Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-24 / 19. szám

1912 I I. évfoivasr, 19. szán Szerda, január 24 & Központi szerkesztőség és Kiadóhivatal Szeged, c=a Korona-utca 15. szám i=a ladapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., ca Városház-utca 3. szám c=a 6LÖF1ZETESI flR SZEBEDEh egész évre . R 24'— félévre . . . R 12'negyedévre . K 6— egy hónapra K 2* Egyes szánt ára 10 Btlér. ELŐFIZETÉSI SR VIBEKEN: egész évre R 28-— félévre . . . R negyedévre . R V— egy hónapra R Egyes szám ára 10 fillér. 14'— 2.40 TELEr 0«-szfln: Szerkesztőseg 305 iddéh vatai 83(0 interurbán ir 5 Budapesti szerkesztősen teteton-szím s -t? A választói jog reformja. Irta Rónay Jenő, országgyűlési képviselő. (III.) De elfogadhatják a tervet azok is, kiket ezen kérdés megoldásánál pusztán csak a magyar nemzeti szupremáciának érdeke vezetett, mert a magyar egységes nemzeti állam érdeke,, az 1000 éves magyar alkotmány sérthetetlensége, a tervezésben sokkal nagyobb garanciákat kap, mint aminőket bármilyen cenzussal, a választás esélyei mellett nyújtani lehetne. A jelölés megnehezítése és az ajánlóknak megállapítani célzott felelőssége gátat vetni alkalmas azon számtalanszor tapasztalt szomorú jelenségnek, hogy jó szónoki tehetséggel és az Ígérgetések határainak merész kiterjesztésével a kerületben teljesen ismeretlen, igen sokszor a mértéken alul álló személyek jutottak érdemtelenül mandátumhoz. Ez az intézkedés hihetőleg biztosítani fogja, hogy a jelöltek közé csak a kerületben közismeretü, arra való férfiak, vagy országosan elismert kiválóságok jussanak. Azt vethetnék a tervezés ellen, hogy a szenvedő választói jogot a szabad választás elvénél fogva korlátozni nem szabad. De salus rei publicae nézetem szerinterősebb minden szabad választási elméletnél és különben is, a szenvedő választójog ma is két külön korlátozással bir és pedig a 24 éves kor elérésével és a hivatalos nyelv tudásával. Ha pedig van ma is a szenvedő választói jognak korlátja, akkor nem áll a szabad választás elmélete ma sem. A törvényhozóknak minden esetre külbefolyástól teljesen ment, minden tekintetben függetlennek kellene lenniök, hogy törvényt hozói méltóságukban tisztán saját tudásuk és lelkiismeretük szerint szolgálják hazájuk és nemzetük érdekeit. A tervezés a képviselőnek ilyen irányú teljes szabadságát a legtávolabbról sem érinti, hanem inkább arra állit föl korlátozó és kényszerítő szabályokat, hogy a képviselő, törvényhozói szabadságát és tisztét teljesítse is. Az eskü is, mit a képviselőtől megkivánok, teljes összhangban van törvényhozói hivatásával, mert a magyar alkotmány szeretete, védelme és ápolása, a szentesitett törvények tiszelete, a királyhűség, az egységes nemzeti állam ideájának szolgálata és a törvényhozói kötelességeknek hü teljesítése, mind csak erényszámba mehet a hivatásnak megfelelni tudó képviselőnél és az, aki ilyen esküt letenni vagy megtartani nem hajlandó, nem is érdemes arra, hogy az ország parlamentjének szentélyében helyet foglaljon. Épen ezért kell egy parlamenti biróság, mely az egyéni gyengeségből eredő eltévedéseket a parlament, az ország* érdekében korrigálja. A szenvedő választói jognak korlátai akként vannak javaslatba hozva, hogy azok nemcsak az elméletileg, hanem a gyakorlatilag is képesített, tapasztalatokkal biró tisztességes önálló polgárok, de sőt azok is bejuthassanak, kiknek egyedüli képesítésük, hogy a sors kegyelméből nagyobb adóval járulnak az államháztartás fentartásához. A korlátozásnak ezt a módját szerintem kifogásolni nem lehet, mert teljes szabadelvüséggel nyit utat a tisztességes polgárok mindenikének, polgártársaik legkiválóbb képviselhetésére, azt pedig, hogy a tisztesség tekintetében kifogás alá eső elemet a parlamentből kizárja, kifogásolni nem lehet. Nézeteltérés tárgyát képezhetnék a? szenvedő választói jog gyakorolhatását tiltó szabályok, amennyiben azok között a királysértés, alkotmány, nemzet, felekezet vagy osztály elleni izgatás miatt bármikor megörtént vád alá helyezése esete is helyet foglal. Azt lehetne ellentvetni, hogy a vád alá helyezés még nem bizonyltja a bűnösséget és igy pusztán a vád alá helyezést tilt6 akadályul fölvenni igazságalan. De ha számbavesszük, hogy épen a felsorolt cselekmények bizonyítására tanú ritkán akadr ha számba vesszük, hogy a bíróságoknak ily irányú fölmentő Ítélete legtöbbször bizonyítékok hiányán alapul, ha mérlegeljük, hogy maguk a fölsorolt események a képviselői tisztesség, az alkotmány és Beszélgetés a zöld kocsiban. Irta Krúdy Gyula. A rabszállító kocsiban ketten ültek. Egy férfi és egy nő. Nem igen hiszem, hogy kedves olvasóim között sokan volnának, akik belülről ismerik a különös zöld kocsit, amelyik sajátos szomorú tempóban döcög végig az utcákon, — a hatósági kocsik szomorú tempójában. Talán a hatóságok ismeretes lassúságán múlik, hogy kocsijaik nem kedvelik a gyorsaságot; való, hogy nem akad önök között senki sem, aki hullaszállító kocsit, vagy fertőtlenítő intézetbeli kocsit, vagy tolohckocsit vágtatva látott volna haladni. E kocsik biztosan elérnek céljukhoz, amikép elérünk valamennyien sírunkhoz. A kórház kocsisa minek sietne halottjaival, hisz e kihűlt hullák, mig mosolyogtak, mig ölelkeztek, mig szenvedtek és sirtak, kocsiban tán sohasem ültek, — minek igyekezne rabjaival a tolonc-kocsi és a fertőtíenitő-intézet borzasztó bárkáin esküvőre járnak-e, — nem-e a tífusz, skorbut, kolera van-e bezárva a fekete ajtók mögé a tiszti főorvos rendeletéből? Nincs semmi értelme a gyorsaságnak, — s igy a zöld kocsi a jelen elbeszélésben is a megszokott tempóban haladt. Hallottam valakitől, aki sok mindent próbáit életében, hogy a zöld kocsikban sötétség vagyon. A rendőrség nem kényezteti pártfogoltjai!: egy kis rácsos ablak a kocsi hátulján, — ennyi az egész! Ez a lyuk sem azért van a kocsin, hogy a bentülök elolvashassák a befurakodó világosság mellett hírlapjaikat; inkább azért van ott, hogy a rendőr, aki a kocsit kiséri, időnkint bepillanthasson az utasokra: vájjon nem unta-e meg valaki a bentiilők köziül a barátságtalan utazást s nem szökött-e in&g a másvilágra a kér,hetetlen igazságszolgáltatás elől? A sötétben utasaink nem igen láthatták egymást, de tudtak egymás jelenlétéről, mert hisz a rendőrségi épület udvarában — bármilyen nyirkos, sötét és vizes is az, — látták egymást ama pillanatban, midőn a kocsiba felszálltaik. A nő fiatal volt és bájos, talán húszéves volt. Kopott, barna ruha volt rajta, kendő a fején és a balkezén jegygyűrű csillogott. A férfi vörösarcu, kopasz férfi volt. Fekete ruháját egykor gonddal kefélhette, borzas cilinderét a hóna alatt tartotta a zöld kocsiban, ö volt a beszédesebb. Ugy kezdte, mint ilyenkor rendesen szokás. — Olyan fiatal és máris! ... Én rajtam nem lehet csodálkozni, mert én öreg vagyok. Fiatalkoromban bűnbe estem és azóta nem tudtam elhagyni. Már sokszor utaztam ezen a kocsin. De hogy maga is idekerült, az rendkívüli! Az asszony a fejkendőjét a homlokára húzta. — Talán ismer? — kérdé összerezzenve^ A férfi hunyorgatott a sötétben. — Nem mondhatom . . . Bár ugy vélem,, a tizes számú szobában volt. Én a tizenhatosban voltam, a nagy társalgóban. Én mindig ott szoktam lenni. • Egy pillanatig csend volt, aztán a férfi bőbeszédűen folytatta: — Mi odabent mindent meg szoktunk tudni egymásról. Némelyek a falon kopogtatják meg életrajzukat, máso'k csak egyegy szót súgnak a folyosón ... De magáról semmit sem tudtunk. Maga nem felelt a kopogtatásra, pedig a kilencben derék jóravaló fiatalember ült. Tegnap vitték el, sok esztendeig nem fogjuk látni . . . Mondja: Miért? Az asszony csóválta a fejét: — Nem lehet, — rebegte kellemes, mélyhangon. — Mindjárt tudtuk, — folytatta a férfi hogy maga nem közénk való. Mi szegény ördögök vagyunk, de szeretjük egymást és segítünk egymáson, magának nincs szüksége a mi segítségünkre? — Nem lehet én rajtam segíteni — Hallottam én már ilyet. Egyszer egy vidám, ked'ves fiatal uri ember keveredett bajba. Az első este, halljuk, hogy a fejét ütögeti a falhoz: igy akart \égezni. A szóin-