Délmagyarország, 1912. május (3. évfolyam, 101-125. szám)

1912-05-26 / 122. szám

1912 május 26. D&MAÖYARORSZÁG reggel ugya'nils a gyár kapuján föíirás volt olvasható, hegy a agyárban a munka szüne­tel ós csak kedden kezdődik újra, Pálfy Dániel a gyár tulajdonos-igazgatója az eset­re vonatkozólag azt mondotta, mivel a gyár n.i.'rikásai rénteken nem dolgoztak és szom­baton — a gyári rend szerint — csak dél­után két lórá'ig tartott volna a munka és mert szombat után1 két napos ünnep jön, el lehet képzelni, begy milyen lett volna a közbeeső félnapi munka. A munkások fele be se jött, félnapra féliizemet nem érdemes kezdeni Majd ikeddeh teljesen normálisan megkezd­jük a rrunkát. Ez nem volt munkáskizárás, csupán (a körülmények ieléztíéik elő, Ihogy fél napig érdemek dolgozni. — Egy takarékpénztár illetékügye. A következő sorokat kaptuk a hódmezővásár­helyi takarékpénztár igazgatósága részéről: A Szegedi Napló 1912 május 22-ikén meg­jelent 122-ik számában „Leleplezett vásárhelyi bank" focim, „A szegedi pénzügyigazgatóság fölfedezése", „Eltitkolt jövedéki illeték", „Egy parcellázás története" alcímek alatt, a veze­tésük alatt álló liódmezővásárhelyi takarók­pénztárról egy valótlanságokkal telt közle­mény jelent meg. Bár intézetünknek majd­nem félszázadra terjedő fönnállása alatt megszerzett jóhirneve ós ez idő alatt minden­kor tanúsított törvényes eljárása kizárja azt, hogy intézetünk vezetősége a kincstár rneg­kárositására irányuló módon járt volna el, mégis is az illetéktelen sugalmazás folytán megjelent cikk ellen szükségesnek tartjuk a tényállást a nagyközönséggel megismertetni. Intézetünk Károlyi Antal gróffal 1909. évi junius hó 19-ik napján megbízási szerződést kötött a Hódmezővásárhelyen levő 364 kis hold területű ingatlanának, a gróf nevében parcellázás utján eszközlendő tejihatalmu el­adására azzal, hogy amennyiben az eladás alkalmával a birtokért Károlyi Antal gróf részére 425,000 korona he nem folyna, a hiányt az előadó gróffal szemben intézetünk garan­tálni fogja, A szerződóst intézetünk illeték­szabásra Ask. 1893/1909. szám alatt a hód­mezővásárhelyi magyar királyi adóihivatalhoz bemutatta, a kiszabott és a szegedi magyar királyi pénzügyigazgatóság által 10915/IV. 1910. szám alatt föntartott fokozatos illetéket 1910. évi augusztus 2-ik napján befizette, az összes vevőikkel kötött, Károlyi Antal gróf által személyesen aláirt összes szerződéseket illetékezés végett, a vételáraknak fillérig me­nő pontos kimutatása kapcsán ugyancsak a hódmezővásárhelyi magyar királyi adóhiva­talhoz beadta, ezek után a százalékos vételi illetékek kirovattak és be is fizettettek. Minthogy tehát a szegedi pénzügyigazga­tóságnak az ügyre vonatkozó okiratok három év óta rendelkezésre állanak és minthogy azon jogviszony, amelyben intézetünk Ká­rolyi Antal gróffal szemlben állott, illeték szempontjából már ítélt dolgot képez, a mi eljárásunk legteljesebb korrektségéhez szó nem férhet, mert hiszen ha a szegedi pénz­ügyiigazgatóságnak az lett volna az állás­pontja, hogy mi adás-vételi szerződést kötöt­tünk, módja lett volna a kezében levő okira­tok alapján az illetékkiszabást három évvel ezelőtt akként eszközölni. Néhány nappal ezelőtt a szegedi pénzügy­igazgatóság egyik ügybuzgó tisztviselője fölhívta intézetünk vezérigazgatóját, hogy különbeni jövedéki büntető eljárás lefolyta­tása és önvédelmi jogáról való lemondás mellett 18,275 korona egyszeres és 54,825 korona fölemelt — szerinte törvény szerint járó — illetéket fizessen meg, ami ellen vezér­igazgatónk tiltakozván, az eljárás meginditá­sát helyezte kilátásba. E helyett azonban a hódmezővásárhelyi magyar királyi adóhi­vatal áltail, a vizsgálat bevégzése után tizenöt perccel később, Ask. 1105/1912. számú fizetési meghagyást kaptuk, ahol az általunk már évekkel előbb befizetett illeték levonásával 16,945 korona befizetésre hivattunk föl, na­gyon természetes, hogy ezen kiszabás tör­vénytelensége folytán az ellen törvényes .jog­orvoslatunkat be fogjuk adni és pedig annak dacára, hogy: a „Szegedi Napló" 123-ik szá­mában megvádolt vásárhelyi bank cimü má­sik közlemény szerint, a szegedi pénzügyigaz­gatóságon, érveinik ismerete nélkül, már előre kijelentették, hogy fölebbezésünk el fog utasíttatni. Teljesen valótlan, hogy Hódmezővásárhely •város a Károlyi Antal gróf-féle birtokot meg akarta volna venni, valótlan az is, hogy az állítólag vezérigazgatónkkal szoros barát­ságban levő Endrey Gyula dr akkori ország­gyűlési képviselőnk keresztülvitette volna, hogy a birtokot a város nem kapta meg, ugyancsak valótlan az is, hogy Endrey Gyula dr a nyilvános árverésen eladott birtok leg­javának egy részéhez bámulatos olcsó árban jutott volna. A cikk ismeretlen szerzője ellen nyomtat­vány utján elkövetett rágalmazás miatt a bűnvádi eljárás megtételére tegnapi napon tartott igazgatósági ülésünkön intézeti ügyészünket utasítottuk és amennyiben a bűnvádi eljárás során az derülne ki, hogy a pénzügyigazgatóság valamelyik tisztviselője a hivatalos titok megsértésével járt volna el, a magyar királyi pénzügyminisztériumnál az illető ellen a fegyelmi eljárás megindítását is kérelmezni fogjuk. Hódmezővásárhelyen, 1912 május 22-én. A Hódmezővásárhelyi takarékpénztár igazgatósága. — Népünnepély. Még egy hét választja el a Szegedi Katolikus Növédő Egyesületet at­tól, a .nagyarányú népünnepélytől, amelyet junius 2-án, a Gedó-féle kertihelyiségben a szervezés alatt lévő napközi otthon javára .rendez. Azcínban a buzgó és fáradhatatlan rendezőség már is teljesen elkészült nagy munkájával s a legszebb reményekkel várja a „n'agy napot". Reményébe^ nem is fog dsálédni, ir.ect annak a lelkesedésnek és oda­adásn'aik. amellyel a bizottság, Raskó István­r.é elnökkel .'az .élén az ünnepélyt rendezi, csak a legszebb siker lehet az eredménye. Már hetek cita fejt k:i a rendezőség lázas te­vékenységeit s nagy köriiltekfritéssel munkál­kodik a siker érdeklében. Mindenki mozgó­sítva vah s mindenkinek a szives támogatá­sára számítanak a lelkes úrhölgyek, a jóté­kony cél érdekében. A jelszó: segítsük a szegény .gyermekeket, akiktől a sors meg­tagadta (a szülői gondozást s nyujtsunk ne­kik ezrirt kárpótlásit ennek a célnap megfe­lelő gyermekvédelmi intézményben. Kétség­telen, hegy ez a jelszó meg js fogja indítani az emberek szivét s mindenki készséggel fog áldozni !a üernes célnak. .Az áldozatért az ellenértéket pedig a népünnepély ügyesen összeállított s rendkivül változatos program, ja fogja nyújtani. Olyan érdekes a program s annyi szép asszony és leány szerepel 'az ünnepélyen, hogy ennek sikere már is biz­tosítottnak mondható. A programból kiemel­kedik a sorsjáték, tizenhét gazdásági állat nyereményével. Sorsjegyeket még lehet kapni Raskó Jstvánné elnöknél s a Szent Ist­\ ára-Társulatnál. A sorsjegy ára 20 fillér. Akikíréi még .sorsjegyek vannak, szivesked­jer.ek az- azokért befolyt ösiszeget, esetleg a visszamaradt' sorsjegyeket mielőbb 'az el­nök rek megküldeni. A szerencsekerékhez is sok csinos és értékes nyereiménytárgyat ada­koztak már az egyesület szives támogatói. Adományokat továbbrla .i's köszönettel fogad' a rendezőség s kéri azokat Raskó Istvánne elr.ck, Polgár-utca 1. szám alatt lévő laká-1 sára küldeni. Meglepetéseket is tartogat 'a a rendezőség, (amelyekre nézve 'azonban szi­gorú titoktartást fogadott. A népünnepélyre1 a belépő-dij ^személyenként' 20 fillér. .Az Ün­nepély délutáni része bárom órakor, esteli1 része pedig nyolc ódakor kezdődik. — Egyházi kiállítás. A Szegedi Oltáregye­sület pünkösd vasárnaptól kezdve négy na­pon át a DMKE-palota első emeleti üléster­mében a szegény templomok felruházására készített egyházi ruhanemüekből kiállítást rendez. A kiállítást Jászai Géza sebenieói püspök pünkösd vasárnapján déli 12 órakor nyitja meg. — Kibővítik a rólcusi áll. mást. Meg­írtuk, hogy a szeged-rókusi állomás kibőví­tésére vonatkozó közigazgatási bejárást má­jus hónap első felében tartották .meg. A ke­rejskedelmügyi miniszter most értesiti a vá­ros haitősíágát, hogy a közigazgatási bejá­rásról felvett jegyzőkönyveit jóváhagyta. A' bővítési munkát nemsokára megkezdik. ; — Akik hamis tejet árulnak. A sze­gedi piacon nem ritka eset 'az, ,hogy a vá­sá.fló közönség .jóhiszeműségével a piaci ártr­sok visiszaélnek. Különösen a hamis itej for­galomba hizatala gyakori eset. A rendőrség szigorúan bünteti a hamis élelkn'iszer keres­kedőket és a megbüntetett kereskedők piaci árusok nejeit kiszolgáltaltja a nyilvánosság­nak. Most is tejh'amisttáson fogtak .néhány szegedi kofát. A megbüntetett tejhamisítók névsora a következő: Száíntó Istvánná és Bá­lint JVenyhérfné szőregi lakasokat fölözött tejnek jelzés nélküli eladása miatt Jejemkint 10 korona pénzbüntetésre, Péczk'a Péterné szegedi lakost ham;is tej forgalomba hozá­sáért .30 korona pénzbüntetésre, Knazsevity Kuzmaji gyálai lakost Vízzel hamisított tej forg'aleírta hizatala p latt 15 napi elzárásra, végül Huszta ÍUésné szegedi és iMüosev Já­nos gyála'i lakosokat vizzel hamisított tej lorglcm ba hoz'at'ala 'miatt fejeWkint nyolc napi elzárásba és<400 korona pénzbüntetésre itéfíe a rendőri büntetőbíróság. — A budapesti ostrom állapotáról a ma­gyar film-gyár eredeti fölvételt eszközölt. Élet­veszélyek között lehetett esak megcsinálni. A veszélyesebb pontokon, ott ahol a katonaság éa rendőrség a nép közé lőtt, ablakból csinálták, a többi részt automobilról és ahol lehetett, a jár­dán félre állva csinálták meg. Ez a páratlanul álló fölvétel, amelyben megvan a lázadás min­den jelenete örökítve, 300 méter hosszú és a bemutatási ideje egy fél óra. A Vass-szinház igazgatósága azt a páratlanul álló fölvételt rögtön a megjelenés napjától, azaz hétfőtől kezdve mutatja be. A nagy tolongás elkerülése végett az előadások hétfőtől kezdve éjjel 12 óráig fognak tartani. Számozott páholyülések telefon 807 lefoglalhatok. — Kitflntetett szegedi iskola. A sze­gedi női és háziipar egyesület résztvett! .a Miskolcon rendezett országos háziipari és amaför kiállításon. Női- és háziipar iskolá­jának jplarm.üvészet'i és: kézimunka tárgyai áll'alábos /ciíiiuest keltettek a kiállítási anyag nagy tömegében is. Most Haller Jó­•zsei gróf elnök arról értesítette az egyesü­letet, hogy kiállított tárgyaiért aranyérmet érdemelt íki. _ , .úfQÉ — Éhezik London. Londonból jelentik: Minden szállítás megbénult, a kikötőben egymillió tonna élelmiszer vár kirakodásra, de nem lesz belőle semmi, mert a sztrájkoló dokk- és szállítási munkások szövetsége ki­adta a jelszót, liogy ki kell éheztetni a fővá­rost. Egész hushegyek romlottak meg a me­legben, zöldságnemiiek halomszámra pusztul­tak el ós a londoni piacokon nincs eleség, az élelmiszerek árai hallatlanul felszöktek. Kü­Teieion Értesítem 87°- közönséget, . a nagyérdemű Knfíiccv litacof \TOnAÓníí\ÍÓt (Vár-utca, iőpostával szemben), átvettem és, azt ujonan át* hogy a volt liürUSSy JÓZSII VtJnütJgiUjtJI alakítva ma, csütörtökön, megnyitom. Főtörek­vésem lesz'Tn.Tköz'önséget jó magyar konyhával, kitűnő, tisztán kezelt buckái halmán ílVIlla VPHíÍPíIÍíK volt RSrössy József borokkal kiszolgálni: az igen t. iparos és vidéki urak pártfogásátkérem tisztelettel llílllllull Uy Ulíl y&aiueyiUd :: sorcsarnok :: Minden szerdán és pénteken halpaprikás. $

Next

/
Oldalképek
Tartalom