Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-14 / 61. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. -március 10. SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET Szinházi műsor. Csütörtökön Györgyike, drága gyermek, szinmü. ('/»•) Pénteken Az. aranylakodalom, történeti színjáték. (V».) Szombaton Györgyike, drága gyermek, szinmü. Vasárnap délután Dolovai nábob leánya, szinmü. — 'Este A leányvásár, operett. (3/s.) Györgyike, drága gyermek. Márványstilusba faragva, de véres márványnál is tragikusabb hidegséggel, — igen: hidegséggel kell a lihegő torzulások s a lendületes pózok eme darabját megfogni. Szomory Dezső színdarabját. Melynek a címe is — Györgyike drága gyermek — valami találóan Szomory-stilus: lihegőn torzult és tullendült pózzal megvert. Groteszk és nem szellemes, — talán csak Molnár Ferenc tudta volna szellemmel és nem ilyen groteszkül szókba önteni. Ilyen imponálóan, szinte hódító rosszán azonban csak Szomory Dezső tűzhette szinlapra. Most pedig — máris! — szálljunk le Szomory listeni kerti virágainak stílusáról és hidegen és gonoszindulat nélkül nézzük az ő színdarabját (különben vagy elragad, vagy eltaszít, tulzásos lendülettel). Mindenekelőtt azt kell beismernünk, hogy Szomory Dezső mindenben a stílust nézi: a kiválasztott, az élettől elcsent művészetet. Az affektáció művészete ez. Az öblös helyzeteké; a tömör és halmozott szavaké; a tullendtiltség mámora és halálfélelme® sikoltása; a neuraszténiás férfié, ki csak hisztérikus nőt imádhat; és elejétől végig a -pózoké ez az egész: Szomory és a művészete. Ugy, hogy ez a különleges iró megbocsátja mindenkinek, Jia életfelfogása, naturalizmus-hiánya, emberisége, szelleme miatt lesajnálják, — ellenben holtáig vagy tovább megsértődne, ha valaki valamelyik pózát stílustalannak ítélné. Ismételjük: az affektáció művészete az övé. Denikve az egyoldalúságé is. Ezért Szomory Dezső irását nem szabad, mert nem lehet abszolúte: egyetemes művészeti szabályok és kvalitások, klasszikus értékek ós lirai nagyszerűségek szerint eldönteni. Ellenben: legtalálóbban jellemezzük Szomory művészetét akkor, ha ugy Ítéljük, hogy az affektáció, az egyoldalúság művésze teljesen: tisztán, hódítóan, felülmúlhatatlanul tehát. És mert a művészeti evolúció is — mint minden fajta evolúció — bizonyos hullámzáson: nekilendülésen és visszaesésben nyilvánul, hát mondom: e szabály miatt Szomory Dezső művészetére is évtizedek multán szintén visszatérnek azok, akik majd a jövendő kincses jövőben vonaglanak az affektáció művészetében. * * * A Györgyike drága gyermek-kel bántóan bántak el: egyszerűen jelzők tömegét aggatták a róla való irásba. És egyáltalán nem jelölték meg a szinmüirodalomban való heilyét. Senki nem hangsúlyozta se nyíltan, se ösztönszerűen, liogy ez a Szomory-darab jelentős a sok sok száz: belföldi és külföldről behozott színpadi termék között. Pedig jelentős, ' f Mint színpadi munka, felépítése és jelenetezése szerint nem úttörő. A felépítése érdekes. A Györgyike drága gyermeke egy magyaros, sőt budapesti szegényördög-családnak. S jön a romantika: gazdag ur személye kíséretében. Aki elveszi feleségül a drágát, ki pedig már vétkezett szerelemben egy más fiúval. Akit megutál — ez az egyetlen homályos realizmus az egész darabban, — és Györgyike hü feleség marad — egy ideig. Amig uj férfira megéhezik. Ez a meseváz föl van ruházva egy-egy kitűnő jelenettel is. Például, mikor Györgyikéhez beoson a kis szinész; s e jelenet után drámai emelkedés is következik egész addig, mig lopásért üldözőbe fogják a kedves ifjút. Csakhogy ezek az építési kövek nem ujak, ezek a jelenetek nem mutatnak különös erőt vagy elkülönülést. S a dráma perspektívája, drámai cselekvése általán stílusos, de nem jelentős. Még legértékesebb elem a szinpadiságban a tragikomikus forma; aránylag azonban kevés az ilyen helyzet, kevés a tragikus vonás és nem hóditó a komikum. Más az, ami igaz értéket aranyoz rá a darabra. A színpadi nyelvezet. Leszűrt, tiszta, uj nyelvezet ez. Nem az a vajúdó, ami a Nagyasszony-ban volt, több az Isteni kert stílusánál, — a megérkezés színeivel, erejével pompázó. Ilyen különös csengésit a magyar szónak még nem hallottuk szinpadról. Hanem egyben megállapítjuk, hogy a jövő színjátéka szempontjából nem teljes, nem tökéletes ez a nyelv: hiányzik belőle valami. Sőt nagyon sok. Például a közvetlenség, az egyszerűség, a különféle skála, — az indulat, a szellem, a szereplő lelke szerint más-más. De még igy is legelői van Szomory Dezső. * A szegedi előadás nem hozott igazi sikert. Sőt. Az első fölvonás radikálisan megbukott, a harmadik pedig közönségesen s hangulat nélkül végződött. Csak a lépcsőzetesen megkonstruált második fölvonás ragadott el mindenkit. Általában mozaikszerűen zuhant szét a darab legtöbb jelenete. És nem éreztük igazán Szomory Dezső stílusát. Mert ez nemes pátoszt kiván és mert szürcsölni kell a szókat és kéjelegni bennük. Már pedig a szegedi színházban ilyen törekvés egyedül Zéitony Kálmánnál robbant tömör és mámoros szavakká. Egyedül ő adta a szerző stílusát, A címszerepet Szohner Olga, a színház agyonfoglalkoztatott színésznője játszotta. Ha Szohnerről megírjuk, hogy rutinos, kitűnő beszédtechnikáju, ízléses színésznő, — akkor tulaj donképen keveset mondunk. Ha pedig a mai szerepléséről megirjuk, hogy nem sikerült, meg is kell okolnunk. Tehát: minden illúziót lerontott, amit csak az iró erre a drága gyermekre, , a tizennyolc éves leányalakra rápazarolt. Az üdeséget, az ifjúságból ösztönszerűleg kitörő gesztusokat, meg arcjátékokat nem lehet rutinnal és beszédtechnikával életrehivni. És ez a mai darabban minden: a mindenség, — Szohner Olgánál pedig elveszett az iró által megütni kivánt hang. Az anya szerepében nagyszerű feladatot nyert volna Csáder Irén. Akinek különben ma volt az első sikere a szegedi szezonban. Reálisan, találóan adta, viasza a budapesti, máról-hohiapra gazdaggá csöppent szegény nő durvaságát, aggódását, közönségességét. A többi szereplők közül Baráti József egyéni ós komoly játékát említjük, aki <a gyáros szerepében nehéz feladatot oldott meg. Ha a rendezésre, az általános készültségre, a vidékies szinjátszási tempóra gondolunk, fáradt gesztussal tesszük le a tollat. SzeUay János. * Medgyaszay és Nyárai találkozása. Március 16-ika, szombat este, szerénytelenség nélkül mondhatjuk: ragyogó eseménye lesz Szeged irodalmi és művészeti életének. Azért tesszük hozzá, hogy „szerénytelenség nélkül", mert ennek a nagyszerű irodalmi eseménynek az előidézésében része van a Délmagyarországnak is. S a Délmagyarország miivészestélye lesz a szombat esti esemény, amelyen az ország szinpadi kiválóságai találkoznak, hogy Szeged irodalmi és művészi eseményeknek hiányát érző publikumát legalább egy estére gyönyörködtessék az ő ragyogó, nemes művészetükben. Sok tekintetben szenzációs lesz ez a müvészestély, de legkiemelkedőbb mozzanata lesz, hogy a magyar kabarémüvészét két legkiválóbb alakja szerepel együtt egy szinpadon, ami már hosszú idő óta nem történt. Medgyaszay Várna, az utolérhetetlen magasságban tündöklő kabaré-primadonna és Nyarai Antal, aki bár nem kabaré szinpadon működik, de azért az ország legelismertebb és méltán legki valóbbnak tartott kabaré művésze, szerepelnek együtt. E ragyogó együttesen kivül még Ligeti Juliska és Rózsahegyi Kálmán együttese is olyan eseményt jelent, melynek méltatására, tekintettel a szereplők országos nevére, — nincs semmi szükség. Kende Paula, Bartos Gyula, Nagy Terus, Fényes Annuska és Ferenczy Károly művészetének ecsetelését sem tartjuk szükségesnek. Ismeri ezeket a neveket és művészetüket a szegedi uri közönség. Ugyanígy: Kanizsai Ferenc, Gábor Andor irók nevei is beszé'nek magukért. * Talált pénz. Annak a közmondásnak az igaz voltát, hogy „krajcárból lesz a forint", az Országos Szinészegyesület egy érdekes akciójának az eredménye igazolja. Ugyanis a színészek nyugdijegyesülete vagyonának a gyarapítására pár év előtt elhatározták, hogy minden eladott színházjegy után néhány fillért szednek a direktorok és azt összegyűjtve. beküldik az egyesületnek. Az igy egybegyűjtött fillérekből — mint azt a szinészközgyiilés elé kerülő jelentésből látjuk — máig nem kevesebb mint 107,987 korona gyűlt össze, ami tekintélyesen emeli a nyugdíj egyesület vagyonát, anélkül, hogy bárki megérezte volna, amikor adta. A talált pénz nagyobb summáit a következő direktorok küldték: Krecsányi Ignác 10.327 koronát, Szendrey Mihály 8551 koronát, Kövesi Albert 6231 koronát, a kolozsvári nemzeti színház 5407 koronát, Polgár Károly 5251 koronát, Komjáthy János 5150 koronát, a többi igazgató ezeknél kevesebbet, de szintén szép összeget gyűjtött a nemes célra. Két csinosan bútorozott szobát keres külön bejárattal két intelligens úriember. Cim a kiadóhivatalban.