Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-17 / 89. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1912 április 17. Nagy és keserves csalódás lesz az Justhókra, ha tudatára jönnek majd, hogy a világ tovább halad és a föld tovább fo­rog akkor is, ha a magyar parlament több­sége ismét ur lesz az ország portáján és nem tűri tovább az erős túlzással szentnek és sérthetetlennek tartott technikázást. A mezőhegyesi manőverek. (Saját tuáósitónktól.) Hogy hangulatosan kezdjük: egy barátságos arcú ismerős kerül nemsokára, hivatalos járatban, a környé­künkre. 'Nem nagyon sok idő előtt Lippán, meg Temesuj'falun láttuk: az őszt megelőző hetekben Mezőhegyesen lesz. És a mint Lip­pán csupa férfias kedvesség volt a községi biró, a tűzoltó-főparancsnok, a jegyző és másokkal szemben, akik elébe kerültek, két­ségtelen. hogy Mezőhegyesen is ugyanilyen barátságos lesz a ménesbirtok vezetői és egyéb hivatalos személyek irányában. És a szegediek is bizonyára látni fogják ezt az is­merőst: Ferenc Ferdinánd királyi herceget, ' jövendő királyunkat, aki újra hadgyakorla­tokat szemlélni jön a szomszédságunkba, Mezőhegyesre, —. és amint annak idején, most se fog egy órai utat szentelhetni arra, hogy hozzánk eljöjjön. Sajátságos, hogy ép ez a vidék bővelke­dik legjobban katonai terepekben, amelynek középpontja annyira, hogy ug ymondjuk, ud­varképtelen hely. A mezőhegyesi, meg a lip­pai gyakorlatok előtt Borossebesen is voltak nagy manőverek és a sebesi állomáson már­ványtábla hirdeti annak emlékét, mikor a király vonatindulás előtt vidám beszélgetést folytatott Paradeyser főszolgabíróval. Igen, a „terep" a fő, Borossebesen a hegyi vidékek csatabirását kellett próbára tenni. Lippa körül a dom'bók, hepehupák hadvise­lését mutatta a manőver. Most pedig az al­földi sikok háborúját veszik gyakorlóra. Ugy mondják, hogy minden hadgyakorlat vala­termettek lombos ágaikon, koruk ezt kívánta tőlük! Óh természet, óh dicső természet, Mely nyelv merne versenyezni véled: Mily nagy vagy te, mentül inkább hallgatsz Annál többet, annál szebbet mondasz! Leültünk a kert alján, & vén cseresznyefák alá s aztán elnézve a tovahuzódó bárány­felhőket, visszaéltük magunkat a múltba. Szemünkben csak egy vágy égett — gyer­mekké lenni újra. Azon tanakodtunk, hogy űzzük el a tolakodó verébhadat, amely a gyümölcsdézsmálásra összegyűlt s aztán meg, bogy kutassuk föl a nagy árok rejt elmeit, ahol a madárfészkek meglapulnak a koronás fák szétágazó hajlásaiban. Olyan ifurcsa volt, amikor bekalandoztuk a fák sűrűjét, mintha mi lennénk a Rip Van Winkle személyest tői és most husz év multán keresnénk otthonunkat. S tényleg ugyanaz a hangulat élt bennünk, mint annak a csoda­szép operetthistóriánalk főhősében, mikor két évtized után falujába visszatért. Sohasem hittem volna, hogy annyira igazzá válhassék egv fantasztikus poézishangulat, mint ami­kor barátommal férfikorunkban bejártuk gyermekkori játszóhelyeink tartományát. Benső hangulatunk annyira erőt vett rajtunk, hogv egyszerre ajkunkra tódult a szó: „Légy üdvöz Rip!" „Ég hozott!" „Öreg Rip!" Tényleg annak a finomlelkü francia zene­mely képzett, de possibilis ellenség föltétele­zésével történik és a hadgyakorlat helyét ugy választják meg, hogy hasonlítson ahoz a vi­dékhez, ahol az esetleges ellenség-állam ka­tonáival háborúra kerülhet a sor. Bizonyára most is ilyen nagyjelentőségű stratégia néző­pontból keresték ki Mezőhegyest, anélkül, hogy eszükbe jutott volna, hogy Szegedhez, Temesvárhoz, vagy Aradhoz van-e közelebb. Az optimista föltevések azonban sokszor a lehetetlenségek területére is eljutnak. A minthogy a lippai manőver idején is remél­ték, most is eszébe fog jutni többeknek; mi­lyen derék dolog lenne, ha a trónörökös, a lefuvás után, egy napos vizitre hozzánk jön­ne. Nem vagyunk a magasrangu látogatókra kiéhezve, nem is igen kényeztettek el ben­nünket az ilyenekkel. De a trónörökös láto­gatásának különös szépsége lenne. Ferenc Ferdinánd, aki még mindig nem cáfolta meg — nem akarta, vagy pedig nem volt módja rá? — azt a hitet, hogy egykori, hűséges alattvalói, a magyarok iránt nem viseltetik, túlságos rokonszenvvel, egy csapással meg­hódithatná a magyar sziveket, ha Szegedet meglátogatná. Igen, Szegedet, ezt a szín­magyar várost, ezt a magyar nemzeti fővá­rost. S ennél a látogatásnál bizonyára az egész ország hallgatná lelkesedéssel a ma­gas látogatások szokott beköszöntőjét: „örömmel jöttem e helyre . . ." Szépen képzeli ezt a hiszékeny fantázia még a diadalkapunak, a trónörökös szegedi szállásának helyét is. A manőverből nekünk annyi jut, hogy néhány napon át poros, Fein­des-Abzeichennel ellátott csapatok, katona­tisztek vonulnak át Szegeden. A jövendő ki­rály figyelmébe pedig legfölebb annyira jut­hatunk, hogy amikor a hadgyakorlatok kö­zéppontján, a „vezérkari dombon" az egyes csapatok mozdulatait kisérni, a katonai tér­képen a „terep" tőszomszédságában egy fo­lyót, meg egy várost vesz észre. ,flicht xvahr, Szeged?" — fogja kérdezni a hadse­gédétől. költőnek hangulata uralkodott egész bensőn­kön, a gyermekkort kereső öregvő emberek fájdalmas érzése, amelyet olyan jól kifejez ez a rövidke szócska: Rip! Milliók érzését honosította ebbe a foga­lomba Plankvette s finom zenéjével oly erő­vel kifejezte, hogy szóval elmondani nem tudja az ember, hogy mit érez akkor, midőn a husz év előtti multat átéli, pár pillanatba beszorítva s csak annyicska szó jön az ember ajkára, amig szeme a tovaszálló bárányfelhő, ket kiséri: Rip, RiiP, husz év elmúlt! Rip, vége a gyermekkornak! Rip, aiz élet ránk­nehezedik — vége az ifjúságnak! A hegyoldalon a lakóház felől egy csen­getyü hívó szava szólalt meg ----- s mi vissza­tértünk a való élethez. A mi meséink nem vedlik vissza gyermekidővé, mint az öreg Rippé, mert az élet nem oly jóságos ember, mint a poéta Plankvette volt, aki az öreg Ri'p_ nek visszaadta fiatalságát. A nji mesterünk az idő, kérlelhetetlen s nem ismeri a költői álmokat, csak a kérlel­hetetlen valót, amely azt mondja, ha. az időd eljárt, megöregszel — megmásithatatlanul megöregszel Rip barátom s aztán soha többé nem támadsz föl megifjodva, mert ha én rád­bocsátom egyszer 'a vasfüggönyt, akkor aztán vége az előadásnak. Pihenj békében. Szegény operett-bősöm! S neked mindörökre adieu Rip! Mit kér a közös minisztérium? — A közös költségvetés. — i (Saját tudósítónktól.) A közös külügymi­niszter legfelsőbb meghatalmazásra az ez évi április 23-án összeülő delegációknak a két kormány alkotmányos befolyás gyakor­lása mellett létrejött 1912. évre vonatkozó közös kiadások és bevételekről szóló költ­ségelőirányzatot tárgyalás és határozatho­zatal végett elő fogja terjeszteni. A költség­előirányzat az idei közös kiadásokon és be­vételeken kivül még a boszniai és hercegovi­nál parancsnokságok, csapatok és intézetek számára való rendkívüli szükségleteket, to­vábbá a hadügyminisztérium egy-egy javas­latát a hadsereg kiépítése, illetve a hadiflotta kiépítése céljából szükséges rendkívüli hite­lek megszavazása dolgában. A hadügymi­nisztérium továbbá a delegációktól egyszeri rendkívüli hitel megszavazását kéri a had­sereg uj tábori tüzérségi anyagának beszer­zésére és a polai várrayonban szükséges ki­kötői munkálatok végeztetése céljából. Egyúttal a közös pénzügyminisztérium külön javaslatot fog benyújtani, amelyben előterjeszti az 1909. évi közös kiadások és bevételek zárszámadását. Az 1912. évi közös költségelőirányzat ösz­szes bruttó követelése 481,436.766 korona, levonva az előirányzott saját fedezetet 10,313.444 korona, marad nettó követelésül 470.923.328 korona; a költségvetés tehát 22,333.519 koronával magasabb, mint az 1911. évben. Az egyes tárcák rendes nettokövetelését a következő számok mutatják: 1. Közös külügyminisztérium 10 millió 209.484 korona, vagyis 623.789 koronával több, mint 1911-ben. 2. Hadügyminisztérium: a) hadsereg 372,380.331 korona, vagyis 18 millió 136.254 koronával több, mint az 1911. évben; b) haditengerészet- 67,714.150 korona, vagyis 3,551.740 koronával több, mint 1911. évben. 3. Közös pénzügyminisztérium 4,697.872 korona, azaz 20.286 koronával több, mint 1911-ben. E szükségleteken kívül a közös hadügy­minisztérium a delegációktól többrendbeli hitelt kér rendkivüli szükségletekre. Rend­kívüli hadügyi szükségletekre Bosznia- és Hercegovina parancsnokságai, csapatai és intézetei részére 1912. évben még 12,768.346 korona lesz szükséges, amely összeg a mon­archia két állama részéről kvótaszerüen vol­na fedezendő. A delegációk továbbá a kö­vetkező rendkivüli hitelekről fognak tár­gyalni. Rendkívüli hitel a cs. és királyi had­sereg fejlesztésére 19 millió korona, rendki­vüli tüzérségi hitel az uj vártüzérségi anyag beszerzésére (folytatólagos részlet) 4 millió korona, — a flotta fejlesztésére szolgáló tervszerűen több évre beosztott beszerzések cimén második részletül 67,000.000 rendki­vüli hitel, a polai várrayonban szükséges ki­kötői munkálatok végeztetésére 1911. évre szóló 100.000 koronányi rendkivüli hitel. To­vábbá a közös külügyminisztérium az 1911. évre 835.500 korona póthitelt kér, valamint kéri 1910. évre megszavazott 227,000.050 ko­rona felhasználási és elszámolási tartamának prolongálását. Ép ugy a hadügyminisztérium is kéri a hadsereg és haditengerészet részé­re megszavazott többrendbeli rendkivüli hi­tel felhasználási és leszámolási tartamának prolongálását. Tüntetés a román zsinaton. Aradról jelentik: Vasárnap délelőtt nyitotta meg Pap János görögkeleti püspök az egyház­megye ez idei zsinatját. Az egész románság nagy érdeklődéssel várta ezt a zsinatot, mert tndvalevő volt, hogy a román nemzetiségi párt vezérei, akik néhány évvel ezelőtt záp­tojásokkal fogadták a zsinatra érkező Mangra Vazul püspöki helynököt, az idén ismét nagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom