Délmagyarország, 1912. május (3. évfolyam, 101-125. szám)

1912-05-05 / 104. szám

2 6 DÉLMAGYARORSZXQ 1912- május 5 vagy a leendő apósnak; a fő a „ma", a holnap majd csak meg lesz valahogy. Ezek az urak, akik nézetük szerint a társaság elitje, akik lesajnálják a filiszter kollegát, akit uri embernek sem tartanak, akik váltóik kamatait sem győzik fizetni, az „Igény" különböző oltárain főúri bőkezűséggel áldoznak. Egyik „Verrus" oltárain vérzik el, mert többet költ női kalapokra és toilletekre és nőkre, mint amennyit a tárcája elbir. A másik állandó Bachanáliák között tölti napjait és „uri" felfogásával nem tartja inkompatibilisnek, hogy még a pincérnek is adós marad. A harmadik a játék Belzebubjának templomában tölti éjjeleit és makaó, ferbli, bakkara, rulet közben áldoz Mammonnak, a szabóját azonban nem fizeti. „Zsúr" ez a divatos istenasszony is ujabban sok áldozatot szed: és olyannyira féktelen orgiákat ül, hogy még gyermekzsurokon is hencidától-boncidáig módjára folyik a pezsgő. A különböző masamód és divatüzletek pedig megadhatnák a választ arra, hogy a divat és nagyzás minő áldozatokat követel. No de elég ezekből az idézetekből, .mert különben tulsötét lesz a kép. Aki körülnéz az életben, megtalálja a különböző tipusokat. s ilyenek, sajnos, a tisztviselők között is vannak. S itt lép előtérbe a szolgálatadók és a vezető-tisztviselők szigorú ellenőrző kötelessége. Több vármegye törvényhatósága kiadta a jelszót. Elvárjuk, hogy a'zt az illetékes faktorok megértsék * és megvalósiísák. Ez legelemibb kötelességük. Itt nem lehet struc-politikát csinálni; látni kell és le kell nyesni a fattyuhajtásokat, ha a vágás mindjárt az elevenig is hatol. Ez nem privát ügye az egyeseknek; aki közpénzből lesz fizetve, aki részese a közhatalomnak és azt gyakorolja, mutasson példát a jóra és ne a rosszra. A léha, könnyelmű adóságokkal túlterhelt tisztviselő nem megbízható és a tapasztalatok szerint nem is dolgozik. Az' ilyenen tul kell adni. S akkor meg lesz a fizetés emeléseknek és a drágasági pótlékoknak a lehetőségig kellő hatásuk, felszabadul a lenyűgözött szegény puritán tisztviselő önérzete, emelkedik a köztisztviselő tekintélye, javul a tisztviselők anyagi és erkölcsi helyzete és mindezek folyományaként a közéleti állapotok és a közigazgatás. Nők a szegedi felső keíeskedelmi iskolában. — A nötisztviselők kérelme. — (Sajót tudósítónktól.) A város közgyűlése tudvalevően kimondotta, ihogy szeptemberre fölállítja a második kereskedelmi iskolát. Erről a tervről a lapokból értesült a Nőtisztviseiők Országos Egyesülete is, amely most átiratban arra. kéri a várost, engedje meg, hogy az iskolának női növendékei ás lehessenek. Az egyesület leveléből, amely mindenesetre figyelmet érdemel, a következő érdekesebb részletéket közöljük: A sajtó utján arról értesülünk, hogy a tekintetes tanács javaslatot tesz a városi közgyűlésnek, hogy ez év szeptemberében létesítsen egy felsőkereskedelmi iskolát, mert az állami iskola már képtelen a tanulók befogadására. Mély tisztelettel arra kérjük á tekintetes tanácsot, méltóztassék előterjesztését oly értelemben megtenni, ihogy az uj felsőkereskedelmi iskola nők számára is megnyittassák, amely reformnak — mint ugyancsak j a sajtóban látjuk — Szegeden számos hive » van. A közgazdasági élet tényezői fölismerték ] már, ihogy a kereskedelmi és ipari üzemek jj adminisztrációjában dolgozó nőnek mennél f alaposabb elméleti szakiképzettsége nemcsak \ a munkásnak érdeke, hanem ép annyi ér- í deke a munkáltatónak ás, aki képzettebb sze- i mélyzettel sokkal jobban emelheti üzemének jövedelmezőségét, mint a mai elégtelen .női kereskedelmi szakoktatásban részesülő alkalmazottakkal. Az ország kereskedelmi és iparkamarái csaknem kivétel nélkül osztják ezt a sokszoros gyakorlati tapasztalattól támogatott fölfogásunkat. A pozsonyi kamara nem is érte be álláspontunk helyességének csupán elméleti fölismerésével, hanem megnyitotta három évvel ezelőtt női felsőkereskedelmi iskoláját, amellyel — személyes tapasztalatunk szerint — igen jó eredményeket ér el. A gyakorlati szakembereknek az az állásfoglalása az iskolaföntartó hatóságok körében ás visszhangra talál. Több városban a hatóságok és testületek külön iskolákat nyitottak lányok számára, bár gazdasági szempontból előnyösebb, mert olcsóbb lett volna kétségtelenül az a megoldás, amelynek szintén sok hive van már hazánkban is. hogy t. i. az iskolába egyaránt vegyeriek föl fiukat ós lányokat. A koedukáció előnyei ima már nem képezik .vita tárgyát. Világszerte a skandináv államokban éip ugy, mint Olaszországban, Eu' répában, mint Amerikában együtt járnak iskolába fiuk és lányok. A tanulmányi idő minden fokán .indokolt az együttes nevelés, de főleg a szakirányú iskolában, amint a felsők eresikedelmi iskola, amely olyan egyéneket készit élő pályájukra, akik rövidesen • úgyis együtt munkálkodnak, mint egymás kollégái a különböző hivatalokban. Nemi szólva arról, hogy az elemi iskolákban nagyon solk helyen tanulnak nálunk is együtt a fiuk és lányok, bátorkodunk rámutatni az egyetemi koedukációra, továbbá arra a közismert tényre, hogy a felsőkereskedelmi iskolában eddig is volt együttes tanítás, amennyiben csaknem minden ilyen iskolának voltak női magántanulói, akik gyakran hallgatták az előadásokat. Ha a tekintetes tanács a mi fölfogásunkkal szemben inkább osztja azt a nézetet, hogy fiuk és lányok részére külön párhuzamos osztályok szervezendők, ugy méltóztassék ily irányban előterjesztést tenni a közgyűlésnek. iMi csak arra bátorkodunk kérni, kegyeskedjék az uj iskola szervezésénél azt a szempontot figyelmére méltatni, szánni magam! . . . Hogy ihogyan szállt belém ez a félelem? . . . Nem mondhatnám meg . . . Érzem, attól az időtől fogva, mikor megtanultaim okosan gondolkozni! . . . Mikor még egészen kicsi gyermek voltam . . . azután ifjú koromban .'. . egész életemen át viselem ezt a vértanúságot! ... Ez a marcangoló gondolat nem ihágy számomra egy nyugodt pillanatot sem.! ... A halálra gondolok, mikor fölkelek reggel, mikor felöltözöm, az utcán, evés közben . . . mindig, mindenhol . . .mig ismét le nem fekszem'! Éjszaka ez a gondolat rabolja el állmomat s ha végre kimerülteim, ellátszom egy kissé, belopódizik álomképeimbe is! ... 0(h mily vértanúság ez . . . Képzelje csak magát az én lelkembe1! Kétszáz-hároimszáziezer frank évi jövedelmeim van, tehát jelentékeny 'vagyon urának mondhatom magam! . . . S mind' ez a vagyon még seim volit képes, hogy megajándékozzon bár egy negyedórányi feledéssel! Szerencsét próbáltam mindéin elképzelhető szórakozással s a legkülöncködőbb ostobaságokkal. De még hozzá semt fogtam terveim valóraváltásához, amelyektől a legtöbbet remélteim, már be is láttam fáradozásaim 'hiábavalóságát! . . . Mindez azért van igy,, mert igy keli lennie! . . . 'Betegség-e. vagy büntetés! .., De ostoba vagyok, Ihiszem •ötn se tudhat többet, mint én magam'! Kiolvasom a szeméből ezt a szót, mely készen áll, ihogy az ajkára üljön : A szeretetni! A szerelem! Kerestem, megtaláltam s ismét elvesztettem! Volt néhány ked'vesém s valamennyi elsőrangú szépség volt . . . Feleségül vettem egy nőt, alki imádott! De a szeretőim karjai közt, az Imádott asszony szivén, minden pillanatban ez az egy, ez az elkerüi?netet!en gondolat gyötört: Meg kell halnom, meg kell halnom . . . Mindenkinek közös sorsa ez ... Mi lesz az én sorsom1 tdzIhusz év alatt? . . . Vagy talán már holnap reggel? . . . Tiz perc múlva? . . . Ki tudhatja? . . . S lássa, üionsieuT, az ily pillanatokban egyre működik az agyvelőim, működik s ezernyi dolog jelenik meg a szemem előtt, ezernyi részlet ugyanegy pillanatban, ellenállhatatlan világossággal, fotográfiai pontossággal. Látom magam hanyattíekve az ágyon, egy őr áll mellettem . . . Érzem a borostás szakállam szurkálását . . . látom a koporsót, me'ly a szoba egyik sarkában áll, de kissé kicsinynek tűnik fel előttem':! . . . Feketébe öltözött emberek, kalappal a fejükön. akik 'kivisznek a' szobából, hogy egy ünnepélyesen felcicomázott" szekérre tegyenek. iS mindez oly félelmet önt belém ... De nem beszélek toivább . . . látóim, ihogy szavaim mélyen Hatnak önre, mem akaróim, hogy ön is olyan legyen, mint én, nagyon is tudom, mennyi szenvedés forrása ez! Az imént azt mondtam önnek, hogy feleséges ember voltam; a feleségem nem él már. Volt két gyermekem. Pál és Geneviéve; azok is meghaltak. Még a rokonom is meghalt mind oly régen ... Csak éii vagyok még életben! . . . Ilyien az én életem! Háztartásom fénye elviselhetetlenné vált számomra! 'Nincsenek • barátaim, nincs ' családom'! Ott eszem, ahova történetesen elvetődöm, aztán visszatérek ide, amily későn csak lehet, hogy lidércnyomás súlya alatt 'töltsem az egész vég nélkül való éjszakát. Lássa, még ebben a pillanatban is, miikor önnel beszélek, még most is mellettem vau a halál, itt van. a szobámban . . .. érzem ittlétét! S igy élek ötven éve! , . . Isten önnel, fiatal barátom . . . Egészen fölösleges módon szoirnoritom el, menjen haza," menjen . . . hagyjon 'magamra . . . menjen! Fölkelt s kikísért az ajtóig, hol mély megrendülésemmel magamra hagyott. Nöm jött el többé a kis korcsmába, .aholl azelőtt találkozni szoktam vele. .Hosszú útra keltem Két év orrulva, miikor megint a QhaimlpsElys'ées'ben bolyongtam, hirtelen megrázkódtam. ímert az elé a csinos 'ház elé kerültem, hol az elfeledett ember egy éjjélen vallomást tett előttem mély gyötrelméről. Erőt vett rajtam a kíváncsiság, meg akartam tudni, mi lett abból az eszelős emberből. Egy öreg szolga fogadott. — Monsieur Midhaud? — kérdeztem. — Meghalt, monsieur, a mult esztendőben. Kínosan lepődtem meg. — Itt, ebben a házban? — Itt, monsieur! Én meg az orvos tanúi voltunk halálának! . . . Oh, az ördögbe, a dolog nem is volt egyszerű! . . . Semmikép se tudott megbarátkozni azzal a gondolattal! ... — Vincent, — ismételte nekem folyton, mig a halálküzdélme tartott, — ugy félek, Vincent! — De aztán, aztán hirtelen, kiszabaditotta magát karjaimból, melyek támogatták, szemeivel értelmetlenül meredt a semmiségbe ... s azt mondta: „Csak ilyen?"