Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-16 / 138. szám

1912 III. évfolyam, 138. szám Vasárnap, junius 16 glzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, 11 c=j Korona-utca 15. szám •—• Jodapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., ca Városház-utca 3. szám cza ,, ELÖPIZETESI AR SZEGEDEK egész évre . K 24 — félévre . . . K 12-— negyedévre . K 6*— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre R 251— félévre . . . K 14'— negyedévre . K 7'— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZAft: Szerkesztőseg 305 i_=i kiadóhivatal 83fc Interurbán 395 Budapesti szerkesztőseg telefon-száma 178—12 A békés hadsereg. Öröm és reménység látni, hogy amig az ország komoly és magasztos házát sípok és fütyülök macskazenéje szinte kisdedóvói nivóra szállította alá, hogy amig brutális szavak és tettek hemzsegnek ország szerint tova, addig a jövendő nemzedék, a kis és nagy diákok, az iskolás fiuk és leányok szinte érett komolysággal, lázzal, munkakedvvel fogják meg az éwégi eke szarvát és a tanulás jóleső zajától visszhangoznak a sétányok és ligetek reggeltől estig. Igy van ez jól és igy van ez helyén, máskor az. ember, aki tul van már az iskola padjain és egy sokkal nehezebb iskola szigorúbb robotját rójja, észbe sem veszi ezt, de most, a béke és rend, a munka és kultura megbontásának nehéz és válságos napjaiban kétszeresen jóleső látni, hogy az iskolák munkája mily serény, hogy a tudás csarnokainak falain belül fehér béke és izzó szorgalom készíti egyre, lassan, szép csöndesen és eredményesen a — reméljük — békésebb, boldogabb, biztosabb és gazdagabb magyar jövendőséjget. Az iskolák hava ez a hónap: a jövő termését hordják most a jövő magtárába szorgos, lelkes ifjak és leányok. Az iskola, a magyar iskola az a hely, Próba. Irta Kóbor Tamás. I. A barátnő: Jobb ezt nem tudni. Hidd el, nekiülik asszonyoknak jobb, lia az urunik nem érdemli bizalmunkat, mintha nem bízunk benne. A feleség: Igazad van, de hiába mondom ezt magamnak. Mi közöm hozzá, ha megcsal, de szakasztott olyan, mintha csak engem szeretne? Hiába látom, liogy féltékenységem komolyan sérti és sohasem tapasztaltam, hogy valaki másra érdeklődve nézne. Mégis, mégis... Te például sokkal szebb vagy, miint én, tapasztaltad valaha, hogy ... A barátnő: Én? Hova gondolsz? A feleség: S téged ismert lánykorodhói, miikor művésznő voltál. A barátnő: De kérlek! A feleség: Ne érts félre, én tudom, liogy te akkor is megközelíthetetlen voltál. De a férfiak nem igen hisznek ebben -s a művésznőknek olyan különös varázsuk van. A barátnő: Egy szál virágot sem kaptam tőle. Sőt a színháznál általános volt a vélemény, hogy ez iaz ember vagy nagyon szerelmes a feleségébe, vagy nincs vére. A feleség: Köszönöm édes, oly boldog vagyok, bogy ezt hallom, Mert. hogy vére van, azt én tudom. S látod, amikor meggyőznek engem gyanakodásom alaptalanságáról, akkor kétszeresén böldogtolain vagyok. A barátnő: Már miért? A feleség: Mert akikor rossznak tudom amelyre mindig bátran és bizton épitenie lehet a kultura, a haladás, a jövő minden hívőjének, minden harcosának. Az iskola, amelyét laikusok tudatlansága és rosszakarata, értetlenek vagy tudatlanok gőgje, gúnyja annyiszor és oly sokszor méltatlanul kikezdett. Az olcsó elmésség, a fölületes éle kedves célpontja volt minden időkben a tanár, a pedagógus, quem di odere. És védeni a tanárt, védeni az iskolát: mindenkor hálátlan, keserves feladát volt, amelyért ismét csak guny és mosoly volt a fizettség. Pedig a való igazság az, hogy épen a magyarságnak és különösen e nemes városnak az iskola a legigazibb, legkülönb palládiuma, erejének, kultúrájának legnemesebb, legtisztább forrása. A magyar végeken működő némely középiskola többet tesz a nemzeti nyelv, műveltség, jog és haladás érdekében békés, csöndesen kitartó és állandó kulturmpnkájával, mint a sokszor türelmetlen, értelmetlen és néha korrupt közigazgatás. Szeged pedig épen derék iskolái révén áldása és gócpontja a magyar Délnek, iskolái révén, amelyek az igazi nemzeti kultura adományával teszik gazdagabbá, magyarabbá a délvidéki nemzetiségek fiainak ezreit. Vannak gyönge tanárok, vannak a mai tanításnak hibái és gyarlóságai, de a tanár is ember, aki a legnehezebben és csak magamat is attól félek, hogy örökös alaptalan féltékenységemmel még elidegeníteni magamtól s magam idézem élű, ami neütíirlem sohasem következett volna be. A barátnő: Kedvesem, ez már betegség. A feleség: Ugy van, látod, hogy van okom boldogtalannak lenni? A barátnő: De ezt tudván, tartózkodhatnál a haj szitásától. Látod, ón mondom, aki pedig nem vagyok valami különös vóleménynyel a férfi hűségről s szentül hiszem, hogy az én uram akárhányszor megcsal, én mondom, liogy a te urad hűségóért a tűzbe tenném a kezemet. A feleség: Milyen jó, hogy ezt mondod, de tudsz-e róla meggyőzni? Be tudod-e bizonyitani? A barátnő: Édesem, azt, liogy megcsalnak, lehet bizonyítani. Tetten is érheted. De hogy nem csal meg, hogy akarnád tetten érni a •Miséget ? A feleség: Igazad van, ez lehetetlen. És még sem lehetetlen. A barátnő: Ugyan. A feleség: Tudod, nagy keserűségemben in i n denf éléket összegen dofltain. Gondolt am arra, liogy megügyelltetein. A barátnő: Detektiirvvel? A feleség: De ez nagyon csúnya. Gondoltam arra, hogy rendezvousra hívom s magam megyek el. A barátnő: Ez kitűnő ötlet. A feleség: Igen, de nem bizonyít semmit. Hátha még sepr oly elvetemült, hogy egy ismeretlen hívására megy, hátha azt hiszi, a legnagyobb művészettel idomítható élő anyaggal: a gyermeki lélekkel operál és az iskola is emberi intézmény, amelyenk csökevényeit csak lás&u és sokszor a társadalmi viszonyoktól gátolt fejlődés küszöbölheti ki. De bizonyos, hogy a magyar tanárság zöme igén lelkes és ujabban különösen, igen magás kulturnivón álló és igen nagy műveltségbeli' Standarddal rendelkező egyénekből áll, akik a legnagyobb számban szolgáltatnak a mai nemzedéknek írókat, tudósokat és művészeket. A laikus, különösen az érdekelt és elfogult szülő természetesen a külsőségeket nézi,, egyes eseteket ragad ki és egyetemesit,, azt tekinti, hogy á tanárnak van a legtöbb szünideje, de nem nézi, hogy egy diplomát szerzett, a kulturember életére igényt tartó helyettes tanárnak hatvanhat forint hatvanhat krajcár a fizetése és munkája ezzel szemben a legnagyobb idegerőt kívánó és emésztő munka. Tiszteljétek a közkatonákat, mondotta méltán Petőfi, de tiszteljétek a tanárokat is, erre kell még megtanítani a magyar közvélemény egy részét, amely tetszetős színészi produkcióknak tapsol eszevesztve a szinházban és akár az ország házában is, a csöndes, de igazán komoly kulturmunka mellett azonban közönyösen, söt olykor lenézéssel szokott elhaladni. liogy az illető csúnya s czént niem megy, nem pedig mert egyáltalán nem megy. A barátnő: Ez is igaz. Tehát, ugy-e, nem lehet e mellett bizonyságot teremteni. A feleség: És mégis lehet. Egyetlen módot tudók. A barátnő: És az? A feleség: Az pedig keresztül vihetetten, inert egy ligazi barátnő teljes barátságára van utalva. A barátnő: Kíváncsivá teszel. A feleség: Mért. ne mondjam meg? Nevess •ki és ezzel vége van, Hat ugy találhatnék teljes megnyugvást, ha egy igazán tántorithatlan asszony, aki amellett szép és ügyes is, iaz; ón tudtommal, de he áz én káromra próbára tenné. A barátnő: Csábítaná? A feleség: Igen. S ha ő ellentáll, akkor boldogít ia, hírrel, hogy nem tudott semmire menni s ha nem áll ellent, akikor szóra tőd szembe leleplezi s megmondja nekli, hogy csak próba volt az én. megbízásomból. A barátnő: De gondold meg, ez va barique*játék. Ha ez megtörténnék, akkor köztetek vége mindennek. A feleség: De te azt mondtad, hogy a tűzbe tennéd érte a ke^ej^et,,' mért gondolod, hogy akkor vége mindennek? Azt keltene mondanod, ha csak ennyi kell, vállalkozol rá te. A barátnő: Én? '* 1 A feleség: Igen, te, aki szép vagy s aki erényes vagy, akiért éii tenném tűzbe a kezemet s akiben megbízom, mint édesanyáimban s akinek átkulcsolom' a nyakát; és rimám-