Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-07 / 82. szám

1912 április 6 DÉLMAGYARORSZÁG 141 Hol vannak, akik e kedves diákélet hősei voltak? Minket, akik e kis tanyán a Hossznsoron gazdák voltnnk, minket együtt tartott a gondviselés: Csnkássi Józsit és engem. Mi is egy darabig távol voltnnk egymástól, de vágyaink közössége, amely ifjúkori barátságunkat kötötte, kézenfogva vezetett át az életen, ide hozott bennünket a fővárosba egyazon ügy szolgálatába. Sőt egy majdnem csodás fordulattal egy tanyába tett bennünket szürkülő hajjal: a Budapesti Hírlapba. Hajsiitő vasra immáron itt nem volt szükségünk, de ha nem is flótánk, egy volt a nótánk. Ami játék, ifjúkori vágy, illuzió volt: a soproni kis tanya művészi ábrándjai, az önképzőköri becsvágyak, a diák-ujság zsenge irodalmi kísérletei: itt férfias munkaképen, életcél, komoly, szolgálatképen a haza oltára, körül ismétlődött meg ránk nézve, — és eltart a sírig. Rákosi Viktor. Messiás-várás. Ezelőtt csak tiz-husz évvel is, mintha egészen máskép lett volna! Tán a gyermekkori emlékek visszaérző varázslata tölt el borongós hangulattal, tán távolba sugárzó illúziók romlása ébreszt meginditó fájdalmat és szines remények porbahullása fölött fakaszt könnyeket a kései emlékezés. Nem tudom. De érzem, hogy csak egy-két évtizeddel ezelőtt is valahogy egészen más volt a Húsvét, a kedve, a pompája, szine-virága, a tavasz is más volt, a természet nyílása és más miliőben másfajta emberek, akiknek szive legalább ezen az egy nagyszerű ünnepen összeölelkezett a szeretetben. Figyeljétek csak meg, felebarátaim és tegyetek tanúságot mellettem: ugy-e máskép járultak akkoron az emberek Isten elé, szelidebb-hivőbb arccal és engesztelőbb pillantással köszöntötték egymást, mikor mindenki sietett a saját temploma felé, hogy a maga hite szerint imádkozzék. Nem a papok pózával és a farizeusok szemforgatásával reklamálom a vallási fanatizmust és a régi hitnek foszlását. Eszemágában sincs. Sőt lelkemben nyugodt volnék, ha igy volna, ha a bigottizmus bagolyvárai nem zárnák el a magasba törő tekintetek elől a szabad eget. De ép arról akarok elmélkedni a mai ünnepen, hogy mennyivel más ma a hit, a szerepe, a tendenciája, a lélekbeható ereje és hová alázták ezt a vallásnak uzsorásai és szédelgői. Mostanában sürün fordultam meg az ország különböző részeiben, a kultura igényeivel föllépő városokban. Hogy nyitott szemmel itt miket lehet látni, egyszerűen dermesztő. Az ember azt kérdezi magától: honnan támad ennyi gonosz indulat és a modern kulturáíól való menekülésnek ilyen vad és embertelen irama? Sirok nyíltak meg, vagy a pokolnak ajtaja, amelyen át avas múmiák kénköves lángokat csempésznek a jóhiszemű emberek orra alá? hiszen pár év óta tengernyit irtak az újságok klerikális propagandáról, gyüleletterjesztésről, békés társadalmi elemek egymásra uszításáról. És tapasztaltam, hogy a jó közönség csak morzsákat kapott, ártatlan rajzokat, még ártatlanabb diszertációkat, mert az igazi valóságot csodálatosképen senkise tárta föl. Beismerem, hogy ez maidnem lehetetlen, Ezt j látni kell. Járni embertől emberhez, intézményről intézményre, belebújni a társadalmi lázítás és méregkeverés rejtett sikátoraiba, ahol ezek a szörnyű jelenségek igazi kijárókat mutatják. Csak néhány esetet említek, ami elfér ennek a cikknek szük keretében és kikívánkozik a kötetekre menő adatok sötét gomolyagából. Az esetek a Felvidékről valók, ahol ez az 'embertelen gyűlölet-tenyésztés legdusabban virágzik. Egyik városban az igazságszolgáltatási fórum legfőbb méltósága, főfővezére a felekezeti propagandának. Nagy ur, — nagy címmel s ranggal és kedvét abban tölti, hogy mindenkit, aki a hatalma alatt dolgozik megtérítsen. Ellentmondást nem tür, nyilt szinvallást követel és minden eszközzel dolgozik a lelkek goromba és kíméletlen uniformizálásán. Hogy azon a területen, ahol ez a nagy ur az ur, minő lehet az igazságszolgáltatás, annak jellemzését elengedi nékem az olvasó. Egy másik városban, kisebb városban ugyancsak az igazságszolgáltatás feje irányítja a propagandát. Az emberevő pápua fanatizmusa az övéhez képest szelid lelkű gyakorlat. Tüntetően megjelenik mindenütt, ahol a társadalom vad széttagolásának munkája folyik, elnököl, agitál, térit kérlelhetetlenül és olyan kedvét talája ebben, hogy — mikor gyakorolja — valami kéjes gyönyör tóiul az arcára. Ez a férfiú — ismételjük — igazságszolgáltatást vezet egy olyan városban és vidéken, ahol a legkülömbözőbb felekezetű és gondolkozású emberek élnek együtt. De milyen élet ez! És hát ugy-e el tudják képzelni, milyen lehet ez az igazságszolgáltatás. A feleségét is megszerezte gyülülettenyésztő munkájának, vagy ez szerezte meg őt. Tény, hogy ez az emberpár, ha akár együtt, akár külön-külön be van fogva az ortodoksz klerikálizmus szekerébe, az intelligencia, túlnyomóan a tisztviselő-intelligencia ugy megy utánuk, mintha egyenesen az üdvösség országába masíroznának. Ugyanebben a városban él egy plébános, akinek a következő a rendszere: mondjuk, hogy a városban rendeznek egy evangélikus bálát, vagy egy más mulatságot, ahol az embereket felekezeti külömbség nélkül szeretnék együttlátni. A mulatság esti nyolc órakor kezdődik. A főtisztelendő atya ilyenkor kapja-íogja magát és esti nyolc órára, prédikációt hirdet és a prédikáción részt kell venni mindenkinek, leltár szerint. Aki elmaradna megfenyíti, bünteti, üldözi és hát tudjuk, nagy az ő hatalma. Nem akarunk ünneprontók lenni, de az ünnep ma más, mint régen volt, nem a tiszta hit, a méla magábaszállás szent alkalma. A Messiás eljövetele óta majdnem kétezer esztendő telt és a Szeretet ellen, amelyet hirdetett, ma valóságos tatárjárás folyik. Az embereket szándékkal egymásra uszítják azt, akik Krisztus nevével visszaélnek. Visszavonás, keserűség, üldözések, gyűlölködés mérge emészti a társadalmat. És mi fölsóhajtunk a jók, a becsületesek, a haladni akarók, az igazi Ember nevében; hol késifc egy uj Messiás? R. L. Y A primási vagyon romlása. Esztergom, április elején. (Saját tudósítónktól.) A primási birtokok egyáltalán nem állanak jövedelmi és gazdasági szempontból azon a fokon, amelyen az ország érdekében állniok kellene. A primási birtok ugyanis nem hozza meg azt a jövedelmet, amelyet a hasonló minőségű, világi kezeken lévő birtokok másnak meghoznak. Ez a tény sokkal nagyobb jelentőségű, mint ahogy első pillanatra látszik. Minden jól kezelt birtok hozzájárul a helyszínén a nép, a községek, a megye, esetleg néhány város gazdasági és kulturális emelkedéséhez. Ha a megye nagybirtokai megfelelő kezelésben részesülnek, akkor a parasztság megfelelő bért, esetleg vagyont ér el és ez természetesen, közvetve az ország gazdasági emelkedéséhez is hozzájárul. Mennyivel fontosabb tehát egy birtok megfelelő kezelése akkor, mikor az a birtok tulajdonosának pozíciójánál és a föld földrajzi elhelyezésénél fogva, egy egész város fölött uralkodik. A hercegprímás és birtoka, az esztergomi káptalan birtokával kapcsolatban, egész Esztergom fölött uralkodik. Minden hatósági állást betöltése és minden hatósági intézkedés vógindökát a hercegprímás vagy a káptalan érdekeiben találja meg. Wimmer Imre, a város hetvenkét éves polgármestere, a káptalani ügyészi állásból került busás nyugdíjjal erre a polcra és természetesen az előbbi gazdája iránti háládatosság látszik meg az intézkedésein. Türnék-e azt más városban, hogy a város polgármestere aktiv és gyakran napibiztosként szereplő igazgatósági tagja legyen annak az esztergomi takarékpénztárnak, amely a város kölcsöneit folyositja? A hatósági intézkedések természetesen nem nagyon zavarják a primaciális érdekköröket. A város legnagyobb szállodája, a Fürdö-szálloda például, káptalani tulajdon. Erre a szállodára vonatkozólag a város közigazgatási bizottsága másfél év előtt kimondta, hogy lakhatatlan és átalakítandó. A határozat foganatosításába pedig csak most kezdenek bele. Ott, ahol ilyen hatalma van egy holtkézi birtok tulajdonosának, ott ezt legalább megfelelő kitűnő birtokkezeléssel, sok és jó munkaalkalommal kellene viszonozni. És a hercegprimási birtok, amióta Vaszary Kolos a hercegprímás, nem járul hozzá a megye és a város jóllétéhez annyival, amennyit tőlük követel. De különösen a város érzi meg ezt a hátramaradottságot, ezt a nemtörődömséget. A megyének „csak" a földje romlik, fle a város megállt a haladásban. És ez a megállás a halál. Esztergom városábán nincs gyár, nincs kereskedelem és ezt a két életforrást nélkülöző városban mégis 13.7 százalék a pótadó. A város ma ott áll, ahol Simor János hercegprímás halála idején, 1891-ben állott. Simor nagy jóltevője volt a megyének és a városnak. Annak idején a klerikalizálás még nem volt oly vehemens és durva, mint ma és a katolikus iskolák katolikusok voltak ugyan, — de iskolák is. Az esztergommegyei népiskolák nagyrészét ő állitotta fel. Kulturális szempontból is igen sokat tett a városért. Ismert gavallérosságában nagy ritkaság volt, ha egy szegény kéregetöt elutasított. S ha elutasította, megvolt a jó oka rá. 1875-ben nagy és értékes képet adott át a nyilvánosságnak, 1884-ben pedig egy 35.920 kötetből ájló könyvtárat. A képtár és könyvtár ma, mikor a szabadoktatásnak egyik hatalmas segédeszköze