Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-02 / 127. szám

f 912 III. évfolyam, 127. szám Vasárnap, junius 2 A iSzponti szerkesztősig is kiadóhivatal Szeged, n Korona-utca 15. szám C3 Badapesti szerkesztősig is kiadóhivatal IV., c3 Városház-utca 3. szám e=i ELÖF1ZETESI AR SZEGEDED égisz ívre . K 24'— fílívre ... R 12­negyedívre. K 6*— egy hónapra K 2­Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: égisz ívre R 2Í-— félévre . . . K 14-— negyedívre. K ?•— egy hónapra K 2.40 Egyea szám ára 10 fiitér. TELEFON-SZÁM: Szerkesztősei 305 kiadóhivatal 836 Interurbán 3ü5 Budapesti szerkesztősei teleion-száma 128—12 Az ellenzék operátuma. A képviselőház szombati ülésének napi­rendje előtt nevezetes eredmény játszó­dott le. Kossuth Ferenc előterjesztette azt az operátumot, amelybe a baloldali pártok a békés kibontakozást célzó javaslataikat összefoglalták. Az ország megismerte végre, miképen képzeli az ellenzék a vá­lasztói jog reformját és miképen véli ki­elégíteni az ország fokozottabb védelmére irányuló igényeket, melyeknek jogosultsá­gát minden oldalon elismerik. Bizonyára senki sincs, aki azt várta, hogy nyomban a baloldali pártok hivata­los szónokainak előterjesztése után érde­mi diskusszió induljon meg az ellenzék ja­vaslatairól. Legkevésbé volt várható a mi­niszterelnöktől, hogy már a mai ülésben meritórius nyilatkozatot tegyen az operá­tumról. Lukács László miniszterelnök rö­viden tudomásul vette az ellenzék javas­latait, ezután pedig a képviselőház foly­tatja — a véderőreform megvitatását. A képviselőház elnapolását ugyanis a kormányelnök nem tartja szükségesnek. A parlament ülésezése az ellenzéki opera­tum megvitatásának nem lehet akadálya; hiszen a baloldali pártok is ülésezési na­pokon folytatták le a maguk tanácskozá­sát. Az ülésezés folytonos megszakítása rossz benyomást keltene s a helyzet elpos­ványositása pedig olyan veszedelem, a melyet a kormány és a többség minden­képen ki fog kerülni. Ebből következik, hogy az ellenzék ja­vaslatain alapuló béke sorsának, vagy jobbra vagy balra, igen rövid időn belől el kell dőlnie. A kormány hamarosan tu­datni fogja a maga állásfoglalását, mert az idő túlságosan előhaladt és a helyzet is túlságosan megérett ahoz, hogy hossza­dalmas tárgyalásokra sor kerülhetne. Ami azonban a világért sem jelenti azt, hogy a kormány ne bírálná meg a legteljesebb alapossággal az ellenzék javaslatait s ne indokolná a legkörülményesebben a saját állásfoglalását. Vájjon minő esélyei vannak a megegye­zésnek? Erre a kérdésre e pillanatban határo­zott választ adni nem lehet. Mindenekelőtt természetesen az ellenzéki javsalatok ér­demi tartalma lesz a döntő. Másodsorban pedig fontos az, vájjon mennyiben hajlan­dó az ellenzék esetleg teret nyitni a ka­pacitációnak. Hogy a kormánynak ultimá­tumot elő nem terjesztettek, azt természe­tesnek vesszük. Mert hiszen ez részünkről az erőviszonyok teljes és végzetes félreis­merését jelentené. Nem volna megengedhető, hogy hangu­latok után induljunk és mondjunk véle­ményt. De mint a napi politika króniká­sai, nem hallgathatjuk el azt a tényt, hogy a többség kebelében optimisztikus felfo­gással nem találkozunk. Ami eddig az el­lenzék operátumából nyilvánosságra ke­rült, az nem kecsegtető. Sem a választó­reform, sem a katonai kérdések megoldása tekintetében. Ugy lehet, hogy a maguk összefüggésében a dolgok másképen fes­tenek. És lehet az is, hogy ha az ellenzéki operátum nem is alkalmas a békés kibon­takozásra, a tárgyalások során, érvek és ellenérvek hatása alatt kialakulhat belőle majd olyan alap, amelyne valóban fel lesz épithető a béke nagy müve. Mináen a lojalitás kérdésén, a balol­dal békeszándékának őszinteségén fopdul meg. Lojalitással és teljes jóhiszeműséggel, kell végigvívni a további tárgyalásokat. Nem szabad teret engedni a taktikai néző­pontoknak. A kormány és a többség részé­ről sem a lojalitás, sem a jóhiszeműség nem fog hiányozni. Taktikai szempontok sem fogják vezetni. El fogja fogadni azt, amit helyesnek itél és tárgyilagos indoko­lással fogja refuzálni az elfogadhatlant. Ezt hangsúlyozta különben Lukács László miniszterelnök ma a parlamentben, ez a fölfogás alakult ki általában a Házban. Sehogy se jó. Irta KÁLNOKI IZIDOR. I. (Történik az eset egy nyaraló lugasában. Szerepelnek egy húszesztendős ifjú és egy tizennyoleéves leány. A lugas elég nyilvá­nos hely arra, hogy egy jól nevelt leány egy jól nevelt ifjúval benne tartózkodjék, amig a papa és a mama a villában alussza délutáni álmát; s a lugas elég rejtett hely arra, hogy a jól nevelt leány a jól nevelt ifjúval gyakori csókokat váltson, amig a papa és a mama a villában alussza délutáni álmát. Én itt nem jegyzem fel külön a csókokat, csak az ifjúnak beszélgetését közlöm. A csó­kokat tessék hozzá gondolni, ki-ki tetszése szerint. Mert azt sohase tudhatja az iró, hogy az olvasóinak mikor kevés és mikor sok a csók. Tehát az ifjak beszélgetnek.) Az ifjú: Mindössze négy-öt esztendőről van szó. Olyan időről, .ami a maga korában sem­mi. Ilyenkor még repülnek a niapok, a betek, a hónapok. Utóbb majd ólomlábakon cam­mognak. Meglátja, az a négy-öt esztendő ugy .elmúlik, mint egy rossz álom. A leány: Négy-öt esztendő! Gyönyörű ki­látások! S maga ugy beszél négy-öt esztendő­ről, mintha örökké akarna élni. Négy-öt esz­tendő egy leány életében egy korszak. Ha magának valaki azt mondja, hogy örökké fogja szeretni, az jelentbet egy évet, jelent­het kettőt, sőt esetleg hármat .is jelenthet, de négy-ötöt soha. Az ifjú: Tehát maga nem fog négy-öt évig szeretni? A leány: Hogy mer ilyen gyalázatosan kér­dezni? Mondtam már, hogy örökké fogom szeretni. De négy-öt évig nem várhatok. Pláne magára, akiről tudom, hogy az a négy­öt év nyolcra is .elnyúlhat, vagy tízre. Amig maga leteszi a vizsgáit, amig doktor lesz, a mig praktizál, amig irodát nyit, amig klien­sei lesznek, amig egy asszonyt el tud tartani, addig én nem várhatok, kedves barátom. Vén vagyok én már arra. Az ifjú: Tehát vége közöttünk mindennek? A leány: Csacsi! Miért volna vége? Sőt ellenkezőleg, épeinséggel nincs vége. De az természetes, édies barátom, bogy a sorsomat nem köthetem iholmi ostoba véletlenekhez. Maga esetleg olyankor tesz ügyvédi vizsgát, amikor a cenzorának fáj a feje, vagy váltója jár le, vagy reggel hozták neki a felesége kalapszámláját. S maga akkor ugy megbu­kik, mint .a pinty, ha akármennyit tud is. Pedig maga nem fog akármennyit tudni. Az ifjú: Hát mennyit? A leány: Valamivel többet a semminél. Annyit talán fog tudni, amivel ügyvéd léhet az ember, ha már van diplomája. De auieny­rnyivel az ember a diplomát megszerzi, any­nyit semmi esetre se fog tudni. Az ifjú: Köszönöm a nagy bizalmat. Iga­zán .megható, hogy maga milyen sokat tart rólam. Csakhogy most ne beszéljünk erről. Beszéljünk arról, hogy mit akar maga tenni? A leány: Én? Istenem, semmik Semmit a világon. Mindössze férjhez fogok menni. Az ifjú: Kihez? A leány: Ne olyan hangosan. Nem kell minden csekélységért kiabálni. Valakihez me­gyek feleségül. Honnan tudjam én, hogy ki­hez? Ahoz fogok menni, aki elvesz, föltéve, hogy nagyon gazdag ember. Ez az egyetlen föltételeim, hogy nagyon gazdag ember le­gyen. Ha jnár nem .szeretem, hát legalább legyen nagy vagyona, hogy minden szeszé­lyemet kielégíthesse. Az ifja: Tehát nem fogja szeretni. És mégis hozzá megy. A leány: Hogy szerethetném, amikor ma­gát szeretem? És miért ne mennék hozzá, a mikor maga nem vehet el? Az ifjú: Én meg fogom ölni azt az embert, lakárki legyen. A leány (kacagva): Ugyan ne vicceljen. Hogy aztán nekem ne legyen se férjem, se szeretőm? Az ifjú: Szeretője? Hát már szeretője is | van? • • | A leány: Nincs, de lesz. Azáz vari, de még nem az. Vagy mit gondolt maga, ha én férj­hez megyek, magából mi lesz? Az ifjú: Egy boldogtalan ember. A leány: Dehogy. Egy boldog ember lesz magából. Az én szeretőm lesz, igazi szere­tőm lesz, nem olyan limonádés, mint most. Az ifjú: Igazán? Ezt megígéri? A leány; Becsületszavamra! Legszentebb becsületszó vainni!

Next

/
Oldalképek
Tartalom