Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-03 / 78. szám

DELMAGYARORSZAG 3 Amint a csend nagynehezen helyreállott, Polónyi szelídítette meg a rendreutasitást okozó kifejezését, azután Szmrecsányi György tette szóvá, hogy az elnök az imént a jobboldalt, mint a mi pártunk-at emiitette. — Az elnöknek pártja nincs. Ez a kifejezés pártoskodás, amit leszögezünk a jövőre,— mondotta Szmrecsányi Jnsthék zajos asszisztálása mellett. Návay azután energikus hangon kijelentette, hogy ha a nagy zajban használta e kifejezést, ez csak tévedés lehetett. Pártoskodás nem vezette, leszögezni való tehát nincs. (Désy Zoltán.) Nem sokkal két óna előtt Désy Zoltán jutott szóhoz. Súlyos alkotmányválság tüneteit észleli. Az események azt a szomorú tanulságot mutatták, hogy a nemzet rá van szorulva a korona jóindulatára, mert a maga jogait nem tudja elegendő erővel képviselni. Azt nem lett volna szabad a kormánynak a világ elé tárni. A válság megoldásának módja lesiklás a felelős miniszteri kormányrendszer teréről a dikaszteriális kormányrendszer felé. Negyedháromkor a szónok még beszélt. Mivel a napirendhez még nagy sereg szólani akaró iratkozott föl, a Ház holnap is ülést tart. Ügyvédek mozgalma. — Rósa Izsó és Végman Ferenc nyilatkozata. — (Saját tudósítónktól.) Az ügyvédi kar körében országszerte bizonyos mozgolódás észlelhető. A mozgolódásnak általános okai vannak azaz, hogy csak okai vannak, de nem mondható, hogy különösebb céljai volnának. Az ügyvédek száma aránytalanul növekszik. ..Sok az eszkimó, kevés a fóka". Sok az ügyvéd, kevés a per s mindndhezebbé lesz az ügyvédek megélhetése. Az ügyvédek maguk sürgették a szigorító intézkedéseket, meb'pkkel az ügyvédi pálya tultengésének kívánnak gátat vetni s az igazságügyi kormány és a törvényhozás épen a panaszkodó ügyvédi kar létérdekeit kívánta megvédeni, midőn az 1912. évi VII. törvénycikket megalkotta. Most két nagyvárosban, Aradon és Nagyváradon tartottak a kamarák közgyűlést, amelyeken tárgyalták ennek az uj törvénynek a rendelkezéseit, helyesebben Székely Ferenc, igazságügyminiszternek a törvényjavaslatnak a képviselőház elé való terjesztése alkalmából annak magyarázatául szolgáló beszéde egyes kitételeit. Különösen azt a részt kifogásolták, amelyben a numerus clauzussal foglalkozik és azt a meghatározását, amellyel az ügyvédi hivatást diffiniálta. Sok alapja' nincs a tiltakozásnak, egyrészt, mert a numerus clauzust még nem hozták be, másrészt, mert erről még magában az ügyvédi karban is eltérők a vélemények. Elvben senki sem helyesli, a gyakorlati élet azonban — sokak szerint — szükségessé teszi s maga az igazságügyminiszter is ugy emlékezett meg róla, mint végső eszközről, amelyet csak akkor vél megvalósitlhatni, ha az ügyvédi pályára való nagymérvű tolakodásnak semmi más módon elejét venni nem lehet. Másrészt bizonyos, hogy az igazságügyminiszter csak az ügyvédi kar érdekeit ki'ván'ta szolgálni, mikor^z ügyvédi pályára lépés feltételeit -szigorítja s igazán méltatlan dolog lenne, ha épen az ügyvédek részéről érné ezért támadás. Az uj 1912. évi VII. törvénycikk különösen az ügyvédjelöltek és ügyvédi pályára készülők helyzetét nehezíti meg, amennyiben' nem elégszik meg az eddig 3 évi gyakorlati idővel, de még azonfölül 2 évi gyakorlatot kiván már a diploma megszerzése után, nem is említve, hogy a 3 évi gyakorlat csak a doktorátus után kezdődhetik. Az aradi és nagyváradi ügyvédi kamarák tiltakozása alkalmából megkérdeztük Rósa Izsó drt és Végman Ferenc drt, a szegedi ügyvédi kamara elnökét és titkárát, hogy e kérdésben milyen álláspontot foglal el. Rósa. Izsó dr a következőkben nyilatkozott: — Szegeden nincs hasonló irányú ügyvédmozgalom. Numerus clausus még nincs, tehát nem kell ellene tiltakozni. Én nem tartanám helyesnek a numerus clausust s az országos jogászgyülésen mi szegediek tiltakoztunk is ellene. Ennek ellenére például a debreceniek épen mellette foglaltak állást. — Az ügyvédek száma most Szegeden, de országszerte jelentékenyen emelkedik és bizonyos, hogy ez veszedelmet jelent a jövőre nézve s az 1912: VII. törvénycikk épen az ügyvédi pálya tulzsufolásának veszedelmét akarja megakadályozni. — Nem tartom helyesnek az uj törvény ama rendelkezését, mely a diploma megszerzése után még két évi gyakorlatra kötelezi az ügyvédjelöltet. Ebben a kérdésben a szegedi ügyvédi kamara már állást is foglalt. Ellenben helyesnek tartom a törvénynek azt a rendelkezését, mely előirja, hogy a három évi gyakorlat csak a doktorátus letétele után kezdődjék. Végman Ferenc dr a következőkben nyilatkozott a kérdésről: — Tény, liogy az ügyvédek száma Szegeden is rohamosan növekszik. Mintegy hat év előtt Szegeden még csak 70 körül volt az ügyvédek száma. Ez a szám évenkint hol csökkent, hol pedig egy-kettővel növekedett. Az utolsó három-négy évben azonban már olyan szaporodás történt, hogy ennek az évnek az elején már 84, ma pedig 88 ügyvéd van Szegeden. — Bizonyos, hogy ez a rohamos szaporodás veszedelmét jelenti az ügyvédi karnak, de én a magam részéről ez ellen semmi gátat, vagy ellenszert nem látok abban, ami eddig e tekintetben történt és ha a kormány ez ellen komoly segítséget nem akar nyújtani, akkor nem marad más hátra, mint a numerus clausus. — Komoly segitség alatt azt értem, liogy az egyetemi éveket kell megszigorítani és nem az utána következőket, amelyek már a kenyérkeresés évei. Az kellene, hogy az egyetemi hallgató Wjleg egyetemi hallgató legyen, ^bszurd helyzet, liogy például egy-egy tanár előadásaira - N 5—600 hallgató van beiratkozva, holott a tanterembe be sem fér több száznál. Tehát már számításba van véve, hogy a hallgatók öthatoda, \vagyis túlnyomó nagy tömege nem jár az előadásokra. — Ebben rejlik annak oka, hogy1 miért tódulnak az ifjak oly tömegesen jogi pályára. Ez a legolcsóbb pálya, mert az egyetemi éveket meg lehet úszni ugy, hogy va hallgató egy évben csak négy-ötször látogat föl az egyetemre, amikor épen vizsgázik. Egész egyetemi hallgatói ideje alatt alkalmazásban lehet, gondoskodhatik a létfentartásáról s közben mint valami magántanuló, leteszi a vizsgáit. Ez az, amit a szegedi kamara az igazságügyminiszterhez intézendő feliratában kifejt s épen azt bizonyítjuk, liogy nem derékban kell kezdeni a munkát, hanem alapjában, s csak igy remélhetjük, liogy az ügyvédi pályára való nagy tódulásban némi stagnáció fog beállni. — Különben vigasztaló, hogy nemcsak Szegeden és nemcsak Magyarországon, de Ausztriában ós Németországban is ugyanez a jelenség észlelhető s ott ugyanezek az aggodalmak vannak, mint nálunk, és épen ugy kísérleteznek a bajon való segítéssel, mint nálunk. E' két nyilatkozat tökéletesen elegendő a helyzet megvilágítására és teljesen födik a szegedi ügyvédi kar nézeteit. E mellett a szegedi kamara véleményének helyessége annyira nyilvánvaló, hogy valószínűnek tartjuk, miszerint azt az ország egész ügyvédi kara és a kormány is magáévá teszi és iparkodni fog a kérdésnek ilyen értelemben való rendezésére. SZÉLJEGYZETEK. . Egy hódmezővásárhelyi iró barátai összegyűjtötték és diszes ,kötetben kiadták a barátjuk könyvéről megjelent összes kritikákat. Egy szegedi iró uj könyvéről egy budapesti napilap elismerő kritikája azt irja, hogy most már igazi novellákat ad uj kötetében a jeles szegedi iró. És ez ,a kötet egy hosszú regényt tartalmaz, igen, egyetlen hosszú regényt. Természetesen novellák nélkül. Ami az első esetet illeti, nem tudom, ki olvas el egy kötetet, amelyben egy könyvről szóló kritikák vannak. Azt hiszem, ilyen türelmi játékra, ilyen önfeláldozásra csupán egyetlen élő lény kapható a kerek földön: az iró, akiről a kritikák szólnak. Bár, őszintén szólva, nem minden iró kapható erre az idegrontó olvasmányra. Vannak még irók, akikben a jó izlés egy kissé gyomorrontást kap, ha a róluk és müveikről szóló kritikák tekintélyes tömegén végigvergődnek. Menynyi olcsó frázis, mennyi kopott banalitás, milyen kevés őszinteség, milyen gyér megértés! • Vannak mondatok, amelyek egész sor kritikában ismétlődnek, uraságoktól levetett szavak és szólamok, amelyek ugy illenek a műre, amelyre alkalmazzák őket, mint Góliátra a Dávid felöltője. Az izlés és tudás hiánya, amely a mai kritikában minden vonalon terpeszkedik, szinte elenyészik, ha az őszinteség hiányát tekintjük. Valóságos szent szövetség van például a budapesti szinházi kritika nagy, legnagyobb részében egyes darabokkal szemben való állásfoglalás tekintetében. Gyönyörűség és tanulmány olvasni, mily egyöntetű elismeréssel, hizelgő bókok és méltánylások himnusza mellett tudnak ha. rakirit gyakorolni némely színpadra tévedt hazai szerzővel szemben. A dolog érdemén nem változtatna, ha őszintén és kereken beszélnénk, de hiába, legrövidebb ut mégis a kerülő ut. Elolvasni némely kritikát végig, ez a legkeservesebb fáradságot igényeli, de csokorba kötni mindent, egytől-egyig és újra az asztalunkra tenni, nem, ilyen fényűzést csak a legfölényesebb humoriták engedhetnek meg maguknak, akiknek minden mindegy. Akik már mindent megértenek és megbocsátanak, még azt is, ha a kritika megállapítja a verseikről, hogy azok a magyar széppróza remekei. * Egy erős és eleven impresszió kisért állandóan, amelyet a gyönyörűen régies, a fejedelmien nyugalmas Pozsony utcáin szereztem. Ez a szép, kedves, sőt aranyos város mintha még mindig Mária Terézia varázsa alatt álmélkodnék, de legalább is 1 mintha most élné a hanyatló bidermayer lesöndes, otthonias és előkelően polgári életét. És mintha mégis csak a császári Wien magyar határvárosa volna: Pressburg, akármilyen őszinte magyar meggyőződéssel tiltakozik is ez ellen. Soha szebb régi várost, soha a maradandóságnak nemesebb fészkét nem láttam ma\