Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-07 / 82. szám

1912 április 7. DÉLMAaYARORSZXO 1 sülét részéről és sajnos, bizony nagyon nehe­zen megy a szükséges összeg előteremtése. Legutóbb a városhoz fordultunk és 10,000 ko­rona segélyt kértünk. Még nem határoztak a kérdés fölött s nem tudom, bogy milyen irányban fognak határozni. Ha megkapjuk ezt ,az összeget, akkor meg tudunk felelni a feladatunknak, de ha nem, akkor bizony le kell mondanunk arról ia missziónkról, liogy a kisdedek részére óvodát tartsunk fenn. Tulapdonkópen nem is a mi feladatunk lenne, hogy óvodákat tartsunk fenn, mert ez oktatásügy, s a törvény rendelkezései szerint a város tartozik bizonyos megbatározott szá­mú gyermeksereg után egy-egy óvodát léte­síteni és fentartani, de a mi egyesületünknél mondhatom: ez már ősi tradíció. Az egyesü­ltünk 64 éves, tehát elég régi szegedi jó­tékony egyesület s 'ez idő alatt mindenkor kitűnően szolgálta a kitűzött eélt. Nincsenek is olyan óvodák az egész országban, mint a mieink. Én legalább megtekintettem jó egy­néhányat Budapesten is, a vidéken is s mond­hatom, hogy nincs párjuk a mi óvodáinknak, de olyan igazán szívvel működő, lelkes óvó­nők sincsenek, mint a mieink. Hol van még egy olyan kiváló nőpedagógus, mint Szé­kelynél Ési nem kell gondolni, hogy ez a.mi 6 óvo­dánk elegendő lenne. Nem tudunk bennük csak 450—460 gyermeket nevelni s a gyer­mekmenhelyen is csak körülbelül 100 gyere­ket tudunk elhelyezni. Mi ez egy ilyen nagy városban. Temesváron például 18 óvoda van és most ujabb két óvodát épitenek. Már most, ha Szeged város hatóságára hárulna az a fel­adat, hogy a kisdedóvók fentartáisáróí és ujak építéséről gondoskodjék, milyen meg­terhelését jelenti az a városnak. Pedig ha nem kapjuk meg a kért segélyt, csak át kell hárítanunk a városra ezt a fel­adatot s mondhatom, hogy nagyon fájó sziv­vel mondanék le arról az élvezetről, amit a kis gyermekekkel való bíbelődés jelent. Mert más a kisdedek szeretete, mint az embereké. Igazán csak a kisdedek szeretete az, amely igazán őszinte, megható s ez, ami az embert az élethez köti. Rajongó, szeretetteljes meghatottság tük­röződött az ősz matróna tiszteletet paran­csoló arcán s mély meggyőződés csengett ki a szavaiból, mikor ezeket mondotta: v- Ám azért — folytatta — nem ez az egye­düli neme a jótékonyságnak, aanelyet mi müvelünk. Minden társadalmi jótékonyság téren kivesszük a magunk részét a jótékony­ságból. Tavaly is 800 koronát fordítottunk a szegények gyámolitására. — Hogy mit tartok a jótékony egyesüle­tek egyebolvadásáról? Isten tudja, nem bí­zom benne. Ha nagyon ideálisan nézzük és nem gondoljuk, hogy emberek, gyarló, liiu emberek vannak az egyesületekben, akkor nagyon szép gondolatnak találhatjuk. De igy nem igen bízom benne. Azután az egyesüle­teknek is megvan a maguk tradícióik, igy pél­dául a mi egyesületünk már 64 éves. Hát hogyne féltenénk ennek a hagyományait ós kereteit. Attól is tartok, hogy például a mi egyesületünk mentes minden felekezeti jel­legtől s izraeliták például nemcsak hogy na­gyon tekintélyes számban vannak képvisel­ve s tegyük hozzá: hosszú évek tapasztalata alapján mondhatom, ők a leghuzgóbhak és legkészebbek, amikor jótékonyságról van szó, nem fognak-e félni, s nem tartózkod­nak-e attól, hogy fuzionáljanak más feleke­zeti jellegű vagy színezetű egyesülettel? Hogyan van az, kérdeztük, hogy az önök egyesülete, amely 64 éven keresztül meg tu­dott felelni hivatásának, most végre mégis abba a kényszerű helyzetbe jutott, hogy 10,000 korona városi segélyért kellett folya­moduiok, hogy missziójukat folytathassák? Miért pártolt el a nagyközönség az egyesü­lettől? Mert arra kell következtetnünk ebből az eredményből. — Ezt kérem, részben a divat teszi. Mert ahogy a ruházkodás terén, ugy a jótékony­ság terén is divatos áramlatok vannak. Ujabb és ujabb egyesületek jöttek divatba ós meg­engedem, hogy eliez más körülmények is befolyással voltak. Mert a jótékonyság olyan erény, amely nem önmagától nyilvánul meg. Meg kell, hogy találjuk a jó szivekhez veze­tő utat, sok egyesület keresi és egyik-másik nagyobb szerencsével. RASKÓ ISTVANNÉ. Raskó Istvánná drné, a „Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület" elnöknője a jótékonyság­ról és a jótékony egyesületekről a követke­zőkben irja meg véleményét: — Szeged társadalmában az emberi szív­nek a jótékonyság iránt való nemes érzése oly mély gyökeret vert, bogy ennek alapján a jótékonyság széles körben nyilatkozik meg. Különösen a nőegyesületek azok, amelyek a jótékonyság terén már évtizedek óta elis­merésre méltó tevékenységet fejtenek ki. Nemes versenyben, különböző irányban mun­kálkodnak nőegyesületeink a jótékonyság gyakorlásában. A régebbi egyesületek mel­lett ujabb és ujabb egyesületek keletkeznek, mert az élet viszonyai a jótékonyság gyakor­lását is mindig ujabb és ujabb irányokban ás módokban kívánják. Igy például csak a nővédelem ós a fiatalkorú bűnösök ügyét ho­zom fel. A mi jótékonysági egyesületeink rendsze­rint csak egy-két ágát gyakorolják a huma­nizmusnak, holott az én szerény véleményem szerint minden jótékonysági egyesületnek a jótékonyságnak minél több nemét kellene működésébe felvennie. Mert hiszen a jóté­konyság gyakorlásában nem lehet, de nem is szabad szigorú határvonalakat fölállítani. A Szegedi Katolikus Nővédő-Egyesületet épen ez az elv vezéreli, amikor működési kö­rébe a jótékonyság gyakorlásának minél szé­lesebb alapon való teljesítésére törekszik. Napközi otthonában pártfogásába veszi a szülői felügyeletet ós gondozást nélkülöző gyermeket. Átmeneti javitó intézetében gon­doskodik a fiatalkorú bűnösök javitó nevelé­séről, előmozdítja a serdülő leányok szellemi ós lelki fejlődését a patronázsban, gondosko­dik a munkanélküliek segélyezéséről, alkal­mat ad azoknak, akiknek megfelelő kenyér­kereseti forrásuk nincsen, bogy ilyet elsajá­títhassanak, anyagi támogatásban részesiti a liozzá forduló szegényeket, segitséget nyújt a betegeknek és lelki vigaszszal támogatja a csüggedőket. Ezzel a munkakörrel ugyan korántsem me­rítettük még ki azt a szükségletet, amely a jótékonyság gyakorlásának terén napjaink­ban mutatkozik, de legalább, mkegközeliteni igyekszünk ezt akkor, amidőn támogatásban részesítjük az arra szorulókat a gyermektől az aggastyánig. Kéteségtelen, hogy a jótékonyságnak mi­nél szélesebb körben való gyakorlása meg­felelő erkölcsi és anyagi erőt kiván. Ezeket a feltételeket pedig csak a társadalom tömö­rítésével lehet biztosítani. A terv ebben az irányban a k,özel múltban már fel is merült. A jótékonysági egyesületek körében már kez­dik hangoztatni, hogy a nemes célok érde­kében kívánatos volna az azonos, vagy ro­koncélt követő egyesületek egyesítése. A ma­gam részéről elvben helyesnek találom a fel­vetett eszmét, mert csak egyesült erővel biz­tosithatja a hathatós és intenzivebb műkö­dést és a jótékonyságnak minél szélesebb kör­ben való gyakorlását Azt hiszem, hogy ba sikerül a megfelelő alapot megtalálni, valami különös nehézsé­gek a terv megvalósítása körül nem is me­rülnének föl. Akár megvalósul azonban a terv, akár pe­dig nem, a szegedi jótékony egyesületek mű­ködéséről jelenlegi szervezetükben is csak a legnagyobb elismeréssel szabad nyilatkozni. Talán egy kissé különös, bogy épen én, mint az egyik egyesület vezetője teszem ezt a nyi­latkozatot, de azt hiszem, liogy nem elfogu­latlanul, mert támogatják azt azok a szép eredmények, amelyeket a jótékony egyesü­letek működésűkkel felmutathatnak. Közjó­léti intézményeink legnagyobb része nekik köszönik keletkezésüket és fentartásukat. Ott találjuk mindenütt jótékony egyesületeinket, ahol a nyomort enyhíteni, a szenvedéseket csillapítani és a gyengéket támogatni kell. Ezt a nemes és szép feladatot jótékony egye­sületeink nemcsak a jelenben teljesitik, ha­nem teljesíteni fogják a jövőben is, mert ön­zetlenség, lelkesedés, odaadás felebaráti sze­retet azok az alapok, amelyekre jótékony egyesületeink épültek. Ez pedig olyan alap, amely humánus egyesületeink eredményes és áldásos működését mindenkor biztosítani fogja. j KECSKEMÉTHY DÁNIELNÉ. — Hogy mit tartok a szegedi jótékonysági egyesületek fúziójáról? Nagy, szép dolog lenne és nem tartom kivihetetlennek. Tehát Nagyságos asszonyom megvalósít­hatónak tartja? — Hogyne, határozottan megvalósítható­nak tartom. És hogy milyen célszerű és üd­vös dolog lenne, arról beszélni is fölösleges. A nagyközönségre nézve előnyös lenne, mert nem vennék igénybe olyan sok oldalról, mint ma, amikor minden tehetősebb ember áldo­zatkészségére majdnem minden egyesület pá­lyázik. Á szegények, a támogatásra szorulók meg épen hasznát látnák a dolognak, mert hiszen egy fuzionált nagy jótékonysági szer­vezet sokkal intenzivebben tudná végezni a segités munkáját. —- A „református egyesület" mondhatom, nagyon szépen virágzik, amennyiben ma 500 tagja van, holott egy év előtt csak 71 tagunk volt. Azt hiszem, ez olyan szaporodás, 'amely­ben benne van minden magyarázat, amit az egyesület fejlődéséről mondhatnánk. A szegedi közönség nagyon jószivü s az egyesületünk célja és működése mindenütt megértésre talál. A mult karácsonykor 83 szegény gyermeket ruháztunk fel. Ezek közül 60-at teljesen az egyesület költségén, 23 gyermeket Dombrádi Nagy Gyula ezredes ur alapítványából. Ezenfelül minden szegényt, felekezetre való tekintet nélkül, aki szegény­ségét szegénységi bizonyitvánnyal igazolja és az egyesülethez fordul, segélyben részesi­tik. De különös gondunk van a szegény is­kolás gyermekekre is. Évenkint legalább 50 is­kolásgyereket látunk el tankönyvekkel ós gondoskodunk az ingyenes iskolázásukról. DOMOKOS LÁSZLÓNÉ. Domokos Lászlóné drné nézetét a kérdés­ben a következőkben adjuk: — Az én véleményem ebben a kérdésben igazán nem lehet mérvadó, mert ón egyálta­lán nem tartom nagyra azt a jótékonysá­got, amelyet jótékony egyesületek gyakorol­hatnak. Én magam nem is vagyok tagja egyik jótékony egyesületnek sem. Azokkal a morzsákkal, amelyeket a szegényeknek jut­tatnak, nincs segítve azokon a szegényeken sem, akiknek adják, hát még azokon, akik­nek nem jut. A gyermektanulmányi társaság, amelyben tevékenykedem, nem mondható jótékonysági körnek ós megvallom, hogy még e szigorúan pedagógiai jellegű társaság létezését sem tartom szükségesnek. Azokat az oktatásügyi kérdéseket egyesület nélkül is meg lehet vi­tatni. Teliát ugy találja, hogy a jótékony egyesü­letek működése teljesen hiábavaló? — Semmi esetre sem lehet megfelelő, mert nem tudják a nyomort megszüntetni, sőt még csak enyhíteni sem. Az igazi jótékonyság az lenne, hogyha alapjában ugy változna meg a társadalom szervezete, hogy jótékonyságra nem is lenne szükség. Ezt persze ma még nehéz elgondolni és talán belátható rövid időn belül nem is történik meg, mégis bizo­nyos, hogy jótékonysággal a társadalmi nyo­morúságot nem lehet enyhíteni. Tekintettel azonban arra, hogy most a sze­gény ügy törvényhozóéiig való országos

Next

/
Oldalképek
Tartalom