Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-08 / 56. szám

Í912. március 6. ÖÉLMAGYARORSZÁG 121 [tekintetében, eltekintve néhány rendezői túlzástól, fenyő- és tömjénillattól, minden tekintetben megfelelő volt. A közönség a darabot szivesen fogadta. Ismerőséi és ti'sztélői' koszorúkkal leptél meg a szerzőt, a közönség pedig sokszor a lámpák elé szólította és lelkesen ünnepelte. Fischer Marcell. * Saruit Berahard. szegedi szereplése iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg a közönség körében. Esténkint zsúfolásig megtölti a Vass-szinház helyiségeit, amelyeknek fehér vásznán a világ legnagyobb szifiésznője játsza el a Kaméliás hölgy nehéz szerepét. Vass Sándor igazgató, a nagy érdeklődésre való tekintettel, megtartotta a szenzációs képeket péntekre is, amikor félhat, hét és kilenc órakor kerül előadásra. * Réinhardt tavaszi körútja. Max Réinhardt tavaszszal ismét körútra indul, hogy rendező-művészetének ujabb szenzációit Kelet-Eruópában is értékesítse. A körút három főállomása Budapest, Moszkva és Pótervár lesz. Budapesten a Vigszinház látja vendégül a német társulatot, amely az Everyiman cimii misztériumot, azonkívül Georges Dandin reinhardti rendezését fogja nálunk bemutatni. Az Everyman számára át fogják alakítani a Vigszinház szinpadát, mert á misztérium előadás nagy szcenikád apparátust tesz szükségessé. Réinhardt április folyamán szándékozik körútra indulni. A politikai helyzet. (Tisza Istoán nyilatkozata.—Az ország Khuen mellett. — Intervju Auffenberg hadügyminiszterrel. — A miniszterelnök Budapesten.) (Saját tudósitónktól.) A munkapárt körében már kora délelőttől kezdve Tisza István gróf járt szinte emberről-emberre s lankadatlan agitációt folytatott, hogy a párt tagjai előtt a kormány álláspontját kellő világításba helyezze s a képviselőket ez álláspont mellett való kitartásra buzdítsa. Tisza különösen Berzeviczy Alberrtel, azután Lukács László pénzügyminiszterrel, imajd a párt alelnökeivel tanácskozott, aztán a jobboldali kereszt folyosón nagyobb társaságban valóságos beszédet mondott. A képviselők, köztük Vojnits István, Dániel Gábor, Rubinyi Géza, Szüllö Géza és mások élénk helyesléssel kisérték Tisza fejtegetéseit. — Héderváry leimondása — kezdte Tisza — nem személyes ügy, nem is pusztán a munkapárt ügye, hanem az egész országé. A munkapárt hozzájárult ahoz a megállapodáshoz, melyet a miniszterelnök a Kossuthpárttal kötött. Élhez az álláspontjához a pártnak már most ragaszkodnia Ikell. Nevetséges és rosszindulatú fölfogás az, mely azt mondja, hogy ez a megállapodás kisebbíteni akarja a korona jogait. Az, amit a tervezett országos határozat akar, nem vívmány a korona, vagy a felségjogok rovására, hanem mindössze a nemzet jogállományának megvédése. Ez a határozat az ujoncmegajánlás jogát alkarja, az ellenzék és a nemzet megnyugtatására körülírni és dekretálni. Minden önérzetes politikusnak, de minden önérzetes magyar embernek kötelessége, hogy teljes erejével támogassa azt a politikát, mely a nemzet jogait oltalmazza. A magyar parlament elvégre nem Landtag, melyet egy helytartó vezet, a kinek minden alkalommal Bécsbe kell futnia, hogy megkérdezze, mit rendelnek odafönn... , Tisza István gróf emelt hangon mondotta: , A munkapártnak meg kell védelmeznie az uralkodót a rossz tanácsadóival szemben, akik tévesen informáltáík . . . Tisza itt éles kritikát gyakorolt az osztrák kormány magatartásáról s arról a sajtóakcióról, melyet Stürgkh gróf és Auffenberg a magyar kormány ellen indítottak. — A király már nagyon öreg ember s könnyű benne aggodalmakat kelteni. Azoknak a magyar politikusóknak, alkik most eléje járulnak majd, az tesz a föladatuk, hogy ezeket eloszlassák s remélhető, hogy ez sikerülni is fog ... Ugyanakkor, mikor Tisza ezeket fejtegette, egy másik munkapárti csoport Lukács Lászlót vette körül, aki ugyancsak a kormány álláspontját magyarázta a jelenlévőknek. Az ülés végén egész határozott formában liire kelt, hogy a munkapárt, a Kossuth-párt és a néppárt a Ház holnapi ülésén, mikor az elnök a kormány .lemondását bejelenti, egy házhatározattal lekötik magukat amellett a megállapodás mellett, mely a tartalékosok dolgában létrejött s amelyet Bécsben visszautasítottak. A többség igy akarja dokumentálni ragaszkodását ebez a megállapodáshoz s igy akarja jelezni, hogy semmiféle kormányt nem támogathat, mely ezt a megállapodást mellőzné. Bécsi tudósítónk ma megintervjuvolta Auffenberg hadügyminisztert, aki a következőket mondotta: — Igaz: jegyzéket küldtem a magyar kormánynak, de ez a jegyzék nem olyan veszedelmes, mint ahogy azt föltüntetni szeretnék. Ez a jegyzék semmi egyéb, mint a közös hadügyminiszter hivatalbeli érdeklődése ama katonai kérdésekben, amelyeik legutóbb vitássá váltak. — A véderőreformot illetőleg ismeretes ez álláspontom. Történtek apró, stiláris javítások, ezután is történhetnek, de most, hogy az altiszti kérdéssel együtt rendezzük az egész ügyet, nem lehet szó lényeges változtatásról. Ami pedig a tartalék és póttartalék behivását illeti, ebben a kérdésben csakis katonai szempontok érvényesülhetnek és nem lehet engedni. .j— Én a véderőjavaslatokat teljes egészükben szeretteim volna elinjtézni, dö ha nem megy, akkor nincs más megoldás, mint a provizórium, amire szükség van és aminek én örülnék legjobban. Félreértésen alapulhat csupán, hogy a válságot én okoztam. Hiszen az osztrák kormány is ugyanazon az állásponton van, mint én, a vitás kérdésben. Sajnálom, hogy kitört a válság és nagyon örülnék, ha sikerülné megtalálni a legjobb megoldást. Igy nyilatkozott Auffenberg. Khuen-Héderváry Károly gróf minisztereinak csütörtökön délután megérkezett Bécsből / Budapestre. A vasútállomáson csak a felesége és az ujságirók várták. A miniszterelnök jókedvűen üdvözölte a feleségét. Az ujságirók kérdésekkel ostromolták a miniszterelnököt, de ö csak ennyit válaszolt: — Nekem már semmi mondani valóm sincs. Khuen-Héderváry pénteken fog referálni a képviselőháznak az audiencia eredményéről. Bécsben a politikai körökben azonban már belátták, hogy milyen káros merénylet volt az, amit a magyar miniszterelnök ellen elkövettek. Belátják, hogy más megoldás nem is lehetséges, mint az, amit a miniszterelnök ajánlott. Parlamenti körökben csak arról folyik most a vita, hogy a válság megoldható-e a provizórium segítségével? Űt kocsi őrült. — Terjesztik a vörhenyt. — (Saját tudósitónktól.) öt mentőkocsi állt meg tegnap este a budapesti keleti pályaudvar indulási oldalán levő postahivatal előtt. Három kocsi férfi, két kocsi nő ... Csupa elmebeteg, az angyalföldi tébolyda szánalmas lakói. Háromszáz lépésnyire hallatszott a nők jókedvű éneke és sirása. Néhány perc és máris pár száz kíváncsi ember tolakodik a mentőkocsik körül. Két szál rendőr nem képes visszatartani a tömeget; mindenki be akar nézni a mentőkocsi ablakán, az emberek nemcsak hallani, hanem látni is akarnak. Jó félóráig van hallani való. Félhétkor jöttek ki az állomásra s az a vonat, amelyen ők. utaznak, csak 7 óra 10 perckor indul. Mindenki a nők kocsija közelébe akar jutni. A férfiak, a fiatalok is, csendesen pipáznak s bután néznek maguk elé. Mind idióták, imbecillek. A nők ellenben vigan voltak s egy Ilonka nevű epilepsziás leány mindenféle kupiét énekelt s minden nótájának refrénje: — Én csak Viczencz doktort szeretem! Mindenki ezt a nőt akarta látni s ha nem énekelt, 'kikiáltott annak, aki benézett a kocsiba. Többen megkérdezték, hogy hová utazik. A huszonöt évesnek látszó szép leány igy válaszolt: — Ceglédre! Ceglédre! Te is gyere velünk, te színész, hiszen Shakespeare is velünk utazik — volt a válasz. Majd az orvos nevét kiabálta, aki az állomásfőnöki iroda felé ment, bizonynyal azért, hogy utazásukat bejelentse. Hét órakor leszedték a mentőkocsik tetejéről a betegek és az ápolószemélyzet részére hozott elemózsiát s bevitték a vasúti kocsiba. Azután a betegeket szállították ki a kocsikból. Először a férfiakat. Egy idős ember semmiképen sem tudott a lábára állani. — No Sós bácsi, — biztatta az orvos — de bizony őt külön kellett egy ápolónak bevinnie a vasúti kocsiba. Minden ápoló két férfit fogott karon s ugy mentek a perronra. Egy öreg asszony nem akart fölszállani, ugy, hogy az egyik rendőr erejét is igénybe vették. A perronon igen sokan bámulták közvetlenül a postakocsi után csatolt 104,664. Számú négyfülkés III. osztályú kocsit, amelyben a betegeket elhelyezték. Látni lehetett az orvost, aki ide-oda járt a kocsiban s folyton beszélt; bizonynyal sok kérdéssel halmozták el páciensei. Egy újságíró az örültek vonatán utazott s igy számol be tapasztalatairól: Hét óra nyolc perc. Egy női kiáltás hangzik: — Jaj, az esernyőm! A kocsiba maradt! — Futott egy ápoló, de már akkora elmentek a mentőkocsik. A vonat lassan megindult, kifelé az állomásról, de még áthallatszott valami velőtrázó, iszonyatos kiáltás: — Az esernyőm! Az esernyőm! Természetes, az uton semmi nem hallatszott át a II. osztályú fülkébe. De ha a vonat állomásra ért s a mozdonykattogás elcsendesedett, újra meg újra hangzott a női ének. Az ürültek között különben sok a vörhenyes. Egy hét előtt vörhényjárvány keletkezett a tébolydában és az epitémiát nem tudták elnyomni. ügyvédi irodáját Tisza Lajos-körút 51. szám alatt megnyitotta. 2727