Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-24 / 45. szám

6 DÉLMAGYARORSZÁG «T 1912. február 24. Szuly a bukásáról. — «Koldus vagyok!» (Fővárosi tudósítónktól.) A Muzeum-köruti nagy üzlet redőnyeit lehúzták. Szuly Aladár dr valóban világvárosias, tiszta és előkelő csemegekereskedése meghalt. Az ivlámpákat, amelyek egész a Kossuth Lajos-utcáig ragyogtak, egyenként lesrófolják, már csak a cimtábla maradt, az aranybetük, fehér márványba vésve. A tulajdonos, aki a főváros társadalmi életében is szerepet játszott, maga kérte a csődöt és a biróság a mult héten el is rendelte. Mi, akik rajongva szeretjük ezt a várost és boldogan nézzük, mint gyarapodik, fejlődik, uj európai vállalatokat, fényes üzleteket termelve, őszintén sajnáltuk a Szuly-ház hangos összeomlását. Ez az ember akart valamit, ami anyagi erejét és hozzáértését meghaladta. Kereskedő létére fantaszta volt, nyugati méretekről álmodozott és közben elfelejtett összeadni és kivonni. Ennyi történt. A nagy robaj, az alapjában megrendült vállalkozás mégis eltemette. Mór bire járt, hogy bűnvádi följelentések alapján ma reggel a főkapitányságra idézik Szuly Aladár dr-t és a terhelő adatok súlya alatt letartóztatják. A Délmagyarország fővárosi munkatársa ma délben fölkereste Szuly Aladárt. Végül annyi nyilatkozat, vélemény, igazságos és igazságtalan újságcikk után Budapest gazdasági életének e Daudet-szerü hőse is szóljon hozzá a saját ügyéhez! Két hónap óta Szuly Aladár a budai Fiumeszállodában lakik. Szuly a második emelet huszonhárom számú szobáját bérli. Kis, keskeny szoba. Nyitott ágy. Egy sárga bőrönd. Alig ismertünk rá, a hajdan elegáns, férfias megjelenésű nagykereskedőre. Megőszült. Az élet alaposan elbánt vele. Kék-fehér csikós ruhában, teljesen összetörve és kétségbeesve ül velünk szemben. Gondolják meg, min megy át egy ember, amig Pestről — Budára kerül! És magára marad... — Itt vagyok minden nélkül, — kezdte Szuly Aladár dr, — nem tartottam meg egy fillért sem. Nincs nálam nyomorultabb koldus Budapesten. Soha életemben senkit megkárosítani nem akartam, hát mit akarnak tőlem?! Két hónap óta lakom itt, a szobát havonta édesapám fizeti. Csak a szüleim tartottak ki mellettem. Idézést sem kaptam a rendőrségtől, két hónap előtt hallgattak ki utoljára, nincs ujabb följelentés ellenem, mégis azt híresztelik, hogy már fogházban ülök. Ki nem mozdulok a szobámból. Teljesen elkészültem. Már régen főbelőttém volna magam, ha nem állna előttem a kötelesség, hogy ezt az ügyet teljes elintézéséig megvárjam. Akkor állás után nézek. Újra kell kezde nem ősz fejjel az egész életet. Hát nem megbűnhődtem már? Kell-e nagyobb szenvedés, mint az enyém, azok után, ami voltam, amim volt, egy hotelszobában átvirrasztani az éjszakákat. Azt hiszem, megőrülök. Vázsonyi Vilmos dr, a védőm tartja bennem a lelket. Mindenki elfordult tőlem. A barátaim, akikhez csak jó, szives és szolgálatkész voltam, talán már nem is ismernek. A szívességi váltók, amiket most ennyire kiéleznek ellenem! Kétszázezer koronát meghaladja azoknak a szívességi váltóknak az összege, amiket a barátaimért zsiráltam. Ezek a barátok most mind hátat fordítottak. Mindenki, akit őszintén szerettem, cserbenhagyott, kiszolgáltatott. Ez a sorsom. Ma volt a kis fiam születésnapja, alig tudtam néhány szál virágot küldeni . . . Már künn voltunk a folyosón. A 27 számú szobában valaki megindult és jár fel s alá, mint egy gép, mint egy rab a cellájában. Két hónap óta jár igy Szuly Aladár dr. NAPI HÍREK Gunyuacsora. (Saját tudósítónktól.) Este nyolc óra felé jár az idő és önnek eszébe jut, hogy vacsoráznia kellene. E célból ruganyos lépteit a legközelebbi „előkelő étterem felé irányítja, azzal a szilárd elhatározással, hogy ma jól fog vacsorázni. Belép az étterembe, leül, lehetőleg egy magányos sarokba és mindenfelé ravasz fogással igyekszik a pincér figyelmét maga felé irányítani. Mint tapasztalt vendéglőlátogató, jó eleve tisztában van azzal, hogy az első pár figyelmeztető kopogás az asztalon kiáltó szó a pusztában s épen azért megelégszik, ha a pincér a nyolc-tizedik ki, sértetnél Ön felé irányítja fürge lábait. Bátortalan hangon étlap után érdeklődik, mire a pincér „Igenis, rögtön Kremássan" kiáltással iramlik, hogy jó idő múlva meghozza a kívánt étlapot. Egy röpke pillantás meggyőzi Önt, hogy kissé későn érkezett, mert az étlapon a fekete kihúzások nagy sivatagában csak egy-egy lilaszin oázis jelzi, hogy a rögtönzött ételeken kivül más is kapható még. Erre az ön részéről egy kérdő pillantás következik, mire a szolgálatkész étteremtulajdonosjelölt bizalmasan fülébe súgja, hogy van még egy adag, móndjuk, toros káposzta és hozzáteszi, hogy direkt az Urasága részére tétettem félre, bár ön ma van csak másodszor ez étteremben. — Toros káposzta? Ez jó, gondolja magában, és elmereng. Eszébe jutnak népies irók megfelelő fejezetei és ugy gondolja, hogy még sincsen jobb a magyar konyhánál; nemzeti büszkeségtől dagad kebele és mereng és nem tud szólni, esak hallgat. A fürgelábu ganyméd hallgatását beleegyezésnek tekinti és elrohan. Az ön kebelében titkos reménység tüze gyul és abban reménykedik, hogy liátha az is elfogyott, amikor megjelenik a látóhatáron egy borfiú és az iránt érdeklődik, hogy milyenfajta itallal óhajtja szomját csillapítani. Rendel sört pohárban s ugyanakkor hallania kell, hogy a szomszéd asztalnál szintén sört rendelnek, de korsóban azzal az indokolással, hogy „ur csak korsóból iszik". Bár önre ez a megjegyzés egyáltalában nem vonatkozik, szégyenkezni szeretne, amire azonban nincs ideje, mert már hozzák az oly hőn óhajtott táplálékot. Teljesen indokolt mohósággal enni kezd ós ugy érzi, mintha régi ismerőseit látná viszont. A káposzta ugyanis tegnap délben egész szerényen „főzelék feltétel" néven szerepelt, az alatta rejtőzködő huscafatkák tegnapelőtt egy székelygulyásnak képezték lényeges alkotórészét. A gyors viszontlátás fölötti bánatában sós könnyeket hullat, amire semmi szükség sincs, mert a szakácsművészet már rég rájött arra, hogy a legjobb konzerváló szer a só, amelyekkel csodákat lehet művelni. Természetes, hogy Ön az undor bizonyos nemével tolja félre tányérját, liogy némi édes süteménynyel csillapítsa éhét s egy cseppet sem csodálkozik azon, hogy a sütemény, bár még mindig sütemény, de édesnek mindenesetre savanyu. Erre nem marad más I bátra, minthogy Ön fizet, fejedelmi borravalók hátrahagyásával távozik, olyan tünetek között, melyek az éhtifuszt szokták megelőzni. ~ Uj ügyvéd. Szekerke Lajos dr., Szekerke Lajos szegedi tanácsnok fia, Marosvásárhelyen kitűnő sikerrel letette az ügyvédi vizsgát. Az uj ügyvéd Szegeden nyit irodát. — A nők válstszíojőfja és Szeded. A nők választójogi világszövetsége 1913-ban Budapesten nemzetközi kongresszust tart. Az előkészítő bizottság erre a célra segélyösszeget kér Szegedtől. A tanács a kérelmet elutasította azzal az indokolással, hogy a város költségvetése ilyen célokra nern tartalmaz összeget. — Zsidóellenes gyűlés Pétervárott. Pétervárról jelentik: A nacionalisták tiltakozó gyűlést hivtak egybe az amerikai zsidók beözönlése ellen. Több mint 2000 ember jelent meg, köztük a birodalmi duma és a birodalmi tanács néhány tagja is. Az elfogadott határozati javaslat kívánatosnak mondja, hogy amerikai zsidók, tekintet nélkül szociális helyzetükre, Oroszországba egyáltalán ne jöhessenek. Javasolta a népgyűlés továbbá az amerikai árukra megállapított vámtételek emelését és egyes, speciálisan amerikai áruk vámjának ekszorbitáns emelését. — A kinai császárné öngyilkos. Pétervárról jelentik: Pekingből táviratozzák, hogy Csu Csi özvegy császárnő csütörtökön ismét öngyilkossági kísérletet követett el, de környezete még idejében megakadályozta. A császárnő a mult hétfőn már egyszer mérget ivott s akkor is sikerült megmenteni. — Jfa«h Jenő betegsége. Bach Jenő ismert szegedi fakereskedő a napokban súlyosan megbetegedett. Állapota egyre roszszabbodott, ugy hogy orvosi tanácsra ifjabb Korányi fővárosi orvosprofesszort hozatták le. Korányi doktor vizsgálat után konstatálta, hogy a súlyos betegen csak sürgős műtét segithet. A közkórházban ma este megoperálták Bach Jenőt, még pedig Boross József dr igazgató-főorvos vezetésével. Az operáció sikerült. — A rendőrség államosítása. Tegnap dél után értekezletet tartottak Budapest, Szeged, Debrecen, Temesvár, Pozsony, Nagyvárad és Kolozsvár polgármesterei. Az értekezleten azt vitatták meg, minő lépéseket kellene tenni a városoknak, hogy nagyobb állami segítséget kapjanak. Az értekezleten megjelent Némethy Károly belügyminiszteri államtitkár, a városi ügyek referense, aki kijelentette, hogy a rendőrség államosítása bizonyosan megtörténik és az állam a városoknak a jövőben a rendőrség fejlesztésére nagyobb segélyt ad. — Redukálják a szerb internátus terveit. A szerb bánáti vagyonközség tudvalevően internátust létesít Újszegeden. A megállapodás értelmében a város elkészítette az internátus terveit, amelyeket azonban imost redukláni kell. A vagyonközségnek ugyan csak 360.000 K-ja van az építés céljára, a mér nökség által elkészített tervek szerint pedig 530.000 koronába kerül az építkezés. A tanács ezért utasitotta a mérnökséget, hogy redukálja a terveket olyképen, hogy az internátusban ne legyen külön ragálykórház a fiuk és külön a leányok részére. — Központi pályaudvar Budapesten. A fővárosnak igazán megfelelő pályaudvara, tehát olyan, hogy az országos forgalmat decentralizálja, ma nincs. A minisztériumban üzletemet a modern kor igényei szerint berendezve, gjfea 4. szám alá, dr Szirákyház CRoyafl-szá§l@dáVal szemben) helyettem át. Tisztelettel Szatmári Géza ezelőtt Nösner 2680