Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1912-03-10 / 58. szám

1912. március 10. DÉLMAGYARORSZÁG 5 a szegedi pincelakásokban élők nyomorúságos helyzetét a detektivek által vezetett kvártélycédulák. Egyetlem szegényes pincelakásban uyolc-tiz ember kap olcsó éjjeli szállást. Maga a vizes lakás is egészségtelen, betegséget lehelő, hát még a sok beteg ember összetömörülése? Valósággal a bacillusok tárházai ezek a földalatti patkánykaszárnyák. Miután Szeged szépséghibáiról van szó, nem lehet felemlités nélkül hagyni az utcákat sem. A hires szegedi utcákat. A mellékutcák általános sajátsága, hogy rendezetlenek és ha egy kis eső esik, járhatatlanok. Nyakig kell sárba gázolni az embernek, mig az utca másik oldalára jut. Nagyon sok viznek kell még a Tiszán lefolyni, mig Szegedből igazán „palotás Szeged" lesz. A politikai helyzet. (A válság. — Homo regius ? — Királgi kihallgatások. — Miniszteri értekezlet.) (Saját tudósítónktól.) A hivatalos lap mai száma a következő hivatalos jelentéssel tudatja a kormány lemondását: ö császári és apostoli királyi Felsége 1912. évi március 7-én Bécsben kelt legfelső elhatározásával a magyar összes minisztériumnak hivatali lemondását kegyelemben elfogadni és egyúttal meghagyni méltóztatott, hogy az egyes miniszterek hivatalos működésűket további legfelsőbb elhatározásáig folytassák. A kormány lemondását a miniszterelnök ma a főrendiházban is bejelentette. Ezt a bejelentést a főrendek részéről a bizalomnak és ragaszkodásnak ugyanolyan tüntető megvalósulása kisérte, mint amilyennel tegnap a képviselőház többsége elhalmozta a miniszterelnököt. A munkapárt tegnap este megtartott értekezletén ugyancsak egyhangú állásfoglalással fejezte ki a Héderváry gróf programja mellett való kitartását. Egy félhivatalos kőnyomatos legilletékesebb helyről nyert fölhatalmazás alapján megcáfolja azt a hírt, mintha a lemondott miniszterelnök már most visszavonulna a politikától. Ezek a jelenségek mind arra vallanak, hogy munkapárti részről nem tartják lehetetlennek a kormányválság olyatén megoldását, amely Héderváry gróf visszatérésével járna. A párt állásfoglalása a tartalékosokról szóló határozat mellett csakugyan útját vágja annak a kombinációnak, mely eddig Lukács László személye körül forgott s szinte eleve lehetetlenné teszi minden 'aktív hatvanhetes politikusnak e határozat ellenére való vállalkozását. Ugy a munkapárton, mint az ellenzéken egyhangú az a vélekedés, hogy a politikai válság nem huzódhatik el hosszú időn keresztül. A véderőreformnak valamilyen formában való elintézése s a hadsereg legnélkülözhetetlenebb szükségleteinek kielégítése oiy sürgős immár, hogy ez a körülmény föltétlenül gyorsitóan fog hatni a korona eljárására is. Ma reggel jól értesült politikai körökben arról beszéltek, hogy a király valószínűleg homo regiuszt fog küldeni, aki hir szerint nem lesz más, mint a volt közös pénzügyminiszter: Burián báró. Burián bárónak ez nem lenne első ilyen megbízatása, mert egyszer a létszámemelés miatt kitört obstrukció előidézte válság idején már szerepelt, mint homo regiusz. Burián báró hir szerint provizóriummal kívánná a válságot megoldani, ugy hogy a véderőjavaslatokat visszavonnák s helyette provizóriumot terjesztene elő. Minden körülmények között 67-es alapon lehetséges a válság megoldása. Érdeklődéssel várják a királyi kihallgatásokra szóló meghívásokat. Ma még ilyen meghívást senki sem kapott. Elsőknek Csdky Albin gróf és Návay Lajos kapnak meghívást. A főrendiház mai ülése után miniszteri értekezlet volt, melyen a kabinet tagjain kivül részt vettek Lerch Vilmos miniszteri tanácsos és György Lóránt, miniszteri osztálytanácsos, akik néhány sürgős előterjesztést terjesztettek elő. Másfélórás beszélgetés Goga Qctaviannal. A szegedi államfogházban fogadta munkatársunkat a világnevü iró és politikus, aki nyilatkozott a politikáról, a magyar irodalomról, terveiről és aktuális kérdésekről. (Saját tudósítónktól.) Három hete ül már a szegedi áilamfogházban a külvilágtól úgyszólván légmentesen elzárva: Goga Octavian, a magyarországi románság szellemi arisztokráciájának fejedelme, — az aktuális nemzetiségi politika meggyanúsított mártírja, — a modern román kultura szuverén mindenhatója, — és a világsajtóban heteken át tárgyalt Vajda—Goga afférnak az egyik részvevője. Ha ehez még hozzá irjuk, hogy Goga Octavian nemcsak rnint kiváló politikus és költő teljesít a roimán nemzetiség tagjai között kulturhivatást, hanem mint Petőfi, Arany és Madách művészies fordítója a magyar költészet átültetésével is elévülhetetlen érdemeket szerzett a román irodalomtörténetben, akkor bizonyára sokat nyer érdemében és érdekességében az alábbi tudósításunk, amelynek folyamán Goga Octavian nyilatkozik a politikai, nemzetiségi és irodalmi aktualitásokról. (Goga az állam foglya.) Délután négy órakor kerestem fel Goga Octaviánt a szegedi áilamfogházban, hová izgatásért egv hónapra van elzárva. Goga épen z udvaron sétált, mikor felkerestem és mély gondolatokba merülve rótta a lépéseket az államfogház magas falakkal körülvett udvarán. Mikor megtudta, hogy interjuvról van szó, udvariasan felvezetett a társalgószobába, leültetett egy fauteilbe és minden kérdést megelőzve beszélni kezdett: — Három hete vagyok már itten és az igazat megvallva, örülök, hogy kipihenhetem magamat.A legutóbbi, erős politikai harcok, ekszponált helyzetem, meggyanúsított közéleti tevékenységem már régóta predesztináltak pihenésre. Jelenleg egymagam vagyok az egész fogházban és élvezem a csendet és a békét. Gyakran megzavarnak ugyan kéthárom napra ide internált párbajhősök, akik folytonosan molesztálnak és zaklatnak a párbajuk történetének elmondásával, a krakéler és stnéberség, mint közismert társadalmi egzisztenciális hóbortok szükségességének vitatásával, de hál' istennek gyorsan tovább mennek innét és megint csöndben maradhatok gondolataimmal és terveimmel. (Goga, a politikus.) — Értesült-e már a szerkesztő ur, — kérdeztem, — a magyar politika legújabb alakulásáról? — Igen, mindenről tudok, — válaszolta. — Ide is járnak újságok és olvastam, hogy a kormány lemondott. Én szerintem, — bár hangsúlyozom, hogy én mindig a román nemzetiségi érdekek szem előtt tartásával beszélek, — elérkezett az ideje az általános választói jog keresztülvitelének. Magyarországon az osztrák érdekek uralkodnak és hatalmaskodnak, addig pedig egy nemzet szabadon nem fejlődheti^. — Igen ám, — szólottam, — de az általános választói jog, ha meg is lesz, akkor is a fő suly a magyar szupremációra lesz helyezve. Itt azután Goga kibontakozott azonnal nyugodt flegmájából, ismét Goga lett: a román izgató, a nemzetiségek büszke harcosa, a dákó-román álmok ekzaltált kesergője. — Magyar szupreimáció—felelte gyorsan és izgatottan, — a magyar szupremációt semmi nem biztosithatja, csak ami tényleg fennáll, ami létezik: a tiz millió magyarság, szemben a tiz millió különböző ajkú nemzetiségekkel. A többi mind csak önámitás, mind csak mese és a tények ferdítésével való brillirozás. Ha az általános választói jog olyan les2), mint amilyennek lennie kell, hogy a kerületek becsületesen és arányosan lesznek felosztva, szavazói joggal birni fog minden magyar állampolgár, akkor igy is biztosítva lesz a magyar szupremáció — a megfelelő arányban. De ha ugy osztják fel a kerületeket, mint ahogy most van, Erdélyben például 30.00 román választ egy képviselőt és Vízaknán 175 magyar választó szintén egy képviselőt, akkor ez a választói jog sem lesz megfelelő és mi románok továbbra is küzdeni fogunk, mint eddig. (Egy kis román politika.) — Hát tulajdonképen mit akarnak önök románok? — kérdeztem nyiltan, — mik az önök céljai? Goga halványkék szemeivel a távolba révedezett, mintha egy távoli hegyi-nép prófétája szólana a nép jogaiért a kegyetlen zsarnokhoz, az elnyomó ellenség büszke fenhéjázójához, — azután beszélni kezdett. Jelentéktelen, kis köpcös alakja, mintha megnövekedett volna, az elvek és ezredéves vágyak, a nagy román állam-eszmét interpretáló szavak súlya alatt. — Képzelje magát uram, ha a mi helyzetünket látni akarja, az 50-es évekbe. Mikor a magyar nép el volt nyomva, mikor a Bachkorszaik uralkodott és Haynau vérbe fojtotta a szabadságot és a szabad akaratot. Mikor a költők, mint Tompa Mihály, esak allegorikusán merték kifejezni a nemzet ábrándjait, a szaoadság utáni őrök vágyait. — De uram, — szólottam, — ez más. A magvar, nemzet volt, önök pedig csak nemzetiségek és önöket nem nyomja el senki. — Nemzet, vagy nemzetiség, — pattogott Goga ekkor már szenvedélyesen, — az egész mindegy. Közjogi fejtegetésekkel soha nem foglalkoztam, az nekem semmi. A lényeg a fő. Mi is el vagyunk nyomva. Igen is! Mindjárt be is bizonyítom. Hároim millió román van Magyarországon és annak a három milliónak csak öt képviselője van a magyar képviselőházban, ahol az összes népekre érvényes törvénveket hozzák. Szemben ezzel van az országban kétszázötvenezer szláv, akik tizennégy képviselőt küldenek a magyar parlamentbe. — De tovább megyek. Az egész magyar közigazgatásból száműzve van a románság, Njncs az országban tiz szolgabíró se román. És kezdve a vasúti kalauztól egész a főispánig, román ember nincs sehol. Nincs a románoknak iskolája se, hanem magyar iskolába kénytelenek a gyerekeiket járatni. A 67-es kiegyezéskor pedig tételes törvény szankcionálta, hogy a közigazgatási közeg olyan nyelvű legyen, mint a lakosság. A szászoknak van szász ispánjuk, de a románoknak még a tanítójuk is magyar. — De hát uram, — vágtam közbe a hatalmas szóáradatnak, — a magyar nyelvre úgyis szükségük van. — Ép itt a hiba és az igazságtalanság. A törvények betartása mellett nem lenne szükségünk a magyar nyelvre, mert a mi népünkkel, a mi nyelvünkön kellene érintkezni a hatósági embereknek és akkor mi is ide tartozóknak éreznénk magunkat és nem idegennek. Akkor mi is a nemzethez tartoznánk, akkor mí is a külfölddel szemben £ magyar