Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-07 / 55. szám

1912 ül évfolyam, 55. szám Csütörtök, március 7 TELEFON-SZAM: Szerkesztőse} 305 ca Kiadóhivatal (36 Interurbán 305 Budapesti szerkesztőse} telefon-száma 128—12 Budapesti szerkesztősé} és kiadóhivatal IV., Városház-utca 3. szám ura ELÖFIZETESI AR SZEGEDEN egész évre . R 24'— félévre . . . R 12*— negyedévre . R 6'— egy hónapra R 2*— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDEREN: egész évre R 28*— félévre . . . R 14*— negyedévre . R 7*— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. Küzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, *=) Korona-utca 15. szám c=a Igen, a kormány pozícióját egy természetellenes szövetség ostromolja. De ki iéíne ettől az ostromtól, amikor ezt a pozíciót természetes védelmezőinek oltalma alatt tátja és amikor minden jelenségből megérti, meg kell értenie, hogy a nemzeti munkapárt, a Khuen-kormány természetes pajzsa, vértje, pallosa, minden minőségeben helyt áíl a kormány és a párt közös ellenségeivel szemben. Nevetséges itt kormányválságról beszélni. liiszen a munkapárt egységes, elszánt tábora sorakozik Héderváry mögött. Ebben a táborban nincs rés, melyen az ellenség behatolhatna. Ebben a táborban férfiak őrzik a hazának pártjukra bizott érdekeit. Férfiak nem hagyják cserben vezérüket. Aki meg akarja buktatni Hédervdryt, az előbb buktassa meg a munkapártot. És ugyan hogy lehetne a kormányt és pártját megbuktatni? A robbantás lehetetlen. És anélkül? Ha Héderváry megbuknék, mert bizonyos nemzeti eredményekhez ragaszkodik, hogyan állhatna meg ebben a parlamentben más, — ez eredmények nélkül? A munkapárt nem mondana le arról, amiért Khuen helytállt. Hát a Kossuth-párt lemondana? Andrássy lemondana? Föl lehet, föl szabad tételezni ilyen általános pálfordulást? Vagy talán a választás az intrikusok reménybeli panaceája? Hát a munkapárt egységes táborát, ha összetart, helyt áll, minden résre őröket helyez és ellenséges kémeket be nem bocsát, — hát lehet ezt a választáson megbuktatni? Ha jön egy kormány, mely a pártot meg akarja bontani, — elkergeti. Ha pedig kisebbségi kormány jön, mely a pártot meg akarja buktatni, — azt, ha a nemzeti munkapárt férfiasan helytáll, az ország kergeti el. Hát megbukhatik ez a párt? És megbukhatik az a vezér, akinek ilyen pártja van? Kósza hirek nem is érdemelnek ennyi szót. Válság nincs, csak válsághírek vannak, De minden hirt megcáfol — a nemzeti munkapárt. Léte, egysége, jelentősége, férfiassága, ereje, harckészsége, hűsége. A magyar nemzet külső-belső ellenségeinek terve lehet mindent fölforgatni. Királyt és nemzetet, pártokat, osztályokat egymás ellen uszítani. De minden ilyen terv ostobaság és hiábavaló. Mind megtörik azon a párton, amely a nemzetért való munkálkodásra férfias elhatározással vállalkozott. Válság nincs. Nem is lehet. Nincs reá ok. Idelenn technikai obstrukció folyik. Odafönn bizonyos ellenséges áramlatok | próbálkoznak. Megvan a terv, hogy MaI gyarországot közös erővel olyan anar, chisztikus állapotba taszítsák vissza, mint amilyenből a koalíció megszületett. De ez Válsághírek — válság nélkül. Válságról irnak és beszélnek — de alaptalanul. Igaz, hogy a kormány pozícióját bizonyos áramlatok ostromolják; Bécsben mellékkormányi aknamunkával, Budapesten technikai obstrukcióval. Az is igaz, hogy az egyik a másikkal nyilvánvalóan összefügg. De ez mind együttvéve még nem válság. Legalább nem válság addig, amíg él, áll és hivatását betölti a többség, a nemzeti munkapárt. A politikai szituáció súlypontja hitünk szerint ma a nemzeti munkapárton van. Ez a párt még fiatal, de ez csak annyit jelent, hogy rendelkezik a fiatalság friss ereje fölött. Ez a párt még keveset élt, de ez csak annyit jelent, hogy eszeágában sincs meghalni. Ez a párt még alig alkotott, de ez csak annyit jelent, hogy az alkotás vágya benne már hatalmas arányokat öltött. Nyolc hónap óta folyik a parlamentben az obstrukció. De maga a miniszterelnök mondta, hogy ez nem küzdelem volt, mert nem volt küzdő. A többség ezalatt türelmes, de öntudatos tétlenséggel szemlélte az ellenség erőlködéseit. A harcot magát csak néhány nappal ezelőtt vette föl. És máris örömmel látjuk, hogy tudja a módját és alkalmas arra, hogy a komoly küzdelemből győztesen kerüljön ki. Mi közünk a becsülethez? Irta Roberto Bracco. Az ifjú Ardenzi Fulvio -marchese megint részeg volt. Jól tudta ezt maga is. A bánatos éjszakában, mely a nápolyi szirokkó nyomása következtében sötét és tikkasztó volt, végigtámolygott a csöndes és elhagyott Garracciolo-utcán, az alvó város és a tompán /bömbölő tenger között. Támolyogva ment, mondom, a kalapja a nyaka szirtjéig csúszott hátra, a ruhája nyirkos volt a reggeli harmattól, az arcát csapkodta a meleg szél. Né'ha ugy vélte, hogy elhagyják a szesz rémei. De aztán a látományok egész zűrzavara szállt reá megint s az ifjú marchese hangosan beszélni kezdett. Az uttána'k egy pontján tul aztán nem ment többé. Nem birt már se előre;, se hátra, mintha 'kővé vált volna. Hátával a part védőfalához támaszkodott, melyen a rohanó hul1 álmok tajtékzottak és esetlenmozdulatokkal, mint egv mozgatható fabábu, melynek meglazították a zsinegeit, a földre roskadt. Nehézkes tagjai végignyúltak a védőfal mellett s ennek következtében biztos lehetett benne, hogy senki se veszi észre abban a sarokban, /mely még az utcai lámpa világossága elől is eltakarta. — A mennykőbe, részeg vagyok — dünynyögte. Hiába igyekezett megérteni, hogy mi történt vele és voltaképpen hol van. Hogy tájékozódhassák, körültekintett. Figyelmét különösen a városháza fái vonták magukra, melyek a sürü ködben alig láthatóan, mindennek látszottak, csak fáknak nem. Hát nem emberi /mozdulatokkal hajlongtak-e a titokszerü éjszakában,, mint megannyi árnyék? Nem igaz-e, hogy hol jobbra,'hol balra tolultak, elestek, felálltak, összeütköztek és átölelték egymást, mint a háborgó kisértetek? — Jaj, itt jön egyikük! — gondolta magában Ardenzi Fulvio. — Egy, aki megszökött a nagy átabotában. Ott jön. Ott. Ott. Csakugyan közeledett egy árnyék az utca felől. Ez felrázta egy kissé és világosságot támasztott az agyvelejében. — Egy asszony ... — jegyezte meg magában. Látta közeledni, kendőbe volt burkolva, mely betakarta a fejét is, 'karcsú, sudár, lassú, könnyed fehérszemély, mintha a lába nem is érintené a földet, hanem valami szellő vinné szárnyain. Látta, hogy néhány lépésnyire tőle a véd falhoz közeledik. Mozdulatlanul megállt egyhelyben, bár a megtörő hullámok arcába csapdosták a habfoszlányokat. Ardenzi Ful'vionak tartósan világosak, de még mindig bizonytalanok voltak most a gondolatai. Mámora még nem szűnt meg. De többé-kevésbbé mégis látta a dolgokat s tudta, hogy mit lát. De arról, hogy ő maga mit tett, nem tudott semmit, nem is adott száímot /magának a cselekedetéről, mikor abban a pillanatban, midőn a nő elszántan felugrott a védőfal tetejére, odaszokott a háta mögé s megkapta s a földre ve/tette, mint egy rongytömeget. — Nem! Nem! — akart kiáltani a nő, de a hangját félig elfojtotta a kétségbeesés; ugy hangzott az, mint a csöndes örült kiáltása. — Meg kell halnom! Meg akarok halni! Kicsoda ön? Kicsoda ön? — Részeg ember vagyok. — Menjen el innen! — Azonkívül Ardenzi Fulvio marchese vagyok. — Menjen innen! Menjen! iKétsjégbeesetten szabadulni akart, felemelte fejét, vergődött a testével, a fogát vicsorította s dühös tekintetet vetett megmentőjére a tágra nyilt szemével. Fulvio, minden gondolkozás nélkül, mégis elég elszántan fogja és föléje hajolva, meghiúsította szabaduló kísérleteit. — Menjen innen! Szaporán! Hagyjon el! Kérem! Ne akadályozzon meg abban, hogy meghaljak ma. Holnap talán már nem lesz hozzá bátorságom. S meg kell halnom, meg akarok halni! — De miért? miért? — kérdezte Fulvio, ebbe az egy kérdésbe szorítva mindazt a gondolatot, melyet az öngyilkos kisérlet mozgatott meg az agyában. — Az én számomra nincs hátra más, mint a halál! Aki megakadályoz benne, a leggonoszabb a gyilkosok között! — De miért? miért? — Mert az életem hosszas halálküzdelem, nyomorult vértanúság volna . . . Husz évés fejjel máris elvesztem, becstelen, becstelén vagyok . . . A részeg ember szükségét érezte, hogy