Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-02 / 27. szám

1912 KI. avtoivan, 27 szám Péntek, február 2 DELMAGYARORSZAG fijiponti szerkesztőség es utadomvatal izeyed, ca Korona-utca 15. szám c=s thsáspesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., Városház-utca 3. szám ca ELOriZül tM AK aZfcüthtrt egész évre . K 24'— félévre . . . R 12'negyedévre R 6-— egy hónapra R 2' Egyes szám ára to fillér. CLUrUCTUl Ah VIÜCRfíh: egész évre R 28'— télévre . . . R 14'— negyedévre . R 7*— egy hónapra H 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TcLE. un-atiin; Szerkesztőset dou uori v<na> 836 nieruroai , Budapest szereesztöse .eieion-sM" a G8—12 Egyptomi cigaretták a t. Házban. A tisztelt Ház igen figyelmes. Szóba kerül ott minden, ugy, hogy az olvasó elbámul, milyen semmi ügyeket is megvitatnak a tisztelt képviselő urak. Igazán csak csodálkozunk, hogy ott, ahol az ország úgynevezett fontos ügyeit tárgyalják, állandóan és öt-ötven percre lényegtelen, senkit nem érdeklő, sehol nem fontos dolgok fölött veszekednek, „nagy beszédeket" leadnak. Tisztelet adassék a képviselők mindenre kiterjedő figyelmének, — de annál igazán sokkal fontosabb ügye van az országnak, hogy az egiptomi cigaretta megdrágult. A Ház tegnapi ülésén e miatt is panaszt emeltek. Szó sincs róla, az is sok embernek kellemetlen, de van, amit hamarabb kell orvosolni. Az illatos cigaretta füstjén tul tekintve meglátjuk, hogy: félmillió gyermek számára nincsen iskola. A legutolsó statisztika szerint a 3,125.000 tanköteles gyermek közül nem iratkozott be, — mert nem volt iskola — 655.000 gyermek. Az öszszes iskolákba járt 2,464.000 tanuló, egyegy iskolára tehát esett 149 tanuló. Ami oly óriási elmaradottság és oly fokú kulíurbaj, melyet csak akkor foghatunk fel, ha a mi statisztikánkat összehasonlítjuk a külföldi államokéval. így, amig nálunk egy iskolára 149 tanuló esik, Finnországban csak 41, Olaszországban 62, Franciaországban 64, Bulgáriában 112. Államosítani kell a rettenetes közegészségügy iszolgálatot, — mert a statisztikai adatok megdöbbentő színekben tüntetik fel az ország közegészségügyi viszonyait s az az elszomorító, s azért van a sürgős beavatkozásra szükség, mert a halandóság sokszorosan pusztít ép a proletáriátus között, a nyomortanyákon. Micsoda adatok például a következők? Magyarországban 1906-ban 646 ezer gyermek született, de ebből tizenkét ezer holtan jött a világra s a sivatag kulturáju Oroszországot kivéve, nincs állam Európában, ahol akkora volna az egy éven alóli gyermekhalandóság, mint nálunk. Meg kell találni azokat a higiénikus módszereket, amelyek megtaniják élni a tömegembert. Okos, szociális tudnivalókról kell felvilágosítani a fogékony gyermek lelkét, oly ismeretekkel köll ellátni, melyekből megérti, hogy mikép lakjék, ruházkodjék s hogy kímélje életerőit. Magyarország a legtüdövészesebb ország az egész földön, ahol százezer lakosra 384 tüdővészben elhunyt esik. A kórház-ügy nyomorúságos voltát eléggé igazolja az, hogy negyvenezeren felül vannak hülyék, őrültek, közveszélyes elmezavarodottak az országban kórházi ápolás nélkül. Reformra szorul az igazságügy, mely ma a szegényember részéről szinte hozzáférhetetlen a rendkívüli ügyvédképviseleti költségek miatt, másrészt az ügyvédeket is sokszor annyira igénybe veszik, hogy egyesek ekzisztenciáját veszedelembe viszik. Jogállamok mintája szerint szervezendők volnának a polgári perekhez is a közvédői állások, vagy pedig a közigazgatást kellene e tekintetben sokkal tágabb autonómiával felruházni s ki kellene terjeszteni jogkörét különösen a munkás, a kisbirtokos, kisiparos és kiskereskedő szociális ténykedéseiből előforduló meghatározott értékű jogviták eldöntésére. Csakhogy előbb maga a közigazgatás is komoly és radikális reformra szorul. Nem e cikk keretébe tartozik e kérdés megfejtése és megokolása s tisztán csak azért tértünk ki rá nagy vonásokban, mert a közigazgatás rendezésének ügye, erősen belejátszik a jövő politikai életébe. A ma közigazgatásának tisztikara nem független. Rosszul van fizetve, szinte évtizedek óta egy a fizetése s az a szerény, külön állami dotáció, melyben most részesedik, rnég mindig aránytalan a horribilisen megdrágult megélhetési viszonyok között. Biztosítsuk csak annak a kellően kvalifikált, tisztességes s legalább is az állami méretekkel dotált közigazgatási tisztviselőnek, vagyoni helyzete, rendezettsége mellé a politikai, az államhatalomtól való függetlenséget is, azonnal nem lesz olyan hajmeA haj. Irta Kemény Simon. Egy csúnya, nyúlánk nő jött be a terembe. Különös szabású és valami rendkívül mesezöld szinü ruha volt rajta. Zöld kalapot viselt és a sok zöld szín közül még jobban kiemelkedett fehér arca és hárotmszökalaku, hegyes orra. Szemöldöke hegyes volt, vörös, úgyszintén a haja is. Rendkívül dus és mélytüzü volt ez a haj. Vastag szálai között ittott aranyos ragyogás látszott. Leült egy magános asztalhoz s mikor a pincér köszönésére elmosolyodott, gyönyörű fogsor csillant meg hosszú, vékony ajkai között. Valaki mondta: — Csúnya nénike. A többiek nevettek és szemtelenül néztek a zöldruhás asszony felé. Csak az idegorvos maradt komoly és le neim vette szemét az asszony kontyáról, összehunyorította a szemét, ugy nézte s közben erősen rágta szivarja végét. — A haj uraim — szólalt meg végre — a legcsodálatosabb doüog a világon. Természetesen a női hajat értem. Van intelligens és gyengéd, brutális és barbár haj. Van kokett és szende, szellemes és ostobácska; hízelgő és barátságtalan. Van romantikus haj és vannak józan köznapi fürtök. Van olyan haj, amelynek minden szála más és csodálatos, örökké háborgó disszonanciába olvadnak össze e szálak; örvénylenek e hajak és őrizkedjetek tőlük. Nagy ezüst tálcán mindenféle fajta és szinü pálinkát, likőrt hozott egy pincér s egy fiu finom szivart és cigarettát hordott körül. A férfiak ittak; az orvos három pohárral hajtott le. Csendben mindnyájan rágyújtottak és az elbeszélő folytatta: — Hogy mindezt ilyen pontosan megfigyeltem, ennek nagy oka van. Egyszer, tavasz elején, a liget fellé sétáltam a kedves, szelid Délibáb-utca kövein. Nagyon üresnek és unottnak éreztem az életemet, s meg akartam próbálni, hogy segit-e rajtam a tavaszi erjedéssel és erővel telitett levegő? A föld, a fák, a füvek mind ujjongó remények leheltek; a fejlődés, a közelgő virágzás nagyszerű himnuszai lebegtek arra künn hatalmas szárnycsapásokkal a levegőben. A nap szelíden ölelt, csókolt és én hajlott fővel ballagtam. Egyik saroknál! valaki elébem vágott. Felnéztem, egy leány volt. Karcsú, könnyed és fiatal. Szegényes ruhája volt s nyakán (kék pamutkendőt viselt. Arcát nem láthattam, de nem is voltam rá kíváncsi. Fejét csodálatos szőke haj koronázta. Ilyen hajat még nem láttam. Olyan volt, mint egy tó, amelyben viz helyett megolvadt arany van. Nem láttam a szálait, hogy finomak voltak-e vagy durvák? Sőt azt se tudom, voltak-e annak a hajnak szálai. S amint a leány után baktattam és néztem a fejét, az a gondolatom támadt, hogy hátha nem is haj az a fején, hanem valami túlvilági ragyogás? Nem jól mondtam: nem volt ez ragyogás, csak valami szelid és. megható derengés. A szemem sugaraiba meleg hullámai csapkodtak, e hullámok elöntötték az agyamat és szivemet és nyomukban csodálatos fehérséget éreztem, a szemem hártyáján, a koponyámban és a szivemben. Olyon fehérséget, amilyent nem lehet földi dolgokon látni; ilyet csak érezni lehet. Mindjárt gondoltam, Ihogy valami jelentősége van. Az idegeim akkor agyon voltak gyötörve, különben is kissé degenerált fajzat vagyok, nem csodálkoztam volna azon sem, ha a leány gondolatait eltaláltam volna, amint utána mentem. A nagyon megromlott idegzet néha abszolút biztossággal Ját bele megfoghatatlan rejtelmekbe. Mondhatom, ugy éreztem, hogy a keménv kövezeten az életem boldogsága halad, gyönyörű ritmikus járásban s nekem csak meg kefl gyorsítanom a lépéseimet, ki kell nyújtanom a kezemet és elérem. De ehez nem volt erőm. Több mint egy órája mentem abban a tempóban, az izmaim már azt a mozgást az óra pontosságával ismételték. Nem volt akaraterőm, hogy rájuk parancsoljak. Mentem, mentem, mentem; a csodás fehérség már kisugárzott belőlem, körülbelül elöntött mindenit és nem láttam tőle házakat, kerteket, utcákt; csak előttem lebegni az aranvos derengést és körülettem tengerét a túlvilági fehér ragyogás-