Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-07 / 82. szám

1912 április 7 DF.LMAGY APORSZAG 47 na, ami nemcsak a szennynek, a nyomornak, ele az életnek is szól... (Ebéd a népkonyhában.) Halovány gázfényes pincehelyiség, ahová egy harminchat fillérért váltott ebédjegygyei be lehet jutni. Az Élet félhalottai: a születés, mások ragy önmaguk áldozatai jönnek ide a főváros fenekéből, meleg ételt enni. Minden ember, amint a halvány fényben ülnek itt, egy külön titok, egy görnyedt kérdőjel kontúrja, szimbóluma annak a kérdőjelnek, a mely majd keményen íródik a vég után; az élet miért?-jei. Csupa céltudatlan, fáradt létezés és -semmi több ... Egy külön terem van a diákok részére, ahol hosszú asztalok mellett körülbelül hetven diák, köztük négy diáknő, ebédel. Az étel rossz, ehetetlen. A fiuk rezignált csendben, fásultan fogyasztják el, a legtöbbje kenyeréből letöri a felét és zsebébe dugj a \ az a vacsorája. Itt még beszélnek ketten, susogva, a többi szégyenlősen, vagy közönnyel hajol a tányérja fölé. Kutatásán néznek felém, mintha egy másik nyomorgót szeretnének meglátni az idegenben. Az ember elégtétel-vágya, természetes rosszhiszeműsége van ezekben a kutató nézésekben. Kinn hűvös az idő. Egyik-másik felkel az asztaltól és megy a kályha mellé melegedni. Többen szakadt jegyzetet vesznek elő és balkan olvasnak. Az étel savanyu gőze rászáll a lámpák üvegére és sápadtabbá tompitja a fényt, A foltos falu teremnél csak a csendje nehezebb, szomorúbb. Mellettiem egy vánnyadt arcú fiu ül. Lehet huszonkét esztendős. A ruhája piszkos és gombok hiányzanak róla. Megszólítom. A neve után megmondja, hogy másodéves bölcsészhallgatói Megkérdeztem később, hogy miből él, van-e jövedelme? — Ötven koronám van biztosítva havonként. Ebből tizet az öcsémnek adok, a többiből magam élek. — Órákat ad talán? — Nem. — És elhallgatott. Csak amikor az utcára értünk, lett bizalmasabb, mintha a hasonló környezet tette volna benn zárkózottá. — Egy nőt ismerek, — mondta azután — és az segit ennyivel, mert, rendes foglalkozáshoz csak kevesen jutnak. — És milyen ellenszolgálatért kapja ezt az összeget? — Képzelheti... nem ingyen. A testét adja el. És elmesélte azután, hogy hogyan él. — Minden második éjszakát a nőnél töltöm és másnap nem mehetek előadásra; nem birok. Ezeken a napokon kölcsön kérem valakitől a két nappal előbb tartott előadás jegyzetét és tanulni szoktam egy-két órát az ágyban. Délben eljövök ide ebédelni, déluán mindig a nővel kell lennem, akinek fel olvasok. j A szabad estéken odahaza vagyok és korán fekszem le. Ha hideg az idő, akkor a délutánokat, a könyvtárban és a muzeumban töltöm el. Kérdezem tőle, hogy élnek-e a szülei. — Nem. Nem is ismertem őket. Az érettségiig a nagybátyám nevelt, de ő is elhalt és igy magamra maradtam. , — És mit csinálna, ha ez a jövedelme nem volna? — Akkor ki kellene lépnem az egyetemről, hogy valami állandó álláshoz juthassak. Amikor megkérdeztem, hogy megéri-e az oklevél ezt a nehéz küzdést, igy válaszolt: — Én már nem is bizom abban, hogy oklevelem lesz, de azért, amig bírom, addig megpróbálok mindent. Felmentem vele a lakására. A Józsefvárosban egy negyedik emeleti nyomortanyára. Kilencen alszanak egy szűk szobában. Filozopterek ketten vannak, a többi jogász. A másik bölcsész egy cimirodába jár, ahol megkeres naponta két koronát. És ebből fizeti a tandíjakat, él belőle és csak éjszaka van' ideje tanulni. A jogászok irodába járnak havi hetven koronáért. Megkérdeztem a népkonyha igazgatóját, hogy hány diák étkezik benn naponta. — Kétszázan férfi hallgatók és tizennégy nő — felelte az igazgató. Sokan pedig a lakásukra vitetik az ételt. Vannak olyanok is, akik csak minden második nap jönnek he étkezni ... Beszéltem egy diákkal, aki a lakására hordatja az ételt. Cinikusan, minden tartózkodás nélkül mondotta el az életét: — Én? — kezdte nevetve. — Semmi okom nincs eltagadni azt, hogy miből élek. Nohát, igen: szeretője vagyok egy utcai lánynak, a ki lakással tart ki. Van neki egy pénzes szeretője is, aki fizeti a lakását és a kosztját. Én minden másodnap hozatok ebédet, amelyből a vacsora is kitelik. Másnap kenyéren élek, amit a kis nő vesz. Beiratkoztam az egyetemre, de előadásra soha nem járok. Minek? ... Két alapvizsgát letettem már, kolvální azonban nem birok. Élek máról-liolnapra, hogy azután mi lesz, nem tudom, nem is törődöm vele. f Aztán felállt a süppedt pamlagról; a ruhája tiszta volt, vasalt ing és gallér rajta. Hosszú, nyúlánk 'alak, a züllés minden jegyével az arcán. A szoba motus-illatos; gyűrött törülközők egy vödör lemlett, a kopott, olcsó bútorok között. És ez az ember teljesen hozzátartozott ebez a milliőhöz. Szárazon, nevetve beszélt tovább: — Hát mondja, érdemes tisztességes életet élni, érdemes éveken át küzdeni azért, hogy a nyomorúságot cifrább nyomorral cserélje fel az ember? És egész életén át mások szolgája. De igy, szabad az élet, ha néha van 0000000000000^000000^000000000000000000001000000011 — a 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 51 0 0 0 0 JEL 0 cinkografiai (klisé) műiníézet Budapest V., Kálmán-u. 15. Pontos és gyors munka! 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0000000000000000 Pontos és gyors munka! K I 2 m $ ? I 1 1 I I % r* 1 Üi % í * 3 i s § % 1 % % % ? I I 0 % i 1 s % i \i lisék: cink-, vörös és sárgarézben, fotólitografia, autótipiai, fotótipia, fametszet katalógusok, albumok, képeslapok, hírlapok, árjegyzékek stb. részére jutányos áron. uluö