Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-11 / 133. szám

2 ség mindössze is nem tűri többé az erő­szakoskodást, hanem megtorolja. De a megtorlás eszközeit, melyeket alkalma­zunk, egytől-egyig törvényeinkből és ház­szabályainkból merítjük. Ha ezeket a tör­vény- és házszabályszerü eszközöket ez­előtt nem alkalmaztuk, az csak olyan kí­mélet volt a kisebbséggel szemben, mely­lyel az újra meg újra visszaélt. A rend­szerré vált visszaélés, a szertelenségbe vitt obstrukció kiméletre többé nem tart­hat igényt. Ez, ma még foiyó, de mielőbb teljes diadallal befejezendő parlamenti harcunk lényege és igazsága. Legközelebbi célja pedig a parlamenti béke és munka. Ezt a célt másként elérni, mint harccal, lehetet­lennek bizonyult. Harcunk tehát a Nemzet életéért, alkot­mányáért és jövendőjeért folyik. Készek vagyunk e küzdelemben a legteljesebb ön­feláldozásra is, de sem parlamenti, sem utcai duhajok elől meghátrálni nem fo­gunk. Megmentjük az ősi magyar nemzetet s megkezdjük az uj nagy munkás Magyar­ország továbbépítését. Az egész müveit világ szeme rajtunk van. Becsületes mérésünk már is vissza­adta rokonszenvét s ismét bizik Magyar­ország jövőjében, történelmi hivatásában. Bizzék benne a nemzet is! És erősítsen bizalmával bennünket, akik, mint egész férfiak, mikor a Nemzet életé­ről van szó, nem állottunk meg félúton. Éljen a király! Éljen a haza! Az országgyűlési nemzeti munkapárt. DÉLMíAGYALRÖRSZÁG Szegedi Kiss János, az egyetem uj rektora. (Saját tudó silónktól.) Gyönyörű és megérde­melt karriert futott meg egy szegedi szárma­zású, Szegedeu általánosain ismert férfiú. Kiss János doktorról van szó, az európai nevű tu­dósról, akit a budapesti Tudományegyetem rektorává választott. A szombati választásról röviden mi is meg­emlékeztünk. Budapesti tudósítónk a válasz­tásról ezeket a részleteket jelenti: Rektorvá­lasztók voltak: a hittudományi karon: Breznay Béla, Mihályi! Ákos, Lakonics József és Kraos­kó Mihály; a joyi karon: Földes Béla, Sághy Gyula, Doleschall Alfréd és Metter Antal; az orvosi karon: Ajtai K. Sándor, Pertik Ottó, Bársony János és Grósz Emil; a bölcsészeti karon: Hegedűs István, Asbóth Oszkár, Má­gócsi-Dieiz Sándor és Kövesligethy Radó nyil­vános rendes tanárok. Az egybegyűltek rögtön megejtették a szava­zást és rektornak Kiss János dr pápai prelá­tus, a hittudományi kar nyilvános rendes ta­nárát választották meg. Az ülésből Lukcsics József dr hittudományi kari dékán vezetésé­vel küldöttség ment Kiss János dr-hoz, aki az üdvözlő szavakra kijelentette, hogy a rektori méltóságra való megválasztását örömmel és hálával fogadja. Kiss János dr Szegeden született 1859-ben iparos szülőktől, Középisíkoláit szülőföldén és Temesváron, a teológiát Temesváron és a bu­dapesti egyetemen végezte, ugyanitt 1883-ban hittudományi doktorrá avatták. Másfélévi káplánkodás után 1882-ben Temes­váron a dogmatika és bölcselet tanárává lett s ugyanott egyúttal papnevelőintézeti tanul­mányi felügyelő volt s később a Szent Imré­ről nevezett ünevelőt és az egyházmegyei nyomdát is igazgatta. A bölcselettudomány mü­velését és terjesztését elsőrendű hivatásának te­kintette s e végből 1886-ban megalapította a Bölcseleti Folyóiratot, melyet huszonegy éven át szerkesztett és kiadott, 1889-ben a Szent Ist­ván-Társulat igazgatójává választották s ezt a tisztséget kilenc'éven át viselte. 1891-ben a budapesti .egyetem hittudományi karán a bölcselettudomány magántanárává ké­pesítették s ennek a karnak első magántanára 1912 junius 11. volt. Ugyanott 1898-ban nyilvános rendkívüli, majd 1904-ben rendes tanára lett s két izben viselte kar dékáni, s szintén kétizben prodé­káni hivatalát. 1890-ben megalapította a Hit­tudományi folyóiratot s ezt azóta immár hu­szonharmadik évfolyamban szerkeszti és ki­adja. 1893-ban a bölcselettudomány művelésére megalapította az Apuinói Szent Tamás-Társa­ságot s ennek mai napig ügyvezető alelnöke. A katolikusok nemzetközi tudományos kon­gresszusának kezdettől fogva, 1888-tól tagja s bölcseleti szakosztályának alelnöke volt Páris­ban, Brüsszelben, a svájci Fribourgban és Münchenben, s -e helyeken előadásokkal és esz­mecserékkel élénk részt vett, mindenütt nagy gondot fordítva arra, hogy Magyarország ön­állóságát feltüntesse. A budapesti egyetemet az aberdeeni és louvaini egyetemek jubileumán ő képviselte. A katolikus autonómiát szervező kongresszuson mint választott tag előadásai­val és hozzászólásaival buzgón munkálkodott. A római pápa 1894-ben titkos kamarásává, majd 1902-ben házi prelátusává nevezte ki. Irodalmi működése elsősorban bölcseleti és hittudományi tárgyakra, a papjelöltek képzé­sére terjedt ki s ebbeli dolgozatainak szintere főkép két folyóirata. Főbb müvei Uigouri szent Alfonz erkölcsrendszerét, az okság fogalmát és az oksági elvet s isten természetrendi megis­merését tárgyalják. A bölcseleti és hittudo­mány magyar ínüsaaviat megállapította. Rövid esztétikát irt „A szépről és a szépmüvószetek­ről" ckmmel. Szerkesztett és kiadott két ifjú­sági imakönyvet. Sziklay János dr-ral együtt szerkesztette „A katolikus Magyarország" cimü nagy diszmüvet. Gerely Józseffel megírta s mint disamüvet kiadta „Jézus életét". Magyar­ra átdolgozta Katschthaler János bíboros ér­sek hadköteles „Katolikus ágazatos hittanát". Ezenkívül számos szentbeszéde, valamint bit­tudományi és társadalomtudományi kiadványa forog közkézen, igy Melcber több kiváló mun­kája lelkipásztorok részére s Dion atya „Jézus Krisztus"-a ugy is mint illusztrált nagy disz­mü s mint egyszerű kiadvány. Kiss János dr mindenképen szegedinek vall­ja magát. "Amikor csak teheti, eljön szülőváro­sába. A mult hetekben volt itt legutóbb és ha­talmas beszédet mondott az eszperantó nyelv érdekében. lkam, de azzal nem vagyok tisztában, (mennyit ér iá vevőnek. Nolu: Miivel nem vagyok kékfestő, az üzle­tét még hozzávetőleg se tudom megbecsülni. Huméche: Bocsánatot kérek, ön ebben kü­lönb szakértő, mint én. Hisz a bankja üzletek vételével s eladásával is foglalkozik. Nolu: A bank igen, de én a jelzálog-oisz­iálybiam vagyok. Ami aiz üzletek értékét il­leti, abban olyan 'vagyok, mint egy háromhó­napos csecsemő. Nem tudom, az őri üzlete tiz frankot érre, vagy egy milliót. Szabja meg az árát s aztán majd meg fogunk alkudni. Huméche: No, várjon csak! (Gondolkodik.) A teremtésitf Még megöl a kutya! Nolu: Mi? Huméche: Semmit. Már beletörődtem. Min­dent megpróbáltam már, likába. Nolu: Pedig egyszerű az orvosság. Nyuga­lom kell önnek. Vonuljon vissza az üzlettől. Szabja meg a vételárat, s megszabadul miniden gyötrő gondtól. Huméche: Jó, jó, szépen beszól. De olyan hirtelen jött ea az egész 'dolog s olyan készü­letlenül talált... Nolu: Három napi ideje volt a gondolko­dásra, Huméche: Azt hiszi, van valami haszna az ölyan gondolkodásnak, melynek nincs sem­miféle alapja? Ha nincs valami határo­zott ajánlat? Nolu: Azt Ihliszi, lehet ajánlatot tenni, ha nincs a kezünkben határozott becslés? Huméche: Hiszen nem ismeri az üzletemet. Nolu: Nem ugy, mint ön ... IEZ bizalmi kér­dés. Mi mind a kélten becsületes emberek va­gyunk és bízunk egymásban. Nem akarom én önit becsapni. Huméche: Ez a szándék távoli áll tőlem is. Nolu: Mire való hát az a sok huzavona? Nem sokkal egyszerűbb, ha ön egész kere­ken igy szól: „Kedves uram, az .üzletnek e.ny­uyii meg ennyi aiz ára. Gondolja meg, ád-e érte ennyit?" Huméche: S lén még jobban megköninyitem a dolgot. Azt mondom: „Kedves uram, szabja ímeg az árát ön maga." Nézze csak, összebo­nyolítjuk az egész ügyet. (Mondjon egy szá­mot ... akármit... csiak ngy találomra... Nolu: Egy számot... jó! (Megsimogatja Huméche kutyáját.) Mindig bámultam ezt a szép állatot! Huméche: Valódi eoilley. Nolu: Látom. Ezeket a kutyákat igen nehéz fölnevelni. Huméche: A mult évben két >iilyen kutyáin pusztult el. Ez bárom éves. Nem talál még egy ilyet Párisban. Nolu: Elhiszem önnek. Huméche: No, vegye meg a kékfestőmet s megkapja ezt is ráadásul. (Erőltetett kedé­ilyeskedéssel): No, ki ad többet érte: egy kékfestő-üzlet, meg regy pompás szellindek. Nolu: Mennyi a kikiáltási ár? Huméche (ugy tesz, mintha nem hallaná): Senki többet? (Néma csend. Nolu jól tudja, hogyan lehet kiszáinitiani az üzlet értékét, összeadják a. há­rom utolsó év jövedelmét s középszámitássa! megállapítják. De tekintetbe veszi azt, hogy Hnméche-nek kivételesen kedvező éve volt, mert legveszedelmesebb konkurrense, Beug­noud, csődbe jiutott.) Nolu: Tulajdonképen ki hozta szóba először ezt az ügyet? Huméche: Én... De mindig hangoztattam, hogy nem vagyok ráutalva az eladásra s nem is járok utána. Hallottam, liogy ön önállósi­tan'i akarja magát. S tudattam önnél, hogy kedvező ajánlatra el tudnám határozni ma­gam ... Nolu (.kissé száraz udvariassággal): Bo­csásson meg, ha egy kicsit sürgetem. De szá­mit ás ba vettem más üzleteket, is és holnapra fellelletet (ígértem. Szeretnék önnel ma tisztába jönni. Huméche: Én is. A feleségem dühös, bogy eladom az üzletet. Ha ina meg .nem kötjük a vételt, nem tudom, holnap lehet-e még belőle valami. Nolu: No, holnapig csak nem ejti cl ia ter­vét? Huméche: Nem, ha megígéri, liogy holnap ajánlatot tesz. Nolu: Nem, én adok önnek huszonnégy órát, hogy gondolja meg, mennyit kérjen. Huméche: Gondolkodni fogok azon, hogy szabhatok-e árat, ha nincs előttem ajánlat. Nolu: Várni fogom önt Bruleux-nél. Le­gyen vendégem dójeuner-re. Jól lehet enni ott is. BrUleux — place des Vlictoires — el ne felejtse. Huméche: Köszönöm. Tehát a viszontlá­tásra holnap délben. Hozzon ajánlatot! Nolu: El ne mulassza az árat megállapítani. (Fölkelnek s meleg kézszorítással elbú­csúznak.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom