Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-05 / 4. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. január 5. íatlan és gyermekes örömét, mely talán csak egy jól sikerült szökésnek szól, a francia politika ki akarja használni egy uj nagy háboru veszedelmének felidézésére. S ezen a ponton válik világjelentőségüvé a francia győzelmi tánc, mely Lux kapitány alakja körül tombol. Lux kapitány csak ürügy, a francia nép ujjongása is csak ürügy, az igazi cél ott van a hivatalos Franciaország álláspontjában, mely eltűri Lux kapitány ilyen ünneplését és nem lohasztja, inkább éleszti a lobbanékony francia nép feltámadt revanche-gondolatát. Nem akarjuk mi most azt az igazságot kutatni, csakugyan fölébe nőtt-e már a francia haderő a németnek. Elméleti okoskodások mérlegén ez a kérdés el nem dönthető. De a népek lelkén át érezzük azt a komoly veszedelmet, hogy igazi ok nélkül, komoly szükség nélkül, pusztán régi fájdalmak és hiúságok orvoslása kedveért ismét egy nagy és véres háború veszedelmét akarják felidézni a népekre. Ha Lux kapitány szikra, akivel meg' akarják gyújtani az európai puskaporos hordót, akkor a német várfogságból nem egy kis kapitány, hanem az európai béke szökött ki. Bátorító ujabb tapasztalok a gümökórról. — Csak tartani kell a gümökórtól, de nsm kell rettegni tőle. — Ezekkel a cimekkel ellátott, érdekes cikket olvasunk a Tuberkulózis cimü lapban, a tildővész-ellenes küzdelem országos és központi bizottságának a hivatalos lapjában, a most megnagyobbított havilap egyik szerkesztőjének, Okolicsányi-Kuthi Dezső egyetemi magántanárnak a tollából. Csak tartani kell a gümökórtól, de nem kell rettegni tőle! Az ujabb években a tudományos kutatás mind fokozottabb erélylyel veti magát a gümőkór, a tuberkulózis kérdésére — irja Okolicsányi-Kuthi. — Ezt a föladatot a tuberkulózisnak és leggyakoribb alakjának, a tüdővésznek, korlátok közé szorítását, leküzdését orvosi folyóiratnak egyetlen évfolyamában 272 olyan közleményt számlált meg a minap akarja most már minél előbb megoldani. Az orvosi irodalom is legtöbbet ezzel a kérdéssel foglalkozik manapság (egy nagyobb német cikkíró, amely a tuberkulózist tárgyalta) mióta az orvostudomány ráeszmélt arra, hogy a tüdővész csöndes-alattomos kártételei emberéletben s vagyonban a régebbi nembánomság mellett elhalványították évekre terjedő háborúk veszteségeit és minden kolera és pestis lármás öldöklését, Az igy szerzett ujabb tudományos tapasztalatok közt vannak megnyugtatók is, nemcsak nyugtalanítók, bátorítok is, nemcsak riasztók. Megnyugtató mindjárt az a meggyőződés, amely a szakemberek között mindjobban kialakul, hogy a sorvadó,scs szülőktől 'származás nem olyan veszedelmes, mint régebben hitték'. Ha kellő ügyelet van a tisztaságra és a beteg szülő tudja, hogy kell viselkednie, hogy bajának csiráját már megszületett gyermekére át ne vigye, egyáltalán nem következés, hogy tüdőbajos emberek utódai sorvadásosak legyenek. A tüdőbeteg szülő gyermeke tehát nincs mintegy elitélve arra, liogy ő is száraz-betegséget kapjon. Igen megnyugtató továbbá az az immár világszerte tett orvosi tapasztalás, hogy, ha a sorvadás csodaszerét még nem is ismerjük, olyan szerünk már van, amelyik a korán észrevett betegséget föltartóztatni és gyógyulásra birni hathatósan segítsen, anélkül, hogy a beteget el kelljen küldenünk idegen éghajlat alá, családijától messze és ha idejében hozzálátunk a szer alkalmazásához, még sokszor anélkül is, hogy a beteget rendes munkájától elvonnunk kellene. Megnyugtató többek közt az a tapasztalásom is, hogy a tüdőbajjal együtt járó szúrások ós egyéb mellkasi fájdalmak nem mindig jelentenek rosszat; sokszor a. gyógyulás előhírnökei, a gyógyulásra való hajlandóság bizonyítékai. Nagy vigasztalása a betegnek, mikor az orvos ezt bizonyos jelekből megállapíthatja. Ma már biztosan tudjuk azt is, hogy a szarvasmarha tuberkulózisa, —a gyöngykór, — veszedelmet hozhat az emberre. A tehéntuberkulózis ellen tehát küzdenünk kell; a tejtermelés nagyobb hatósági felügyeletet igényel, forralatlanul senki se igyék tejet, gyermekeknek különösen ne adjon nyers tejet az anya, a tejfölt nyersen lehetően nem szabad fogyasztani és vajat csakis pasteurizált (a forráspontnál jóval alacsonyabb hőmérsék mellett csiramentesitett) tejből volna szabad lehangoló nehézségei és kényelmetlensége mellett azonban ott van bátoritóul az a nemrég kiderített tény, hogy szerencsénkre az élelmiszer utján a testbe jutott gümőbaeillusok (tüdővész-csirák) nem képesek bennünket oly könnyen megbetegíteni, mint a belehelt ragályanyag. Sokkal több tüdővész-bacillust kell lenyelni, hogy megbetegedjék az ember," mint amennyi a tüdőbe besziva már bajt előállítani. Ez uj föladatoknak sokakra talán okoz. Be a belehelés utján való ragályozásnál is sokat nyom a latban a belélegzett gümőbacilluspk száma, mennyisége. Aránylag kisszámú gümőkórcsirát belehelve, a test úrrá lehet a fertőzés fölött, legyőzi az ellenséget, amely utóbb belőle egészen el is tűnik vagy egészen enyhe megbetegedést kelt; nagyszámú bacillus azonban erős rohamot intéz épségünk ellen és könnyen leveri a szervezet védekező erőit. Ebből nyilvánvalóan az következik, liogy ha nem is képes a legszorgosabb tisztaság és óvatosság sem a tüdőbeteg körül minden fertőző csirát elölni és elfojtani, az nem baj, mert a ragályozó anyagból e kevés az emberre nézve rendszerint egyenlő értékű a semmivel, nem lioz veszedelmet, föltéve, hogy testünket egyébként eléggé gondoztuk és szeszivással le nem gyöngítettük. A tisztaság eredményesen óvó hatását igazolták azok a tudományos kutatások is, amelyeket Früberger Upsalában végzett. Tüdőbajosok ruháin kereste a giimőbacillust és tizenegy eset közül háromban meg is találta, nyolc esetben azonban nem. Csak azoknak a betegeknek a ruháin lehetett a ragályt kimutatni, akik tisztátalanul viselkedtek, a köpésükkel vigyázatlanul bántak, azt elszórták és vele kezüket is (a szájhoz nyúlkálás által és teleköpdösött zsebkendőhöz nyúlás utján) beszenyezték. Durva fertőzések, súlyos tisztátalanság, a köpés elszórása padlóra, tárgyakra, természetesen nagy veszedelembe sodorja az embert és a gümőkór iránt fogékony állatot egyaránt. Egy francia tüdőbeteg-gyógyintézet (D'Angicourt) orvosa, Kuss /dr, kísérletekkel is bizonyította, minő veszedelmes a padlóra, szőnyegre jutott köpés, ha az ott beszárad, utóbb elporlik és a száraz söpréssel a levegőbe verődik. Egy kiváló berlini orvos-tanár, Wolff-Eisner a legtermészetesebb körülmények között bezonyitotta be ezt a veszedelmet. Egy tisztátalanul viselkedő, szerteköpködő, tehát köpőedényt nem használó tüdőbajos ember lakásába helyezett 14 napra — nincs a drámai helyzetekben s nincsen a munka szellemében se. Sehol! * * * A törvénytelenségek mai korszakában egyik legszezonképesebb törvénytelenséggel foglalkozik a Szerelem gyermeke. A törvénytelen gyermekkel. Rendben van. Bataillenak mindent szabad. Még ezt a közönséges dolgot is. Hanem: ahogyan e szellemet beviszi s ahogy kihozza, — az nemcsak banális, de hazug is. Banálisan hazug! Akkurát olyan, mint mikor ma — a legádázabb kapitalisták, sőt szegény ördögök is igy szoktak hencegni: — Én is szocialista vagyok! Pont. És igy is marad: ez szálló ige lesz és ki hitte volna? — mindnyájan szocialisták vagyunk. Épen igy old meg Bataille. Foglalkozik a törvénytelen gyermekkel. — felületesen és közönségesen. Sőt olyan hazugul állit ja be, ami már bün és ártatlanul kiált: — Lássátok, itt van egy törvénytelen díszpéldány! S a közönség nézi: majdnem négy órán át. S meg van oldva ez a divatos kérdés is, de hogyan? Ahogy az átlagos dilettáns idealizálni tudná. Ugy hogy szeretnénk a színpadra kiáltani, hogy: ilyen jó kérdéseket mint szabad ilyen rosszul megoldani! (Hogy el ne feledjük, a Szerelem gyermekében Lianet tényleg elveszi Rantz és Nelly tényleg Mauriceé lesz. S a függöny szegény mit csináljon? Összeszalad.) Drámai szerkezet szerint nem illik Bataille darabjait szigorúan venni. Bár ő kivételesen igy veszi, — azért fordit az egyszerű és üvegprizmásan szines mesére annyi szeretetet. S ha már az iró követeli, hogy a szerkezet szintén hóditó legyen a színjátékaiban, meg köll látnunk, hogy ebben a Bataille-darabban is hiányzik a dráma alkotó mérnöke. Olyan a dráma egész szerkezete, mint vasúti pálya egy megindult vegyes vonattal, mely a nyiit pályáról minduntalan melléksinekre ugrik. Majdnem ilyen. Újdonság, szenzációs meglátás persze ebben a Bataille-darabban sincs. Bataille soha nem lesz klasszikus. Nem ad soha valami olyat, amiből éreznénk, na ez bizarr, vagy hipnotikus erejű, avagy hogy speciel egy különjáró zseni határállomása. A reálizmusa közönséges, romantikája elnyűtt, misztikuma nincs vagy ami van, nem tekinthető annak, mert semmi perspektívája sincs, a szimbolizmus tőle idegen s holt terület, aztán ... aztán ha igy folytatjuk, látjuk legjobban, hogy Bataille szellemében mi — nincs. Hanem a költői stihiscsiszolása páratlanul elegáns. Szinesen tobzódó és nerverzül buja. Széles skálájú és mindig eltalálja az igazi hangot, amit akar — ő s a közönség. De nagy kvalitása az is, hogy mindig aktuális. Aktuális a témája a meseszövése, a megoldása. Minden. Olyan, mintha valamely nagy párisi redakcióban ő dolgozná föl a legfrisebb híreket. S valami talentum van abban is, ahogy asszimilálódik a közönség ízlésével s lelkületével. Hiába, kivételes nagy dolog ám ez is. És tanulságos. Igen, nagyszerűen tanulságos. Hisz levonhatjuk azt, mit várhatunk a párisi s az utána idomuló európai közönségtől. Ez a közönség — s mi is idetartozunk: mii valódi és álmagvarok, — nehezen fogja megteremteni azt az eljövendő drámaírót, aki kiforgatja majd és legyőzi ezt a modernül konzervatív irányt, ezt a tömegizlést. ezt a tömegkultúrát — a drámában is. Az eljövendő drámairót nem innen köll várnunk. Hanem talán az északi népek fia lesz ő: — az oroszok golgotai szenvedése és isteni ösztöne — a svédek kegyetlen tisztasága és mély reálizmusa — a norvégek élet-haláltjáró misztikuma — a dánok született föltámadása — az északi németek óriási szive — az angolok világot átfogó intelligenciája teremti meg őt . .,. Ki tudja? * * * Botrányba fúlt a szegedi bemutató. Mintha tehetségtelen műkedvelőket szabadítottak volna a szinpadra. Az ilyen előadás jellemzésére nincs elég durva jelző. Az ilyen előadás szégyene a magyar színészetnek. Gyönyörű, hatásos szerepeket kegyetlenül tettek tönkre. Finom, kiélezett jeleneteket gonosz felületességgel torzítottak banálissá. Amit Csáder Irén a fő női szerepben müveit, arra