Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-05 / 129. szám

1912 junius 5. dom. Én elmondottam általános figyelmeztetésemet és jól lehet, a zaj folyton tartott, én tovább is teljesítettem elnöki kötelességemet. Nem adtam meg a szót senkinek, aki a házszabályokhoz jelentkezett, nem vettem figyelembe a zárt ülést kérő ivet, mert a tárgyalás komolyságán akartam őrködni és nem voltam hajlandó többé megengedni a házszabályok kijátszását. Minthogy a zaj folyton tartott, én folytattam munkámat. Feltettem szavazásra Szepesházy indítványát (a párhuzamos ülések tartására vonatkozólag), mit a többség elfogadott. Azután megkérdeztem, akar-e valaki szólani a véderőjavaslathoz. Minthogy senki sem jelentkezett, feltettem a kérdést szavazásra: elfogadja-e a Ház általánosságban a véderőjavaslatot? Azután feltettem a kérdést: Elfogadja-e a Ház a véderőjavaslatot részleteiben? Végül pedig feltettem a kérdést: Elfogadja-e a Ház általánosságban és részleteiben a véderőjavaslatot harmadszori olvasásban is? A többség felállott, erre elfogadtattam még a napirendet és az ülést felfüggesztettem, hogy a jegyzőkönyvet hitelesíthessem. FOLYTATJÁK AZ ÜLÉST. Negyed tizenkettő után nyitotta meg Tisza István gróf újból az ülést. Az ellenzék óriási zajban tört ki; Tisza István nem törődött a zajjal. A nagy tumultusban Szász Károly jegyző a Ház ülésének jegyzőkönyvét kezdte el ob vásni. Az ellenzéki képviselők a legnagyobb zajt és lármát csinálták, de a munkapárt semmit sem felelt a közbeszólásokra. Zárt sorokban ültek a padokban és csak akkor keltek föl, amikor a jegyző befejezte a jegyzőkönyv felolvasását. Az elnök erre a jegyzőkönyvet hitelesitettnek mondotta ki, a Ház legközelebbi ülését délután négy órára tűzte ki és a délelőtti ülést bezárta. A munkapárt tombolva éljenezte Tiszát és végigkísérte az elnökli szobához. DÉLMAGYARORSZÁG OVÁCIÓ TISZÁNAK. Az ülés bezárása után a nemzeti munkapárt értekezletet tartott. Lukács László köszönetet mondott a pártnak. Az oroszlánrész — mondotta — azé a nagylelkű férfiúé . . . (Percekig éljenezték most Tisza Istvánt s a miniszterelnök alig jutott szóhoz.) . . . aki tehetségével, bátorságával és hazaszeretetével módot adott arra, hogy az országot a szerencsétlenségtől megmentsük. Ugy tudja, hogy a párt minden tagja mindent hallott, a mi az ülésen történt, tehát a szavazások szabályszerűen mentek végbe. (Felkiáltások: Igaz! Ugy van!) De hogy mégis minden kétség elenyészszék, szükséges, hogy a párt valamennyi tagja irjon alá egy határozatot, amely kimondja, hogy ami a képviselőházban történt, azt igenis a párt akarta s a párt minden tagja szavazott, további szavazásra tehát szükség nincs. A miniszterelnök szavait frenetikus éljenzés, tomboló tetszés kisérte s aztán a párt minden tagja aláirta az ivet. AZ ELLENZÉK MAGATARTÁSA. Az ellenzék tagjai az ülés után a kupolateremben gyűléseztek. Apponyi Albert gróf indítványára Justh Gyulát választották meg az értekezlet elnökéül. Az értekezleten néhányan azt a tervet ajánlották, hogy az ellenzék ne vegyen részt a délutáni ülésen. A többség ezzel ellentétes állásponton volt és ugy vélekedett, hogy az üléseken részt kell venni. Apponyi Albert tartott a gyűlésen nagyobb beszédet, amelyben törvénytelennek és érvénytelennek jelentette ki a Ház határozatát. Károlyi Gyula gróf azt indítványozta, hogy kérjék föl Apponyit: az interparlamentáris konferencia utján hozza tudomására a müveit Európa összes % parlamentjeinek, miképen akadályozzák meg Magyarországon a parlamenti tanácskozást. Polónyi Géza azt mondotta, hogy erőszakra csak erőszakkal lehet felelni. Beszéltek még Holló Lajos, Egry Béla, aki a pártonkivüliek csatlakozását jelentette be. pi-j A gyűlésen azt a határozatot hozták, hogy a szövetkezett ellenzéki pártok a délutáni ülésen megjelennek és az ülés előtt tartandó értekezleten fogják megállapítani, hogy milyen formában tiltakozzanak a szerintük törvénytelenül elrendelt szavazás és a véderőjavaslatok megszavazása ellen. JULIUSBAN SOROZNAK. A Ház határozatát még kqdden át küldik a főrendiháznak, amely szintén hamarosan megszavazza a véderőt. A hadkiegészítő parancsnokságok bizalmas rendeletet kaptak, amelyben tudomásukra hozzák, hogy julius végén soroznak. A sorozásokat már a fölemelt létszám alapján tartják meg és Magyarország 136.000 újoncot fog adni. Hire terjedt annak is, hogy a szocialisták megint általános sztrájkot proklamálnak. Ezt a pártvezetőség megcáfolja és azt mondja, hogy általános sztrájk nem lesz. Valószínű, hogy a véderőjavaslat ellen fognak izgatni és fölhívják majd az állítás köteleseket, hogy ne menjenek el a sorozásra. , ^ A DÉLUTÁNI ÜLÉS. A munkapárt fiatalabb tagjai már délután három órakor a Háziban voltak és őrizet alá vették az elnöki szoba mellett levő részt és a jobboldali folyosókat. Az ellenzék tagjai az Országház-kávéházban gyülekeztek, innen vonultak föl félnégy órakor Justh Gyula én Apponyi Albert gróf vezetésével a Házba. Négy órakor már minden pad el volt fog— Nem értem, uram, — ordit Ohampogne dult arccal — nem értem, liogy ön igy gyűlöli a franciákat, mit kjiván még én tőlem? — Hát mit csináljak magával? — Hagyjon békével s eresszen vissza a hazámba. — Micsoda? Azt hiszi 'talán, hogy most beeresztik magát Franciaországba? Hisz maga elárulta hazáját! Aztán meg maguknál hol Napoleon, hol meg Gambetta iiraikod|ik... az ördög tud eligazodni a ti dolgotokon! — Uram — mondja Champogne franciául, miközben a szalvétáját dühösen gyümöszölii. A legnagyobb ellenségem se tudna kegyetlenebb lenni hozzám, minit aminő most ön volt. Köztünk mindennek vége van! Kezével tragikus mozdulatot csinál s aztán hatásosan dobja a szalvétát az asztalra ® méltóságos lépésekkel hagyja el a szobát Ohampogne. Három órával később fölváltják a tányért s Kamjisov újra asztalhoz ül. Ezúttal egyedül. A pálinka után megint tornáztatni akarja a nyelvét. Beszélni szeretne, de nincs, aki meghallgassa. — Mit csinál a francia? — kérdezi a szolgától. — Champogne ur csomagol... —• Micsoda rinocerosz az a Ohampogne! Champogne a szobájában van. A padlón ül s reszkető kézzel rakosgatja a fehérneműit, parfümjeit, nadrágtartóit, imádságos könyveit ... Az egész emberke, a bőrönd, az ágy, gz asztal valami eleganciát és nőiességet áraszt. Nagy kék szeméből kövér cseppek hullanak a bőröndre. — Miit csinál? — kérdi Kamisov, miután egy pár percig szótlanul nézte Champognet. A francia hallgat. — El akar utazni? — faggatja tovább Kamisov. — Nos, ha ugy tetszik ... Én nem tartóztathatom ... Csak egytől félek: hogy akar útlevél nélkül Utazni? Ezt nem értem. Hisz tudja, hogy elvesztettem útlevelét, A papírjaim közé rejtettem s nem találom. Igen és azt is tudja, hogy minálunk nem tréfálnak •az ilyesmivel. Öt versztnytire sem mehet, már nyakon csipik. Champogne fölemeli a fejét s hitetlenül néz Kamisovra. — Igen ... Majd meglátja! Az arcáról fogják leolvasnni, hogy nincs útlevele és menten megállítják. — Hé, kicsoda maga? — Ohampogne Alfonz. — Hohó! Ismerjük már az ilyen Champogne Alfonzokat. Nem méltóztatnék talán egy k|is kirándulást tenni az Ural mögé? Államköltségen... Egy kis ásványtant tanulni? — ön tréfál. — Én? Dehogy tréfálok. Van eszembe! Egyet azonban már most kikérek magamnak. Azt, hogy nekem leveleket firkáljon és nyafogjon. A kis ujjamat sem mozdítom meg magáért s oda sem nézek, miikor megvasalva elhurcolják. Champogne fölugrik s sápadtan, tágra nyitott szemmel szaladgál föl s alá a szobában. — Mit akar tőlem? — kiáltja kétségbeesetten s egyre a fejéhez kapkod. — Istenem! Oh, átkozott legyen az óra, melyben eszembe jutott, hogy hazámat elbagyom! — Na... na ... na... Hiszen csak tréfáltam! — mondja Kamisov megváltoztatott hangon. — Bolondos figura maga! Nem érti a tréfát. Egy szót sem szólhat neki az ember. — Kedvesem! — kiáltotta Ohampogne, akit megnyugtat Kamisov hangja. Esküszöm önnek, hogy egész lelkemmel Oroszországhoz vagyok kapcsolódva s nem tudok elszakadni sem öntől, sem a gyermekektől. Inkább meghalok, mintsem hogy elhagyjam magukat. De minden szava a szivembe nyilallik! — Micsoda ember maga! Mi az ördögnek sértődik meg maga amiatt, hogy én a franciákat hántom? Az ember sok mindent összeszid, azért mégsem veszi magára. Fütyüljön máskor, ha szitkozódom... Lássa például: Izsakovics Lázár, a bérlőm... Mindenképen meg akarom boszantani. Azt mindom neki: te rongy, te piszokfészek, aztán disznófület csinálok a kaftánja szárnyából, megtépázom a buncutkáit... de az nem haragszik és majd megpukkadok mérgemben, de ki nem tudom hozni a flegmájából. — De hisz* az rabszolga! Egy kopekért az arcába lehet köpni! — No — no —... jól van! Gyere enni! Béke... Champogne siró arcát rizsporozta b az ebédlőbe kísérli Kamisovot. Az első fogásnál mindketten hallgatnak, a másodiknál Kamisov ur újból kezdi a régit, aztán szegény Champogne szenvedéseinek soha nincs vége.