Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-07 / 82. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1912 április 6 emberek között egyre jobban nő a távolság, az idegenség érzése, az ellenséges, az érdekek páncéljába öltöző distancia. Na.gyon szeretjük egymást és ezt- igen örömest és igen változatos formákban tudjuk kifejezni. Valóságos irodalma és művészete támadt az epés hangnak, a gyűlöletnek, a keserűségnek, a szivtelenségnek. Igaz, ebben a katlanban jó és értékes erők* is forrnak-főnek. Mert van jogos, nemes, szent és megváltó gyűlölet és keserűség is, az, amelyet különb és igazabb lényekben fakasztanak a nagy ikomiszságok, az örök hitványságok. Az is igaz, hogy a mi életünk egyre nehezebb, megélhetésünk egyre válságosabb és problematikusabb lesz a gazdasági erők és viszonyok egészségtelen alakulásai következtében, a modern élet és világ nagy belső válságai folytán. De azért, legalább igy a pirosbetüs napokon egy kicsit nézzünk őszintén a szivünk, a lelkünk mélyére és gyónjuk meg önmagunknak, hogy az emberi jóság, szeretet, igazság nagy és örök principiumai kezdenek elkopni a mi világunkban és helyükbe a modern technika minden vívmányával, gyorsaságával és lendületével tolakodik a jóltáplált és kényelmes önzés, a csillogó és önelégült felszinesség. A föltámadás szép, meleg, tavaszi ünnepén legyen a mi lelkünkben is föltámadás; jobb lényünk, nemesebb valónk hengergesse el a kemény 'köveket és ünnepi érzéssel nézzünk föl a virágzó tavaszi fák között bánatosan égbenyúló keresztfára, amelyről még a mi időnknek is aktuálisan szól a nagy tanítás: Szeressétek egymást! Legalább is mindenkit érdeme szerint, ha nem is, mint Hamlet mondá: a' saját emberségünk szerint! De szeressük önmagunkat is, mert e tekintetben épen olyan hibásak vagyunk, mint a többiekkel szemben. Önmagunkat igazán szeretni annyit tesz, mint a bennünk lévő, élő és szunnyadó erőket, értélyognak, mert akik martiroknak készülnek, azok naivak olykor és könnyen hivők. Folytatta tehát valóságos enthuziazmussal: — Az egész világ minden okos embere fütyül ma már az arisztokráciára, csak mi, művészek hajolunk meg még mindig előttük a thémáimkban, az alakjainknál, meg a kifejezések mindenféle arisztokrata izü allűrjeiben. Sorba vette barátait. A szobrászt. A piktort. A költőt. — Te, aki szobrász vagy, akkor érzed magadat a legboldogabbnak, iha herceget ábrázolhatsz gőgös testtartással, dölyfös arccal és dúsan aranyozott ruhákban. Igy végezte ki a szobrászt. Most a festő jött sorra.' — Te meg, akárhogy neveted is ki a mi szobrász-barátunkat, ép azt cselekszed a vásznadon, amit ő a márványán. Láttam a „Fiatalok Tárlatáén a principessádat. Szégyeld magad! És nevesd is ki magad! Talán a kifejezéséinek a merev, lélek nélkül való élettelenségeért kárpótol téged az, hogy megint egv főnemesi család előtt hajlott meg a gerinced? A poétára is ráhúzta a vizes lepedőt: Te meg tán azt hiszed, hogy különb vagy a deákné vásznánál? Korántsem! Olvastam ám ,.A nagvakról" cimü versedet a? keket megismerni és fölhasználni. Maeterlinok beszél a lélek ébredéséről, de sajnos, ezt az ébredést korunkban még csak a kiválasztottaknál tapasztaljuk, akiknek a lelki kultura úgyszólván a müvészetük, a metierjük. Hány zseniális pénzember vagy politikus él, törtet, halad és győz közöttünk, aki soha sem érzi, hogy lelke is van, hogy az életben láthatatlan kincsek is vannak, hogy a látható kincsek között nem a legutolsóbb a szép képek, a remek szobrok és hogy vannak értékek, amelyeket ők soha, de soha meg nem szerezhetnek pénzzel, befolyással, hatalommal, erőszakkal. Az igazi kultura nem a kényelem és jólét, ezek csak melegágyai lehetnek ennek a kultúrának, de épen ugy melegágyai lehetnek a romlásnak és rothadásinak is. Ma már jól tudjuk, hogy Rousseau távoli nosztalgiája, a természethez visszatérni, lehetetlen álom és gyönyörű hazugság. A kultura épen ugy természete a ma emberének, mint az özönvikelőtti ősembernek a rengeteg. De a valódi kulturát épen ugy meg kell hóditanunk a magunk számára, a magunk örömére és hasznára, mint egykoron a rengeteget. Meg kell szenvedni a valódi kultúráért, lemondással, önmagunk legyőzésével, erőink megfeszítésével, türelemmel és kitartással. Rousseau a messze vadon mélyébe akarta vezetni az embert, hogy újra emberré és boldoggá tegye, nekünk nem kell a rengetegbe menni, de a mi utunk sokkal távolabb, sokkal mélyebbre visz, ha valódi emberek és boldogok akarunk lenni: a lelkünk mélyébe kell behatolni és abban teremteni rendet, szépséget, harmóniát, kulturát, hogy megállhassunk és győzhessünk ebben a nagy, sürü, ellenséges életrengetegben. Elmaradt a király utazása. Bécsből jelentik: E hét elején kellett volna elutaznia a királynak Wallseebe, hogy a húsvéti ünnepeket Ferenc Salvátor főherceg és Mária „OIympus"-ban. És ugyancsak röstelkedtem ám amiatt, hogy nem válogatom meg jobban a barátaimat. Felemelkedett a helyéről. Igy szónokolt tovább. — Hiszen szégyen és gyalázat, hogy amikor a modern népek mindenütt felszabadították a jobbágyokat, elismertették a polgári jogok egyenlőségét és megszüntették a felsőbbrendűek kiváltságait, akkor jövünk mi és írásban, képben, szoborban megmutatjuk, 'hogy é! még az arisztokrácia és ott van csak ám a sok igazán érdekes tárgy. Forduljatok a nép, a dolgos, a munkás nép felé. Inkább Írjatok, fessetek és véssetek követ akár még a lazzarónikról is, csak az arisztokráciától forduljatok el. Vagy talán a szópmüvészetnek olyan gyönyörűséges mivü olajos korsója ez a főnemesi világ, hogy folyton meríthettünk belőle és a tbémáikból mégse fogyunk ki soha? Pablo Dicosta, aki győzte érvekkel, örvendetesen tapasztalta, hogy szavainak meg volt a kivánt 'hatása. Mivel pedig ő gyakorlati eredményeket kivánt elérni, nem elégedett meg a beleegyezést jelentő bólintásokkal, hanem határozott és biztos tennivalót is jelölt meg. — Ezennel pedig ünnepélyesen megfogadom. hogy ennek a városnak a művészi éleiében eztán a tett propagandájának a terére Valéria 'főhercegnő családi körében töltse. A rossz időjárás miatt az utazást szombatra halasztották és abban állapodtak meg, hogy a felség szombaton reggel nyolc órakor külön vonaton Amstettenbe és onnan Wallseebe megy. Az időjárás azonban nem javult, sőt egész Ausztriában még kedvezőtlenebbre fordult. A király ezért orvosa tanácsára a húsvéti ünnepeket Scbönbrunnban tölti és a wallseei utazást végleg lemondta. Jézus. Németországban nagyon divatba jött a kulturát* és vallások eredetének a fejtegetésére. Kultusz és kultura nemcsak rokonszavak, hanem rokonfogalniak is, azért tehát, amikor itt vallásbeli dolgokról lesz szó, méltóztassék mindig ugy érteni a beszédet, hogy — miután nem vagyunk szaklap, hanem csupán csak a kulturán való dolgozás a mi feladatunk, sohasem magukat a pozitív vallásokat bolygatjuk, hanem mindig csak az emberi művelődés fejlődésének a fázisait vizsgálgatjuk. Ne essék tehát sérelem semmiféle érzésben, mert pusztán csak érdekesebb adatoknak — már ugyan ha érdekesek lesznek — a felsorolása a szándékunk, nem pedig állásfoglalás, vagy véleménymondás semmi tekintetben sem. Az emberi művelődés kezdeteinek a keresése tette annak idején aktuálissá Németországban Hammurábit és a babiloni kulturát s ugyanez teszi most aktuálissá Jézust. Egy nagykészültségü és valóban elfogulatlan tudós, Maurenbrecher Miksa, sorozatos felolvasásokat tartott Berlinben arról a témáról, hogy hogyan lett Jézus Istenné. Nálunk az Angliából kiugrasztott Cicedlik olvasgatnak fel arról, hogy a tiszaujlaki bajuszpedrő milyen vonatkozással van a nők szavazati jogával, Berlinben ilyen kérdések foglalkoztatják a nagyközönséget. Mert a Maurenbrecher felolvasásaira törte magát a publikum. Nem vagyok minden áron berlinimádó, mert nekem ugyan elő nem fogják adni darabomat sem Reinhardék, sem Friedrich Wilhelmék, nem lépek. Én: a művészek ideális anarchistája. Ha nem hallgattok az igazságaimra ti, akik közül egyetlenegyben sem csörgedezik egy csöpp arisztokrata Vér, hát a magam tehetségéhez képest és az én erőmhöz mérten meg fogom változtam művészi életünknek a képét, amelyet a jelen és a jövő szórakoztatására és okulására készítetek el a munkáitokban. Nohát, változás lesz, fiuk. Gyökeres. Radikális. Igaz, hogy csak egyszerű és szegény újságíró vagyok, de véget vetek az arisztokrácia uralkodásának. A fiuk, akiket azzal vert meg az ég, hogy kénytelenek voltak demokraták lenni, helyeselték Pablo Dicosta elhatározását. Olyikuk ott a müvészklub vacsoráján mindjárt magába szállt, olyikuk tamáskodott még, azonban volt, akinek hiába szavalt a lelkes Pablo Dicosta . . . •Miközben pedig a tüzes beszéd hatása alatt pro és kontra szóvita támadt az uj irányról, Pablo Dicosta, aki itt már teljesítette a propaganda kötelességét, annyira belelovagolta önmagát is a főnemesség litteris kivégzésébe, hogy a maga részéről is alkalmas teret keresett gyűlöletének az érvényesítésére. Talált is. Eszébe jutott, hogy lapja szerkesztőségéből ma délután P'Óccultónak. a nemzet legelső Írójának egy olyan tárcáját küldték le a nyomdába a holnapi szám tárcarovatába, amelyiknek hőse Havanna grOf*