Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-04 / 3. szám

ti DÉLMAG Y ARORSZÁG 1912. január 4. ««irB lesz képes. Azonban ki , tudja, hátha mégis . . . Ezért a „hátha mégis"-ért irtani ezt a rövid ^kivonatot. Ftodter Marcell h Szegedi Vivó"Egyesület tagja. látogatás Prohászka püspöknél. — A modern katolicizmus apostola. (Kiküldött munkatársunktól,) Prohászka •püspök sokszor járt főt a fővárosba s ilyenkor rendes miegszáUóhelye a papnevelő. A ipp nagy részét gyóntatással töltötte. Minden órában keresett és munkával elhalmozott volt Alba Regia püspöke. Konferenciáit óriási tömegek 'hallgatták. Egyházi alkalmaknál szinte példátlan, hogy az egyetemi tempóm tágas hajói annyira zsúfoltak voltak, hogy utóbb be sem tehetett -férkőzni az ajtón. Ettől eltekintve, ritka nagy számban keresték fel nők és férfiak, hogy nála vallási gyakorlataikat elvégezzék. Ismét kitűnt: nincs ma katolikus pap az országban, aki felé annyi ember bizalma és vonzódása «s oly fokban fordulna, mint Ottokár püspök felé. Dus érzésű szive nyitva áll mindenki•nek.és meleg szeretettet ad vigaszt, tanácsot, ; útmutatást. Legcivilizáltabb, legmaibb és a •komoly telki problémákhoz a legtöbb komoly .érzéssel, hozzászóló püspökünk és ezért tutdotí oly nagyon közel hatolni a szivekhez. Hasznosnak véltük, hogy konferenciái, végeztével felkeressük és közvetlen magától szerezzünk Prohászka Ottokárról oly adatokat, melyek leghívebben mutatják életét és • bevilágítanak tanaiba. Kiküldött munkatársunk a következőkben számol be a látogatásról: Kora reggel, alig fél kilenc. Máshol nem igen tenne az ember ebben az órában látogatást és azt forgatom a fejemben, hogy mikor az előző napon bejelentettem magamat, Prohászka püspök ezt üzente nekem: — Reggel fél kilencig gyóntatok. Azután szívesen látom. Tehát ez időtájt Prohászka püspök már sokakat meggyóntatott és szívesen látja a látogatókat. Beléptem a házba. Alacsony, boltíves kis előcsarnokban áthaladva, súlyos tölgyfaajtóhoz értem, mely fölött Mária kép van. Csöngetésemre világi öltözetű fiatálember nyitotta ki az ajtót. Megmondtam, kit keresek és miért. A fiatalember habozva nézett reám. Jeleztem erre, hogy őméltósága rendelt ide. Még Mindig nézni kétkedéssel szólt: — Tessék velem jönni. Az ajtó bezárult mögöttem. Mintha egy ismeretlen világba jutottam volna. Mindkét ^oldalon hosszú, üres folyosók, fehérre mázolt falakkal. Végtelen egyszerűség mindenütt, a kereszt az egyedül díszesebb tárgy. Egyszerű kőlépcsőkön mentünk fel az első emeletre. Megint egyformán fehér folyosókon baladtunk végig, melyeket osak ritkán tarkított egy-egy feszület. Végre benyitottunk az egyik ajtón, fiatal papnövendék jött elém fekete reverendában. Kért, üljek le, őméltósága még gyóntat. A fiatalember elment és a papnövendék folytatta munkáját: valami irást másolt szorgalmasan. Körülnéztem. Előszobai éle kis teremben voltam. A bútorzat csak a legszükségesebb, de szembeötlő az ódon, magas könyvszekrény. Önmüvü óra a falon; háromnegyed kilenc. •Egyszerre nehéz lépések visszhangja kél a folyosón. Mind közelel)!) jön és a következő pillanatban impozánsan és szilárd erőteljességében elém tűnik Prohászka Ottokár hatalmas alakja. Bokáig érő, krémszínű cingulust visel. Megkapatva állok fel és mélyen meghajlok. A papnövendék is köszönti. SzeVető fejbiccentéssel üdvözöl bennünket és egyenesen a belső terembe tart Magas, széles vállú, boltozatos mellű és izmos. A testi fejlettség mintája, pompás és kiváló férfipéldány. Valahogy már a külsejéről is azt a benyomást kaphatjuk, hogy érzésben és tudásban sok-sok embernek fölötte 'álló, egészebb ember. Mig beszélek, szeretettel nézdegél, de érzem, hogy egyben alaposan szemügyre is vesz. A pillantása idegessé tesz és befejezem szavaimat. Ösztönszerűleg engedem, hogy most már ő szóljon. — Hozta isten, kedves ifjú barátom. Szívből köszönöm a kegyetek érdeklődését. Kérem, foglaljon helyet! Figyelem az arcát. Ötven évesnek látszik, de a szeme fiatalabb. Magas homlok, római orr, éles, de finom metszésű arcél. Ránc alig van és az is szépen erezett. Kevés ezüstös haj a fej minden részén. Szabályos, életteli vonalak között a szeme eleven s jóságosan fénylik. Valami eredendő nagy szeretet és értelmi felsőbbség sugárzik belőle. Az egész arc a legbeszédesebb kulturfiziognómia, amelyen látszik az iklettség gyakori láza. Nincs még egy ilyen magas kulturáltságot mutató arc a magyar papok között. Állva maradok ós megköszönöm a kegyességét. Elsőnek az egészsége iránt érdeklődöm. — Istennek hála, jól győzöm! Elemem a munka. Egész lelkemmel belemerülök és ezért azután nagyon jót tesz a táplálkozás és a nyugvás. Én ezeket, mint a munkálkodás szükséges kiegészítő részeit tekintem. Az embernek általában nagyobb súlyt kellene fektetni a táplálkozás erősségére ós a kellő alvásra, mint azt ma az erre kényszerült szegények és egyes könnyelműen élő gazdagok teszik. Ez a rendes emberi élet berendezkedésének alapja; enélkül eredménytelen lesz ugy a test, mint a lélek munkája. — Méltóságodnak ugy tudom, igen nagy a napi penzuma. Nem-e fárasztja ez nagyon? Nem érzi, liogy túlságosan megerőlteti magát? — . Nem. Nyugalommal teszek mindent Harminc év alatt annyira beleéltem magam a munkába és az, mely még hátra van és melyből ügyesen takarékoskodva, minél nagyobb részt kell elvégeznem, annyira a véremben van, hogy nem is ismerhetem a fáradtságot. — Miben áll e sok munka? — Nem tűnik fel oly soknak a munka, sőt a mennyiséget alig lehet ellenőrizni, ha igaz szívvel végezzük. Reggel hat órakor kelek. Ima után fél héttől fél kilenc óráig kizárólag férfiakat, kilenc órától nőket gyóntatok. Mindig sok a jelentkező, ugy, hogy gyakran délutánra is maradnak. Délben a papsággal asztalhoz ülök és egy óráig étkezéssel és a felszínre kerülő kérdések megbeszélésével telik az idő. Majd újságokat olvasok. Átlapozom a fővárosiakat, továbbá a nagy nyugati metropolisok lapjait. Tanulmányozom a beérkező tudományos folyóiratokat. Ezek közt minden nemzetiségű van, még amerikai is. Azután mindenekfölött könyveket olvasok, főként egyházi, etikai és szociológiai müveket. A modem írókat mind ismerem. Hatalmas egyéniségnek tartom Tolstojt, sokban bölcsnek Schopenhauert. Nietzschéért nem tudok lelkesedni, de becsülöm benne az akarat erejét. Elolvasok mindent, amiben tartalmat, jelentőséget sejtek. Sajnos, az olvasási időt olykor nagyon is megnyirbálják egyéb sietős munkák. Dolgozom egy könyvön is, mely az egyéniségnek a keresztyéni életben való helyét határozza meg. Estefelé, ha nem gyóntatok, papok és növendékek keresnek fel. Hat órakor mise és konferencia következik és utána nyolc órakor a vacsora, föltéve, hogy a konferencia után nem gyóntatok. Kilenckor pihenni térek. — Megengedi Méltóságod, hogy érdeklődjem, milyen benyomásai támadtak a konferenciák folyamán? — A látogatottság nagy megelégedésemre volt. Ennek kapcsán alakult ki bennem annak hite, liogy bebizonyosodik: tévedés azt gondolni, liogy korunk immár közömbös lett a válás iránt. Tisztán láttam, liogy arról van szó, hogy a vallás kérdéseinek magyarázásában tartsunk lépést a korral és oly nézőpontokból lássuk a dolgokat, melyek egy vonalban állanak a modern ember szabadabb felfogásával. Oly színben lássunk, mint ő és akkor megnyerjük érdeklődését. Ezért nem tartom helyesnek és céltudatosnak a dogmák folytonos szigorú hangsúlyozását. Lássuk meg tisztán, hogy nem a mult csodáiban és a dogmákban való hit a legfőbb keresztyéni erény. Hanem valójában az ember hite a szive-lelke jóságában, az egyénisége nemességében, és az, hogy e hitét tartsa szem. előtt minden tettében. Ehez kell a példányképet látni Krisztusban mindenekelőtt és ezt a Krisztust szeresse a mai keresztyénség. Ezt az eszménnyé szellemült Krisztust állítsuk oda a világ elé és csak másodrangban a mithikus, nagy csodatevőt. Ma már nem régi mult csodás eseményekkel hatunk, hanem azzal, hogy rámutatunk azon emberek lelki szépségére és nagyságára, akikhez ez események fűződnek. Ez hozza közelebb a valláshoz a mai ember lelkét. Ma nem hitet kell már tanítani, lianem lelki erkölcsöt. Nem vallási bigottságra nevelni a lelkeket, hanem a dicső emberi lét tudatára és fenköltségének pllandó átérzésére. Épen ezért örömmel töltött el, hogy hallgatóim szemmel láthatóan megértettek; én legalább ezt láttam az arcukról. — És mi volt e konferencia-sorozat közös vezérgondolata? — Amit most készülő könyvemben akarok széles alapokon kifejteni: a tudatos egyéniség melylyé lennie kell minden embernek, hogy emelkedett lélekkel, magával elégedetten járhasson e világban. Krisztus egyéniségének felséges példája álljon előtte és vezesse az élet utjain. A mai modern ember uton-utfélen hangoztatja egyéniségének természetét és nagyfontosságunak tartja. Nos, én is igy gondolkozom; valóban az élet irányitója az egyéniség. És ki fogom mutatni könyvben is, hogy a keresztyéni erköls, amint azt értelmezem, teljesen egybevág avval, amit a mai modern kor az ideális egyéniségtől megkövetel. — A mai korban nagy a szociális kéi-dések aktualitása is. Ezekről mi a véleménye Méltóságodnak? — A szegénységnek okvetlen el kellene tűnnie, a nyomornak megszűnnie, mert a lélek szabad kibontakozását ez akadályozza leginkább, vagy pedig tévutakra kényszeríti az embert. Azonban a lelki tisztaság a legfőbb és azt mindlen viszonyok közt meg kellene őrizni. — Mint gondolkozik a szociális mozgalmakról? — Ez már nagyon gyakorlati jellegű kérdés. De nem tagadom, hogy egy egészséges, erős keresztényszociálista mozgalom igen szimpatikus volna. — És a szekularizációról? — Ne térjünk át a gyakorlati kérdésekre, mert ezek terén nem követhetem. Egyébként az Egyházi Közlönyben mintegy félév előtt megírtam, hogy a szekularizáció gondolatától nem szabad teljesen elzárkóznunk. Felállt és ezzel egyrészt jelét adta, hogy ily kérdésekben tartózkodó akar lenni, másrészt gyöngéden figyelmeztetett, hogy egyéb elfoglaltsága várja. — Még egy kérdést, lia megengedi Méltóságod! Bár szociális szempontból a keresztényszocialista felfogás nem esik messze a szabadkőművesekétől, mégis az utóbbiakat a legvehemensebb támadások érik. Mi ennek az oka? Prohászka püspök hátraszegte fejét ós bátran, nagy nyíltsággal jelentette ki: — Ilyen, már személyes jellegűnek is mondható kérdésekben, sajnos, nem adhatok közvetlenül választ. A nyilatkozás már pozíciómnál fogva sem lehetséges. De utalok müveimre, azok tartalma alkalmazható minden közéleti jelenségre, azokból ki-ki eltalálhatja az álláspontomat. Meghatottan köszöntem meg szivélyességét és ujabb, mély meghajlással elbúcsúztam. Ismét reám emelte melengető, jóságos pillantását és már az ajtóban mondta: