Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-13 / 86. szám

229 D Tisza István gróf az Auffenberg-ügyről. — A politikai helyzet. — (Saját tudósítónktól.) A képviselőház ma újra összeült, napirendjén a véderőreformmal. A rendes parlamenti tanácskozás helyett azonban ma ismét élőiről kezdődött az a huzavona, zaj és lármás civakodás, mellyel az obstrukció immár épen tizedik hónapja hátráltatja a katonai javaslatok elintézését. A mai ülésre pedig erős készülődés történt a többség és az elnökség részéről, hogy a lehetőségékhez képest visszaterelhessék a Házat tulajdonképeni föladatához. Az obstruktorok viszont minden leleményességüket készen tartották, hogy ezt a jó szándékot megakadályozzák. Az ülés iránt az ilyen alkalmakkor megszokott nagy érdeklődés jelentkezett, a munkaipárt s az ellenzéki pártok is nagy erővel vonultak föl, a kormány tagjai s a pártvezérők, Apponyi AÍbert gróf és Andrássy Gyula gróf kivételével, ugyancsak mind megjelentek. Justhék azzal kezdték a dolgukat, hogy egész csapattal, köztük Justli Gyula, Batthyány Tivadar gróf és Holló Lajos is, napirend előtti felszólalásra kérték engedelmet Návay Lajos elnöktől a legkülönbözőbb ürügyele alatt. Az elnök azonban ezeket a jelentkezéseket sorra elutasította s a felszólalásra az engedelmet megtagadta. A következő fogás az volt, hogy nyomban az ülés megnyitása s az elnöki előterjesztések után Lovászy Márton szabadság iránt való kérést nyújtott be Návayhoz, a vitarendezők pedig erre névszerinti szavazás elrendelését kérték s az elnök ennek eleget is tett. Féltizenkettőig a szavazással telt e'1 az idő. Ekkor Beöthy Pál vette át az elnöklést. Justhék pedig a legkülönbözőbb címek alatt kifogásokat tettek a szavazás lebonyolítása ellen. Legalább tiz képviselő állt fel egymásután s azt panaszolta, hogy két munkapárti képviselő, Kállay Tamás és Farkas Zoltán az elnök felszólítására sem vett részt a szavazásban, jóllehet a teremben tartózkodtak s jóllehet erre a'házszabályok kötelezően rendelkeznek. Mikor aztán az elnök e kifogásoknak azzal akart véget vetni, hogy a két képviselőt egyszerű szavazással a mentelmi bizottság elé kívánta utasitani s a kérdés föltevéséhez nem engedett több hozzászólást, roppant zaj és tumultus keletkezett a Ház mnden oldalán s az elnök alig győzte a rendreutasitással a méltatlankodó obstruktorokát. Pillanatig ugy tetszett, hogy a jobbsé a baloldal evymásna'k ront. A zajos jeleneteknek aztán az vetett véget, hogy Justhék zárt ülés elrendelését kérték s az elnök azt teljesítette is. A munkapárt Beöthy Pál energikus eljárását nagy tetszéssel fogadta s benn a teremben, de künn a folyosón is sokáig tüntetve tapsolta és éljenezte. Az ellenzéki folyosón viszont föfháborodással emlegették Bőthy viselkedését. Justh Gyula nagy csoport előtt fenhangon hirdette: — Hiábavaló erőlködés ez. Nem lesz itt béke a választójog nélkül, ha mindnyájunkat letartóztatnak is. Akkor aztán más térre visszük át a dolgokat! A jobboldali folyosón nagyobb munkapárti társaságban a delegációkról beszélgettek. A társaságból Sándor Pál odafordult Tisza IstÉLMAGYARORSZÁG ván grófhoz s azt kérdezte tőle, mi fog történni Aufíenberggel s milyen álláspontot foglal el majd vele szemben a munkapárt. Sándor Pál ingerülten mondta: — Én nem is értem, hogy lehet kérdéses, hogy Auffenberg maradjon. Nekünk egy percig se szabad szótlanul tűrni állásában! Hát van olyan ember itt, aki a delegációban a szemébe tud nézni Auffenbergnek? Ezt nem lehet tűrni! És neked is — itt Tisza István félé fordult Sándor Pál — azon kell lenned, hogy ez az ügy energikus megoldást nyerjen. Tisza István gróf nem maradt adós a felelettel. Nagy figyelem mellett szólt: — Ugy érzem, nagyon igazad van, de ne feledd el, hogy a delegáció nem Auffenbergnek, hanem az országnak szavazza meg a hadügyi költségeket. — Akkor pedig, — riposztozott Sándor Pál — nem lehet egyebet csinálni, mint megszavazni a hadügyi költségeket, de Auffenberg ellen a legélesebb bizalmatlanságot kell juttatni kifejezésre. Majd igy szólt Tisza István gróf: — Legyetek türelemmel és nyugalommal, mindenesetre meg fogjak találni a módját, hogy elintézzük az Auffenberggel való ügyünket is. Csongrád támadása a szegedi munkásbiztositó ellen. (Saját tudósítónktól.) Csongrádon kapták fel azt a jelszót: el Szegedtől és az utóbbi időben bizonyos körök az egész vármegyében hangoztatták ezt. A tegnapi lapok közölték azt a hiradást, hogy Csongrádon iparosok és kereskedők körében mozgalom indult meg, amelynek állítólag az a célja, hogy Csongrádot elvegyék a szegedi kerületi munkásbiztositó pénztártól és a szentesi pénztárhoz csatolják. A bizonyára nem érdektelen helyről származó közlemények szerint szó van arról is, hogy küldöttség megy ebben az ügyben a kereskedelemügyi miniszterhez és az állami munkásbiztositási hivatalhoz. Ez a mozgalom, ha ugyan komoly mozgalomról lehet szó, ugyanazt az irányzatot képviseli, mint a vármegye közgyűlésének a közigazgatási beosztás tekintetében hozott legutóbbi határozata, amely ellen — mint azt a Délmagyar ország részletesen meg is irta — Szeged felemelte tiltakozó szavát az illetékes tényezők előtt. A megindult akció az elszakadás indokául azt hozza fel, hogy a szegedi munkásbiztositó pénztár több panaszt nem intézett el méltányosan és felemlíti azt is, hogy a Szegedhez vezető közlekedés nehézkes, Szentes pedig közelebb fekszik Csongrádhoz, mint Szeged. A munkásbiztositásról intézkedő törvény, ugy tudjuk Szentesen sem más, mint Szegeden és ahol a szegedi pénztár nem teljesíthet méltányosságot, ott a szentesi pénztár sem lehet különb. A kérdés tulajdonképen az: jogszerű elintézést nyernek-e a panaszok, mert a méltányosság elve csak akkor érvényesíthető, ha a pan-aszok jogosak. Hogy a szegedi pénztár mennyire méltányos és igazságos, azt mi sem bizonyltja jobban, mint az a körülmény, hogy a szegedi pénztár az iparhatóság és a biróságok előtt egyetlen egyszer sem volt pervesztes. A vidéki adminisztrációnak kétségtelenül vannak hiányai és erre épen a szegedi pénztár mutatott rá legutóbbi jelentésében. A hiányoknak az az oka, hogy a munkásbiztositási törvény részben nincsen végrehajtva. A törvény 129. szakasza ugyanis felhatalmazza a kereskedelemügyi minisztert, hogy a belügyminiszterrel egyetértőleg rendeleti ' f - Ilii április li uton állapítsa meg azt az eljárást és azokat a módozatokat, amelyek szerint a községek a betegség esetére való biztositásnál a helyközvetitósre bevonandók és ugyanez a törvény rendelkezik az iránt is, hogy azokban a községekben, amelyekben a betegség esetére biztosított tagok száma az 50-et meghaladja, a biztosított tagokból és munkaadókból a községi elöljáróság mellé a biztositás közvetítésére helyi választmányok alakithatók. A rendelet elkészült, de azt nem hajtották még végre. Láthatjuk ebből, hogy ami baj ezen a téren mutatkozik, az nem speciálisan szegedi baj, hanem általános az egész országban és akkor is fenmarad, ha Csongrádot a szentesi kerületi munkásbiztositó pénztárhoz csatolják. A szegedi pénztár egyébként tervbe vette, hogy addig is, amig az emiitett rendelet megjelenik, arra törekszik, hogy a helyi adminisztrációt megkönnyítse ós a tagok segélyezési igényét tökéletesebben és zavartalanul elégítse ki. Épen ezért elhatározták, bogy Csongrádon táppénzkifizető helyet létesítenek és ez a terv előreláthatólag a közel jövőben meg is valósul. Annál a kérdésnél, hogy valamelyik község valamelyik pénztárhoz tartozik, nagyon mellékes az a szempont, hogy vájjon 14 kilométernyire, vagy 40 kilométernyire van-e a központtól. A helyi közvetítés helyes szervezése mellett sem a munkaadó, sem a tag nincsen ráutalva arra, hogy a pénztár székhelyén rendezze az ügyeit. Különben is ha Szenteshez tartozik Csongrád, akkor is postán történnek a befizetések és esetleg a segélyek kifizetése is és annak a csongrádi tagnak teljesen mindegy az, hogy a táppénzét Szegeden adják-e postára, vagy pedig a szentesi postahivatal küldi azt meg. A hovátartozandóság kérdéséhen egyedül az lehet munkaadóra és tagra is fontos, hogy olyan pénztárhoz tartozzék, amely céljának mindenképen meg akar ós meg is tud felelni. Ez a legkevésbé sem mondható a szentesi pénztárról, amely, ha akarná, akkor sem lenne képes olyan méltányosan elintézni a panaszokat, mint ahogyan afct a csongrádiak akarj ák. Érthetetlen tehát, hogy a csongrádiak épen Szenteshez kívánnak csatlakozni, ahoz a pénztárhoz, amelynek mindössze ezerhétszázöt tagja van, de nincs életképessége és épen ezért feloszlatása hivatalos körökben már a legkomolyabb alakban felmerült és most is aktuális. Nem tartható fenn olyan pénztár, mint a szentesi, amely tagokra nagyon keveset, kezelési, költségekre azonban annál többet fordit. De beszéljenek a számok. Szembeállítjuk a két pénztár legutóbbi évi eredményének három legfontosabb tételét: a táppénzt, az orvosi költséget és a kezelési költséget. Orro»l Kezelési Pénztár Táppénz kéiteéff kOltség Szegedi 103,669 K 73,019 K 62,154 K Szentesi 5,513 K 9,590 K 11,376 K vagyis mig Szegeden a táppénz a legnagyobb és a kezelési költség a legkisebb, addig Szentesen épen megfordított az arány: ott a táppénz a legkevesebb és a kezelési költség a legtöbb. A szegedi pénztárnál az orvosi költség is jóval alul marad a táppénznek, ezzel szemben Szentesen az orvosi költség is majdnem kétszer akkora, mint a táppénz. Senki sem vitathatja, hogy a szegedi pénztár aránya a jogos és beláthatja mindenki azt, hogy ott, ahol a tagoknak készpénzben táppénz gyanánt fizetnek ki a legtöbbet, egészségesebb az alap, mint annál a pénztárnál, ahol a legtöbbet a kezelésre fordítanak. Ezekből a számbeli adatokból kitűnik az, hogy a szentesi pénztárt a kezelési költségek fölemésztik ós azt csak erőszakkal lehet fentartani. Ezen az állapoton Csongrád az ő 7—800 tagjáva] sem tud segíteni, a szentesi pénztár akkor is csak törpe pénztár marad, ha Csongrád oda csatlakozik és a különbség mindössze anynyi lesz, hogy nem 1700, hanem 2500 tagja lesz és zárszámadásában a kezelési költségek újra emelkednek.