Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)
1912-03-07 / 55. szám
NAPI HÍREK Három gyerek tragédiája. (Saját tudósitónktól) Három gyermek tragédiájáról ad jelentést a szegedi rendőrség. Tanulók voltak mind a hárman, akik ma a verőfényes szép tavaszi délután kigyalogolták a Makkos-erdőbe hóvirágot, márciusi ibolyát szedni, no meg másfajta növényeket, aminőkről a természetrajz tanár ur növénytani órákon magyarázni szokott. A kis fiuk azonban nem elégedtek meg a friss növények puszta szemlélésével s gyerek-szokásból, kíváncsiságból megízlelték, megrágták, — s ugy látszik Ízletesnek találták, mert ettek is belőle. Ma este azután mindhármukat súlyos betegen, önkívületi állapotban vitték be a közkórháziba. Az eset részletei a következők. A Tavaszutca 4. szám alatt lakik Jóba Fülöp Péter, teniesknézi német fiu, aki az állami főreáliskola IV. osztályába jár. Jóba cserefiit, áki .magyart tanulni van Szegeden. A mésilk két fiu Tóth János, 11 éves tanuiló ós Doctor János 7 éves fiu, egy szegedi kőművesmester fia. Ezek hárman kimentek a Makkos-erdőbe délután 3 órakor. Otthon azt mondták, hogy növényt szedni mennek s a szülők nem akadályozták ezt a diákoknak tanulságos, ártatlan kedvtelést. Hogy mit művelteik a Maikkos-erdőben, — arról csak ők tudnának felvilágosítást adni, ha az egészségi állapotuk olyan lenne, hogy egyáltalán képesek lennének beszélni. Délután 5 óra után volt, amikor a három között a legidősebb Jóba Fülöp Péter hazaérkezett. Már ekkor beteg volt s nem tudott felvilágosítást adni arról, hogy mi történt, s hol hagyta a két kisebb fiut. A 11 éves Tóth Jancsi és a 7 éves Doctor Jancsi még az uton rosszul lettek, olyannyira, hogy képtelenek voltaik tovább menni s ott az uton lefeküdtek. Ott fetrengtek az ut szélen, súlyos kinok közt, amig a kis Tóth Jancsit valaki föl nem ismerte. Ez azután értesítette a szülőket, akik haza vitték a két nyöszörgő, kínlódó gyereket a Tavasz-utca 4. számú házba, amely kis időre valósággal kórházzá változott. Mind a három fiut még az este beszállították a közkórházba, ahol ápolás alá vették őket. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a kis fiuk növényi mérgezésben szenvedtek. Minden valószínűség amellett szól, hogy valami gyökeret találtak, 'amiből ettek s ez okozta a mérgezést. A kis fiuk önkívületi állapotban vannak s eddig egy percre sem tértek eszméletre, ugy hogy kihallgatni sem lehetett őket. Még eddig a kezelő orvosok sem tudták megállapítani, hogy minő mérgezésiben betegedtek meg a gyermekek, akiknek állapotát életveszélyesnek mondják. Tavaszi hullámok. (Saját tudósitónktól.) Április még nincs itt, sőt márciusnak, a tavaszi feltámadások nagyszerű márciusának is az elején vagyunk, hanem azért az ég Szeged •fölött olyan szeszélyesen mosolygó, mint valami ka.cér szőke asszony, aki fejébe vefte, hogy levéteti a •szegedi asszonyokról egy napra vagy talán csak egy í>ár órára a drága prémeket. Április még nincs itt, hanem azért ma délelőtt meleg levegő-hullámok úszkáltak a város fölött, a nap, 'mint aranyos pókháló, szőtte, fonta be a házak tetejét, a kávéházak üvegablakain szilaj táncot táncolt 'a napsugár és a szép asszonyok csakugyan levetették a drága prémeket, a fejedelmi ál-hermelint, a csodálatos csincsillát és a ritka cobolyt. „Egy kis előleget 'adok a városnak" — mondta a Tavasz és mert itt .mindenki előleghői él, az emberek még jobban örültek .ennek az áltavasznak, mint az igazinak. Boldog és megelégedett emberek jártak az utcákon, a kereskedősegéd, aki délben kijött az üzletből, nem sietett, hanem lassacskán lépegetve élvezte a tavaszt, a kishivatalnok kikerült a korzóra, megigazította a nyakkendőjét, leporolta a kalapját és finoman sétált végig a napsütésben. Mindenki örült, mindenki mosolygott, mindenki jókedvű volt, a tavasz melegsége megbizseregtette minden idegét ennek a városnak, a mely most pompázott, friss és fiatal volt, hiu és élvyágyó, mint egy ragadozó kokott. Egyetlen óra alatt megváltozott a képe a városnak, egyetlen óra alatt kicserélődtek az arcok, az emberek, a ruhák, — minden. A télikabátok helyett kibújtak a naftalinsarok mélyéből a felöltők, elegánsan kihajtva hordták az urak, megfürdették a tükör selymét a napsugárban, ibolyacsokrot vettek ötért a vvirágárusasszonytól és betűzték a felső gomblyukban, a glacé-keztyükben vékony botokat forgattak és rámosolyogtak az utcán minden szép asszonyra. A hölgyek viszont még télies toalettben — a tavaszi még nem készült el — sétáltak, de már egy-egy kalapüzlet előtt számokat kellett osztogatni, mert /nem fértek mindnyájan egyszerre; istenem, mi lesz a tavaszi kalappal, megjöttek-e az uj párisi modellek, 'kérem, — kérdezi őnagysága és gondoskodik róla, \:ogy valahogyan le ne késsék a tavaszi kalappal. A A belvárosban szokatlan sürgés-forgás lett egyszerre, a korzón pedig kellemesebb emberek járkáltak, mint máskor. A korzó, az borzasztó, rettenetes ezeken a téli napokon, az emberek csúnyák, rosszul szabott ruhákban járnak, a nyomor ott sir a kitaposott cipőjükön, idegesen és mérgesen állanak a villamos megállóhelyek előtt és várnak a kocsira; mégis borzasztó, hátha nem találom otthon Steinéket, — gondolják és akkor kidobtam hat krajcárt és mégse szereztem meg azt a nyomorult forintot. Ma tavasz volt, egy órára nem tülekedtek az em'berek a villamosokon, senki se sietett, mindenkinek a zsebében ott volt már a forint, Steinitz sétált a korzón és kölcsönzött becsületszóra két koronát, a nap .ragyogott, az asszonyok szépek voltak és a tavasz, mint valami kalandor álgróf, mint valami szemfényvesztő művész, széppé tette a várost féltizenkettőtől •félegyig. — Katonai tanácskozások Bécsben. Bécsből jelentik, hogy ott nagy fontosságú katonai tanácskozás volt ma, amelyen részt vett a 'közös hadügyminiszter, a király katonai irodájának főnöke és a trónörökös katonai irodájának a főnöke. Kiszivárgott hirek ugy szólnak, hogy e tanácskozás szoros öszszefüggésben van a véderőjavaslatokkal, a mennyiben arról beszélgettek, hogy a véderőjavasfatoikat egyelőre visszavonják és provizóriumot terjesztenek be, amely az eddig érvényben volt rendszer alapján nagyobb hadilétszám megajánlását kérje, de amellett tartalmazza azokat az előnyöket, amelyeket az uj véderőjavaslat felölel. Tiudnivló, hogy a véderőjavaslatok a kétéves katonai szolgálatot irja elő, amely állapot nagyobb 'katonai létszámot követel s ugy tervezik, hogy az átmenet ne legyen oly hirtelen létszámemeléssel összekötve. A véderőjavaslatok törvényerőre emelése után aztán nagymérvű szabadságolás várható. — Az orvosi továbbképző tanfolyam. Megirtuk, hogy a nyáron Szegeden orvosi továbbképző tanfolyamot rendeznek. A központi bizottságtól most érkezett meg a tanfolyam programja, amelyből kitűnik, hogy az május 5-iikétől junius 30-ikáig tart. A tanfolyamon Boross József dr a sebészetről, Falta Marcel dr a fülészetről, Faragó Ödön dr a járványokról, Hollós József dr a bakterológiáról, Leitner Vilmos dr a .szemészetről, Matin Jakab dr a szülészetről, Turchányi Imre dr a csecsemőgondozásról és Ziffer Alfréd dr a fogászatról tartanak előadásokat. Szegeden kivül még a budapesti és kolozsvári egyetemeken, Pozsonyban, Temesvárod, Nagyváradon és Gyulán tartanak orvosi továbbképző tanfolyamokat. — Közművelődési estély. A szegedi katolikus nővédőegyesület március 10-én, vasárnap este rendezi harmadik közművelődési .estélyét a katolikus kör nagytermében. Az estély műsora a következő: 1. Wagner: Tannháuser nyitánya. Zongorán négykézre előadják: Kertész Erzsike és Meáik Gyula. 2. A fiatalkorú bűnösökről előadás. Tartja: Rottenbiller Fülöp dr, igazságügyi minisztériumba beosztott Ítélőtáblai biró. 3. Cinka Panna: Hegedű szóló. Előadja: Griffel Lajos écskai káplán. 4. A demokratikus eszme fejlődése és jelentősége. Előadja: Vass József dr, a Szent Imre intézet igazgatója. 5. a) Angelo Mascheroni: Rózsa álma, b) Ch. Gounod: Serenade. Énekli: Simkó Elemér drné, zongorán kiséri: Meáik Gyula. — Kitűntetett lapszerkesztő. Temesvárról jelentik: A király Lendvai Miklós temesvármegyei tiszteletbeli főjegyzőnek és temesvári lapszerkesztőnek a közigazgatás és közművelődés terén szerzett érdemei elismeréseid a Ferenc József-rend lovagkeresztjét adományozta. Lendvai több mint harminc év óta áll a megye szolgálatában, huszonöt éve szerkeszti a „Délmagyarországi Közlöny" ciniü napilapot. A temesvári hírlapírók |prilis hó folyamán ünneplik Lendvait, a „Délmagyarországi Közlöny" 40 éves fennállásának évfordulója alkalmával. — Lendvai Miklós szegedi születésű. Harmincöt éve költözött Temesvárra. Púlfi Antalnak a sógora. — A gyermekmenhelyről. Turcsányi Imre dr-t, a gyermekmenhely igazgató-főorvosát a belügyminiszter a VII. fizetési osztályba léptette elő. — (A gyermekmenhelyre irodakezelőnővé a IX. fizetési osztályba kinevezte a belügyminiszter özvegy Poór Ernőnét. - A szegedi országos gyorsiróverseuy. A szegedi gyorsirók egyesülete legutóbbi választmányi ülésén a szegedi országos versenyirás és jubileumi ünnepség részleteivel foglalkozott. A március 30-—31-ki gyorsíróverseny előkészületeiről a főtitkár a következőikben számolt be a 'választmánynak: Budapestről több mint kétszázan jönnek le a szegedi ünnepségre, a közoktatásügyi miniszter anyagilag is támogatja a versenyirást, a szegedi gyorsirók egyesülete érdemes munkásságának elismeréséül és az ünnepségen képviseletileg vesz részt. Az Országos Gyorsíró Tanács magát Hencz Károly elnökkel képviselteti. Eddig a következő városok gyorsirói jelentették be részvételüket: Budapest, Szabadka, Nagyvárévén lett világhírű a valódi kaucsuk-cipősarok A hygienikus Palma kaucsuk ágybetét minősége & szszm e! soron pú