sötétebb árnyék kísérte végig /a kolera. A szabadság tehát csakugyan nagyon 'drága dolog és az első virága, ahogyan most Kínában, még hónapok után is tapasztalják, az a lángoló vérvirág, amit az éh tífusz láza gyújt az emberek arcán. És ez irtózatos szerencsétlenség. Mert hiszen milyen olcsó és nem nagyon kívánatos nő volna Eleutheria, a szabadság istenaszszonya, ha pusztán karddal, vagy pisztolylyal lehetne meghódítani valami vidéki párbaj sablonjára a szerelmét, nem pedig ugy, hogy népmilliók is megszenvedjenek érte. Nemcsak a csatamezőn . . . de a csatamezőről majd később beszéljünk. Most maradjunk még csak az életnél, vagyis az éh/halálnál, ami a mai tömegek életének a /legfontosabb részét jelenti. Hiszen a szegény ember ma jóformán csak azért él, hogy mentül előbb éhenlhalhasson, ez életének az egyetlen igazi és jól /felfogott célja. Tehát az éhhalál. Vagyis az éhínség. Az éhínség otthonos és állandó vendég a túlnépesedett Ázsiában mindenfelé, nemcsupán Kínában. Nem is epidémia, hanem már endémia, helyhez ragadt betegség Kínában fis, Indiában is, amit shawi kacagással nevezett el már kétszáz esztendővel Shaw születése előtt az angol önérzet „a világ éléstárá"-nak. Az Éhezéshez a kinai kuli csakúgy hozzá van szokva, mint a hindu pária. Sőt, ha a megkaláskoz egyáltalán hozzá 'lehetne szokni, azt mondanám, hogy ez az emberiségnek az a két nagy osztálya, amelyik évezredek óta ho/zzá szokott az éhenjhaláshoz. Már nem fis érezné magát jól, ha éhen nem halhatna. Csakhogy még ezek az óriási töniegszerenesétlenségek is kétféle logikára jár/nak. India népe ott a világ éléstára közepén effekthve százezrével hal éhen azért, mert az angol elhordja onn/an a rizskását, meg a zságót, meg az oktalanul bőméhü föld minden gyümölcsét s amit ott hagy, azt a rádsák, a kismogulok ós a többi apró kis király szedi el tőlük, hogy felváltsa aranyra, meg gyémántra, szép keleti cifraságnak. Ellenben Kina mérhetetlenül nagy földjén más az állandó éhínség oka. Ott a föld nem olyan bőven szülő anya, mint Indiában, hanem kőkemény öreg asszony. A kinai paraszt az öregapja, kétsoros disticihonból állott, melyet -emlékül a falra irtain. Ez volt az: Sok kis ügyészt, ismerni lehet ha nevére tekintünk, Csáló-nál a' se kell, mert- fele név is elég. Elismerem, hogy ez irodalmi működésein személyeskedés volt, de vigasztal a tudat, hogy az utókor nein a színészt, hanem a költőt rój/a megEgy öröklét múlva észreveszem, liogy valaki a kulcsot a zárba akarja tenni s hogy az, /nyolc-tiz próbálgatás után sem sikerül. Az illető elkezd káromkodni s én megismertem a börtönőr hangját. De az ajtónyitás még mindig nem sikerült. Aztán egy női hang igy dorgálja a börtönőr t: — Ugy-e mondtam, hogy ne pálinkázz fel. — Semmi pálinka. Konyak volt az szentem Kagű evick-féle konyak. — Hol vetted? kérdi a női trombita. — Miletics adta a kiszabadulás örömére, felelt a börtönőr. — Nalhát azt a Mileticset is kár volt kiereszteni. A feleség mérgesen kinyitotta a zárt s mire az ajtó feltárult, már a folyosó túlsó vége felé loholt. — Tessék kigyünni Solmosi ur. A szabálok értelme szeitint Ünek jussa van egy fél órai sétára.