Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-06 / 81. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG 1912 áíprilis 5. te meg a háziszolgát, hogy majd irja meg neki annak idején, vafjon valóban meg-, kapta-e az őft megillető részt? És miért mindez? A dolog vége az lett, hogy a portás titokban átnézte a könyveket és a számlákat s végeredményében ötvenezer koronával túlbecsülte a szezon bevételét. Történél a lapusnyáki malackákról s a magyarosodó oláh gyerekekről. (Saját tudósítónktól.) Egy Déván kelt távirat indítja meg ntjára a liirt, melyet kedves, mosolygós megilletődéssel fog elolvasni minden magyar ember. Ott történt a környéken egy román lakosságú községben, Lapusnyakon, liogy a községi elemi iskola igazgatójához beállított egy igen módos magyar földesgazda, neve szerint Cs. Lázár László ós igy szólt hozzá: — Az én lelkemnek is az a vágya, de meg nekik is az az érdekük, hogy ezek az iskolásgyerekek itt minél jobban és minél szivesebben megtanulják hazájuk nyelvét. Hogy igy legyen, szeretném előmozdítani azzal, amivel tudom. Fölajánlom és odaadom minden esztendőben a kondám két legszebb fajmalacát, vigye haza az apjának az a hét kis oláh gyerek, aki az iskolában legszívesebben beszél és legjobban megtanult magyarul. Ugy-e mulatságos? Lehet rajta mosolyogni, gúnyolódni, belőle elmésségeket gyártani, amit bizonyára tudott Cs. Lázár László uram is, de van hozzá elég okos szive és becsületes esze, hogy nem törődött vele. Mert az okos szive és- becsületes esze megmondotta neki, hogy azért, amit elérni akar, ott, ahol elérni akarja, ennél bölcsebbet, hatásosabbat, eredményesebbet nem lehet. Az angyaloknál is jobban segít neki ebben a törekvésében az a . minden esztendei két kis kövér, rózsás lapusnyaki malac. A világért se mondunk olyat, mintha a magyarosodás szent ügye rá lenne szorulva, bogy malacokkal kellesse magát, de azt meg biztosra mondjuk, bogy igenis jobban bizik . és erősödik tőle, mint -1- egy métermázsa aktától. Az a szép, gömbölyded, bízott malacka a szegény lapusnyaki oláh parasztember szemében nagy kincs, nagy jó, nagy áldás és semmiféle dicsőséges eszmén ynek nincs semmi szégyelleni valója, hogy ennek a kivátos íjának a képében férkőzik a gondolatához natos jónak képében férkőzik a gondolatához Lapirsnyakon ugy tanulják, hogy magyarul megtanulni — finom, gyönge malacpecsenyét jelent és bizony nem tudjuk, hogy a Cs. Lázár László két kis malaca nem huzza-e jobban a magyarosodás szekerét, mint az a négy paripa, ami egyik-másik rettegett és hatalmas domnule főszolgabíró hintaja előtt rúgja a sarat! . Tavaszi újdonságok férfi* és fiu-kalapofc, nyakkendők, harisnyák, kesztyűk ét férfi-fehérnemüek — mérték szerint is — a iegjutányosabb árban vásárolhatók I ezc,őtt öyéres M. Mártonnál UrU&Z !• Szeged, Tisza-szálló mellett. SZIRHAZ,_MÜ VÉSZÉT Szinházi műsor. Szombat A hűtlenség- iskolám, vígjáték. (Bemutató:, páros tó-) Vasárnap délután Az aranylakodalom, látványos színmű. — Este Az ártatlan Zsuzsi, operett, (Bérletszünet.) Hétfő délután Felhő Klári, népszínműk. — Este Leányvásár, operett (Bérletszünet.) Kedd A hűtlenség iskolája, vígjáték. (Páratlan tó) Szerda A hűtlenség iskolája, vígjáték. (Páros tó-> Csütörtök Báránykák, operett. (Bemutató, páratlan tó.) Péntek Báránykák, operett. (Páros tó-) Szombat Báránykák, operett. (Páratlan tó-) Vasárnap Báránykák, operett. (Bérletszünet.) Shaw jogait követeli. (Saját tudósítónktól.) Bernard Shaiv plakátokon ráiizent, Parisra. Nagy, sárga plakátokon tudomására adta a világvárosnak, hogy él és jogait követeli. Tessék elmenni a Théatre de Arts-ba, ahol most „Warranné mesterségét" adják, mert ka nem, — Bernard Shaw akkor is nagy ember marad ugyan, csak a párisi közönség lesz- szegényebb egy kacagásban eltöltött estével és azzal a tudattal, hogy Bernard Shiaw a ma élő humoristák legnagyobbika. Aki az Írásaiból ismeri ezt a gunyoros amgolt. valóban feltételezhet róla ennyi szerénytelenséget, — mondjuk igy — ennyi üzleti ötletességet. Mert reklámnak csakugyan elsőrangú: egy iró, aki plakátokon követeli az elismerést ós egyházi átokkal sújtja mindazokat, akik még kéének az ő fölfedezésével. De vájjon csakugyan az üzleti érdek csiklandozza-e Shaw hiúságát? Nagyon valószínűtlen. hisz reája már teljesen mindegy, mennyi aranyat dönt folyton tellő kamrájába a francia főváros. Bernard Shiaw-t nem izgathatja többé a pénz, ő nem üzletember, aki az aranyéhség mindent fölemésztő falánkságával veti rá magát uj és kiaknázatlan területekre. Nyilván rengeteg pénzt kerasett már és most aranytai aiitomatioe szaporodnak egy nyitott zsilipen. Amerika és Európa több mint egy évtizedje nagyszerű arányokban áldozik Shaw zsenijének ós nyilván két titkár is kevés lenne jövedelmeinek számontartásához. Mit akar hát Shaw Páristól? Az elismerést? Ezt, ha harcok árán is, bezsebelte odahaza a britt félszigeten, megkapta a müveit Európától és még inkább Amerikától, amely különösképen élvezi Shaw groteszk humorát, nem is humorát, hanem szatírájának kegyetlen ólét, És most Parisban játszák a Warranné mesterségét és a Théatre des Arts-ban bizonyára elég szép közönség gyül egybe esténkért Shaw mondanivalóinak meghallgatására. Elég szép közönség, de nem egész Páris. Holott Shaw, amikor gúnyolódni akar, az egész világnak ir. A drámaíró, aki a művészetért csinálja a maga művészetét, már eleve megalkudott azzal a tudattal, hogy müvét csak egy bizonyos közönség fogja élvezni, az, amely legközelebb áll hozzá és amelyhez darabját adresszálta. Kiválaszt magának egy szűkebb egységet és ezt akarja megnyerni a maga számára. De Shaw nem drámairó, hanem humorista, mi több, a szatíra müvelője. A drámai formát azért választotta, mert igy nyilvánosiabban gúnyolódhat; esténként ráveti magát egy tömegre és azt figurázza, fricskázza, sőt meg is szabdalja. Mindenkinek jut egy-egy éles vágás, mert bárhogy karrikiroz, karrikaturáiból minden emberben van valami. Shaw-t tehát leginkább az bántja, hogy nem hánthat meg mindenkit. Aki nem megy el az előadásra, nem vesz tudomást arról, hogy Shaw őt is megrúgta, azaz nem kapja meg Shaw tói a maga porcióját. Hasonlatos az ő hiúsága a sokszor idézett vezércikkíróéhoz, aki egy eldugott magyar lapban vezércikkezvén az orosz cár politikájáról, büszkén jelentette ki: „Der Zar wird sioh kratzen." Sajnos, az atyuska mind máig sem szerzett róla tudomást, hogy őt egy különben kitűnő magyar újságíró alaposan megleckéztette, holott az elsősorban neki szólt. Shawnak szintén ez a baja. Ö laz egész emberiséget akarja megleckéztetni, az ő szempontjából tehát az a legfontosabb, hogy mindenki tartsa oda a hátát ütéseinek. Shaw jogait követeli csak, amikor öles, sárga plakátokon ráüzen Parisra, hogy nézzék meg a Warranné mesterségét. * Szerb színészek Szabadkán. Rá dics T. •János, a szabadkai szerb szinügyi bizottság elnöke kérvényt nynjtott he a szabadkai tanácshoz, hogy a színházat május 1-től május 31-ig terjedő időre engedje át a szerb színészeknek. A tanács a kérelemnek helyet adott. * Az orosz ballerinák fizetése. Amióta az orosz cári ballet külföldön is nagy sikerrel vendégszerepel, az orosz táncosok és táncosnők fizetése rendkívül mértékben emelkedett. Különösen azok a primaballerinák kapnak nagy gázsit, akiket a pétervári operaház időről-időre szabadságol, Ijogy külföldre mehessenek. Közöttük a Budapesten is ismert Krzesinskaja kapja a legnagyobb fizetést: minden fellépéséért 1200 koronát. Preohrajenskaja honoráriuma fellépésenként 720 korona. Karsavina fizetése eddig egy szezonra 15.000 korona volt, de a most következő két szezonra 17,000 és 19,000 koronát biztosit számára az uj szerződés. Ezeket a fizetéseket lényegesen túlszárnyalja az operaénekesek fizetése, igy például Saljapin, a hires basszista, aki a jövő szezonban fog énekelni, erre az egy szezonra 180,000 korona fizetést fog kapni. Leleplezés a francia katonaéletről. — Ezer emberre száz tüdővészes. — (Saját tudósítónktól) Parisból jelentik: Humbert szenátor, aki régóta arról ismeretes, hogy a francia hadügyi vezetőség mulasztásaira és hibáira hívja föl a figyelmet, legújabban a katona!-élet egyes elszomorító adatainak nyilvánosságra hozásával kelt nagy föltűnést. Megdönthetetlen adatokkal bizonyítgatja, hogy a katonáknak egyre kevesebb ennivalót adnak. Az általános drágaság természetesen a katonaság ellátása terén is érezteti hatását, de a hadügyi vezetőség a helyett, hogy nagyobb hitelt kérne, néhány év óta kisebbre fogja a katonák kenyérjárandóságát. Ma már francia katon« nem is kap elég kenyeret. A rosszul alkalmazott takarékosság egy másik következményéről is szól a leleplező szenátor. Eszerint a leleplezés szerint a katonák télen át fáznak, fagyoskodnak, mert nincs szenük a szoba fűtésére. Egy zászlóaljparancsnok ezt mondta a szenátornak: — A katonáink reggeltől estig fegyverkeznek. Télen naponta kilenc font szenet kapunk az államtól olyan nagy szoba fűtésére, amelyben 24—28 ember van elhelyezve. Ennek az a következménye, hogy a legények, akik a hiányos kenyérszolgáltatás miatt minden fillért arra használnak, hogy éhségüket csillapítsák, még arra ügyelniök is kell, hogy néha-néha valóban meleg szobájuk lehessen. Kenyeret kell vásárolniok a magukéból, hogy ne éhezzenek és szenet, hogy melegedhessenek.