Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-19 / 65. szám

1912 HL evtolyarr, 65. szőni Kedd, március 19 DELMAGYARORSZAG Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, i=3 Korona-utca 15. szám Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c= Városház-utca 3. szám a CLOfilZÉTESI Ah Mtncuto egész évre . K 24-— félévre . . . K 12 negyedévre . K 6'— egy hónapra K 2Egyes szám ára 10 fillér. líLOEUKTESI Alt ViöEKENs egész évre R 28-— félévre . . . K 14'— negyedévre . K V— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. I

TtLtnii.-jtiW: Szerkesztősei 305 widóhvatoj 836 interurbán 30 5 u Budapesti szerkesztősed telelon-szám? >28—12 A precedens. Még akkkor is, ha az az országos határozat, melyet a magyar kormány, a póttartalékosok bentartására ós behívására nézve „rendkívüli esetekben" és hivatkozással az 1888. XVIII. törvénycikkre, mint a szőnyegen levő véderőjavaslat 43-ik szakaszához való interpretációt kontemplál, — igazán nóvum lenne és pedig nóvum lenne nemcsak lényegére, hanem tormájára nézve is, — még akkor sem lehetne oka az osztrák kormánynak arra az álláspontra helyezkednie, aminek Stürgkh gróf miniszterelnök ur kifejezést adott, hogy t. i. ez a rezolució a paritásba ütközik, s oly korlátozásokat foglal magában, meiyek közös elvek szerint alkotandó törvénynek végrehajtásánál korlátozásokat állitanak fe! Ausztriára nézve és piinthogy Ausztria egyenjogúságát érintik, tehát provokálják az osztrák kormány beleszólását és óvástételét. Nem lehetne oka az osztrák kormánynak erre az állásfoglalásra, mert az 1888: XVIII. törvény nem mint közös elveken nyugvó törvény jött létre, hanem mint kizárólag* rnagyar törvényalkotás és akkor is, mikor létrejött, azon indokolással, vagyis hivatalos interpretációval fogadtatott el, hogy az Magyarország ujoncmegajánlási, vagy ujoncmegtagadási jogát nem érintheti és azt illuzóriussá nem teheti. És ehez a törvénymagyarázathoz, mely csak a magyar országgyűlésre és a megkoronázott magyar királyra tartozik, az osztrák kormánynak hozzászólási joga nincs és nem is lehet. De mennyivel kevesebb oka és joga lehet erre akkor, ha ez a tervbe vett rezolució nem is nóvum, hanem egy olyan törvényhozásu aktus, amelyre épen közös elvek szerint hozandó törvényalkotások kapcsán, már van is precedens. A precedens az 1899-iki véderőtörvény [meghozásakor, ama ^örvény 25-ik szakaszának interpretációjával fordul elő, mely szintén országos határozat alakjában maradt fenn, amennyiben azt a rezoluciót nemcsak a képviselőház fogadta el, hanem a főrendiház is és ez az országos határozat az 1889-iki véderőtörvény végrehajtásánál olyan kötelező határozatokat hozott, melyeket az osztrák reichsrat nem is vehetett birálat alá, annak dacára, hogy az 1889-iki rezolució első sorban az önkéntesi tiszti vizsgák nyelvére vonatkozott s a német nyelvet kellően nem biró egyéves önkéntesekre nézve statuált ,könynyitéseket. Tehát oly területen mozgott, mely sokkal közelebb állott a katonai felségjogokhoz, mint az 1888. ,évi XVIII. törvénycikk interpretálása. Stürgkh gróf osztrák miniszterelnök urnák ugy látszik erről a precedensről ,vagy nem volt tudomása, vagy pedig arról teljesen megfeledkezett. Az 1989-diki véderőreform részletes ,tárgyalá§akor 1889 február 26-án az akkori szabadelvüpárt soraiból, a kormány hozzájárulásával és a többség előzetes beleegyezése alapján Gajáry Ödön képviselő terjesztett be határozati javaslatot. Ezt a határozati javaslatot a főrendiház 1889 április 10-diki ülésén egyhangúlag elfogadta. Ez az országos határozat a véderő-törvénynek egy olyan szakaszát interpretálja, mely szórói-szóra benne van az osztrák véderő törvényben is. És sem az psztrák kormány, sem osztrák Reichsratnak nem jutott eszébe, hogy ebben az országos határozatbap, akár a király katonai felségjogainak csorbítását, akár Ausztria egyenjogúságának és a paritásnak megsértését lássák. Ezzel tehát ők maguk koncedálták és ismerték el mindazt, aminek elismerését a magyar kormány a most szóban forgó országos határozat kapcsán, méltán és joggal elvárhatja. A törvényalkotások és törvénymagyaBeszéd a Márciusról. Irta és a Deák Ferenc Egyesölet vasárnapi ünnepélyén felolvasta: Paál Jób. Ilyenkor, amikor tele van tavaszi szerelemmel a világ, amikor melegebb a nap aranysugára, amikor vége van mindennek, ami hideg, kietlen és bántó, ünnepet ülünk mi. Márciusi .ünnepet ülünk, emlékezünk régi időkről, amikor még tudtak ideálokért lelkesedni az emberek, amikor csudákat müveit a szent fanatizmus, amikor a márciusi levegő hősöket nevelt, elszánt és bátor embereket, akiknek ideáljuk volt a vér, szerelmesük a halál és akik pázsitillatu réteken ágyuropogás között tartották a nászukat. Meleg, forró, őrült vágyakozással teli volt ez a szerelem, ami ott fogamzott meg a márciusi levegőben, aminek a korán költöző madarak daloltak nászindulókat és ami ott ért véget a világosi sikon, ahol lüktető vérű hérosok siratták meg langvos könnyekkel, keserves zokogással a márciust, ami meghalt, ami nincs többé és amiről ma már csak emlékezünk. Ami történt, amiről annyi sok írás mesél, az minden március csudája volt. Nem emberek teremtették meg azt a napot, hanem a március, a tavaszi ébredés, amelynek levegője fölforralja a vért, gyorsabb lüktetést ad az agyvelőnek és bősöket nevel az otthonülő gyerekemberekből. Az a márciusi, amelynek az emlékezete-itt ül most minden homlokon, kiüt mindegyik villogó szemgolyóban, ökölbe szőrit annyi sok munkában eldurvult kezet, melegséget gyújt a szivekben és meggyorsítja az erek lüktetését, egyszer volt csak, a mesében volt csak és nem jön vissza többé sohasem. Az a március elmúlt, talán visszasírjuk holdsütéses csillagos éjszakákon, amikor a tejút szfinkszerü labirintjaiban vadul vágtató, lobogó hajú gyerekeket, hörgő mellű halálváró hősöket hoz elénk a képzelődés, a márciusi álomlátás csudája. Ilyenkor a "^öngvöző, ráncos homlokokon belül megint fölgyúltad valami ismeretlen, meleg sejtés, valami megmagyarázhatatlan idegen vágyakozás, ilyenkor megsiratjuk azokat, akiknek tüzet gyújtott a szemükben az a március és akik ma már egyenlőek lettek a mindig vérre szomjas anyafölddel, akik ma boldogok, mert emlékezetük él csak és ők maguk régen odaköltöztek azokhoz, akiknek tettei szolgáltak példaadással. Az arcokon, amiknek piros szint ad az emlékezés, csöndesen, lassan végigfut egypár könnycsepp. Épen ugy, mint a harmat a ipiros rózsán. Lepereg, meg-meg rángatódzanak az ajkak, sirni, keservesen zokogni szeretnének, maguk sem tudják, hogy miért. Valami hidegség fut a lelkeken keresztül, megsiratják azokat, akikhez senkit .sem ifiüzött semmiféle vérbeli kapocs, de akiknek testvérévé avatott mindannyiunkat a március. És sírjunk, zokogjunk keservesen, hintsünk hamut a fejünkre, teljék meg keserűséggel a lelkiünk, sirassuk meg azt a sok vért, amik virágot termelnek most a réteken, amik halált hoztak akkor, amikor kikelet volt. Tompa, bordó vérvörös felhők ha föltűnnek márciusi álomlátások idején, ne nevezzük azokat hajnalpirkadásnak. Nem volt kikelet az a március, mert csak a virágok bimbóinak adott uj életet, de golyókat vitt az emberek meleg, fehér, szerelemre vágyó testébe. A frissen zöldülő réteken, zuhogó patakok mellett hidegkezü, csapzotthaju gyerekemberek mondtak átkokat lázas, kiszáradt ajkukkal a márciusra,, amely nem engedte többé ölelni a karjaikat, csókolni a szájukat és amely kárörvendve tett pontot az életük végére. És azóta jöttek márciusok, amikor nem süvített már a golyó, nem harsant meg a csatakiürt, vér helyett langyos esővíz áztatta meg a rónákat. És ezek a márciusok engedték ölelni, csókolni az embereket, nem vágták el golyóval a vágyakozások forró éjszakáit és mi mégis, visszasírjuk azt a márciust, mert akkor csók helyett olyan szép lehetett a golyó, ölelés helyett perzselt a pusztító tűzvész és a vágyakozások éjszakáit kettévágó halál is forró, tüzes és szerelmes volt.