Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)
1912-07-11 / 158. szám
4 DÉLMIAQYARORSZAG 1912 JiiEus U. -asztalra felperdült csakhamar egy másik leány; öt percig még beszéltek rólia, tiz perc ,'Bn.lva -már elfelejtették, másnap pedig uj nőt szerződtettek a helyébe. Szabados Katica tiz napig szenvedett iszonyú kínok között az Európa-szál-lodában. Kezelőorvosa azt mondta, hogy esak kificamodott -a lába, nem tört el és hogy néhány nap -múlva felgyógyul. Szabados csak várt, várt és -szenvedett. Közbe teljesen kifogyott minden pénzébői. A szállodában már nem akartak -nekli enni adni, tms, beteg-szobájából kiakarták lalwltatni. A barátok és udvarlók természetesen -elmaradtak, a szerencsétlen (artista-leánynak miniden reménye Sebönfeldben volt, aki 72 ko-' róna gázsijával még tartozott. Schönfeld azonban akkoriban nem fizettte -ki -a leányt, akinek érdekében pedig néhány jószivü, -szegedi artista -mindent elkövetett, hogy pénzéhez jusson. Itt volt ez lidőben Gyárfás Dezső is, a Magyar Artista Egyesület alelnöke, akinek 120 korona napi gázsija volt ugyancsak Sehönfeldnól. Mikor az artistáik szóltak neki, hogy járjon -közbe Schönfeldnél, liogy a beteg leány megkapja pénzét, v-agy vonassa le, -ha máskép nem lehet, saját gázsijából a Szabadosnak járó 72 koronát, iákkor Gyárfás alelnök uir feleletül reprodukálhatatlan szavakkal illette egyesületét, a Magyar Artista Egyesületet. Bácskai Sándor pedig, az egyesület , választmányi tagjaa Vigszinpa-d jelenlegi művezetője kijelentette, -hogy az ,ügy gyei" nem törődik, Szabados Kati-ea végre i-s, elég sok huzavona után megkapta pénzét. Addigra azonban szállodai számlája felszaporodott la-ny•nyhia, liogy ép kitudta fizetni a 72 koronából és ismét egy fillér nélkül maradt. Tegnap végtére is beszállították a szegedi közkórházbu. Ma felkereste a szerencsétlenül járt artistaleányt egyik -munkatársunk, akinek elpanaszolta szomorú kálváriáját. Két heti betegeskedése után, ma végre (megállapították a közkórb-ázban, hogy nem ficra-modott ki a lába, hanem eltörött. Azt is tudomására hozták, hogy -legalább ihat hétig kell feküdnie, mig a láb,a meggyógyul és valószlinüleg, többet soha nem táncolhat. Mindennek -dacára az artistaegyesület, mit sem tesz érte. A szegény leány -könnyezve panaszolta el, liogy -az egész nyári keresete odaveszett és jelenleg sincs egy fillérje se. Komoly vádakat emelt a -szegedi közkórház el-len is. Mint már annyian, ő is azt mondta, hogy a koszt élvezhetetlen, az egyes kórtermek pedig túlzsúfoltak, Husz beteggel fekszik egy szobában, ahol némely ágyban ketten is vannak elhelyezve, sőt még földön is ágyat vetettek egy beteg öreg asszonynak. Nyáron, amlilkor a hőségtől különben sem lehet meglenni! Ez jellemző -a szegedi közkórházra. — Nem -birok egész éjjel aludni, — mondt-a zokogva a leány — csak felülök az ágyba és hallgatom, amint sóhajtoznak és jajgatnak a súlyos betegek egész éjszakán át . . . Ez alatt a kabaréban vigan szól a zene, a többi artistanők mulatnak, kaoag-nak, táncolnak ós hajnalban nem veszik -észre, liogy -agy közülük már kidőlt és hogy egy éjszakával közelebb jutottak az örök éjsza-kia felé... Ahol nem kapnak hadügyminisztert Konstantinápolyból jelentik: Mahmud Sefket bar a török hadügyminiszter lemondott. A tengerészeti minisztert bizták meg a hadügyminisztérium vezetésével. Mahmud Sefket basát szenátorrá nevezték ki. Mahmud -Sefket basát miniszter lemondását várva, a vezető ifju-török személyiségek az ptóbbi napokban Nazim basát, akivek hadügyminiszterré való kinevezése 1909-ven Kiamil basa bukását idézte elő, igyekeztek rábírni a hadügyi tárca elfogadására. Nazim basa azonban nem fogadta el. Egy másik hir szerint Ghazi Achmed Muktar tábornagy, a szenátus elnöke is, visszautasította a hadügyi tárcát. A „Tanín' értesülése szerint Mahmud Selket basa lemondásának nem lesz befolyása a kabinetre, mert az összes miniszterek egyetértenek az aktuális kérdésekben. Újra meg akarták zsarolni Singer Ernát. — Miért lett öngyilkos az igazgató ? (Saját tudósítónktól,) Május közepe táján egyik budapesti szállóban öngyilkosságot kisórelt meg Singer Ernő, ia szabadkai Lombard és Zálogkölcsön Részvény-társaság vezérigazgatója. Az öngyilkossági kísérlet hire természetszerűleg óriási feltűnést keltett, egyrészt azért, mert Singért mlindeiuitt ismerik, másrészt pedig, inert, az öngyilkosság okairól a legkülönbözőbb verziók kerültek forgalomb.-a Az egyik -szerint a pénzintézet, amelynek -élén Singer állott, válságos helyzetbe került -s ez késztette őt -az öngyilkosságra. Egy másik verzió szerint pedli-g az öngyilkossági kísérletet megelőző napén Szegeden 'lefolytatott esküdt-száki tárgyalás volt -annak az -oka. A misz-tikus ügyre csak ma derült világosság. Máj,us 12-én tartotta meg Fernbach Károly a programbeszédét Zentán. Szaba-dkáról többen elmentek erre -az -aktusra, köztük Singer Ernő bankigazgató is. A szabadkaiak 13-ána Virradó éjszaka utaztak vissza Horgosán keresztül, a szegedi vonalon. Reggel négy órakor abban -a kupéban, -ahol -Singer ötödmagával (aludt, egy Vigh Lipót -nevü topolyai tollkereskedő nagy lármát csapott, mert Singer állítólag a zsebéhez nyúlt -az unokabátyjának: -a v-ele utazó Vigh Ferenc esamtavéri mészárosnak. Singer tiltakozott iá képtelen vád ellen és Vigh Ferenc is kijelentette, hogy ő inem érezte, miikor hozzányúltak. Ezzel az affér véget i-s ért volna, ha a lármára odacsődültek közül -egy szabadkai úriember nem mondotta volna Vigh Lipótnak, hogy a zsebmetsz-és ki va-n zárva, -de iámnál valószínűbb az,, hogy perverz merényletről van szó; egyben tudtára la-dt-a Vighnek -azt is, hogy a megvádolt úriember apósa gazdag ember. Fizethet. Ez a magyarázata annak, hogy Vigh újból vádiliólag lépett fel Singer ellen, -alki-t. pár nap múlva Szabadkán |is fölkeresett unokabátyjával együtt ós tőle 4000, maj-d 2000 koronát követelt. Ezután történt -az, hogy Singer félreismerve bankjának pénzügyi helyzetét, túlságos érzékenységében, mert egy nagyobb kö-leeönügyet nem volt képes kívánsága szerint elintézni, Budapesten öngylilkossági kísérletet -köv-etett e-1. Szabadkai jóakarói, az az úriember, akiről Singer egy sajtótárgyaláson azt a -leleplezést tette, amelyet az c-rszágos sajtó pertraikt-ált, — megragadták ezt -az -alkalmat -és az öngyilkosság okául -a Vigh-féle esetet igyekeztek feltüntetni, amitől Vigh még inkább vérszemet kapott. A szanatóriumban élet-halál közt fekvő Sin-germek nem állott módjában ezekre -a vádakra rácáfcilrji, mert családja azokat v-ele nem is iközölte mindaddig, mig felgyógyulása után -Szabadkára vi-szia nem megy. Vigh Lipót — akinek -Szabadkáról Singer ellenségei egy több tagból álló expediciót küldöttek ki ia vonaton történt affér részletéinek Ikikutatása végett és azért is, hogy Vi-ghéket Singer -ellen erélyes -akcióra birjálk — ezután ismét kereste az érintkezést Sin-gerrel, akitől -most. már baill-gatá-sániak dija fejében véglegesen 2000 koronát követelt. Singer ekkor ügyvédje tanácsára szfm-leg belement -a dologba -és a Láng-féle -sörcsarncikban -adott találkát kedd este hat órára Vjigh-áknek, -akik közül azonban csak Vigh Lipót jelent meg. Singer nem akart vele -egyedül tárgyalni, mire -abba-n állapodták meg, hogy Vigh Lipót sürgönyileg elhivatja unokabátyját: Vigh Ferencet, akivel együtt este 10 óra után ismét találkoztak Lángnál. Vigh Ferenc azonban a -táviraTi biivásra -sem jött el s ugy látszik, távol akart maradni nnokaöcscse -akciójától. Vigh Lipót pontosain megjelent a kijelölt időben és helyen és kijelentette, -hogy unokabátyja úgysem tud az ügyben semmit, ellenben neki teljhatalmú megbízása van az ügy elintézésére és 2000 koronát követelt Singer Ernőtől. Singer látszólag belement az elintézésnek' ebbe a -módjába és hosszas alkudozás után, iamelyet Lán-gna-k n magánlakásán egy külön szobában folytattak,. átadott Vigh Lipótinak 1000 -koronát, a másik 1000 korona átadását pedig -akkorra. Ígérte, -amikor az neki az unokabátyja által is aláirt -nyilatkozatot beküldi. Az egész -alkudozást, iá leleplezéssel való fenyegetőzést és zsaroló -kijelentéseket végighallgatta azonban egy úriember, (akit -a -szobában az ágy lalá megelőzően -elbujtattak. Mikor azután Singer és Vigh lejöttek ismét a vendéglőbe, -adott jelre előléptek a kiküldött titkosrendőrök és Vighet zsarolás vétsége miatt letartóztatták. A szabadkai rendőrségen Pertieh Ernő -főkapitány-helyettes ma kihallgatta -a -sértettet, a tanút és a terheltet akinek letartóztatása fölött nnég ezidő -szerint nem határozott. SZINHÁZ,_MÜVÉSZET * A Vígszínház nj figyelője. Szalay Károly két évvel ezelőtt ínég a szegedi színház ügyelője volt. A múlt év szeptemberében erre a pozícióra szerződtette a Népopera. Most arról értesülünk, hogy a szinészet e derék, agilis tagját igen előnyös föltételekkel szerződtette a Vigszinház. Szalay a főváros legnépszerűbb színházában már szeptemberben megkezdi a működését. * Egyfelvonásos színházak. A hat-nyolc Lét imul-va meginduló fővárosi szimiszezom ínég a tavalyinál |i-s mozgalmasabb -lesz; még pedig a résziben keietkező, részben a tavalyinál rendszeresebben működő -egyfelvonásos színházaik rév-én. Az utóbbiak között v-a-n Bárdos Artúr dr és Révész Bélia ÍTj-szinpada és Féld Irón íkamarajátéka, -melynek állam-dó helyisége lesz; továbbk Sziklay Kőiméinek ikülön-ösen nagy erővel és művészi eszközökkel -meginduló Grand Gui-gmole-ja (-a megnyitó előadáson Molnár Ferenc darabja kerül szim-re), lamiih-ez sorakozni fog még ia -budapeisrti kabaréi-világ két népszerű tagjának, Ferénczy Károlynak és Medgyaszáy Vilmának külön-külön való vállalkozása. ITgy az utóbbi, mint Ferenczy, már kabarét-jelleggel anditjak meg vállalkozásukat, de a mellett programiszeriileg kultiválják majd az egyfelvoná sósaikat is. * Az uj szabadkai színtársulat. Az uj szabadkai színtársulat vezető tagjai a .következőik: Molnár Ja-nka, Pefer-di Etus, F-alk Erzsi, -dr Ku-stár Gézámé operetteémekesnők, V-erő Janika, Siínkó Gizella drámai színésznőik, Kanizsai Adél maáva, Nádiasy Józsefné ikomlka, Reményi Sári arnya, Burán Ferenc tenor, Nádor Jenő bariton, Korda -Sándor baTiton, Komlós Vilmos -énekes bonvivamt., Nagy Dezső tapa, Catry Ferenc titkár, Remete Géza rendező, Derengby István oporette buffó, Nagypál Béla apa, Fenyő Aladár bős, T-huróczy Gyula szerelmes, Nádassy József operett-e -buffó (igazgató), Szendrey Zoltán jellem, Pásztor János szcenikai -főrendező, Farkas Béla apa. * F. Károlyi Leona búcsúja. A nagyváradi Szigligeti-szinház legelső és legkedveltebb primadonnája, Fráterné Károlyi Leona tudvalevően ez idén megválik a színpadtól és a közönségtől. Julius 15-én jár le a szerződése, a mely a nagyváradi szinházhoz immár hetedik éve kötötte a- kiváló koloratiür-énekmüvésznőt. Károlyi Leona szombaton lép föl utoljára A vig özvegyben.