Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-18 / 139. szám

1912 III. évfolyam, 139. szám Kedd, junius 18 lizponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, eá Korona-utca IS. szám czs Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., m Városház-utca 3. szán cd ELÖF1ZETESI AR SZE6EDEN egész évre . h 24*— félévre . . . A negyedévre . K 6*— egy hónapra K Egyes szám ára 10 fillér. 12*2* ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre K 2S*— félévre . . . K 14'— negyedévre . K 7*— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZÁM: Szerkesztőset 305 Kiadóhivatal 836 Interurbán 305 Budapesti szerkesztősen leleton-száim 1J8—12 Koalíció lí. Irta LENGYEL ZOLTÁN dr. „Ordits 'kapu* kiálts város, mert eljött az uraiknak rettenetes napja." Magyarul veszélyben a Haza. Vége az alkotmánynak. Fegyvert ragadjatok! Ilyen vészüvöltések reszkettették meg a levegőt. És megmozdultak a hegyek. A folyók kiléptek medrükből. A nap lesötétült. Az emberekben a vér megfagyott. Ugy történt, mint nyolc év előtt. Csakhogy akkor elhitte mindenki. Akkor velük ment az ország. Akkor felülkerültek. Bevették — nagy önfeláldozással — a hatalomvárat. És megosztozána'k a zsákmányon. Később összevesztek rajta. Uj jelszavakat kerítettek elő a lomtárból. Előbb a bankot. Aztán egyedül üdvözítő általános titkosat. Gazdasági fellendülés és népjogok. Ez kell a magyarnak. Ezzel bontották ki Justhnak a magyar puszta legerőszakosabb oligarchájának, a nemzeti kaszinó tagjának. Őfelsége belső titkos tanácsosának vezetésével, a próféta zászlaját. És megkezdődött az uj szentháboru. Előre! A haza szent nevében. És mentek előre, a népjogokért a véderőreform ellen. És csatáztak egész nyáron, egész télen át, mig a nagyidai cigányoknak elfogyott minden puskapora. Kaptak rezoluoiót. Nem kellett. Kaptak választói jogot. Nem volt jó. Hatalomból is kaphattak volna. Kevés volt nekik. Senki és sehogy se találta el a gusztusukat. Igy jött el Tisza. Most már másodszor iga/ában. Ez kellett. Hónapok óta reménykedtek, hogy eljöhessen. Egyengették útját. Imádkoztak érte. Lesték az erőszak megérkeztét. Így biztatták egymást: Szorítsuk a fainak a dinasztiát. Állítsuk kényes helyzet elé a hadsereget. Vessük a többséget a lét és nem lét kérdése elé. Vagy megadják magukat és kapitulálnak, akkor miénk a hatalom. Vagy eltipornak, kidobnak bennünket. Belénk gázolnak. Annál jobb. Belé törik a bicskájuk. És mi nemzeti hősökként újra egyek leszünk. Újra ránk süt a kizárólagos hazafiság napja. A féltve őrzött nemzeti alkotmány megvédése és a felidézett erőszák visszaverése gondolatában elfelejt a magyar mindent. Egy test, egy lélekként omlik táborunkba és akkor visszavívjuk a hatalmat a nép utján. Kérem szeretettel: Ami történt, az nem gyönyörködtető. De amire megy a dolog: az már átlátszó egészen. Ahogy végbement. Nem tudjuk helyeselni. De amire 'kiakarnak lyukadni Polónyi és társai: abban még sem szükséges beugranunk. Elég volt egyszer a koalícióból. A magyar azt tartja, hogy a töltött káposzta másodszor, este melegítve jobb, mint először volt délben. Uj hus kerül rá, friss tejfellel meghizlalják. Ugy is van, de gyomorfájás és karlsbadi kúra jött utána. A koalíció azonban felmelegítve sem kell. Az alkotmány védelmével garnírozva és a népjogok tejfelével hizlalva sem. A sokszinü és sok akaratú „vegyes felvágott" elintézte önmagát egyszer s mindenkorra. Lehet, hogy nem fognak a dolgok simán menni. Lehet, hogy nem fordul minden kedvezőre. Lehet, hogy emberek mennek, pártok felváitódnak. Lehet. Ámde mindezek dacára akkor is újnak kell jönni és nem a kétszer ócskának. A mostani ruhát levethetjük, de a régen elnyüttet a handlétól vissza nem vásároljuk. Tévedni tetszik: mondja az ország. És felháborodik, felindul, káromkodik, de csatázni nem fog. Hiába minden erőlködés. Hungária legújabb védangyalának, Schönberger bárónénak kitiltását nem vonja vissza a főkapitány. Azért mégsem jövendölhetjük egészen. Azt nem tudhatjuk: hogyan lesz, de azt biztosan látjuk, hogyan nem lesz. Népjogok lesznek. Gazdasági és politikai megújhodás is lesz. A sérelmeknek reparálásáról is gondoskodhatunk: Az érdemi elintézés változatlan fennmaradása ellenében. De a hatalmi helyzetnek olyan változása, hogy a koalíció II. diktáljon felfelé és lefelé újból ugy, mint annakelő'tte és Egy megbízható memoárból. Irta KRÚDY GYULA. A kalamárisban régen kiszáradt a tinta, a toll megrozsdásodott és az ujjak elszoktak az Írástól, midőn anyai nagyatyám, Roncsy (von Ronch) ismét letelepedett Íróasztalához és folytatta emlékiratait, — mert líiszen ebben az időben, midőn Roncsy ólt, mindenki emlékiratokat irt. „Kedves kuzin, — kezdte nagyatyám, — engedje meg nekem, hogy mielőtt folytatnám feljegyzéseimet a pozsonyi 'bálákról, ahol kegyed édesanyjával, az áltálain nagyon tisztelt 'és hódolt, világszép Lánder-Landy grófnövel gyakorolta volt szerencsém ugy a touit-, mint a figura-táncokban -résztvehetni, egy kis kitéréssel legyek jelenlétemre. 'Nevezetesen a közelnapokban, mintán ia nap a ráktéritőn átjutott és az éjszakák langyosak, fűszeresek, mint egykor Milanóban, hol a császári Izabella-vérteseknél szolgáltam, valami itörtént velem, amit későbben nem szeretnék elfelejteni. Leírom frissen, melegiben, illatosán; mint a most leszakított rózsa iaz üvegházban — olyan ez a történet". Igy kezdte nagybátyám régen abbanhagyott memoárjai folytatását. Azután körülbelül a következő történettel kedveskedett kuziinjának. Nagyatyám sétáit (cirque: 500—550 lépés") a folyóparton szokta elvégezni, mert mindig szerette a folyót. A folyón kis hid volt, amelyet az esztendő bizonyos szakában olyan tyőven, sűrűn lepett be a folyondár, mint a német regények hídjait. A bidon csavargott a szentimentális Hermán fehér nadrágban, kék frakkban és szóles cilinderben, a napsugár a.nanytócsálkat szórt a Md barna deszkáira, a folyó zölden, kéken, szivárványosan futott a mohos hidlábak alatt, mig túlnan rekettyés sziget közepén a polgári lövőház piros fedele integetett. — Itt sétálgatott nagyatyám és képzeletben bizonyára az ábrándbelli Bermiannal valamely régi táncestély dáméit és zeneszámait beszélte meg. És egy napon — a kis folyó épen ugy sietett, mint máskor, — valóban találkozott Hermánnal. Szárnyas, 'sötétzöld kabátot viselt most Hermán, pepita-nadrágot és báli r cipőt, amelyet szalagcsokor ékesített. Hermán polgári foglalkozása: táncmulatság, bűvészet, műkedvelői előadások rendezése és elmebeteg urak mulatitatása volt. A jelen alkalommal azért időzött a városkában, hogy a vashámor tulajdonosának •melankolikus fiát a vizbeugrástól megóvja. Végeredményében azonban egyetlen foglalkozása volt Hermannak: a költészet. Nagyatyám (de Randi) sokaiig habozott, •hogy előkelő rokonaira való tekintettel, megbarátkozzon Hermatanai. Hermant a városkában bolondházi ápolónak nevezték, a vérszegény fiatal asszonyok ijedten fordították el a tekintetüket Hermán ábrándos, buskomoly pillantása alatt, mig a megtermettebb és egészségesebb nők csupán megvetéssel mérték végig Hermapt, aki a barma mői kontyok, a jelesebb keblek, valamint a hangulatos lábak után szinte magánkívül sóhajtott. Majd bűnös cselekedeten érteik: a női uszoda falába lyukat fúrt, máskor egy ablak alatt lesték nieg estve, amely ablak mögött egy kövér zsidónő gyanútlanul készült éji toaletthez. Nagyiatyám (Roncsy kapitány) sokáig habozott, vájjon a hessemi nagyhercegi család, gróf Csáky és de Livry (akiket rokonai közé számított valamely titokzatos babona folytán), miit szólnak majd az esethez? Végre Hermán felkötötte aranysárga nyakkendőjét és búzavirágszínű mellényt öltött, haját frissen csigákba göndörítette, — és ettől a naptól fogva nagyatyámmai együtt sétálgattak a folyóparton, a folyondártól belepett régi hídon, nagy hársak alatt, ahol csodálatos regényeiket mondták el egymásnak. A kalandok, álmok ós álmodozások, amelyek a két férfiú ajkáról elhangzottak, valóban méltóak volnának a megörökítésre. A fantázia csapong, elképzelt csóknak illata, ize, varázsa leng az arc körül, női neveket mondanak ki suttogva és érzelmesen, báli-zene, táncsuhogás és női hangok csengenek a fülbe, — a diákok is erről beszélnek, midőn kettesben gyöngyvirágot szednék a májusi erdőben. Nagyatyám elmondta a megértő Hermannak egész élettörténetét, amely élettörténet a késői unokáik szégyenére, előadása szerint csupán az általa ismert, nagyrabecsült és hódolattal környezett női ismerősökről, nagyon tisztelt barátnőkről, szive 'hölgyeiről szólott. A multak emlékein rózsaszínűvé válóit nagyatyám (de Roneh) arca, majd egy napon