Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-07 / 30. szám

é DÉLMAGYARORSZÁG ~ 1912. február 7. A vallomása után fölolvasták az elmeállapotáról stzóló orvosi bizonyítványt. Az orvosi vélemény szerint épelméjű, beteges idegzetű. A kihallgatott tanuk rá vallottak a kuruzslónőre. Bartók Ágnes nem volt jelen a tárgyaláson. Még nern épült föl a betegségéből, a kórházban ápolják. A kihallgatása mellőzésével nem ítélkezhetett a járásbíróság, amiért a tárgyalást elnapolták. A kuruzslónő vallomásában célzott arra, hogy uri dámáknak is jósolt. Nem vagyunk indiszkrótek, ha ezek közül két hölgy nevét eláruljuk. Mert hiszen részükről csak vidám tréfa, hogy ne mondjuk, ártatlan szórakozás vplt a jóslás. Tehát a két páciens: Péry Rózsi és Nagy Aranka, a szegedi színház primadonnái. Ugy történt az ese,t, hogy a .színésznőit búsultak valamin. Ennek a rugóját fölösleges keresni, mert ugy sem lehet megtalálni. Véletlenül elmesélték egymásnak, hogy „óh, miért vagyok oly bus?" És kiderült, hogy bánatuknak egy a gyökere. Boszankodtak, tanakadtak, aztán hirteleniben mosolygás ült Déry Rózsi ajkára. — Aranka, — mondta rayasz szemhunyorítással — nekem van egy szobaleányom. — Nekem is, — válaszolta Nagy Aranka. — No és? — Hát a Juci a szobaleány — elbeszélte nekem, hogy a Vörösács-utcában van egy jósnő, aki kitalálja a jövendőt. Nagy Aranka erre már tisztában volt a kolléganője tervével. Másnap már el is mentek a jósnőhöz. Szűcs Rozál külön-külön jósolt a szinésznőknek. Talán mondanunk sem kell, hogy mindegyiküknek grófot jósplt ós sok-sok aranyat — öt koronáért. A. grófok még nem érkeztek meg, de néhány darab arany már igen. De nem cseng, csak csillog, csillog. És harapósak. Petráss Sári menyasszony Csortos Gyula vőlegény. (Fővárosi tudósítónktól.) A fővárosi színházak tájékán már hetek óta arról suttogtak a beavatottak, hogy Petráss Sári és Csortos Gyula feleség és férj lesznek. És valóra vált a jóslás. Szombaton történt a Vígszínházban. k. Györgyike drága gyermek• főpróbáján.. Sejtelmes csönd borult a színház nézőterére, amelyen együtt volt a Vígszínház főpróbáinak rendes közönsége: a bo-bém és.az iróvilág teljes számban. Már javában folyt a főpróba, amikor észrevétlenül, belibbent a nézőtérre egy bájos jelenség és szerényen az utolsó padsorok egyikében foglalt helyet. Petráss Sári, a Király-Színház ünnepelt primadonnája volt. De bármily feltűnés nélkül jelent meg, azért Csortos Gyula, a Vígszínház művészgárdájának ez a kiváló tagja, mégis azonnal megpillantotta az uj jövevényt és rögtön mellette termett és mialatt a színpadon Harasztiig Hermin dörgött a gyermekek hálátlanságáról, addig Csortos tüzesén és szenvedelmesen udvarolt Petrássnak. Egyszerre csak a közelükben ülők csókcsattanást hallottak, mire a primadonna ijedt tekintettel mutatott előre az ujjaival és igy kiáltott föl: — Jaj, a mamám meglátta! És csakugyan abból az irányból, ahova mutatott, ott meredezett egy riadt anyai tékintet, a Petráss Sári anyjáé. De Csortos Gyula nem hiába rutinirozojtt, színész. Gyorsan feltalálta magát. — Legyen nyugodt, Sárika — mondta és ezzel odament PetrásSnéhoz. — Nagyságos asszonyom,- — szólt — ]egyén szabad megkérnem Sárika leánya kezét! — Kihez legyen szerencsém? — Csortos Gyula vagyok. — Gróf vagy báró, vagy földbirtokos? — Minden együtt. Tegnap márki, holnap hitbizemany ura. — Akkor beszéljen Sárikával és Beöthy Lászlóval, a direktorral. — Sárival már megegyeztünk. Rs mire az első fölvonás után lebocsátották a függönyt és kivilágosodott p. nézőtér, Petráss és Csortos már, mint boldog jegyespár ült ismét együtt. Az eseménynek gyorsan Ilire terjedt a főpróba közönsége közt. Sorra siettek gratulálni a bohém-világ jelenlevő tagjai. Egy hirlapiró a helyszínén meginterjúvolta a boldog menyasszonyt. — Mikor lesz az esküvője, művésznő? , — Hát még várunk egy darabig. Most minden szabad időmben szorgalmasan tanulom az angol nyelvet. Szeptembertől kezdve ugyanis bárom évre Londonba a*z Edwnrtsszinházboz szerződtem. Azután, lia visszajövök, majd foglalkozom a férjbezmenetelemmel. — Hát ezek után kiírhatom a lapunkban az eljegyzést? — Mindenesetre. Csak arra kérem még, hogy azt is. megírják azután, hu meggondolnám a férjhezmenést . bői legutolsó lesz. A tömeg között három rendőr igyekszik a rendnek csinos képét megtartani. Ez lehetetlen. Egy sovány, vézna asszony a dróton belül siet az osztogató közelébe. Mglátja ezt egy másik asszony. Nosza, annak se kell több. Rögtön elkezdi a trafikját árulni. — Ahá! Az az asszony körülszaladt. Én is oda szaladok. És megállt a korlát mellett olyan nyugodtan, ami a bajdani Néró császárnak is dicsőségére vált volna, várta, amig rákerül a sor. Az igazgatónő őnagysága figyelmeztetett égy, kendJőbe bugyolált asszonyra. Szegeden közismert, elzüllött özvegy örnagyné volt. Naponta a többi szegény koldusok és koldusasszonyok között ott lehetett látni az „őrnagynét", aki bizony a pálinkától sem idegenkedett. Sőt. Nagyon is vonzódott hozzá. A kapott kenyeret alázatosan megköszönte és egy könnycsepp hullott ki világoskék, megtört fényű szeméből. Azt mondják, hogy minden ilyen alkalommal sir. Eszébe jut a szebb kor, amikor ő osztogatta az alamizsnát a koldusoknak. — Milyen furcsa is az élet, — sóhajtja egyik koldus, amint az őrnagynéra tekint. Az emberek lassan kivonultak az udvarból. A hó csillagosan sziporkázott. Egy elkésett vak embert vezettek a kenyérosztogatók elé. Még maradt kenyér. Odaadták neki. ítrri rrmc:4 Aruák között. YSaját tudósítónktól.) A szegedi árvaház nem mindig a város gondlnoksága alatt állott. Még az árvíz előtt alapította Dani Ferenc volt szegedi főispán és a felesége. Csak a viz után lett a város tulajdona. A Kálváriautcai csinos, egyemeletes sárga épület sok gyerméknek adott már hazát. Arra vitt az utam és egyúttal benéztem. Az irodában Balogh József igazgató ur után kérdeztem. Az udvarba utasítottak, ahol épen az ingyenkenyeret osztogatták a gyerekeknek s a szegény embereknek. Épen jókor jöttem. Odakint már nagyban folyt a munka. A friss, meleg kenyeret kocsiszámra hordták, osztották. Naponta 5—600 kilogram kenyeret visz a kenyérgyár az árvaházba és azt mind szétosztják. Még igy is kevés, — inert aki nem siet és nem tolakszik, annak csak fél kenyér jut. Megkapó kép volt, mikor az apró gyerekek sorba álltak ós várták a kenyeret. Boldogan nézték a meleg cipókat. Az arcukról leritt az éhség, könnyű és rongyos ruhájukban dideregtek. Az egyik csöppség — mikor rákerült a sor — könyörögve kérte az igazgató feleségét, aki oly szorgalmasan segédkezik mindenben, mintha mindig jót-tenni lett volna a hivatása. — Naccsága, mink heten vagyunk, aggyon két kenyeret. A jószivü igazgatónő gyorsan oda ad még egyet a kis szöszkének. A kis leány arcáról boldogság sugárzik és diadalmasan néz a többiekre. Egy kis pesszimista sötéten néz maga elé, kevés ideig mormog, azután durván megjegyzi: — Az övé nagyobb, ő mindig többet kap. S rámutatott a kis pajtására és szép csöndesen elkocogott. — Nekem egy szokott/lenni! — kiált köztye egy kis leány, mintha kérdezte volna valaki. A gyerekekkel végeztek. Következnek a nagyok. Kinos nézni azt az előre törtetést, amit azok véghez visznek. Mindegyik rohan, hogy egész kenyeret kapjon, mert az utolsóknak csak fél jut. Két fához kötött drót képezi a korlátot, amelyen belül nem szabad állani. Aki azon belül tolakszik, az büntetéfeAz árvaház gondnoka felvezetett az épület szobáiba és megmutatott mindent. Az irodában sok virág volt; azok egymás tetején állottak. Csinos lombfürészmunkák kérkedtek a falon, amelyeket a gyermekek készítettek. Az ebédlőben a legnagyobb rend található, mint általában az egész házban. Az első emeleten következnek a többi termek. Jobbra a fiuké, balra a leányoké. A leányok társalgójában derült jókedv uralkodott. A kis leányok szorgalmasan kézimunkáztak, közben nevetgéltek, viccelődtek. Harisnyát kötöttek, mert hát az erősebb, mint a boltból való. Megkérdeztem az egyik leányt, hogy szeret-e itt lenni? Az arca mosolygósra vált és nevetve felelt: — Kérem, igen ... A fiuk a tanulószobában szorgalmatoskodtak. írtak épen. A tanulószoba csinosan berendezett. Azt mondták, hogy szoktak színdarabokat is előadni. Megmutattak még sok kedves dolgot és mindenben a tisztaságot és egyszerűséget találhatjuk. Érdekes, hogy amig — akármelyik — gyermek benn van az intézetben, addig nem hiányzanak a szülei. Mindegyik szeret ott lenni és nem is vágyik onnan elmenni. Vészi Adél. — A cár iiuohatestvére Bécsben. Bécsből jelentik: Vladimirovics Sándor nagyherceg ma reggel 7 óra 32 perckor ideérkezett. A pályaudvaron az orosz nagykövet ós a követség személyzete fogadta. A nagyherceg a Brisztol-szállóba hajtatott, ahol mint őfelsége vendége lakik. A király este háromnegyed hatkor fogadta a nagyherceget Schünbrunnban és hat órakor udvari ebéd volt, amelyre a nagyhercegen, kíséretén és az orosz nagykövetség tagjain kiviil Ferenc Ferdinánd királyi herceg ós a Bécsben tartózkodó valamennyi többi királyi herceg hivatalos volt. — Aelirenthal. Bécsből jelentik: Aelirenlhal gróf jól töltötte az éjjelt ós állapota változatlan. Ma Csirszky német nagykövet ós Hazai honvédelmi miniszter voltak a lakásán, hogy állapotáról tudakozódjanak. fl villamos vasúti jegpkre trirssfsseket Jutányos árban fogad el a „Délmagyarország" fdadóhiuafala. 3r* akk