Délmagyarország, 1912. május (3. évfolyam, 101-125. szám)

1912-05-12 / 110. szám

2 DÉLMAGYARORSZ ' 1912 május 11. akkor, amikor gyakorlati érvényesítésére került a sor. Szerencsére a Justh-párt és., a többség választójogi programja gyakorlatilag csakugyan nem áll olyan ridegen egymással szemben, hogy az ellentétek áthidalhatatlanok volnának minősitendők. A Justh Gyula vezetése alatt álló párt számára most már mód nyílik, hogy harcát egy becsületes kompromisszum utján, tisztességgel befejezze. Ennél többet nem kívánhat. Ennél több nem is sikerülhet. Egy államférfi nyilatkozik Ferenc Ferdinándról. — A trónörökös politikája. — Ferenc Ferdinánd, — ez a név kerül előtérbe mihelyt fontos politikai kérdés megoldása következik a monarchiáiban. Lassankint olyanféleképen borult az ő szilhuettje a magyar politika fölé, mint egy titokzatos ós sötét árnyék. Senki sem ismeri, de alig van, aki ne rettegéssel gondoljon rá. Ezek az okok. vittek minket arra, hogy munkatársunkat Bécsbe küldöttük, ahol alkalma volt Olyan imagasállásu egyéniséggel a trónörökös felől beszélgetni, alki mindenképen (hivatott róla nyilatkozni. A nagyérdekü ós jelentőséges beszélgetés egyes részletei itt következnek : A legnagyobb rosszakarat keli ahoz, högy a trónörökösről feltételezik, hogy esetleg nem fogja megkoronáztatni magát, vagy az alkotmányt nem tartja teljes tiszteletben. A trónörökös egész eddigi eljárásában, viselkedésében, kijelentéseiben erre a legcsekélyebb jel sincs. Ö rezervált 'korrektséggel nézi a monarchia, de különösen a magyar politikai viszonyokat. Nem tudom, honnan támadhatták ezek a rémmesék. — Nem is nyilvánítja a fenséges ur véleményét a politikai kérdésekről? — Az ő általános politikai felfogása: a teljes pottíífyii impífia^ztaw érvényesülésé Bek megkövetelése. Erős, hatalmas monarchiát akar a Közép-Dunánál. Az az ambíciója, hogy a monarchiában mindenki megtalálja a maga gazdasági jólétét. Azzal tisztában van, hogy ilyen politikát szük társadalmi osz0FokfM, egyes*kks?Jok favorizáláfávkl n'efn lehét sikefrej folytain], csak a tömegekkej. Az a gazdálkodás, mely most Magyarországon folyik, ahol az egész közélet néhány száz család kezében van, nem tartható fenn. Imperiális politikát, melyhez tömérdek pénz és katona kell, csak a tömegek erejével lehet csinálni s csak akkor, na a nagy tömegek jóléte összeesik az imperiál'is politika céljaival, mert csak akkor áldoznak szrvsen pénzt és embert. Ferenc Ferdinánd sóikkal modernebb, sokkal átfogóbb politikus, semhogy ne legyen tisztában azzal, hogy az abszolutisztikus irányzata politika épen az ő céljait veszélyeztetné Magyarországon. Mondhatom még, hogy az abszolutizmus természetével is ellenkezik. Szigorú és kemény katona, de felfogásába beleitatódik a huszadik századnak az az irányzata, melyet a nagy szociális gondolat vezet. Nem erőszak és letipró eszközökkel, hanem a fejedelem és a nép kölcsönös akaratán és erején, a becsületes megértésen alapulva, akarja a dolgokat megoldani. — Voltak hirek, hagy a trialisztikus törekvéseket a trónörökös jó szemmel nézi, — mondta munkatársunk. — Csakugyan akartak a fenséges urnái bizonyos befolyások érvényesülni abban az irányban, hogy tegyék szimpatikussá előtte a monarchia déli részén egy uj délszláv állam trialisztikus alapon való alapításának gondolatát. De mint minden kérdést, ezt is alapos megfontolás tárgyává tette, nem sietett állásfoglalásával, fontolgatta és tanulmányozta a tervet és rájött arra, hogy a trialisztikus államszervezet nem hogy erősítené, de gyöngítené a monarchiát. Ö az erős és egységes monarchia álláspontját foglalja el, őszintén respektálja az adott törvényalapct, a dualizmust s azt fenn is akarja tartani. A trializmusnak ma már nem barátja, mert tudja, hogy ez a két iábon álló monarchiát három lábra állítaná s ezzel haladását bizonytalanabbá tenné. — Azt híresztelik, hogy a trónörökös nem barátja a magyarságnak? — Nagy súlyt fektet a jövőben a magyarok fejlődésére, gazdasági megerősödésére és különösen .arra, hogy a magyar nemzet bizalommal és ragaszkodással viseltessék fejedelme iránt. A magyar csapatokról vallósággalí büszkén em legeit;, milyen kiváló katonák a közös hadsereg legértékesebb elemei. De belső életében is kimutatja magyarbarátságát. Az összes magyar lapokat olvassa. Családjában sem idegen a magyar szó. Fiai magyar verseket tanulnak s azt neki születésnapjára, vagy néviinnepére elszavalják. Csak rossz hir, hogy idegenkedik a magyaroktól. Ellenkezőleg: ha reá kerül a sor, a magyarok fogják leginkább megérezni, milyen súlyt helyez az ő rokonszenvükre. — Miért kerüli mégis a magyar földön való tartózkodást? — Nem is kerüli. De helyzetének rendkívüli nehézsége tartózkodásra kötelezi. Nem akar alkalmat adni bizonyos félreértésekre, melyek más helyütt támadhatnának. — Foglalkozik a főherceg aktuális politikával? — Téves felfogás, mely azt állítja, hogy a monarchiában ma az aktuális politika sorsát az ő befolyása szerint döntik el. liivava, Ihogy először a műtermében megjelent ... és ő hozzáfogott a képéhez . . . Nem volt villámcsapás ez a szerelem . . . Lassanként fogamzott meg a lelkében, a hogy a képpel foglalkozott és belemerült a lényébe . . . Azután ahogy közeledni kezdtek egymáshoz, mig végre megértették egymást ... A bódulatos találkozások ... az őrjöngő szédületelk . . . Kalmár maga sem tudta, hogyan .került az örvénybe . . . Félénken kerülgette volna a szerelmi kérdést . . . mig Irén egyszerre hirtelen előtte állt egy elhatározással . . . Eltökéltem . . . minden h'abozó kétkedést elsöpörve . . . Egy szó — egy vallomás nem hidalta át a helyzetet — ott csüngött a nyakában és elárasztotta csókjaival . . . Egy sarokban álltak . . . egy aj tóközben ... a műterem és hálószoba küszöbén... Halaváuy rózsaszínben égett Irén arca . . . önfeledten hanyatlott el a festő karjába . . . ha fel nem fogja ... a szőnyegen tierül el... Mindezt elfelejtette! S a többit ... a többit? Szerelmünk vándorképeit . . . melyek .mind, míind . . . sorban vonultak el előtte itt a Dunaparton — a hideg, szeles éjszakában. S utolsó képnek ő maradt mieg — a hideg, gőgös nagyvilági hölgy . . . aki egykori kedvesevei találkozik a társaságiban és alig hogy ráismer . . . — Irén! Irén! Hát ez a szerelem? niem . . . nem szerettél sohasem . . . Csak játékszer voltam a kezedben . . . Milyien nyomorult vagyok, hogy ki nem téphetlek a szivemből! ... Csak még egyszer beszélhetne vele.bizal- | masan négyszemközt . . . hogy kérdőre vonhatná ... De Irén nem akar vele találkozni . . . nem akar helyt állani. Ha a társadalmi élet össze is hozza, úgyszólván elvágja a szót . . . vagy beléfojtja fagyosságával . . . Már a férjnek is feltűnt . . . Még Kalmár előtt is szóba hozta: — Mit vé'tettél a feleségemnek, hogy felőled hallani sem akar? . . . — Fogalmam sincs róla . . . végtelenül sajnálom és röstellem. Ugy látszik, akaratlanul megbántottam . . „ örülnék nagyon, ha jóvá tehetném . Garanházy megfogadta, hogy megbékélteti őket és se szó, se beszéd, egy este beállított Kalmárral vacsorára. Nem lehetett kitérni. A vacsora meglehetősen kietlenül és kellemetlenül folyt lé. Csak Garanházy pezsgett és kedélyeskedett. Bevitte Kalmárt a gyerekszobába és megmutatta a kis csemetét. — Nos, mit szólsz hozzá? Ugy-e remekbe készült? Ezzel aztán aranyérmet lehetne nyerni . . . Irén csillapította a férjét: Ugyan, Kázmér mérsékeld magadat . . . — Ne félj . . . nem Szoktam én mások előtt nagyra lenni valamivel ... De Aladár jó'barátunk . . . igaz barátunk . . . ö meg fogja érteni örömömet, ugy-e Aladár? Á vacsora végén a helyzet váratlanul egyet fordult . . . szóba került Kalmár uj képe, melyen most dolgozik. Cime: „A méhkirálynő násza." I Virágos kertben nagy méhes, melynek I egyik kasából a méhkirálynő felröpiil — ífel a magasba. Nyomában a kasnak himei — melyek közül a királynő csak legyet fog boldogítani — egy kiszemeltet! Szegénynek ez az első és utolsó boldog pillanata — utána elpusztul! — Hogy jutott ez a tárgy eszedbe? — kérdezte Garanházy. — Az életből vettem, — felelte a festő. — Miféle életből? A méhek életéből? — Inkább az emberéből. Garanházy elcsodálkozott. A festő felvilágosítja. — Ne hidd, barátom, hogy csak a méhek társadalmában fordul elő i'lyen eset, előfordul az nálunk. ... a mi kasainkban is. Irén arcán valami pír gyúlt k'i . . . Garanházy elnevette magát és bejelentette látogatásukat másnapra. Azt a képet minden áron meg akarja nézni . . . Irén himelt-hámolt, hogy ő nem fog ráérni — legalább is aligha . . . Garanházy nem tágit . .. Este egy vacsorán találkoztak ... se Irén, se Kalmár nem bridgezett . . . Egymás mellé kerültek egy sarokban, ahol föilfü'nés nélkül — közömbös arccal beszélgethettek... — Kedves Kalmár . . . kérem . . . könyörgök ... ne üldözzön tovább . . . — Hát én magát üldözöm? . . . — Rosszul fejeztem ki magamat, kedves barátom . . . maga nem üldöz ... de nem kerül . . . A festő keserűen néz az asszonyra. — És maga azt akarná, hogy kerüljem? Az inas teás csészékkel közeledett. A társalgás megakadt . . . Mindegyik kivett egy csészét és mindketten a teát szörpölgetve