Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-14 / 36. szám

146 DÉLMAGYARORSZÁG 191 2 február 13 tergályosok október tizenharmadika óta nem dolgoznak, a kovácsok, lakatosok és vasöntők azonban rendesen végzik a munkát. A Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületének munkásügyi bizottsága a inult héten ülésezett ós ezekre az apró sztráj kokra való hivatkozással megfenyegette a munkásokat, hogy ha három nap alatt nem szüntetik be a harcot, a gépgyári munkásokat kizárják a munkából. Erre következett egy egészen szokatlan eljárás. Tegnap ülést tartottak a gépgyárosok, amelyről ezt a jelentést adták ki: A Magyar Vasmüvek és Gépgyárak Országos egyesületének végrehajtó-bizottsága ma délelőtt tizenegy órától délután három óráig tartó ülésén elhatározta, hogy valamennyi budapesti gépgyárban elrendeli a munkáskizárást. Ezt az elhatározást a holnapi teljes ülés szankcionálja. A munkásság elkeseredéssel vette tudomásul ezt az ultimátumot. — Még arra nem volt példa a munkásmozgalom történetéhen, — mondotta egyik munkásvezér, — hogy nyolc-tiz gyár munkássága, akik különböző okok és sérelmek miatt állnak mozgalomban, minden tárgyalás, minden igéret, minden megegyezés nélkül leszereljenek. Ha a kizárás mégis megtörténik, ugy ezt nem a gyárak munkásmozgalmai okozzák, hanem az egyes gyárak különleges érdekei. A vas- és fémmunkások nem hajlandók meghátrálni a provokált kizárás elől, hanem fölveszik a harcot. (Döntenek a gyárosok.) Izzó hangulatban, kavargó szenvedélyek között ültek össze tanácskozásra ma délelőtt a gépgyárosok a Mária Valéria-utcában levő egyesületi helyiségükben. A végső döntésről volt szó. Már kora délelőtt autók, fogatok gördültek az egyesületi palota elé és tizenegy órakor ötven gyáros és ugyanannyi gyárigazgató vitatkozott a bekövetkezhető eseményekről. A hangulat nagyon izgatott volt, de már az ülés előtt nyilvánvaló volt, hogy maguk a gyárigazgatók se értenek egyet a krimicsaut illetőleg. Döntés előtt a Délmagyarország fővárosi munkatársa beszélt a harcoló felekkel, a munkaadók és a munkásság egy-egy képviselőjével. A Ganz-gyár vezetősége részéről Löbl osztályfőnök ezt mondotta a harcról: — Egy császármetszéssel el kell intézni a kérdést: vagy, vagy. A munkások fölvetették a hatalmi kérdést, dőljön hát a harc. Nem bérkövetelésről van szó ezúttal, nem sztrájkról, hanem ami ennél sokkal veszedelmesebb: csöndes mühelybojkottról. A munkások követelik, hogy mi ismerjük el az ő szervezetüket és hatalmukba akarják keríteni a numkásközvetitőt. Nem szolgáltathatjuk teljesen magunkat az ő önkényüknek, inkább megvívjuk a harcot. Tudjuk, liogy ez nagy kockázattal jár, mert a bíróság, lia munkaadók kizárják munkásaikat, nem állapítja meg a vis majort; de nem tehetünk másképen. Inkább fizetjük a pönálét, de a hatalmi túlterjeszkedéshez nem járulhatunk hozzá. Malaschitz József, a vas- és fémmunkások szakszervezetének titkára ezeket mondta a krimicsauról: •— Semmilyen okot nem szolgáltattak a munkások arra, hogy a munkaadók kizárják őket a gyárakból. 20 hét előtt a fegyvergyár vasesztergályosai sztrájkba állottak bérkülönbözetek miatt. Hetvenöt vasesztergályos vonult ki a gyárból. A gyár nem teljesítette követeléseiket, hanem kizárta őket. A gyár többi munkásai azonban még mindig dolgoznak. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Gyár munkásai négy hét előtt sztrájkba léptek, mert a gyárvezetőség egy bizalmiférfit ok nélkül elbocsátott. Ez a sztrájk azonban már azóta megszűnt. A Magyar-belga gyár tizenhét szerszámkészítője bér javítást követelt és ezért sztrájkba lépett. Nekünk sejtelmünk sincs arról, hogy a gyáros urak mit akarnak tenni. A gyárosok német mintára szövetkeztek és nem bocsátkoznak tárgyalásokba a munkások szervezeteivel. A kizárásra nincs semmi ok. Magyarországon nem is a gyárosokat és igazgatókat, hanem a miivezetőket kellene tanítani, hogy szabad és lehet munkásokkal bánni. A munkások nem félnek a kizárástól. Malaschitz végül kijelentette, hogy a munkások biznak annyira a maguk erejében, liogy győzelmüket biztosra vegyék. A külföldi testvérszervezetek is meg fogják tenni a kötelességüket, mint ahogy a magyarok sem késtek a svéd munkáskizárás idején, szorongatott inunkástestvéreiknek segélyére sietni. (Itt az ultimátum!) Forró levegőjű, szenvedélyes hangú tárgyalás volt ma délben a Vas- és Gépgyárosok Egyesületében. A tárgyalást Asbóth Emii, a Ganz-gyár igazgatója vezette. Három óra hosszat tartott, negyed kettőkor ért • éget. Azzal a (határozattal, hogy huszonnegyedikén kizárják az összes vas- és gépmunkásokat, ha addig a rend helyre nem áll. ötvennyolc gyárra és harmincezer munkásra vonatkozik ez a határozat. Bele vannak értve a kispesti, újpesti és erzsébetfalvai gépgyárak is. A munkaadók ezt követelik a munkásoktól: 1. Szűntessék be a titkos és nyilvános bojkottokat a műhelyekben. 2. Szűntessék meg a sztrájkokat. Ne követeljék egyes munkások elbocsátását, másrészt ne emeljenek kifogást egyes munkások felvétele ellen. Ezek a főbb pontok, amelyektől a gyárosok a munkások kizárását függővé teszik, határozatra egyéb okokon kívül az késztette a munkaadókat, hogy a Röck-gyárban egy munkás és egy munkavezető között lévő jelentéktelen természetű összeütközés miatt tvalamennyi munkás letette a szerszámot. NflPfJílREK A háború — sport. A Párisban megjelenő „Le Monde Illustré" cimü hetilap ankétet rendezett a háború kérdéséről. Bemard Shaw is hozzászólt a kérdéshez. Igaz, hogy szociológiai szempontból keveset mondott, de annál több cikkében a metsző guny, amellyel végigpaskolja a háború fanatikusait. Többek között ezeket irja: A háború nem. szükségszerűség, hanem sport. Sőt a legnagyobb sport, mert embereket és állatokat követel áldozatul. Ép ugy, mint a többi sportokat, a háborút is törvények szabályozzák és ezeknek a törvényeknek az a céljuk, liogy ennek a sportnak a borzalmas lehetőségeit az elviselbetőség határai közé szorítsák ... Csakis ilyen módon tudták a liáborut eddig föntartani. A robbantó golyók használata tilos, a nemliarcolókat megkímélik, a harácsolás és a rablás formailag szigorúan tiltott dolog, a vöröskereszt szolgálatait szervezték és megvédik, időről-időre pedig konferenciákat tartanak Genfben ós Hágában, hogy a régi sportnak a szépségeit a visszatetsző részek ujabb megszorításával föntartliassák. De még egyetlen kongresszus sem kísérelte meg, hogy visszaáll itsa annak az időnek az etikettjét, amikor a háború még a sportok királya volt. Attól a pillanattól fogva, liogy a francia forradalom demokratikus-ügyet csinált a háborúból, nagyon népszerű irány keletkezett, amely azt célozta, hogy ezt a sportot komolyan vegyék, ami aztán odavezetett, hogy ma az ellenség megsemmisítésére törekszenek, ahelyett, liogy egy hadsereget valamely hadijátékban megverjenek. Napóleont Marengo nál szabályszerűen megverték, ő azonban győzelemmé változtatta a vereséget, mert nem fogadta el a verdiktet és újból támadott, olyan pillanatban, amikor a csata tulaj donképen befejeződött és az osztrákok hazatértek teázni. Napoleon marsalljai hősies harcosok voltak ugyan, de szemérmetlen rablók. A hadijáték tradíciói mindenesetre még erősek voltak és a reakciónak Waterloonál aratott győzelme alkalmával megint nagy tiszteletben részesültek. Hosszú béke következett most, mialatt a liberális burzsoázia a politikai hatalom meghódítására irányuló munkáját befejezte. Amikor a háború újra megindult, akkor a királyságot és az arisztokráciát a kereskedői szellem helyettesítette. Bismarck uj váltót hozott: vérből és vasból valót. Az a mozgalom, amelyet ez a frázis előidézett — ma a legközönségesebb közhelynek látszik — bebizonyította, hogy milyen kevéssé volt a világ a régi lovagias tornajátékoknak más nemzeteknek megsemmisítésére és leigázására irányuló megfontolt támadásokkal való helyettesítésére előkészülve. Azóta azonban egyre jobban érvényesültek a gyakorlatban a Bismarck-féle szempontok. Szemben az angol tisztekkel, akik a bur háborúban parancsnokoltak és az amerikaiakkal, akik a spanyolok ellen indított háborút vezették, Bismarck a kedély embere volt. És ezek ismét filantropok voltak, ha összehasonlítjuk őket az olasz tisztekkel, a kik most tökéletes logikával védik a maguk erősségét Tripoliszban, mert az arabokat egyszerűen lemészárolj ák. Rövidesen teljesen kihal majd a sporttradició. Vegyük például, liogy az A és B háborút üzennek egymásnak, hogy A hadseregének az élére engem állítanak, hogy A győz és elfoglalja B országát. Én nem fogom azt a barbarizmust elkövetni, hogy B összes lakosságát megsemmisítsem, hanem egyszerűen megöletek minden ötven éven alul levő nőt és óvakodom, hogy ok nélkül egyetlen csöpp férfivért ontassak. Azután visszatérek majd A országába, anélkül, hogy a legcsekélyebb hadikárpótlást kérném és nyugodtan várok, amig B lakossága végeigyöngülésben lassan kipusztul, vagy, hogy újra •talpraállhasson, kényszerítve lesz A országának az asszonyait feleségül venni. Ily^ módon A sokkal tökéletesebben teheti tön' fe B országát, mint azt egy hódításával tehetné. Emberi érzéseimnek a védelméül hozzáfűzöm még azt is, hogy legnagyobb igyekezetemmel azon leszek, hogy az asszonyok leöletése minél finomabb módon és lelietően fájdalommentesen történjék. Ha azonban a háborúnak ez a logikai fejlődése ellentmondana a civilizált nemzetek érzéseinek, akkor természetesen lehetséges, hogy egyesülni fognak a háború végleges megszüntetésére, amennyiben kijelentik, hogy az első hadsereget, amely a harctérre vonul, vagy az első hajóhadat, amely tüzelni kezd, egyesült hadseregük és flottájuk el fogja pusztítani. Csak ebben az esetben — és más esetben nem — sziinik majd meg a háború. - Vilmos császár a hármas szövetségért Rómából jelentik, hogv a Messagerhoz érkezett jelentés szerint Vilmos német császár beható tárgyalást folytatott Ferenc Ferdinánd trónörökössel, akinek a hármas-szövetségnek a mai viszonyok között való rendkívüli fontosságát magyarázta és kérte, hogy az Oroszországgal váló jó viszony érdekében hasson oda, hogy az osztrák Reichsrath radikális elemei hagyjanak fel az Olaszország elten intézett vehemens támadásaikkal. A trónörökös .megígérte ebbeli közbenjárását s ezt a császár az olasz udvarhoz intézeti táviratában ki is fejezte. — A vitarendezők értekezlete. Budapestről jelentik: A függetlenségi pártok vitarendezői ma délután értekezletet tartottak, amelyen minden eshetőségre készen megáliapodtak a kötendő taktikában.