Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-03 / 52. szám

111. évfolyam, 52. szám Vasárnap, március 3 Hírponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, esi Korona-utca 15. szám c=i sti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., Városház-utca 3. szám (=3 ELŐF3ZETES1 AR SZEGEDEN egész évre . K 24'— félévre . . . K 12-— negyedévre. K 6— egy hónapra K 2-— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKÉN: egész évre R 28-— félévre . . . K 14'— negyedévre . K 7*— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZÁM: Szerkesztősej 305 iúadóhivatai 836 interurbán 3C5 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—1? Botrány a Házban. Példátlan botrányt rögtönzött a Justhpárt a parlament szombati ülésén. Az izolált .rakoncátlan kisded had brutálisan támadt az elnökre, amiért tervüket keresztülhúzta erős és helyes intézkedéssel. A Justh-párt Lovászyja letörte dühében az elnöki emelvény korlátját s erre, mint jelszóra, ostromot indítottak az elnöki emelvény ellen. A dühöngés és az önkívületi állapotban elkövetett merénylet szégyene a magyar parlamentnek. Megszégyenitőleg hat az országra. Tehát tiz-husz hangos legény, mert nem tud semmit s mert a többség mást akar, mint ők, — egyszerűen megakadályozza a parlament munkásságát! A mai állapotok tarthatatlanok. Mert, amely országházban egy imponáló, határozott többség (amellyel az ellenzék nagy része szintén békésen akar dolgozni) nem murikálkódhatik, ott a parlamenti szabadság le van rontva. Aminthogy lesülyesztették e szabadságot ilyen, a maihoz hasonló gonoszsággal, sőt bejelentették ma is, hogy tovább is „obstruálnak". A kormánynak cselekednie kell, — ha a cselekvési szándékát, ha a munkás, gazdag programját biztositani akarja. Mert az | ilyen Justh-párti-féle obstrukció nem l egyéb, mint barbár támadás a parlament | szabadsága, az ország élete ellen. A törvényhatóságok, a városok és megyék szinte kivétel nélkül, már állást foglaltak egyszer az ellenzéki obstrukció ellen. Az ország a legnagyobb bizalommal fordult a kormány tartalmi és taktikai programja felé. S ha Justhék igy állanak útjába a békének, sőt a rendnek és életbiztonságnak, ha az alkotó célt, a parlamenti munkásságot egyszerűen megakadályozzák, akkor végre csak két eset marad: vagy az, hogy erős kézzel nem engedi meg a házszabályok félremagyarázását s védekezik minden erővel a botrányos támadások ellen, vagy pedig, hogy uj választással még jobban kiirtja a programtalan, cél nélkül hadakozó gyönge sereget. A kormány s a többség a Ház elnökében bizott s bizik ma is, hogy megfékezi a rakoncátlanokat. Návay Lajos erős kézzel, higgadtan fogott a rend-teremtéshez. Ezért fordult a Justh-p^rt baltbárul ma Návay ellen. És ez a küzdelem is életrehalálra megy már. Egyelőre az obstrukció még küzd az életéért. Gyöngén, elernyedve harcol. Érzi a vesztét. A harcnak még nincs vége, de egy igen üdvös és igen jelentős eredményt máris hozott. Ez az eredmény abban áll, hogy az országnak kinyílt a szeme a tekintetben, hogy a többségnek és az elnöknek nem okvetlenül szükséges tétlenül nézni, miképen használja ki az ellenzék a házszabályokat a maga kerékkötő céljaira. Nyilvánvalóvá lett már ez alatt a két nap alatt, hogy a házszabályok korrekt értelmezése mellett is nyilik az elnöknek mód és alkalom arra, hogy ugyanezen házszabályokat a technikázás visszaszorítására használja fegyverül. Nagy érdeme az Návay Lajosnak, hogy az ország szemeit ebben a tekintetben felnyitotta. Mert nemcsak az lesz ennek a kövekezménye, hogy igy a most folyó obstrukcióval is lehetséges lesz a leszámolás, hanem az is, hogy a jövőben kevésbé fenyeget majd az obstrukció veszedelme. Mert ha egyszer az ellenzékkel világosan megértetik, hogy: egy obstrukció le is törhet, ha az elnök megalkotja most a precedenseket és felhasználja a koalíciós elnökség precedenseit a technikázás megfékezésére, akkor az ellenzék a jövőben majd sokkal alaposabban meg fogja gondolni, hogy rászánja-e magát a parlament munkaképességének a megbénítására! A kocka el van vetve. A kormány mondta: — Legyen béke. S a Justh-párt pedig: — Legyen harc. ft nagy csend. Irta ifj. Hegedűs Sándor. Gyönyörű naplemente volt és a tó partján, a lugas árnyékában elámulva nézte két férfi a napkirály halálát, amelyet az a láthatár szélén rendezett, hogy elmerüljön az éji sötétségben. Az egyik férfi egy csinos, elegáns fejű ember volt, cizellált homlokkal, mely nemes származását sejttette. Vadászruha volt rajta, lábain csizma, fejét pedig kis sapka takarta. A másik egy kemény nézésű, csontos képű ember, erős, markáns vonalakkal, erős állkapocscsal, az akarat és energia eme biztos kifejezőjével mintegy ellentétét képezte társának, elegáns, választékos öltözet helyett testét pedig egyszerű papi ruha fedte. A gróf egy széken ült s vele szemben a pap a kerti padon, közel a lugas falához és balkezét a lugas faágán nyugtatta. A gróf a napot nézte s azután egy idő után vállat vont, mint aki megunja a látványosságot s csak annyit mondott: — Az élet is csak annyi, mint ez a lemenő nap! A páter erélyesen válaszolt: — Nem, nem, nincs igaza, az élet sokkal, de sokkal több, az élet annyi, amennyi értéket ki tudunk váltani belőle! A gróf unottan válaszolt: — Az a kérdés csak, mit nevezünk életnek? A felelet egyszerű volt: Érték az, amit nem mi, de mások bennünk értéknek tartanak! A gróf nevetett. — Minthogy pedig ahány ember, annyi izlés és annyi meghatározás: tehát érték nincsen! A páter szeme fellángolt. — Ó nem, van érték és minden érték egyszersmint örökbecsű is, amelyet el nem pusztít sem az idők viharja sem az emberek gonoszsága. Mert az, ami bennünk érték, az mind isteni eredetii és az erős, mint a szikla és értékes, mint a gyémánt! A nap korongja ekkor a láthatár széléhez ért, a gróf pedig megvárta, mig a nap ugy alácsuszik hanyatló pályáján, mig kerek tányérjának csak fele lebeg a föld felett. Csak ekkor válaszolt a páternek: — Azt hiszem, az érték meghatározása épen olyan, mint a boldogság meghatározása. Mindenki mást és mást tart értéknek, épen ugy, amint mindenki mást és mást nevez boldogságnak. Mindenki keresi, hajszolja őt, de megtalálni, fellelni jóformán képtelen. /Mert mikor elér valamit, amit talán epedve várt és boldogságnak képzeit, akkor látja, hogy az semmi, hogy az tulajdonképen nem a boldogság, mert hiszen ő megtalálta azt, elérte a vágyva várt dolgot s mégis egy szóval sem jnondhatja, hogy ő boldog. Ép oly kevéssé az, mint volt akkor, mikor azért a képzelt boldogságért küzdött. Sőt még talán azt lehet mondani, hogy akkor boldogabb volt, mert volt reménye, hogy eléri azt. amit ő boldogságnak képzelt. És most sok küzködés után jutalma boldogság helyett: csalódás! Sohasem felejtem el, mikor gyermekffju voltam, azt hittem, hogy egy férfi előtt a legnagyobb boldogság az lehet, ha kedvez neki a vadászszerencse s elejthet egy nagy vadat. Szüleim házánál sokat hallottam vadászatról beszélni, mert hisz a környék majd minden férfia vadászember volt és valamennyi szomjas szenvedéllyel hódolt Diana istenasszonynak. Végre aztán elértem én is azt, hogy elvittek a vadászatra. Nagyon érzékeny természetű ifjú voltam és hihetetlen fájdalmat okozott, hogy a vadászaton, amelyen jóformán mindenki látott, vagy lőtt vadat, én előttem még csak meg sem villant a várvavárt vad, pedig mikor elindultunk, én egész természetesnek találtam, hogy a sorsnak ugy kell intézni a dolgokat, hogy én lövéshez juthassak. És még sem sikerült. Sőt elmúlt egy félév, mig egy uj vadászat alkalmával a bokrok között húzódva felvillant sóvár szemeim előtt az első nagy vad, amely felém törtetett. Ráemeltem a fegyveremet s a lövésre a vad lerogyott. Diadalittasan siettem az elejtett zsákmányhoz, amely még egyszer felemelte fejét és nagy, könyezö szemeivel rám nézett. S mikor én megláttam azt a bájos szemű őzet, mely hatalmas könyekben siratja elrabolt életét, melyet én vettem el tőle, diadalöröm helyett végtelen keserűség fogott el, mert az a gyönyörű állat ugy könyezett ott, mintha egy ember siratta volna elpusztított életét. Elfogultam és lelkemben megindulást éreztem és a nagy boldogság helyett, a melyet már türelmetlenül vártam, keserűség töltötte el lelkemet. Mikor idősebb lettem, meg voltam győ-