Délmagyarország, 1912. május (3. évfolyam, 101-125. szám)

1912-05-08 / 106. szám

ö DÉLMAGYAROÓRSZÁÜ Í912 május 8. A imásik részük a gyárakban, istállókban foglalatoskodik, a harmadik rész nincs is >a fegyházban, teljesen szabad, a dolga az, hogy műveli a fegyház körül lévő szántókat, .szőlőt. Ezeknek csak az a kötelességük, hogy a fegyencekkel egyforma sapkát viseljenek s időnként jelentkezzenek. A bezárt rabok vagy magánosan, vagy négyes-ötös csoportokban vannak egy cellában, vagy ötvenesével dolgoznak a munkatermekben. A pap, — aki szintén nagy műveltségű s igen rokonszenves ember, dicsekedve mondotta, hogy ők nem büntetnék, hanem javítanak. Jó gazdákat ós iparosokat nevelnek. Az igazgató irodáját két kenyérbélhői készült, de igazán remek kivitelű szobor disziti. Mindkettő fél méter magas, egy horvát fegyenc munkája. Az egyik Strossmayert, a zágrábi érseket ábrázolja, a másik pedig Jelasics zágrábi szobrának kicsinyített másolata. A fegyházban most 869 rab van, de volt már 1600 is. A rabok közül 62 magánzárkás, 40 olyan teremben van, ahol 4—5 van együtt, 4 sötét magánzárkában tölti a büntetését, A többiek vagy ötvenedmagnkkal dolgoznak, vagy a gazdaságban vannak foglalkoztatva. Kilenc fegyenc életfogytiglani büntetésre van ítélve s 46-nak nagyobb tizenöt esztendőnél a büntetése. Gyilkosság és emberölés miatt ül 241, a többi betörés, rablás, lopás, gyújtogatás, csalás és pénzliamisitás miatt van elitélve. A rabok közt van 80 magyar. Jellemző, hogy a 80 magyar fegyenc közül 24 zsidó vallású. A fegyházban van asztalos, cipész, szabó miihely, van miiszövészet s csinálnak bőrdiszmiiveket s nikkel tárgyakat. A fegyencek munkaideje reggel fél liéttől fél tizenkettőig s délután fél kettőtől fél nyolcig tart. A napi jövedelmük négy fillér és harminc fillér közt váltakozik. (Strassnoff fotografál.) Nagyon kíváncsi voltaim már S'trassnoffra s alig vártam már a vele való találkozást. Az iskola mellett van a fegyház fényképészeti műterme, itt dolgozik a hires csaló. Nem mertem volna feltételezni, liogy ez a vékonydongájú, pápaszemes, szakállas öreg ember a rendőri krónikák egyik legérdekesebb alakja. • Mikor az egyik pap megszólította és megmondta neki, hogy egy újságíró van itt, Strassnoff az ajkán valami fölényes mosollyal jelentette ki német nyelven, hogy nem tárgyal velem. Róla már sok rosszat irtuk az újságok s ártottak a jövőjének. Nem szereti a horvát újságírókat. Én magyarul odaszóltam neki, hogy ne legyen olyan büszke. Mikor a magyar szót meghallotta, egészen földerült az arca. — Hát ön magyar ember? — kérdezte. — Miért nem szólt mindjárt. Szinte látszott rajta, hogy ha nem a fogházban volna, most valami kitörő jelét adná az örömének. Igy a börtönőr és a papok jelenléte mégis feszélyezte. Kérdésemre elmondta, hogy már egészen letett arról, hogy az embereket felültesse. Budapesten készül megtelepedni, ahol fényképészeti műtermet nyit. Büszkén mutatta meg felvételeit. A fegyházban fényképeket is n agyit. Megmutatta ja nővérének, — aki gyönyörű szép harminc év körüli asszony lehet, — a nagyitott fényképét. Strassnoffnak sok dolga van. Mialatt velem beszélt, lefényképezendő foglyot hoztak. A 749. számút. Nagyon gyorsan végzett vele. Munkaközben szaporán beszélt magyarul. Mindennel megvan elégedve, csak az élelem nagyon rossz. Attól fél, hogy kiszabadulása előtt belebetegszik a kosztba. Tényleg Strassnoff ma nem valami daliás. Szinte komikus elgondolni, hogy mikép festhetett a cifra huszártiszti egyenruha rajta. Ma inkább valami vidéki zsidókántornak néz )si, nem olyan embernek, aki előtt a zágrábi érsek és főpapok hét rét görnyedtek. Az egyik pap kísérőm elmondta, hogy Zágrábban ő már találkozott Strassnoffal. Mikor a hires szélhámos, mint a király megbízottja lent időzött a horvát fővárosban, akkor kegyes volt látogatásával megtisztelni a szemináriumot is, amelynek kísérőm is növendéke volt. Strassnoff bár szigorú volt, de igazságos e látogatás alkalmával. Néhány hiányt konstatált, de egészben megelégedésének adott kifejezést. (Szélhámosság a fegyházból.) Strassnoff büntetése már a mult évben le'telt volna, de ő még a fegyházban is követett el szélhámosságot. Borota Ágostonnak, a fegyház bútorvállalkozójának ő volt a könyvelője és üzletvezetője. Mint ilyen, hamis megrendeléseket árt be s kiküldött három waggon bútort a saját részére; Kiszabadulása előtti héten jöttek rá a csalásra s még négy évi fegyházat róttak ki a nyughatatlan vérű Strassnoffra. Strassnofftól elbúcsúzva, végignéztük a társas termeket s az egyes zárkákat. Egy-egy cella két lépés hosszú s négy lépés széles. Az egyikben megláncolva van egy rab. Szökni készült s az őrt, aki ebben meg akarta akadályozni, agyonütötte. A másik magánzárkás rab papi ruhában van. Hosszú fehér szakálla a melléig ér. E tisztes aggastyán Kraljevoi nevü községnek volt a pópája. Nem szerette a feleségét, megölte és összevagdalta. Az összevagdalt holttestet elásta a lakása földjébe. A rabok általában nyugodtak s türelmesen várják azt az időt, mikor kijutnak a szabadabb mezőgazdálkodáshoz. Fegyenclázadás itt még soha sem volt. Csak a mult évben történt meg, liogy négy rab összebeszélt s meg akart szökni. Az őrök észrevették a menekülőket s közülök egyet, egy Miiller István .nevüt lelőttek, báromat pedig visszavittek a zárkába. A fegyház személyzete aránylag igen csekély. ör és hivatalnok összesen száz ember. Ezek közül harminc őr van állandóan szolgálatban. (A rabok könyvei.) Búcsúzáskor a fogházigazgató megmutatta az iroda melletti könyvtárat. Mintegy kétezer kötet könyvből áll ez, de ezek közül esak negyven kötet a magyar, noha a magyar származású fegyencek állandóan kérnek magyar könyveket. Az igazgató szivesen adna is nekik, ha volna mit. Biztosított róla, hogy ha kapna magyar könyveket, besorozná a könyvtárba. Ha aki szívességet akar tenni a miitrovicai fegyházban levő bűnös magyaroknak s a szabadságvesztés keservét némileg enyhíteni kívánja, küldjön az néhány magyar könyvet a mitrovioai fegyház könyvtára számára. „Mindenki lehet milliomos". — Weyerhauser, az épületfa-klrály elmondja, hogyan lett milliomos. — A New-York American" egyik munkatársa érdekes interjút folytatott Weyerhauser Frigyessel, a többszörös milliomos épiiletfiakirállyal, akit egyes tekintélyek a világ leggazdagabb emberének tartanak. Nagy vagyona és roppant üzleti összeköttetései dacára, Weyerhauser nevét kevéssé ismeri az átlag-közönség, kivált Amerika néhány igazán gazdag emberével összehasonlítva. Weyerhauser St. Paulban lakik. Ő maga szerényen visszautasat ja azt az állítást, hogy ő volna a világ leggazdagabb ömbere, ez szerinte túlzás. Amolyan holtverseny van közte és Rockefeller között vagyon-magassági rekord tekintetében s a versenyben Weyerhauser egy fejjel előnyben van. Rockefellert, régi pénzgyűjtő szenvedélyéért, bár e téren kiváló poziciót szerzett, sokan igen nevetséges embernek tartják. Weyerhauser egészen más: egészséges, Ízigvérig amerikai üzletember, gyakorlatias világnézettel, amelyben sok vain a Franklin es a Penn hölcsetségélből. Ő maga ezt talán nem is tudja, inert életfelfogását önállóan épitette ki azzal, hogy állandóan kemény harcot vivott az akadályokkal. Nagy szerencséje volt, az igaz, de nagy adag józan ésszel párosulva. Pasadenában vau téli villája, itt fogadta a newyorki lap munkatársát. Valóban királya ő az ópületfa-iparnak; pénze legnagyobb része be van fektetve itt is, ott is részvényekbe, amelyeket az aranyok egész özönével vált be a newyorki City Bank. Weyerhauser középtermetű ember, sötétbarna arccal, melynek vonásai inkább germán jellegűek, gyermeteg, csillogó szemekkel, melyek .néha merengően néznek előre, máskor érdeklődve fürkészik a beszélő arcát. Kifejlődött, gyakorlott nézése Van, ez a szem válósággal mérlegel s egy-két perc alatt megítéli a helyzetet, ahol más hosszú buvárlat után sem tudna eligazodni. Weyerhauser ma hetvennyolcadik évében van, de azért szokatlan lendülettel, élénkséggel beszél múltjáról, örömest, sőt büszkén emlegeti fel, hogyan aratott győzelmet a csalfa szerencsén, sőt hozzáteszi, hogy manapság is akármelyik elszánt fiatalember megteheti ugyanezt, — Igen, — mondta az újságírónak, — az életfeltételek nagyot változtak hetvenhét éves pályám alatt, de azért hiszem, liogy egy fiatalembernek ugyanoly jó kilátásai vannak ima, mint akkor, amidőn én vágtam néki az életnek. — Ugy első látásra, persze, nehezebbnek tetszik a dolog, ha összehasonlítjuk a rohamos átalakulások korát azzal az idővel, mikor az ember mégis kényelmesebben dolgozhatott. Azouiban, aki ugy veszi a dolgokat, ahogy vannak, akii munkálkodni alkar, aki valami érdemeset szeretne létrehozni, aki Ttem kíméli az erejét, az ma is elérheti azt, ami lehetséges volt ezelőtt negyven-ötven évvel. Ha én ma újra kezdeném életemet, teljesen ugyanazt tenném, ugyanazzal a sikerbe vetett hittel, mint amit tettem pályám kezdetén. — És mivel kezdte pályáját? — szólt közbe az újságíró. — Munkával! — felelte Weyerhauser. — Volt egy kis tőkém, — no abban az időiben tőkének alig is lehetett nevezni, — ezzel én elkezdtem dolgozni határozott terv szerint. Csak arra vágytam, liogy egy fiirészmalmot szerezzek. Dolgoztam, mondom, és aztán megkezdtem rendszeremet, amelyet mindig követtem, azóta — takarékoskodtam. Mert a pénzesinálás legbiztosabb módja a pénzt félretenni és felhasználni a félretett pénzt. Oly feladat volt ez, melyből gyönyör lett, mikor kezdtem látni az eredményt: mert én ugyan keményen dolgoztam és dolgozom még ma is. — Számomra a nap még napkélté előtt kezdődött és tartott esti 9 vagy 10 óráig; de én a megszerezni akart fürészmalomra gondoltaim és nem éreztem az órák hosszúságát, örömömet találtam a. munkában, valamint abban az igénytelenségben, amelyet gyakorolnom kellett. Mikor végre tulajdonosa lettem az első fürészmalojnnak, tovább dolgoztaim a másodikért, mikor a második is megvolt, a harmadikért, azután a negyedikért és igy tovább, amig huszonöt fürészmaknot a magaménak nem mondhattam. — Most hány fürészmalma van? — kérdezte az újságíró. Weyerhauser elgon dolkozott. — Most? Bizony meg sem számláltam. Nem mondhatom meg igy könyv nélkül. — És dolgozik még? — volt a további kérdés. — Hogyne! Csak persze nem a régi tűzzel. [Noha végtelenül szeretem a munkát most isNaponta nyolc-tiz órát dolgozom az üzletben s Ina szabadságra megyek — mint jelenleg is — másokra bizom a részlet-munkát s magaan csak az általános vezetéssel foglalkozom.