Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-11 / 84. szám

204 bELMAGYARORSZÁÖ 1912 április íí. A KORMÁNY POLITIKÁJA. A bécsi Neue Freie Presse mai számában budapesti levelezőjének tollából cikkelyt közöl,- mely a választói reform kérdésével foglalkozik és a többi között ezt irja: Héderváry Károly gróf miniszterelnök már ismételten kijelentette, hogy a választói reformot az általános szavazati jog alapján tervezi, a pluralitást mellőzi és hozzájárul a választási aktus decentralizációjához is; hangoztatta továbbá a miniszterelnök egyik parlamenti beszédében, hogy szükségesnek tart bizonyos intézkedéseket, amelyekkel elejét lehet venni a választási visszaéléseknek és a ma érvényben levő kúriai választási bíráskodás hiányain ugy akar segíteni, hogy a jövőben a materiális igazság jusson inkább érvényre. Végül kijelentette a miniszterelnök, hogy a választói reformra vonatkozó törvényjavaslatot legkésőbb ez év végéig b? fogja terjeszteni. Politikai körökben az a vélemény, hogy egy parlamenti határozat mindezeket a pontokat tartalmazhatná ® ezáltal a kormánynak a tervét kellőképen konkretizálná. Egy ilyen parlamenti határozatnak meg lenn'e az a politikai célja, hogy a választói reformért küzdő Justh-pártot, vagy legalább is annak egy részét kielégítse és mindenesetre meg volna az a taktikai célja, hogy meggyőzi az országot arról, hogy a kormány minden békés eszközt fölhasznált arra, hogy politikai ellenfeleit rávegye az obstrukció abbahagyására. Halál a városi gőzfürdőben. — Öngyilkos lett, mert félt, hogg megőrül. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi városi gőzfürdő egyik"* kabinjában öngyilkosságot követett el egy szegedi korcsmáros, Bártfai János. Végzetes tettére már jó előre készülhetett, mert három búcsúzó levelet is találtak nála. Hátrahagyott leveleiben részletesen megmagyarázza öngyilkosságának az okát. A beteges öreg ember attól félt, hogy megőrül. — Félek, hogy megőrülök; minden percben ráborulhat az agyamra a sötétség. Sokkal jobb ennél a minden szenvedéstől megváltó halál. A búcsúzó leveleket már napokkal ezelőtt megírhatta. Ezekkel a levelekkel a zsebében járt-kelt a városban és keresett alkalmas helyet és módot, hol megszabaduljon kinzó gondolataitól. Látták az öreg korcsmárost kinn a körtöltésen, a fürdők felé sétálni már ekkor főzte agyában a végzetes cselekedet részleteit. Szerdán délelőtt azután a sok tervezgetést tett váltotta fel. Elment a szegedi városi gőzfürdőbe, megváltotta a jegyet a másvilágra. Bekerült egy melegvízzel telt medencébe, reszkető kezébe fogta a töltött revolvert és egv dörrenés. Vége, vége a földi kinnak. Bártfai beteges ember volt. állandóan szédült, azonkívül fülbántalmai is voltak, a süketségtőr is tartott. Legjobban azonban attól félt, hogy megőrül, ez a kinzó gondolat adta a kezébe a halálthozó fegyvert. Az öngyilkosságról a következőkben számolunk be: Bártfai. János 64 éves korcsmáros az életunt, Szegeden a Madáoh-utca 19. szám alatt lakott a feleségével. Korcsmája, Szegeden az utóbbi időben már nem volt, a közeli Kiszomborban akart vendéglőt nyitni. Bártfai szerdán reggel hét órakor elment a városi gőzfürdőbe, ahol egy első osztályú kádfürdőjegyet váltott magának. A fürdő személyzete nem vett rajta észre semmi nyugtalanságot. Az öreg gyakori látogatója volt a fürdőnek, igy teliát ismerték. Hét óra után tiz perccel vonult he a kabinba öreg Bártfai János. Nyolc óráig fürdött bent. Nyolc óra után tompa lövés zaja hallatszott ki a kabinból. A fürdőszolgák nagyon megijedtek és azonnal hivatták Pillich Káljuán fürdőfelügyelőt. Pillich fürdőfel ügyelő mikor látta, hogy a kabin ajtaja be van zárva, a szolgákkal feltörette azt. Véres látvány tárult szemük elé. A vizzel telt medencében levetkőzve, véres fővel, feküdt a hatalmas termetű, kövér ember, Bártfai János. Már nem volt benne élet. A véres vizet leeresztették, ott találták a medence fenekén a fegyvert: egy ötmilliméteres velodogg revolvert. Öt töltény volt benne, a hatodik elvégezte a munkáját. Bártfai a jobb halántékába röpítette a hatodik acélgolyót, a mely nyomban végzett vele. Az öngyilkosság színhelyén megjelent Schaffer Lajos dr rendőrtisztviselő ós Baneth Samu dr tiszti orvos. Az öngyilkos ruhájában 34 korona 18 fillér készpénzt, igen sok irományokat, amelyek a kiszombori vendéglő átvételéről szólnak és három búcsúzó levelet találtak, öreges, reszkető kézzel irta meg utolsó leveleit: egyet a feleségének, egyet ifjabbik fiának, aki Szatmárott színházi zenész, egyet pedig idősebb fiának, aki Szilágyi Dezső színigazgatónál karmester. A levelekben elbúcsúzik szeretteitől és azt irja, hogy a megőrüléstől félt, azért követte el az öngyilkosságot. Egyik levelében ezt irja: — Félek a megőrüléstől, inkább a halált választom, mintsem élőhalott legyek. Bocsássatok meg, hogy fájdalmat okoztam. Az az utolsó kívánságom, hogy ne boncoljanak föl és a lehető legegyszerűbben temessenek el. A mentők a holttestet beszállították a kórház halottasházába. Boncolás mellőzésével temetik az életuntat utolsó kívánsága szerint egyszerűen, minden pompa, koszorú nélkül . . . Hozzátartozóit értesítette a rendőrség az esetről. Temetése pénteken lesz. SZÍNHÁZMŰVÉSZET Színházi műsor. Csütörtök Báránykák, operett. (Bemutató, páratlan */s.) Péntek Báránykák, operett. (Páros 1/s.) Szombat Báránykák, operett. (Páratlan 2/a.) Vasárnap Báránykák, operett. (Bérletszünet.) «Az ötezer szinháza». Irta Max Iteinhardt, a „Deutsches Theater" és/„Kammerspiele" igazgatója. Az „ötezer" színházának fölépítése olyan probléma, amely most minden nagy színházi elmét foglalkoztat. Az az a bűvös probléma, amelyben a színházi elmék találkoznak ós amelynek megoldása megérdemli a ráfordított erőt. Ennek a színháznak föl kell épülnie és föl is fog épülni. Nem kísérletről van itt szó, nem egy ember kívánságáról, vagy kilátásairól. Az „Oedipus", „Orestie" és a „Jedermann" előadása bebizonyította, hogy a hatásoknak ilyetén való kiszélesítése nemcsak lehetséges, hanem szükséges is. Szükséges ugy Berlinben, mint a többi nagy német városokban, valamint Budapesten, Londonban, Stockholmban, mert ezek a nagy városok már tudnak ilyen publikumot produkálni. Mindenütt meg volt a nagy hatás, dacára az alkalmatlan helyeknek, amely rendelkezésünkre állt, mert az világos, hogy a cirkuszok, mint színházak csak egyelőre — csak kisegítők gyanánt — fogadhatók el. Ma már egészen bizonyos, hogy a kritikusok kjfogásai puszta akadékoskodások. A nagy színház művészeti szükséglet és a közönség határozottan kifejezett kívánsága. Ez a színház nagy térhatásokkal dolgozik, közelebb hozza egymáshoz a színházat és közönséget. Monumentális játékra kényszeríti a szitiészt, egyszerű, tehát természetes eszközöknek a használatára. Rá kell mutatnom egyszersmind a szociális jelentőségére is. Ez a szinház lesz hivatva arra, hogy tömeget vonzzon és abban a néprétegben is fölkeltse a szinház iránt, az érdeklődést, amelyben ez eddig nem volt meg. Ez lesz a híd, amely a népet és a színházat újra összeköti. Itt lesz a lehetőség daraboknak a sorsát a közönség ízlésétől függetleníteni. Tudniillik egy sziikkörü közönségtől, amelynek Ízlése a divat szerint változik. A nagy szinház természetesen nem fog ártani a kisméretű színházaknak. Az irók legnagyobb része ezután is ugy fogja megírni darabjait, ahogyan eddig. Ezek pedig csakis kisebb színházakban adhatók elő. De viszont vannak olyan müvek, amelyek csakis nagy terrénumban érvényesülnek. Monumentálisak. Már ez is nagyon sokat jelentő hatása az „Oedipus" előadásnak, bogy nagy Íróinkban felébresztette a vágyat, valami hasonlót alkotni. Mivel a nagy színházban csak időnkint lesznek előadások, mindig megmarad majd ünnepélyesnek, magasabb művészetnek és ez a legjobb eszköz a kinematográf és szennyirodalom ellen. * Ziiahy a Nemzeti Szinház tagja. Színházi körökben mostanában sok szó esett arról, hogy a debreceni szinház igazgatója, Ziiahy Gyula legközelebb megválik a debreceni színháztól s visszamegy a Nemzeti Színházhoz, melynek egykor tagja volt. Tóth Imre igazgató ujabban komolyan kezdett foglalkozni azzal a gondolattal, bogy meghívja Ziiahy Gyulát ós örökös szerződóst kinál neki. Ujabban Gabányival is kevesebb a Nemzeti Szinház tagjainak száma. Zilahynak különben is rengeteg sok baja van a szinügyi bizottsággal, a sajtóval, a tagokkal és már megunta a vidéki direktoroskodást. Már az idei őszi szezonra nem megy többé vissza Debrecenbe és igy októbertől kezdve már a Nemzeti Színházban játszhatna. * Vilmos császár színmüvének tartalma. Néhány nappal ezelőtt hire kelt, hogy Vilmos császár színmüvet irt, melynek cime: A család s amelyet a potsdami színházban fognak előadni. A párisi Le Journal közli ennek a színműnek részletes tartalmát. E szerint a német császár az első fölvonásban azt fejtegeti, hogy a család szeretett és tisztelt fejének tekintélye nélkül nem tud élni és gyarapodni. Ennek a tekintélynek a mindennapi élet nagy kérdéseiben kell kifejezésre jutnia, de mérsékli az a szeretet, amelylyel az. apa gyermekei iránt viselkedik és kell, liogy viselkedjék. A második fölvonásban arról van szó, hogy a közös érdekek által összekapcsolt népeknek is maguk között egy családot kell alkotniok, miként a szó közönséges értelmében vett családnak, de ez a szövetkezés sem lesz tartós, ha nem vetik magukat valamennyien alá egy ember tekintélyének, akinek döntését súlyos esetekben természetesen a közös érdekekről való beható tanácskozás mindenkinek el kell fogadnia. A harmadik fölvonásban arra az álláspontra helyezkedik a császári író, hogy mindegyik nép hozzátartozóinak békében kell egymással élniök, miként az igazi családban. Igaz ugyan, hogy a születésből, a nevelésiből, a műveltségből eredő különbségek konfliktusokra vezethetnek, de ezek kölcsönös engedmények behatása alatt el fognak tűnni. Az eltéréseket különösen az a szeretet fogja eloszlatni, amelylyel mindenkinek hazája nagysága iránt viselkednie kell. A Le Journal közli a színdarab harmadik fölvoojásának egyik jelenetét. Ebben a jelenetben egyik szereplő ezt mondja: — Mindegyik népben meg kell lenni annak az erőnek, hogy a civilizációt és a haladást messzi földekre elvigye és hogy gazdasági érdekeit kiterjessze. Csakhogy ez nem elég. Egyáltalában nem elég, hogy műveltségűnket és érdekeinket messzi földekre elvigyük, hanem mindenekelőtt szükséges, hogy a jó és a szép szeretetével, azzal a. tisztelettel, amelylyel egymásnak tartozunk, valamennyi erény ápolásával, amely a család aliapját alkotja, hozzájáruljunk az emberiség boldogulásához,,