Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)
1912-03-10 / 58. szám
1912 március 10 DÉLMAGYARORSZÁG 11 SPORT A Szegedi Tornaegyesület közgyűlése. (Saját tudósitónktól.) A Szegedi Tornaegyesület most tartotta meg évi tisztújító közgyűlését az állami főreáliskola tornatermében. Jelen voltak Lövész Antal elnöklete mellett dr László Gyuláné, Kovács Manci, Zentbauer Margit, Neupauer Erzsike, Takács Lili, Forbát Leó dr, Bérci Ede, Herceg István, Sebők Ferenc, Kertész Béla, Kiss János, Dezső József, Putics András, Beck Ernő, Hajdú István, Gál Mihály, Kováes József, Kovács Sándor, Schulc Károly, Faragó Sándor, Fenyő Lajos, Szabó József, Spéez Gyula, Spécz Lajos, Mosonyi Béla, Blau Ármin, Ornstein Béla, ÖkrÖs Gyula és Gönezy Lajos dr. Gönczy Lajos titkár ismertette a választmány évi jelentését, amely hűen ós tartalmafsan tükrözteti vissza az egyesületnek a sportügy terjesztése, fejlesztése és megkedveltetéíse körül kifejtett sikeres ós eredménydus működését. Mint kiemelendő mozzanat emlitencLő meg az egyesület életében a hölgy-csapat megalakulása, amely már 32 tagot számlál fc amelynek megteremtésében dicséretes fáradozás és buzgalom illeti meg Holtzer Dánielnét, dr László Gyulánét, Kovács Mancit, Bauer Hildát és Thomay Minkát. Mint örvendtetes jelenséget tünteti fel az évi jelentés azt, hogy az elmúlt év folyamán körülbelül 100 uj tagot vett fel tagjai közé s liogy a sport propagálása végett résztvett mintacsapatával s tekintélyes számban Hódmezővásárhelyen, Nagyváradon, Nagykikiüdán, Kolozsvárott s a Budapesten megtarjtott versenyeken s bajnokságokon, ahol mindenütt az osztatlan elismerés nyilvánításával találkozott. Megválasztotta a közgyűlés örökös tiszteletbeli tagjává Bolla Mihály miniszteri tanácsost, a MOTEZ ügyvezető alelnökét, mint aki a testnevelés szolgálatában kiváló érdemeket szerzett s a Szegedi Tornaegyesülét iránt minden egyes alkalommal kimutatta kitüntető pártfogását s adta tanújelét sportbaráti szeretetének és előzékenységének. Jegyzőkönyvi köszönetet szavazott Lövész Antal elnöknek, Gönczy Lajos dr titkárnak, Váradi Imre pénztárosnak, Herceg István ellenőrnek, továbbá Borosnyai Károly volt egyesületi elnöknek, akik valamennyien lelkiismeretes önzetlen munkásságukkal szolgálták mindenkor az egyesület ügyeit és érdekeit. A zárószámadás, vagyonmérleg és a költségelőirányzat elfogadása és a tisztviselő kar részére szóló felmentvény megadása után a közgyűlés a választás alá kerülő tisztviselőket választotta meg a következő eredménynyel: Alelnök lett Meák Gyula. Választmányi tagok: Fenyő Lajos, Fuehs János, Hoffer Imre, Kálmán Sándor, László Gyula dr, Rostos Nándor, Spécz Gyula és Vékes Imre. Póttagok: Dinios Vidor, Lederer Lajos, Ligeti Jenő, Kövöcs József, ökrös Gyula. Számvizsgáló-bizottság : Dithelm Vilmos, Faragó Sándor, Gönczy Elek, Mosonyi Béla, Sebők Ferenc; póttagok: Hadassy Pál és Kuruesay Lajos. # SZAK—ATE. bajnoki mérkőzés. A Szegedi Atlétikai Klub első bajnoki mérkőzése iránt óriási érdeklődés nyilvánul. A csapat kz erős ellenfél tudatában st héten igen komoly tréninget tartott, ugy, bogy jó kondícióban veheti fel a küzdelmet. Az Aradi Tornaegyesület a délvidék legerősebb csapatai közé tartozik. Football-csapatának tagjait az AAK egykori félelmes játékosai képezik. Csatáraik gyorsak és jól lőnek a gaolra. Fedezetsoruk elsőrangú és a csatársor minden akcióját kifogástalanul támogatják. Közvetlen védelmük nyugodt és biztos. E kitűnő csapattal szemben a SzAK a következő felállításban játszik: Griffaton — Szabó, Weisz — Gömöri, Szűcs, Vér, — Radó, Blnm, Berec, Horváth, Hapa. A csapat főerősségét feltétlenül a fedezetsor képezi, amely hisszük, bogy lehetetlenné fogja tenni az ATE csatárainak gyors támadásait. A csatársorban Blum és Berec már is kiváló formában van. Griffaton, ha ugy véd, mint Újvidéken, ugy a SzAK-nak igen sók kilátása van az első szegedi győzelem megszerzésére. Az ATE a délutáni gyorsmotorral érkezik és az Aesev, engedelmével Újszegeden fog leszállni. A mérkőzés pontban fó'lbégy órakor kezdődik. Helyárak a rendesek. ^^ ll^df^ 5 Sl SZÍNHÁZBAN vasárnap és hétfőn Asta üieisen felléptével Szegény Erkölcsdráma 3 felvonásban. Irta Úrban Gatí. Előadások délután 2 órától este 11 óráig. Telefon 807. KUZGAZDASAG Budapesti gabonatőzsde. A btáridőpiacon délelőtt meglehetősen nyugodt volt az üzlet iránya, délben azonban a hősiilyedést jelző prognózis nyomán egyszerre, úgyszólván minden átmenet nélkül, 5—6 fillérrel megszilárdult a búza, a rozs és zab árfolyamá. Egy órakor a következők voltak a záróárfolyamok: Bnza áprilisra Ruza májusra Rozs áprilisra Rozs októberre Tengeri májasra Tengeri juliusra Zab áprlisra ll.7J-Il.74 11.65—11.66 10.23—10.24 9.10— 9.11 8.76— 8.77 8.67- 8.68 10. 10.01 A déli tőzsde iránya kissá nyugodtabb volt, Bert Berlinből tartott jelentés jött. A nemzetközi piac kinsé javult és csöndesen zárult. A helyi piacon a magyar bank és a közúti intervencióra kissé drágult. Kötöttek: Osztrák hitel 653. 658.50 Magyar bank Magyar hitel 852.50—853 25 Keresk. bank Jelzálogbank 494.25-495.— Beocsini Leszámitolóbank 575.60 .— Aszfalt Rimamurányi 729.50—731.— Salgótarjáni KBrati Tillamos 809. — Ganz Tasontó 694. 695.— 728. 783.— kor Dijbiztosltás: Osztrák liitelrésivényból holnapra 1 nyolc napra 6—9 kor., március régére 14—16 korona. A bécsi börze. A mai elótózsdén a kötések a kBvetkezBk : Osztrák hitel Magyar hitel Anglo-hank Bankrerein Unio-bank Lánderbank 654.25 .— 862.5" .— 839.50 .— 547.25 .— 628, 545:50 .— Osztr. áliamv. Déli vasút Rimamurányi Márka készp. Ultimóra Skoda 748.60 .— 107.60 .— 715. .— 117.87 .— 117.63 .— 735. .— Felelős szerkesztő Pásztor József Lapkiadó-tulajdonos a Délmagyarország hírlap- és nyomdavállalat Nyomtatta a Délmagyarország hirlap- és nyomdavállalat Szegeden, Korona-utca 15. (Bokor-palota) íftí felvesz a iíivoíal. M ^fslmK mai ugy •ferftt ate, Mntesng g tJéteiggy8r5T6tá(r«toa. kiváló bór- és w lithiumos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, ezukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. — Természetes vasmentes savanyúvíz. 8 Kapható ásványvizkereskedésekbeh és cpui |j yro * r>nc r Szinye-Lipóczi Salvatorforrás-vállalít, gyógyszertárakban. űt/nULICO MUUOl Budapest, V., Rudolf-rakpart 8. *•> nniu IHfSEK felvétetnek a i SÉMIIÉI részére 8 Meghivó. A Szegedi Partfürdő Részvénytársaság március hó 17-én,^ vasárnap délelőtt 11 [órakor tartja alakuló közgyűlését a városháza dísztermében, amelyre a részvényeseket tisztelettel meghívják a* alapítók.