Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-09 / 132. szám

6 DELMAGYARORSZÁG 1912 j uiilius 9. karját .alátámasztotta és Kovács Gyula rendesen olvasható aláírásával .hitelesítette a jegyzőkönyveit. Eminek megtörténte után felállott a vizsgálóbiró és kihirdette a végzést, amelynek értelmében gyilkosság kísérlete címén előzetes letartóztatásba helyezte Kovács Gyuláit. A letartóztatásnak egyelőre őrizet a címe, a letartóztatás azonban valójában lattól a pUlanaittól kezdődik, amikor a képviselőház mentelmi bizottsága kiadja Kovács Gyulát. Addig is két polgári rendőr áll a beteg szobájának ajtaiia előtt. A detek;töveknek azt a parancsot- adta ia kihallgatásnál jelen volt rendőrkpdtány, Ibogy az orvosokon és az ápolókon kivül senkiit se bocsássanak be a beteghez. Ha a vizsgálóbírói minősítés nem változik im.eg, az esküdtbíróság fog ítélkezni Korács Gyula ügyében. Egy lefokozott szerb tiszt szerelmi regénye. — A trón mellől a szegedi orfeumig. — (Saját tudósítónktól.) Rég lezajlottak már azok a véres események, amelyek a szerb királygyilkossággal kapcsolatban az egész világsajtót bejárták. A kis balkáni állam történelmének sötét lapjain bizonyára le van tompitva ezeknek rémes emléke és a nagyvilágban hazátlanul kóborolnak most azok, kikkel a rettenetes tragédia misztikumába, szereplő tényezőként hajtott bele a szeszélyes emberi sors. És hánnyan vannak ilyenek. Mennyi szerencsétlen, konzervatív, aggódó hazafit, evolúciótól félőt és forradalomtól remegőt söpört el a vérdráma, akik megtörten és lealázva tűnnek fel itt is, ott is az élet áradatában, azután ismét futnak, rohannak a visszajáró kísértetektől. Hány egzisztenciát juttatott tünkre a közdelmes és bosszúálló forradalom. Mennyi fekete orgiát ült Belgrádban a megtorló kegyetlenkedés. Apák és fiuk tűntek el nyomtalanul, családokat irtottak ki, a bűnt palástoló éjben, aki pedig életét menthette, az menekült ki külföldre és a nagy világvárosok zugó söpredékében rejtette el magát. Aztán, mikor összetalálkoztak véletlenül valahol az ilyen szerencsétlenek, beszéltek a távoli hazáról és ábrándoztak egy szebb, dicsőbb, kulturáltabb szerb népről . . . (Az utolsó vatikán.) Egy ilyen üldözött, hazátlan ember vetődött a napokban Szegedre. Épp kint az állomáson sétáltam és tűnődve néztem, mint siklanak be végtelen talpaikon a dübörgő, nagy gőzmozdonyok. A személykocsikból egymást lökdösve tolakodtak kifelé az emberek ós gyorsan, pakjaikat cipelve siettek a kijáróhoz. Egy magas fekete ember ragadta meg a figyelmemet. A pesti gyorsból szállt ki és révetegül hordozta szét tekintetét. Csak egy kis kézitáska volt kezében, az egyik ajtó mellett a földre tette táskáját és vénült markáns, erős jellemről és sok szenvedésről tanúskodó arcát a tenyerébe hajtotta, gondolkodott néhány pillanatig, azután felkelt és kiment az ajtón. Ezek után természetes, hogy követtem. Kint az utcán egy rendőrt szólított meg, akitől szerb nyelven kérdezett valamit. Mivel felvilágosítást nem kapott, felszállt a villamosra és bejött a városba. Egyik előkelő szállodában vett szobát s a portásnál a következő feljegyzést hagyta : Sztanajovics Miroszláv, volt szerb százados. (Éjjel az orfeumban.) Estére egész meg is feledkeztem az érdekes bácsiról, a cifra nevéről és volt századosi rangjáról. Elmentem az orfeumba és néztem az előadást. Gyönyörű nyári éjszaka volt. Kedves intim hangulat, vig melodiáju zene és több olyan kellemes dolog, ami egy pillanatra feledteti az emberrel az élet sok keserűségét. Ugy tizenegy óra tájban egyszerre csak feltűnt az én emberem. Legnagyobb csodálatomra a színpad mögül jött elő és izgatottan ült le egy asztalhoz. Alig ült azonban tíz percig, ismét felkelt helyéről és felment a színfalak mögé. Előadás után újra előkerült. A rejtélyes idegen furcsa viselkedése fokozódott mértékben keltette fel érdeklődésem. Először azt hittem, hogy talán artista lett a volt szerb századosból, később azután egy váratlan incidens megmagyarázott mindent. (A szőke táncosnő.) Egy újságíró kollegámé az érdem, hogy most a nyilvánosságra jutott ez a nem mindennapi izgalmas szerelmi regény, amelynek szálai egy kicsit messzire nyúlnak vissza. Az orfeumi idegen tényleg Sztanojovics szerb százados volt. Sztanojovics igen előkelő szerb nemesi családból származott. A meggyilkolt Obranovics Sándor királysága alatt százados volt a nemzeti hadseregben és a királyi palotához volt szolgálatra beosztva. Testestől-lelkestől Obrenovics párti volt és ez okozta vesztét. Az emlékezetes napon, mikor a királygyiikosság történt, akkor ö volt az egyedüli, aki Sándor király védelmére kelt és megakarta akadályozni az összeesküvők betörését a konakba. A gyilkosság után, mint köztudomásu, a hadseregben a királygyilkosok kerekedtek felül rangjától megfosztották Sztanojovicsot. Nem hogy csak megfosztották rangjától, hanem még életére is törtek ós az utolsó királypárti tiszt csak ugy menekülhetett Belgrádból, hogy éjjel álruhába öltözve, kiszökött a városból. Ott hagyta özvegy édes anyját és otthagyta menyasszonyát Nikolics Danicát, egy szerb törzstisztnek a leányát kivel már egy év óta járt jegybe. Mindenéből kifosztva, árván és elhagyottan menekült ki az országból. Majd bosszú évek leírhatatlan nélkülözése után Sztanojovics Miroszláv, a szerb király utolsó hü katonája, képügynök lett Berlinben a Pernet & Comp. cégnél. Mint képügynök azután összeutazta az egész kintinenst. Mindenfelé megfordult és lassanként megismerte az életet, a reális becsületes munkát, amely megélhetést nyújt annak is, akit hazájából kiüldözött a végzet. ... És most, majd egy hosszú évtized után, elhatározta a volt százados, hogy rövid viszontlátásra Szerbiába utazik, meglátogatja Belgrádot, nagy művészek festményeit árulja és kulturát terjeszt ott, ahol. egyszer hazafiasságát majd nem életével fizette meg. Szegeden át akart utazni Belgrádba. És minél közelebb ért hazájához annál jobban remegett a lelke és annál inkább szivében egy nő emléke: aki mennyasszonya volt. És utolérte a nemezis, a balsorsra predesztinált ember szörnyű fátuma; akiért hitt, akiért nyomorgott, dolgozott, akiért még élni merészelt, — azt viszontlátta a szegedi orfeumban, a színpadon, mint a megcsodált, szépséges, szőke angol táncosnőt. (Izgalom a színfalak mögött.) Sztanojovics első pillanatra nem hitt szemének. Azt gondolta, hogy az utazás izgalmai, hazájának közelsége zavarták meg agyát és fantasztikus káprázatát ilyesmik inszcenálják. De minél jobban figyelte és csodálta a szép szőke táncosnőt, annál inkább erősbödött meg az a véleménye, hogy az nem más, mint Nikolics Danica, a hűtlen menyasszony. És ekkor a függöny összecsapódott s a táncosnő eltűnt. Sztanojovics pedig eszeveszetten rohant fel a színpadra. A táncosnőhöz nem mehetett először be, mert ez vetköződött, később afconban erőszokkal hatolt be a színfalak mögé. Drámai jelenet következett ezután. Kitűnt, hogy az angol táncosnő tényleg a volt szerb századosnak a jegyese. Sztanojovics az elkeseredéstől és az örömtől azt sem tudta, hogy mit csinál. Hangos, szemrehányó szavakkal illette a táncosnőt, majd magához ölelte és össze-vissza csókolta. A táncosnő azonban nem örült valami nagyon a viszontlátásnak és a felhevült embert igyekezett lecsillapítani. Természetesen, a váratlan viszontlátás lázas hatása alatt egymást érték a kérdések és a leány is elmesélte kálváriáját, hogyan jutott előkelő szerb úrinő létére, a brettlire angol táncosnőnek. (Színpad és szerelem.) Sztanojovics eltűnése után la királygyilkosrík förtelmes vérbosszút vittek végbe. Mindenkit, akti nem helyeselte tettüket, eltették láb alól. Nikolics Danica apja, aki ezredes volt, szintén azok közé tartozott, .akik inkább az Obrenovcs-párthoz húztak. A szerencsétlen emberit azután egy este sürgősen elhivattak otthonról ós többet nem Is tért vissza. Hová lett, azt családja sohase tudta meg. A imég akkor nagyon fiaital, de már is feltűnően szép Daniea teljesen árva maradt. Vagyonuk nemi volt, a rokonok kitagadták ugy, hogy tánnasz nélkül állott a világban. Egy pártfogója azután táncolni taníttatta és ágy került a színpadra. Mikor Sztanojovics meghallotta jegyesének szomorú sorsát, könnyekre fakadt és bocsánatot kért eiőbhii viselkedéséért. Azután kérlelte a leányt, hogy miután njra egymásra találtak, hogyjia itt Szegedet, menjen el vele Szerbiába és keljenek egybe. A szép táncosnő azonban elhidegült már egykori jegyesétől. Megmondta őszintén neki, llicigy nem isikar felesége lenni; temesse el a régi emlékeket ós feledje el a régi szerelmet. Ö beleszeretett egy szegedi újságíróba és semmi áron sem megy el Szegedről. A világjárt, megtépázott és meggyötört, szerencsétlen ember ekkor revolvert rántott . és agyon 'akarta lőni magát. Az élet ekkora iróniáját már nem birta tovább. (Békés akkordok.) Végül aztán az újságíró és a táncosnő közös rábeszélésére még is megbékélt valahogy. Belátta, hogy a. férfit a nő szerelme mindig csak véletlenül éri ós azlt kierőszakolni soha nem leibeit és nem is szabad. Rájött ama is, hogy ami egyszer elmúlik, ,az sciha vissza nem tér. Ezután megfogadta a jó tanácsokat, agy lemondó gesztussal, egy véres sóhajtással újra. nyakába vette a világot ós ma már az .alábbi leveilező-lapdt irtia Nissből . a. szerencsés újságírónak, aki la történetet nekem elmesélte: Kedves Uram! Már kiviil vagyok Magyarországon és aligha térek vissza. Egy nő nem érdemel . többet, minthogy laz ember lemondjon róla. Talán igaza van Sztancjoviiesuak, vagy ha nincs is igaza, a nő mégis neki ad igazat. Herczeg István. Rálőttek Cuv/aj bánra. — A merénylő életveszélyesen megsebezte Heraics osztályfőnököt és lelőtt két rendőrt. — (Saját tudósítónktól.) Zágrábból táviratozzák: Curaj bán királlyá biztos ellen ma rerolvermerénylctet követték el, .amelynek egy halottja és két sülyos.sebesültje vau. Midőn Cuvaj ma délbem félegy órakor .automobilon tanfelügyelő testvérének jubileumi ünnepéről haza hajtatott; a Márkusutcában egy fiatalember rálőtt az .automobilra. A igolyó Herraics báni tanácsost, a kulituszosztá.ly vezetőjét, találta és súlyosan megsebesítette. Ouviaj felesége és Pariik titkár, akik szintén ia:z autómollillan valtak, sértetlenek mardtak. Henva.iesrvt súlyos sebével beszállították a kórházba. •A .merénylő a lövés után elfutott, több rendőr ós számosan .az. utcai közönség közül utána futottak. A merénylő la legközelebbirendőrt agyonlőtte, ezzel egérutalt nyert és az •alsóvárosba menekült. Ott üldözői közül még egy rendőrtísztviselőt életveszélyesen megsebesített. ekkor azonban az litánia futó közönség elfogta, A merénylő Lukics Luka, a zágrábi egyetemen busz esztendős jogásznak van bejegyezve é« boszniai születésű. A merénylet annyira felizgatta, lvogy órákig ki sem lehetett hallgatni. Az egész városban nagy izgatottságolt kellett a merénylet ihire. Jákob Viktor, a kormányzó-hivatal főnöke a következőket mondotta a merénylet részleteiről: Az automobil rendes sebességgel haladt. amikor a .merénylet történt. A diákok abcugoka.lv, kiáltoztak, egyikük, min't később megtudtam, Lukics Luka, magasba emelte revolverét és célba vette a bánt. Nem CuVaj sérült meg, hanem Herraics. kit nyakán 'talált a