Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)
1912-03-19 / 65. szám
ͧi2 március fi). ÖÉLM AÖYARORSZÁF I ban építeni még ez éVben, ugy, hogy az otthon megnyitható lesz ez év őszén. A közgyűlés nagy lelkesedéssel és örömmel vette tudomásul az elnöknőnek ezen bejelentését és azon inditványát lelkesedéssel fogadta el dr Nagy Aladárné hozzászólása után, hogy begaváry Back Bernát urat az egyesület tiszteletbeli tagjává válassza meg, őtet íMentonba sürgönyileg üdvözölje és határozatunkról értesitse. A tiszteletbeli tagsági okmány átadására a közgyűlés küldöttséget küldött ki. Elnökasszony megnyitója után néhány meleg szóval Orkonyi Ede dr, a felügyelő hatóság elnöke üdvözölte a nővédőegyesület közgyűlését. Üdvözölte a közgyűlés táviratilag a fővédnökét, Glattfelder Gyula dr püspököt. Ezután a titkári jelentés következett volna, tekintve azonban nagyobb terjedelmét és azt, hogy az egyesület évkönyvét az évben újra kiadja és abban egész terjedelmében közzéteszi, a titkári jelentés részletes ismertetését mellőzték. Jelentést tettek az egyesület osztályainak működéséről Mátyás Béla belvárosi segédlelkész patronage testületek működéséről. A jótékonysági osztály működéséről Gárgyán Imréné urnő tett jelentést, mely szerint az egyesület jótékonyságra, szegények segélyezésére 7000 koronát fordított. A közgyűlés további folyamán ismertette Bauer Zoltán az 1911 évi vagyonmérleget, mely szerint az egyesület tiszta jövedelme az elmúlt évben 23.000 koronát tett ki, ismertette az 1912 évi költségvetést. A közgyűlés a pénzkezelőknek megadta a felmentvényt. Ezután Schlachta Margit Budapestről tolmácsolta a központ üdvözletét és tartott előadást az egyesület működésének hasznáról és eredményeiről. Az egyesület junius 2-án a Gedó-kertben vagyoni alapjának erősítésére nagy népünnepélyt rendez az elmúlt évhez hasonlóan élő állatok kisorsolásával. Alapító tagokul beléptek újonnan özvegy Emericzy Pálné és özvegy Treszky Béláné úrnők. Az egyesület tagjainak száma ez idő szerint 705, szaporodás az elmúlt évben 375. — Kendezik a tanítók fizetését. Megírtuk, hogy a szegedi belterületi tanitók fizetésének végleges rendezésére vonatkozó közgyűlési határozatot a belügyminiszter, a kultuszminiszter egyetértőleg jóváhagyta és megengedte a jóváhagyó határozattal a száz uj tanítói állás szervezését is. A város tanácsa ennélfogva felhivta a számvevőséget, hogy a tanitók fizetését ez uj megállapítás szerint folyósitsa s tudomásul vétel végett áttette az iratokat az iskolaszékhez is. — A köztisztaság fejlesztése. Két hónapja mult csak, hogy a város a köztisztaság .vezetését házi kezelésbe vette. Már-már el is felejtenénk a régi mucsai állapotokat, de a köztisztaság egyik fontos ágazatának: a háziszemétfuvarozásnak rendezetlensége és kriminális hátramaradottsága megmaradt kellemetlen emléknek a múltból. Ha az utcán sétálunk, vagy dolgunk akad arra, ahol véletlenül egy szemeteskocsi áll, célszerű kikerülni ezeket az özönviz előtti szurtos, piszkos, szemetes kocsikat, mert egészen biztos, hogy a jóakaratú szemetes kocsis létrája tetejéről szemközt hint bennünket porral. Még jó, ha az egész láda tartalmát a nyakunkba nem zuditja. Ugy látszik, észrevette ezeket a mizériákat a városi köztisztaság intézősége is és praktikus újításokat akar a háziszemétfuvarozás körül életbelóptetni. Ezúttal olyat, amely a háztulajdonosoknak anyagilag is javára szolgál. A háziszemétfuvarozással foglalkozó magánvállalkozók borsos tarifája ellenében igen olcsó dijazásért maga a város fogja végezni a háziszemétfuvarozást is. Még pedig higénikus, modern, uj kocsikkal, szigorúan ellenőrzött illedelmes és kötelességtudó személyzettel. Örömmel üdvözöljük az üdvös reformot. Azt hisszük, nem is kell ezt a háztulajdonosok figyelmébe ajánlani, megtudja itélni mindenki ennek az újításnak nagy jelentőségét a közegészségre, a köztisztaságra és Szeged városnak nagyyárosiasodására nézve. — Az alkoholizmus ellen. Kormányos Benő dr terjedelmes indítványt nyújtott be a márciusi közgyűléshez. Indítványában arra kéri a törvényhatósági bizottságot, hogy mondja ki, miszerint a pálinkaméréseket szombat este hat órától hétfő reggeli hat óráig tartsák zárva. Inditványozzá Kormányos dr azt is, hogy a közgyűlés irjon fel az országgyűlés mindkét házához és kérje, hogy az alkohol elleni küzdelem sikere érdekében a megfelelő törvényhozási lépéseket tegyék meg és a törvényihatóság a meghozandó határozatát pártolás végett az összes törvényhatósághoz küldje meg. Az indítványozó szerint törvényhozás utján volna szabályozandó az italmérési engedélyek korlátozásának a feltételei, az alkohol kiszolgáltatásának a makszimuma, az alkoholistáknak állami szanatóriumban való elhelyezése, az alkohol káros hatásának ellensúlyozása az államilag támogatott tanfolyamok által, az alkoholnak, mint államjövedelemnek a budgetből leendő törlése és a megfelelő büntető határozat. A törvényhozási intézkedéseknek ezer körben kellene mozognia. Minthogy a dolog természetében fekszik, hogy ezen küzdelem sikerrel végződjék a kezdeményező lépéseket a törvényhatóságnak kell megtenni. Az indítványozó bejelenti azt is, hogy inditványát élőszóval bővebben kivánja megindokolni. — A kercskcdő-ifjak egyesületének közgyűlése. Nagy (.Tdeklődés mellett vasárnap délelőtt tartotta meg évi közgyűlését Szeged egyik legagilisabb egyesülete, a Szegedi Kereskedők Egyesülete. A szokásos jelentésekből kitűnik, hogy az egysület tevékeny és hasznos munkát végzett. A jelentéseket a közgyűlés elfogadta és a tisztikart igy választotta meg: Elnök lett Hauser Rezső Sándor. Alelnök Abonyi Mihály. Igazgató Grátisz Sándor. Ügyész Szivessy Lehel dr. Jegyzők Engel János és Fischer Ernő. Pénztáros- Funk Ede. Ellenőr Löwy Miksa. Könyvtárosok Pollák Adolf, Krausz Sándor. Háznagy Velvart József. — Nagybecskerek fejlődése. Nagyszabású építkezések és építkezési tervek foglalkoztatják Nagybecskerek városát. Szaporán halad előre a modern vágóhíd épitése, a melyet Székely László temesvári műépítész tervei alapján Hoff Nándor és társai épitők épitenek 350.000 korona előirányzattal. Már beérkeztek és a legközelebbi közgyűlés dönt hét uj iskolaépület épitésrée beadott ajánlatok fölött. Az egyik 210.000, a másik 1Q0.444 korona költséggel épül. Ugyancsák a legközelebbi közgyűlésen kér a tanács fölhatalmazást egy monumentális kétemeletes uj városháza építésére, amely előreláthatólag 6— 700.000 koronába fog kerülni. A vízvezeték ügye állandóan a napirenden van, a próbafúrások folynak és mihelyt a kellő vizmenynyiség biztositva lesz, megindulnak a konkrét tárgyalások Forbát Imre egyetemi tanár tervei alapján, természetesen csatornázással, A villamosmünél a nappali üzem behozatala várakozáson fölül sikerült, a motorok száma állandóan növekszik, hogy egy 400 lóerős nyersolajmotort rendelt a város a nappali és az éjfél utáni üzem ellátására. — Egy magyar-horvát hajó kalandja Fiúméból jelentik: Az Ungaro-Croata hajóstársaság Skodra nevű gőzösére, amely évek óta az albanici vonalon közlekedik, Oböttiból Fiúméba való visszatérése alkalmával március 14-én este hat órakor Luasa török erődből rálőttek, amikor a hajó a Bojanafolyón az erőd előtt elhaladt. A hajó legénysége azt hitte, hogy csak vaktöltéssel lőttek, amikor azonban látták, a lövés nyomán két albán matróc arcát ellepi a vér, mindenki a fedélzetre feküdt és teljes gőzzel siettek ki a szűk folyóból a nyilt tengerre. Zagabria hajóparancsnok Dalcignóból távirati jelentést tett az igazgatóságnak, amely azonnal értesítette a tengerészeti hatóságot a történtekről. Mihelyt a Skodra gőzös vasárnap megkapta a kikötési engedélyt, a hajó parancsnoka nyomban írásbeli jelentést tett a révhívatalnak, amelynek részéről Rödiger Ern őrévkapitány és Minach Antal lovag révkapitányhelyettes vezetik a vizsgálatot. Kihallgatták a hajó legnagyobbrészt albánokból álló személyzetét. Pristi Gligor éa Fasti Harnid albán matrózok homlokukon megsebesültek a hajó vaslemezéről visszapattanó golyószilánkoktól. A lövés következtében a hajó elején levő gőzdaru is megrongálódott. A tényállás pontos megállapítására a vizsgálatot tovább folytatják. A további eljárás attól függ, hogy a török erőd a tüzelés megindítása előtt felszólitotta-e a hajót a megállásra. A hajószemélyzet egyik tagja ugy nyilatkozott, hogy az erőd részéről a felszólítás megtörtént, azonban a 14 mértföldes sebességgel haladó gőzöst nem lehetett azonnal megállítani. Valószínűnek tartja, hogy a török erőd a szökéstől tartva nem adott nagyobb időt a megállásra. Az incidens a török fennhatóság alatt álló Bojana albán folyón történt, amely oly keskeny, hogy egy kifeszített vaslánccal minden közlekedés megakadályozható. — Csak Manthner-féle magvakat vásárolnak helyesen gondolkodó, számító gazdák és kertészek még akkor is, ha mások olcsóbbak volnának, mert tapasztalatból tudják, hogy ez csakis a magvak rovására, és a vevők kárára lehetséges. 2670 — Jászberény Apponyi ellen. Jászberényből jelentik: 'Nagy választójogi népgyűlés volt vasárnap délután a Lehel-szálló nagytermében. Több ezer ember jelent meg a népgyűlésen, melyen Garbai Sándor, Somogyi Béla dr és Fényes Samu dr mondtak beszédet. A népgyűlés egy szavazat ellenében kimondotta, hogy csatlakozik a Justhpárt és a szociáldemokrata-párt választójogi küzdelméhez, elitéli Apponyi Albert grófnak, Jászberény képviselőjének nemzeti jelszavak alatt folytatott népellenes politikáját és tiltakozik az ellen, mintha ez a politika megegyeznék Jászberény népének kívánságaival. — A halas—dorozsmai vasút. Megirtuk már, hogy a kereskedelemügyi miniszter előmunkálati engedélyt adott a halasdorozsmai vasútra a . Mandel—Fónagy-cégnek és a közigazgatási bejárást március 27-én Halasra, 28-án Dorozsmára tűzte ki. A miniszter abban a leiratában, amelyben erről Szegedet értesítette, felhivta a várost, hogy a közigazgatási bejáráson képviseltesse magát. A tanács hétfői ülésén foglalkozott a kérdéssel, tudomásul vette a miniszter leiratát, de elhatározta, hogy a halasi bejárásra nem küld képviselőt, ellenben utasitotta Turóczy Mihály dr főügyészt, hogy a március 28-ára Dorozsmán tartandó közigazgatási bejáráson vervén részt és ott képviselje a város, érdekeit. — A széki választás. Szamosujvárról jelentik: A széki kerületben ma volt a képviselőválasztás, amelyből Hatfaludy Ernő munkapárti jelölt került ki győztesen, öt szótöbbséggel, Láng Aladárral szemben. Láng Aladárt és az apját, Láng Józsefet tegnap osztályellenes izgatás miatt az ügyészség letartóztatta. Ma reggel ugyan szabadon bocsátották őket, de az egész választás alatt csendőri felügyelet alatt maradtak. — A szociálista Shaw. Bemard Shaw, a világhirü angol iró tudvalevően szociáldemokrata. Ez talán hihetetlenül hangzik azok előtt, akik több olyan részletre is emlékezhetnek Shaw müveiből, amelyek épen nem .kímélik a szociálistákat sem. És Shaw mégis szociálista, mert az az egészen egyéni, egészen uj szatíra, amellyel ő mindent és min-