Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-01 / 26. szám

1912 Ili. évfolyam, 26. szám Csütörtök, február I Központi szerkesztőség és Kiadóhivatal Szeged, és Korona-utca 15. szám c= Sedapesti szerkesztőség és kiadóhivatal (V., Városház-utca 3. szám ELŐFIZETESI AR SZEüEDEft egész évre . K 24-— félévre . . . R 12-­negyedévre . R 6-— egy hónapra K 2­Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDEREN: egész évre K 2B-— íéiévre . . . K 14-— negyedévre . R 7— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEl Uft-Siílíl: SzerkesztSseg 305 inadóh.vatsl 836 Interurbán 3«- 5 Budapesti szerkesztősen teleton-száma 15 K — 12 Az u| horvát bán. Az első lépés, mellyel politikáját az uj horvát bán mindjárt kineveztetése után bevezette, a zágrábi országgyűlés felosz­latása volt. Nem kár érte. Rövid életű voltára maga is el lehetett készülve. Hiányzott összeté­teléből az élőképesség. Csupa negativ elem alkotta többségét, az is frakciókra széttö­redezve; a kormányzat megbizhatő táma­szául csupán egy jelentékeny számú unio­nista csoport szolgált, — a bán imént le­mondott elődének híveiből. Ahogy nem boldogult egy ily szerke­zetű országgyűléssel Tomasich Miklós, ugy nem kezdhetett vele semmit utóda: Cuvaj Ede sem. Kísérletezni talán lehetett volna, de előre láthatóan kilátástalanul, mert csak meddő kinlódást eredményezhetett bár­mily ekszperimeníum. Föltétlen többség szerkesztése kizárt dolog volt, hiányzott hozzá az alkalmas anyag. Akikkel a magyar koalíció alatt próbál­koztak az államférfiak: a horvát-szerb koalíció embereivel a kísérlet balul ütött ki. Ez a pártképződmény ugyan állítólag a kiegyezés alapján áll, de aspirációi mesz­sze eltérnek a kiegyezés eszmekörétől s programja az őszinteség hiányában szű­kölködik. Már Tomasich is tisztában volt vele, hogy ez a képződmény a gyakorlati politika számára értéktelen. Felette az uj horvát bán most egyszerűen napirendre tér s ezt teszi annál inkább, mert a mult választáskor is a horvát-szerb koalíció két­kulacsos .volt: elvileg unionistának hirdet­te magát, de taktikailag az államegység ellenzékével, a jogpárti töredékekkel ko­operált. Hogy ez utóbbiak a kormányzat támo­gatására egyáltalán nem valók, az bizo­nyításra alig szorul. Cuvaj bán annak puszta gondolatát is .elutasítja magától, mert ő a horvát országgyűlésen elvhü és elvszilárd unionista többségre óhajt és re­mél támaszkodhatni. Neki nem kellenek az olyan frakciók, melyek a kiegyezési alap ellen támadnak, sem megbízhatatlan koa­leáltak, kik azt politikájukhoz csak kiinduló pontnak fogadják el. Ilyen összetételű szaborban le kellett tennie egy kormányképes többség alakítá­sának minden reményéről. Mindezeket fontolóra vette az uj horvát bán, s leszámolt a helyzettel. Nem voltak illúziói a felől, hogy az országgyűlési frak­ciók felé bármely közeledő lépés gyakor­lati eredménnyel kecsegtetne. A keserves munka, amit esetleg egy dolgozó ad hoc többség összehozására pazarolt volna, alig éri vala meg a fáradságot, mert rövid idő, tán már napok elmulta után is, összeom­lással fenyegetett, s annál keserűbb har­cokat, vad összeütközéseket, botrányokat idézett volna utólag elő. Ezeket előzte meg Cuvaj dr okos előrelátással, midőn a hor­vát országgyűlés felosztásához folyamo­dott, s ez által a létező bonyodalmak he­lyén tabula oasa-t csinált, hogy jobb uj helyzetalakulásra adjon alkalmat és mó­dot. Uj bánnak uj helyzetre van szüksége, melyet politikájához s melyhez politiká­ját alkalmazhassa. Megnyugvással, biza­lommal nézhetünk törekvései felé; mert ő erős meggyőződésű hive az uniónak s ab­ból a politikai iskolából való, mely a hor­vát és magyar hazafiságot összhangzatba hozni, a közélet alapos ismeretét államfér­fiúi judiciummal és hivatali avatossággat alkalmazni tudja. Ez az iskola sok kiváló politikust adott már a horvát nemzetnek. A horvát nemzet kijózanodási folyama­tára alapítja az uj horvát bán az ő termé­szetes és jogos várakozásait. E folyamat megindulásából már előde is látott biztató előjeleket s elért belőle annyit, hogy a hor­vát választók bizalmában a felforgató elem térvesztése megkezdődött és egy uj unionista párt kialakulhatott. Cuvaj dr erő­sen bizik a kijózanodási procedúra további Komédiás-ünnepek. Irta Váradi Antal. Kívülről nézve: mindennap ünnep a szín­háznál. Mindennap öröm és szórakozás, mu­latság és vigalom. Belülről tekintve nyomo­rúság, de még csak nem is cifra. Ünnep a kezdő színésznek az első föllé­pése, a javafcorbélHiek a jutalom játéka, a vén színészeknek a nyugalomba vonulása. Fs ezek az ünnepek milyen keserűek! A rosszul sikerült jutalomjáték, — az örökre való bucsu a színpadtól, — és az első föllépés ré­mes aggodalmai, amikihez csak a rigorozáló diák félelme hasonlítható, azzal a különbség­gel, hogy ha a rigorozáns elbukik, megismé­telheti a vizsgálatot. De jaj annak a színész­nek, aki előszörre elbukott. Az ugyan nem egyhamar .esz doktorátust! Balogh István leirja az ő kezdő lépéseit, melyek elég göröngyös pályán haladtak. „Jártam az iskolába — irja naplójában — és csekély fizetésért tagja lettem a színész­társaságnak. Mikor játszottam: Iskola­társaim feljöttek a színpadra s ott bátoritgat­tak, hogy szégyent ne hozzak a fejökre s lent tapsokkal jutalmaztak." Szóval: kollegiális Makkja volt. „Sokszor gonosz tréfákat is csináltunk egymással. Egyszer gyoicsos-tót szerepét játszván, tótos magyarságom, dalocskám és táncom igen tetszett a vig cimboráknak. Egy­szer, ily minőségben — már tudniillik a gyol­csos-tót szerepében és maszkjában — kicsal­I tak engem a színpadra vezető folyosóra ! s midőn már jelenésem következnék, egyen­ként ellopództak tőlem s magamra hagytak. Színpadra akarván visszamenni, a betanított őr szegzett fegyverrel állotta utamat s iszo­nyúan leszidott, hogy vándor gvolcsos-tót létemre mit akarok a színpadon keresni. Hiába mondám, ki vagyok, mi vagyok, nem akart bebocsátani s már aggódni kezdék, hogy szinpadi jelenésem elmarad s utóbb csak az úrfiak eszközléséből juthattam be hivatásom helyére." Vagyis: mikor már megelégelték a jurá­tus-pajtások a szegény Pista kínszenvedését, előállottak és bebocsátottak. De ő sem maradt adós. Csinált ő is magá­nak ünnepet! ..Kölcsön fejében magam is gyakran meg- J tréfáltam a műpártoló urfiakat, kik szebb színésznőinknek cukorsüteményeket- és ez­zel egyértékü édes. hízelgő beszédekkel ud­varoltak. Lehet, hogy egy kis irigység is fért oldalbondámhoz, elég az hozzá, néha felmásztam az ismert zsinórpadlásra s innen egy korsó vizből erősen kezdem fecsken­dezni szép kalapjaikat és öltönyeiket. Eleinte azt hivék, hogy a födélen át eső csepeg be, (a régi rondella olyan épület volt, hogy sokszor becsurgott az eső, sőt a szél állandóan ke­resztülfujt rajta, kivált mikor árverésen el­adták és uj német gazdája lerontatta a felét), de amint megtudták, hogy künt száraz idő van, rám rohantak, megugrasztottak ugy, hogy csak a rác ürmös és csája mellett bé­kültünk meg." Előadás után tudniillik vagy a ma is meg­levő aranykéz-utcai hasonló nevü vendég­lőbe, vagy a hajóhídon át a Rácváros kis korcsmáinak valamelyikébe mentek, ahol a már akkor is divatos csája (rétesféle rác sü­temény) és jóféle ürmös mellett szövögették tovább ábrándjaikat. A régi Nemzeti Színháznak voltak azután a föntnevezetteken kívül még egyéb ünnepei, teszem föl azt, mikor vándor kóklerek, kép­mutogatók vagy zene virtuózok léptek föl a színpadon. Mert ez is megtörtént, még pedig igen gyakran. Legalább husz esetet tudok kimu­tatni. Többi között valaki irt egy egyfelvoná­sos darabot, amely egy gőzhajó fedélzetén játszott, mialatt a háttérben a vászon egyre változott, tengelyen járt a függöny és egyre húzták, arnig le nem forgott az egész s ez ábrázolta a hajó menete közben változó tája­kat. Ezt nevezték régente vándor-képeknek. Magam is láttam. A régi Nemzeti Színház nagyon kedélyes kis teátrum volt. Először is párnázott kék ülései voltak s minden páholy máskép volt kárpitozva. A bérlő tudniillik ugy elhelyezke­dett benne, mintha örök időre az övé volna a páholy és berendezte azt a maga teljes ké­nyelmére. Hozatott belé bútorokat, szőnye­geket, lábzsákot és párnákat. Akár aludni is lehetett benne. Legcifrább volt azonban a minden páholy-ajtón lógó csengetyii, amely

Next

/
Oldalképek
Tartalom