Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-08 / 131. szám

1912 III. évfolyam, 131. szám Szombat, junius 8 Mzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, . Korona-utca 15. szám — ladapesti szerkesztőség és kiadóhivatal iV„ Gzi Városház-utca 3. szám e= ELÖFJZETESI AR SZEGEDED egész évre . R 24*— félévre . . . R 12'negyedévre . H 6'— egy hónapra R 2* Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN: egész évre R 28-— félévre . . . R 14'— negyedévre. R 7*— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. | TELEFON-SZÁM: Szerkesztősig 305 e=a Riadóhivatal 830 interurbán 305 i Budapesti szerkesztőse^ teleton-száma 128—12 A parlamenti anarchia visszhangja a vidéken. Három órai gyorsvonattávolság, a telefonnak gondolatközlése, hir terjesztése szerint pedig egész jelentéktelen időköz választ el bennünket a parlamenttől, a melyben kétségen kívül rendkivüli, eddig soha nem történt események kergetik egymást. A regi forradalmak eseményeit a pesti gyorskocsi csak napok múlva hozta le a vidéki városokba; most azonban az események láza, izgalma, idegfeszítő hatása szinte egy időben terjed el a főváros hangulatváltozásával. És mikor itt a vidéken tudottá vált, a külvárosi utcákban is hire futott, hogy a parlament milyen rendkivüli körülmények mellett, a külföld törvényhozásaiban is csak a végső szükségben alkalmazott formák között szavazott meg egy törvényt, hogy a sippal és automobil kürtökkel ellentálló képviselőket a háznagy rendőrökkel vezettette ki, nem is egy-kettőt, hanem negyvenet, közöttük a harcos ellenzék vezérét, — milyen volt akkor a vidék hangulata, érzésvilága? * Az utcák, a terek változatlan rendje, zavartalan nyugalma után még nem lehetne azt mondani, hogy teljesen közömbös' maradt. A tüntetések, utcai jelenetek szervezése, előkészítése s a szervezett rétegeknek kiadott vezényszó nélkül nem szoktak bekövetkezni. Ilyen apparátusa a polgárságnak nincsen. De a zajos jelenetek nélkül is megfigyelhető az érzések erő-, sebb hullámzása, a rokonszenv, vagy a felháborodás, amelyet a nagy események hire ki szokott váltani és amely azután formákat is talál, hogy megnyilatkozzék. A junius 4-iki események hire nem hagyta egész hatástalanul a vidéket. A vidéken, (talán ép azért, mert a parlament működését, magukat a törvényhozókat közvetlenül nem látják) különösen régebben .nagyobb volta politikai szintérnek, a politikusoknak nimbusza. Talán volt valami naivitás is benne, hogy a -honatyákat, akikkel az ország nagy nyilvánossága nap-nap után foglalkozik, fölöttünk álló embereknek hittük és érthetőnek tartottuk a fővárosi sajtó buzgalmát, hogy ezeknek az embereknek sokszor egész jelentéktelen mondásait, selejtes elmésségeit is följegyezzék. Annál mélyebb hatást kelthetett tehát a vidéken, hogy ezeknek az embereknek az összességét, az egész parlamentet látja tekintélyben megtörve, méltóságban megfogyva. Ezen tul azonban nincs hatása az eseményeknek, akármennyire rendkívüliek is azok. Egy esztendő alatt a -magyar képviselőház fogalma egészen összeolvadt az obstrukció fogalmával. A vidék, a törvényhozás tekintélyében és missziójában bizó vidék azelőtt a parlamentben látta sorsának egész megváltását. A tisztviselő fizetésjavitást, az iparos segítséget, a kereskedő a jobb keresetmódot előmozditó intézkedéseket, — és igy tovább. A régi parlamentnek szinte terhes volt a sok feléje forduló várakozás, a sok türelmetlen igény és némelyik politikusból ki is tört: de uraim, mindent egyszerre mégse lehet a törvényhozástól várni! Attól a parlamenttől, amelyet végl-eg hatalmába kerített az obstrukció, nem várt, nem remélt és már nem is kívánt senki semmit. Szinte mosolyt keltett, ha még egy-egy gyűlésen a régi mondás hangzott el: ,,és intézzünk föliratot a törvényhozáshoz ..." A törvényhozás? Hol van az? A vidék, hogy a túlnyomó részének' hangulatáról híven adjunk tükröt: az eseményekben az obstrukcióval való, hatalmas birkózást lát. Hogy ebben a birokban fölborultak a házszabályok, hogy már revolverrel is bemerészkediiék menni: az a képviselők dolga. Magukból a házszabályokból — cinikus mondás, de van valami benne, — senki se kapott kenyeret, se egyéb, kézzel fogható jót. Ha a kénytelen, kegyetlen erőszak a rend mellett veszedelmes precedenseket teremtett: ezek élét azoknak kelt elhárítani, akik felelősek benne. A fő és a lényeg mégis csak az, hogy lesz-e a törvényhozás, a parlament Cholnoky Viktorról. Irta Krúdy Gyula.*) Nem vagyak vatamli szentimentális ember, de most nem tagadhatom el, hogy erős megindul tságot érzek e magányos órában, amidőn az ő nevét leirom, Viktorélt, aki talán ebben a negyedórában ballag hazafelé a Józsefkor uton ós félszegen, rövidlátóan mendegél a falak mellett, mintha tegnap érkezett volna meg a veszprémi vonattal Pestre és azon bizonytalankodva, hogy hová is lett a régi bodegás a József-körutról, "akit tízezer esztendő előtt ismert. Mostanában, ugy tudom, hogy magányosan jár, — ha ugyan jár éjszaka valahová — mig ezelőtt, éjjeli szerkesztő korában, "egy öreg korrektor hácsíit ültetett maga mellé, a hallgatag és komor metroinpázst, éjjel, reggelig nyitvatartó vendéglőkben, .ahol nyomdászoknak friss sört csapolnak, valamint egy-két aludni nem tudó újságírónak ... De ez már nagyon régen volt. Talán tiz esztendeje, talán több. Cholnoky vastag török cigarettáját hajnalban a Királyuteában szivja egy sörházban és itt bizonyosan megtalálom, midőn már leadta a Pesti Napló utolsó kolumnáját. Tehát elindultam ós Viktort itt gyakran fölkerestem. *) A magyar újságírók nagy halottjáról a mult évben, egyik kötetének megjelenésekor irta ezeket a sorokat Krúdy Gyula. Jeles memoár-írók harminc-negyven esztendő múltjával is pontosan bejegyzik a dialógusokat. Nem vállalkozom ezen bizonytalan értékű emlékezet-próbára, mert nem fe igen 'beszélgettünk olyan dolgokról, amelyek másokat is érdekelhetnének. Igen személyes természetű megbeszélések voltiák ezek az együttlétek, a kiadóról, a "szerkesztőségről, .a felszolgáló leány regényéről ós az öreg Kiss Józsefről, akinek akkoriban hetenkint lirt emiatt olyan ellenséges viszonyban voltak, mint két •hadviselő tábor előőrsei: a. fegyver ravasza felhúzva és már a hét első napján megkezdődött a háború a meglirandó cikk körül, — vájjon egyáltalában megír.ja-e Cliölnoky a cikket? Pontosabban emlékszem erre, mint a memoár-irok: az öreg Kissnek állandóan Cholnoky járt az eszében, vájjon becsapja-e Cholnoky, vájjon nem ihazud-e betegséget, vájjon ott lesz-e a cikk kellő időre, — mint az .elátkozott vadász kergeti .az erdőn a fehér szarvast reggeltől estéiig. Igy multak az évek. Ebben az időben, — a hajnali sörözés idején — vajmii keveset dolgozott Cholnoky. Szerette az ódon angol regényeket és szerette Kovács bácsit, a vén korrektort, aki olyanforma történetieket tudott mesélni, mint az öreg vidéki emberek: .egy lóról, amely volt, egy hűséges kutyáról, a szomszédjairól és soha sem hallott vagy ismert emberekről. Megfontoltan, elgondolkozva hallgatott ilyenkor Cholnoky sajátságos, szomorú, furcsa arca, amely keskeny és bánatos volt, mint valamely csodadoktoré egy Biedermayer-regényből: megértően mosolygott az öreg korrektor bácsi panaszain. Igen, tíz egynéhány esztendő előtt romantikusan üldögéltünk ott a sörházban, mint a társaság a Három muskatérosból, vagy valamely más hasonló regényből, csak épen a dialógusnak nem voltak kiemelkedő momentumaik Azokról a dolgokról pláne szemérmetesen hallgattunk, amely dolgokat megirni szokás. Az irodalom, az eleven, élő irodalom, amelyről .az éjjeli pincérek vitázó kávéházi költők révén jobban vannak értesülve, mint jómagam, ,e helyen, kis csárdában, a Király-utcában künnrekedt az ajtón, -bár a jelenlevők, még a hallgatag metrompázat is beleértve, azért gyülekeztünk öszsze, hogy Choilnokyban, magunkban, az együttlétünkben az irodalmat, az irókat megtliszteljük és egy pohár kiürítésével megünnepeljük. Olyan volt az irodalom e reggeleken, •mint egy szomorú, jó és otthon egyedül sirdogáló feleség, aki ugyan mindig az ember eszében van, de róla sohasem beszél . . . Tálát egyetlenegyszer beszéltünk Petőfi Zoltánról, mert Kovács ur ismerte azt a debreceni polgárt és atyafiságát, akiinél Petőfi Zoltán szinósz korában lakott. Ám ekkor^ is többnyire a debreceni polgár rokonságáról folyt a diskurzus. — Az isten áldja meg Kovács bácsit, hogy annyli mindenféle ismerőse volt, vájjon miről is beszélgettünk volna az o ismerősei nélkül?