Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-27 / 22. szám

278 tisztességes emberek! (Élénk derültség a jobboldalon.) Barabás Béla: Elvi és tárgyi okai vannak a kormány iránt való bizalmatlanságra. Később áttér a katonai javaslatok tárgyalására, de csak egy kérdéssel, a velők járó rendkívül súlyos terhekkel kiván foglalkozr ni. Ezek a terhek túlhaladják az ország teherviselőképességét. Elismeri, liogy az ország anyagi erejének és népességének növekvése jogcim a katonai kiadások és a létszám növekvésére. A béke kérdésével foglalkozik. Pártjával történt megállapodás alapján, most, mikor a kormányelnök Bécsbe megy s a békére egy igen halvány sugár kilátást nyit talán, ki kell jelentenie, hogy a Kossuthpárt változatlanul ragaszkodik még ahoz a követeléséhez is, hogy a katonai javaslatokkal járó terhek az ország teherbíró képességének figyelembevételével leszáll ittassanak. (Helyeslés a baloldalon.) Felolvassa a párt őszi proklamációjának azt a részét, amely a terhek leszállítását követeli s kijelenti, liogy ebez most is változatlanul ragaszkodnak. A választójog kérdésénél kijelenti, liogy hive az általános, egyenlő, községenkén ti és titkos választójognak s ezért az álláspontjáért pártja részéről nemcsak szemrehányást nem kapott, hanem az ország különböző helyein épen a párt hozzájárulásával agitált a választójog érdekében. A sorrend kérdésében a választójog elsőbbségének álláspontjára helyezkedik, mert a katonai reform megszavazására csak az általános választójog alapján összeülő népparlamentet tartja illetékesnek. A javaslatot nem fogadja el. Andrássy Gyula gróf emelkedett ezután szólásra. Nagy érdeklődéssel fogadott beszédében a külpolitikai helyzetről szólva, kijelenti, liogy hive a hármas szövetségnek, annál is inkább, mert most a keleten olyan események történnek, melyek komoly komplikációkat vonhatnak maguk után. Nekünk tehát készen kell lennünk minden eshetőségre, hogy erősek legyünk és féljenek tőlünk. És ez nem érhető el máskép, minthogy biztosítjuk a véderőreformnak megszavazását. Hibás felfogás azonban csak az ellenzéket tenni felelőssé azért, ha a véderőreform nem készülhet el. Ennek egész felelőssége a kormányra hárul, mert a kormánynak kell gondoskodnia olyan feltételekről, hogy a reform megszavazható legyen. Minél kevesebb az ellenzék követelése, annál nagyobb a kormány felelőssége. Csak akkor volna a kormány menthető, lia az ellenzék saját programját akarná ráerőszakolni. De Apponyi követelései, melyeknél Justh sem kiván többet, nincsenek ellentétben a többség meggyőződésével. A kilences bizottság programja, főképen a cimer és jelvény megoldása, programja a többségnek is. Hogy a jelenlegi állapot anomália, azt elismerik felülről is. Csak a megoldás ideje kérdéses, de hogy emiatt egy esetleges szerencsétlen háború kifejlesztetlenül találja a véderőt, ezért a felelősséget sem a többség, sem az ellenzék jó lelkiismerettel nem veheti magára. A választójogról szólva, szükségesnek tartja, liogy a kormány közvetlenül Jus!hókkal kezdjen tárgyalást, hátha sikerül megegyezni. Justhékat pedig figyelmezteti, gondolják meg, hogy helyes-e, ha az általános .egyenlő, titkos miatt obstruálnak. Erős a hite, hogy ha ezt a feltételt Justhék fenntartják, sem választójog, sem létszámemelés nem lesz, megmarad a kétfejű sas a magyar cimer helyén ós válság válság után fog következni. Lukács László pénzügyminiszter azzal kezdi felszólalását, hogy a kormány általános politikájának vezetése a miniszterelnök tiszte. Hangoztatja tehát, hogy ha ő tesz is politikai nyilatkozatot, nem megbízásból teszi, mert a. miniszterelnök néhány nap mulva úgyis megjelenik a Házban. (Zajos éljenzés jobbról.) Az appropriácionális javaslatok ellen tett pénzügyi kifogások részletes kritikája után DÉLMAGYARÜRSZÁO a politikai helyzetre vonatkozóan tett megjegyzésekre tér át a miniszter; köszönetet mond Apponyinalt, hogy fölsorolta pártja föltételeit, de azt hiszi, hogy maga Apponyi sem tekinti azokat változhatatlanoknak, minimális követeléseknek. Ultimátumok alapján tárgyalni nem lehet, ezt csak győző hadseregek tehetik legyőzöttekkel szemben. Ők pedig abszolúte nem érzik magukat legyőzötteknek. Az Apponyi-féle föltételekre nézve részletesen nem foglal állást, részben mivel ő nem katonai szakértő, másrészről pedig mivel nem akar a miniszterelnöknek prejudikálni. Sajnálattal vette tudomásul Apponyi szemrehányását, hogy a kormány nem használta föl a fegyverszünetet a l>éketárgyalások megindítására, de utal arra, hogy ez nem történhetett meg, mert az ellenzéknek nem volt homogén tárgyalási alapja. Justhék álláspontjára vonatkozóan, amely a választójogot akarja a véderőreform előtt megvalósítani, azt jegyzi meg, hogy a választói jogi törvényt néhány nap alatt megcsinálni nem lehet. Másrészről azonban föltételezi, hogy a hadsereget sem akarják mostani kedvezőtlen helyzetében hagyni, igy tehát talán nem zárkóznának el a kérdés bizonyos provizórikus megoldása elől. Annál inkább hiszi azt, mert Justh maga is kijelentette már egyszer készségét erre. Kérdés azonban, hogy a provizórikus megoldás hasznosabb lenne-e, mint a végleges? Ezt a maga részéről nem ismerheti el. A választói jog dolgában azért vannak lina fellentétek a pártok között és a pártokon belül, mert ma még mindenki sötétben tapogatózik és a megfelelő adatok hiányában senki sem tudhatja kiszámítani az egyes intézkedések hatását. A cél azonban mindenekelőtt csak egy lehet: a magyar állam erősítése és igy bizonyos, liogy a pártok meg fogják találni az e célhoz vezető utat is. A junktimnak a véderőreform és a választói reform között nincs jogosultsága, ez csak arra jó, hogy egyik kérdés akadályozza a másiknak megoldását. Az obstrukció, mellyel az ellenzék ezt a junktimot erőszakolja, káros és veszedelmes dolog és megrendíti a parlament alapját, forradalmi eszköz és erőszak. Már pedig az ellenzéknek nem volna szabad elfeledni, hogy az erőszakot erőszakkal szokták legyőzni, (Zajos éljenzés és taps jobbról.) Apponyi Albert gróf azt mondta, hogy a nemzeti jog- és birtokállományának védelmében ő is jogosnak tartja az obstrukciót. De hát ki lehet annak birája, hogy időről-időre miben áll ez a jog és birtokállomány? A defenzív és offenzív obstrukció között nem lehet a lényegben különbséget tenni. Az egyik épen olyan jogosulatlan, mint a másik. A házszabályokkal az elnökség nem élhet másként, mint ama célzat érdekében, amelyért annak idején ezeket a szabályokat alkották. A békeóhaj általános. A tisztességes megegyezés a többség álláspontja is, de a többség a kikerülhetetlen harctól sem zárkózik el, sőt a nemzetre apellálástól sem. A többség azért mutatott türelmet, mert nem akarta a belső harcot. E nagy kérdéseket meg kell oldani, mert csak igy foglalhatjuk el a monarchiában és Európában bennünket megillető lielyet. A magunk erejére vagyunk utalva s ha nem oldjuk meg e problémákat, veszedelmekbe rohanunk. (Zajos éljenzés és taps a jobboldalon.) Az ülés két óra előtt zárult. Kétszobás m lakást (bútorozatlant) fürdőszobával keresek február elsejére. Cím a kiadóhivatalban. 1912., január 26. NFLPI_HIREK Másfél millió a msilényzsebben. (Saját tudósítónktól.) A milliomos parasztnábobok humoros esetei már csak a legendákban élnek. A paraszt, akinek milliói vannak, elegáns úrrá vedlett és teljesen le vetkezte régi szokásait. Ma már az is szenzáció, ha egy kevésbé jól öltözött embernél ezer korona készpénz van. Még a billiomosok is csekkel fizetnek, a készpénz iá ropogós bankó ma már csak fogalom, amit nagyon, de nagyon ritkán van szerencséje még — látni is a közönséges halandónak. Mennyire igaz ez az állítás akkor, ha nem paff ezer koronáról, hanem másfél millió koronáról van szó. Másfél millió korona készpénzt láthattak azok, akik csütörtökön este a szegedi Otthon kávéházban végig nézték az orfeum előadást. Egy millió és ötszázezer koronányi papirbankó volt a mellényzsebben, amit ezután nagyúri flegmával húzott ki a román paraszt, hogy kiválasszon egyet a ropogós ezres bankók közül és kölcsönadja néhány percre az ott szereplő bűvésznek. A rendkívüli eset igy történt: Két parasztember állított be csütörtökön este az emiitett kávéházba. Illedelmesen letelepedtek egy kis kerek asztal mellé és feketekávét rendeltek. Később, mikor már izzóbb lett a hangulat, pezsgőt rendeltek. A pincér gyanúsan végig nézett a két atyaíin, de azért hozta nekik a pezsgőt. Javában itták a pezsgőt, mikor a színpadon egy bűvészre került a sor. A bűvésznek ugyanis van egy trükkje; a közönségtől kölcsön kér egy tiz koronást, azt sok hókusz-pókusz között elégeti és a mutatvány végén egy gyertyából elővarázsolja. Most is, mint minden alkalommal viccel kezdte a mutatványt. — Látom, hogy most elegáns közönség van jelen. Nem adna e valaki kölcsön ezer koronát? Természetesen ez csak vicc akart lenni, mert kinek van a mai világban ezer koronája egy darabban, vagv ha van is, ki bizza azt egy bűvészre. Ez egyszer azonban nagy csalódás érte a bűvészt is, meg a közönséget is. A kerek asztalnál ülő parasztok közül az egyik felkelt, belenyúlt a mellényzsebébe és igy szólt: — Itt van ecsém az ezer koronás. Minden szem a paraszt felé lövelte sugarait. Az ezresbankó kézről-kézre járt. Mindenkinek volt valami kedveskedő szava hozzá: — Jaj, de szép . . . — Bár az enyém volna . . . — Talán nem is igazi, olyan megható. Egy szakálas zsidó ráfektette a bal tenyerére az ezer koronást és sokáig nézegette. Végre azután igy sóhajtott föl: — Csakogyan, csakogyan echt. Aba wie echt. — Talán csak svindli? — kérdezte kétkedve egy másik hitsorsos. — Echt, echt, aba wie echt, nha gesagt, wie echt, — felelte a nagyszakálas. Szóval már az ezer koronás is nagy konsternációt okozott, később azután, mint futótűz terjedt el az a 'hir, hogy a román parasztoknál vagy 150.000 darab — testvérje is ott van a szép ezres — koronásnak. Most már minden érdeklődés a parasztemberek felé fordult. A Délmagyarország munkatársának sikerült megtudni, a leghitelesebb forrásból, magáitól a parasztnábotooktól, hogy mi igaz az esetből. Tényleg egymillió ötszázezer korona készpénz volt a parasztoknál. — Azért van nálunk most ennyi pénz, mert egy kis birtokot vettünk át és most akarjuk Budapesten a közjegyzőnél lefizetni az árát. Nem sok az egész. Egymillió ötszázezer korona. Mikor megkérdeztem a paraszttól, hogy