Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-20 / 141. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1912 jiíjtítis ?!). 1. képviselők dijai" 2,629,287 K 2. választott tisztviselők 79.657 „ 3. szaméljízeti kiadások 784.978 ,, 4. dologi kiadások 320.000 „ 5. kamatveszteség 1,833.334 „ 6. miniszteri fizetések 160.000 ,, összesen 5,806.256 K Majdnem hat millió korona! Ilyen hatalmas összeg ime az a kár, .melyet mint az obstrukció következményét minden ember kiszámíthat. És mégis, mi ez az elpocsékolt hat millió korona azokhoz az obstrukcióval járó igazi nagy veszteségekhez képest, melyeket nem regisztrálhat semmiféle költségvetés? Vegyünk csak két tételt. Az egyik abbóJ származik, hogy az abstruktorok egy esztendővel kitolták a kétéves szolgálat életbeléptetését. Ha a kétéves szolgálat már tavaly életbe lépett volna, akkor ez azt jelentené, hogy legalább harmincezer ember egy évvel előbb jön haza a kaszárnyából. Ez a harmincezer ember, aki minj egészséges, erős és fiatal, egy esztendei munkájától, egy esztendei keresményétől esett el az obstrukció miatt. Ha mindegyik évente csak 500 koronát keres, akkor a nemzeti produkció körülbelül tizenöt lió koronával sínylette meg ezt a tizenegy hónapig tartotta erőszakos huzavonát. És még ez a szám is eltörpül egy másik mellett, mely egyszerűen megmérhetetlen. Minden obstrukció nyomán bizonytalanság, pangás, bizalmatlanság jár. Értékeink csökkennek. A koronajáradók so• hase állt olyan alacsonyan, mint most. Forgalmunk béna. Kereskedelmünk elakad, ipari befektetésekhez nincs senkinek kedve. Senkise mer semmire vállalkozni. Hogy aztán ez az obstrukció nyomán járó rettenetes gazdasági lehangoltság mennyi kárral jár a közre nézve, arról megközeli'tőleg se merünk számokat mondani. Mert ezeket a milliókat már tucatszámra kellene felszámítanunk! Igaza volt annak a hazafias, okos és tiszteletreméltó olvasónak, aki fölvetette a kérdést, hogy mennyibe kerül a magyar hazának az obstrukció?! Ebbe a kérdésbe csakugyan érdemes elmélyedni. Érdemes megfontolni, számolgatni, mennyivel gazdagabb lenne ma ez az ország, ha Tisza István gróf tizenöt évvel ezelőtt elvégezte volna azt a mellőzhetetlen munkát, melyet most hál' Istennek elvégzett. És aki ezen elgondolkozik, az nemhogy zokon venné azt a kis rendőri komédiát, melyet az ellenzéki fütyülős urak a reggeli kávéjuk mellé provokálnak, hanem azt találná, hogy akik népüknek ilyen kegyetlen károkat okoztak, azokkal szemben nincs is elég szigorú törvényünk, azok ellen uj paragrafusokkal kellene gyarapítani a büntető-törvénykönyvnek ilyen nemzetfosztogatással sezmben tehetetlen fejezeteit! . . . A városi kereskedelmi iskola igazgatója. (Saját tudósítónktól.) A városi kereskedelmi iskola jövőjéhez niagy reményeket füztünk, amelyeket először az a bizottság taposott sárba, amelynek első hivatása lett volna megadni azt a nemes és magas irányt, amelyen haladva ez az ui városi intézmény nlagygyá fejlődhetett volna. Az igazgatóválasztás eredményét megdöbbenéssel fogadták mindenütt, elégedetlenségünket mi sem titkolhattuk és teljes erővel adunk annak kifejezést most, amikor az igazgatóválasztó bizottság egyik tagja, Wimmer Fülöp feisbbezést jelentett be a döntés ellen. Ilyen személyes természetű kérdésekbe való beavatkozás rendkívül .kényes és kellemetlen, ép azért tartózkodtunk attól, hogy a választás előtt bármiféle vonatkozásban is beleavatkozzunk ebbe az ügybe. Bíztunk abban, hogy a bizottság tagjai tisztában lesznek azzal, hogy a város szellemi rekonstruálásának nézőpontjából milyen nagy érdekek fűződnek ehez a választáshoz és hogy nincs hatalom, amelytől befolyásaltatni hagyják magukat. A választás annyira keresztüli taposott minden közérdeken, hogy ma imár az ildomosság legkevésbé irányithatja tollúnkat és könyörtelen kézzel kell belenyúlni ebbe a veszedelmes darázsfészekbe. Nem akarunk embereket portálni, embereket hajszolni. Nem akarunk individuális értékekről matematikai pontossággal megállapitásókat adni, de kétségtelen igazságnak kell hirdetnünk azt, hogy a város előrehaladásának nagy érdeke azt kívánta volna meg, hogy más embert állítsanak a városi kereskedelmi iskola élére. Nyáry Györgynek egyetlen érdeme, van, atyánk fia. Mikor szűnik meg Végre Szegeden a közügyeknek ilyen pajtáSkodási alapon való elintézése? Csak a városnál, csak az önkormányzatban lehetségesek az ilyen idióta vakmerőségek, amikor egy bizottság a törvényes konzekvenciák hijján nem fél az erkölcsi felelősségtől. Nem gondolják azok az urak, akik a fiatal Nyáry Györgynek adtak többséget', hogy az ország tele van tudományos és s zaklk i v á 1 óságökkal és hogy a városi felsőkereskedelmi iskola igazgatói állása van olyan stallum, amelyre hivni kellett és amelyre szívesen jöttek volna elismert kiválóságok. Szegeden a tudomány robot munkát végző középiskolai tanárok kezében van, ha osaik némileg is akarunk irodalmi gócpontot csinálni ebből a városból, nagy figyelemmel és fétékenységgel kell megvalósítanunk azokat az és bizonyosan sok évi munkába telt, amig elkészült. Tewlik kedive és Egyiptom nagyjainak a jelenlétében szedték ki pólyáiból; ez a munka teljes két óra hosszat tartott. Amikor az utolsó burkolatot is leszedték róla. és a fenséges arc előkerült, a jelenlevők oly izgatottak voltak, bogy nyáj módjára tülekedni kezdtek és a fáraó fölbukott. Egyebekben amióta a nagy Szezosztrisz a muzeumba került, nagyon sokat beszéltet magáról. Egyszer az őrök jelenlétében hirtelen mozdulattal fölemelte a kezét és azóta a kéz igy maradt és nem hanyatlott le többet. Az őrök persze halálra rémülve elfutottak. A mozdulatnak pedig azt a' magyarázatát adták, 'hogy egy napsugár ráesett a mezitelen karjára és kitágította a könyökosontját. Az ő koporsójának a szélére is ragasztottak egy k)is fehér cédulát, amelyre hanyag vonásokban oda van vetve a rettenetes* név, mely megremegtette a föld minden népét: „II. Ramses (Szezosztrisz)! ... A tizenöt esztendő óta, bogy ismerem, bizony nagyon összement és megfeketedett. Valóságos fantóm, mely eltűnik, bárha még oly nagy gondot fordítanak is rá, egy szegény kísértet, mely visszatérőben van a semmibe. Megvilágitluk lámpásunkkal sasorrát, bogy még mindig zsarnok kifejezését a fény és árnyék játékán keresztül jobban megfigyeljük ... Tehát ebben az agyban dőlt el visszavonhatatlanul a világok sorsa, bárha még oly szűknek látszik is most az összeaszott bőr és a rémes fehér baj alatt! Micsoda akaraterő, milyen szenvedelem lakhatott itt benn, milyen emberfölötti büszkeség! Nem számítva azt az örökös gondot, melyet mi, a mai kor gyermekei nem igen tudunk megérteni és a mely annak idején mindennél nagyobb volt: a gond, hogy sir ja minél pompásabb és sérthetetlenebb legyen... Ez a fogatlan, agg kisértet, mely itt fekszik szennyes lepleiben és tehetetlen fenyegetésre emeli föl a kezét, volt egykoron a dicsőséges Szezosztrisz, aki a fénynek és diadalnak szinte emberfölötti mértékét ismerte; a királyok királya volt és erejénél, szépségénél fogva a félisten, akinek izmos téridizületét es atléta mellét megörö'kitani igyekszik oly sok garnit- és mészkőkolosszus ÍMemfiszben, Tébában és Luxorban. .A mellette levő koporsóban fekszik az apja, I. Szethosz, aki rövidebb ideig uralkodott és fiatalon balt meg. Ez a fiatalság tisztán meglátszik a múmia vonásaiban, melyek még ma is szépek. Szethosz király valósággal a vidám kedv és nyugalom szobra. Ezt a halottat nem környezi rémület, széles szeme le van hunyva, iaz ajka finom, az álla nemes és tiszta metszetű az arcéle. Megnyugtatóan hat és szívesen nézzük, ahogy a mellén összefont kézzel alszik. És ahogy itt látjuk feküdni, ilyen fiatalon, el sem akarjuk hinni, hogy a mellette fekvő szinte kilencven éves aggastyán a fia. Tovább haladva, láttunk még sok királymúmiát, békésen alvót és olyat, melynek el volt torzulva az arca. De a végén — a középső sorban a harmadik koporsó — ott fekszik Nsit.a-nebasron királyné, akihez borzadva közeledem, bárha egyedül érte is megtettem volna a sétát a holtaknak ebben a birodalmában. Még nappal is az elképzelhető legnagyobb rémületeit tudja kelteni, amire kisértet csak képes; hát még éjjel a kis lámpásunk reszkető fényében!... Itt fekszik a borzas vampir elterülve, mintha lesben volna, készen arra, hogy fölugorjék. Mindjárt megláttam a szemének ferde nézését, mely a félig lehunyt, szinte sértetlen szempilla alatt csillog! Milyen rémes egy asszony! ... Nem mintha csúnya volna, ellenkezőleg, látszik, liogy inkább szép volt ós fiatalon balzsamozták be ... Egyebekben a mumia-kószitők kegyeletesen földiszitették, de a rózsaszín a bőr sóitól imitt-amott zöld foltokra változott. Mezitelen válla és felső karfa, mely egykor pompás halotti leplének rongyaiból kilátszik, húsos gömbölydedséget sejtet; csakhogy most már ez is zölden vagy feketén foltos, mint a kigyóbőr. Bizonyos, bogy sem itt, sem másutt nem örzötte még meg bulla az üntenzii v, ironikus életnek, a fékezhetetlen vadságnak ezt a kifejezését; a száját kihivó mosolyra húzza össze, az orrcimpája mintha vént szagolna, mint a Gúláé (női kísértete az arabs mondának, mely hiéna módjára hullával táplálkozik) és a szeme mintha a hozzá közeledőhöz igy szólna: „Itt vagyok a koporsóban, de meglásd, bogy kimegyek belőle mindjárt!" Szinte megzavaró gondolat, liogy ez a szörnyű fenyegető pillantás és ez az alig fékezhető düh már évszázadok óta tartott, amikor a mi időszámitásunk megkezdődött és hogy hiába tartott a koporsó titokzatos sötétjében, a bejárás nélkül való barlang mélyében.