Délmagyarország, 1912. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1912-01-21 / 17. szám

T 210 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. január 21. Margit, Eeuer Erzsi, Brechér Margit, Kardos nővérek, Kovács Lili, Engel Margit, floffniann Maca, Zeisler Irén, Deutsch Olga, Böhm Flóra, Schwarcz Rózsa, Weinmann Rózsi, Polacsek nővérek, Pick Elza, Sípos Irénke, Aczél Mariska, Kardos Rózsi és Juci (Budapest), Schaeffer Bora, Kőhegyi Józsa, Reich Erzsi, íRex Erzsi, Epstein Irén és Rózsi (Makó), Rónai Anna Pozsony), Deutsch Matild, Sípos Irénke, Pick Mariit, Verebély Irina, Fried Janka (Kőbánya), Rosenberg Fl/tike (Budapest), Deutsch Pálma (Szászváros), és még sokan. Falusi kisleány Szegeden. — A leánycsábitó inas. — Utazás egy pár fehér glasszé keztyü körül. — Jelenetek a szegedi cselédelhelyezők titkaiból. — (Saját tudósít ónktól.) Nem mondok azzal ujat, hogy csekélységnek látszó esetek szülik a végzetes nagy tragédiákat és okozzák a legkomolyabb szerencsétlenségeket. A szegedi rendőrséget is ilyen semmiségnek látszó eset foglalkoztatja most. A szereplők: egy falusi kis lány, egy inas és az ő felesége. Három-négy sorban ellehetette intézni az esetet, közönséges lopási história, de aki az okozat mögött az okot is szokta kutatni, az előtt komoly tragédia szálai bogozódnak ki az egyszerű esetből. Maga az eset röviden ez: A szegedi rendőrség lopás miatt letartóztatta G. Annát, akit Kasovics János urasági inas és felesége jelentettek fel lopá miatt. G. Anna Kasovics Jánosné fehérneműit és egy pár fehér glaszé keztyüjét lopta el. Az eljárást a tolvaj leány ellen Borbola Jenő dr osztályjegyző már meg \ is indította. ' í Ennyi az egész. Az olvasó vagy az események felületes elbírálója nem lát ebben a hétköznapi esetben semmi különöset. De ha a kezébe adom az Adriane-fonalát és lépésről-lépésre hatolunk bele az eseményekbe ugy egy szomorú tragédia gyászos szárnybontogatását látjuk. Ez a kis jelentéktelen bűneset a züllés utján álló jelzőoszlop, melv az ártatlan leányokat arra figyelmezteti, hogv a lejtő nagyon" csúszós és fölfelé még senki sem csúszott rajta. A lejtőn csak lefelé lehet zuhanni, bele a poslányba, a bűnbe. Szívesen adom az önök kezébe a bűvös fonalat, melv mentén a csekélységnek látszó •eset, kristálytisztán átlátszó, nagy tragédiává nő. (Faluból a városba.) Vannak még Magyarországon olyan falvak, amelyekbe nem hallatszik be a vonat zakatolása, a gyárak sípjainak éles visongása. ös kultura, vagy jobban mondva kulturátlanság természetes naivitás jellemzi a falvakat. öttömös is ilyan falu. Ebből a faluból csöppent Szegedre G. Anna is. Felcseperedett, tizenhat éves lett, szolgálatot akart vállalni a városban. Nehéz, döcögős parasztszekéren vitte ki az apja a szépséges leányát a legközelebbi vasútállomásra és jegyet váltott neki az ördöngös masinára, ami azután Szegedre röpítette a falusi kisleányt. A nagyváros zaja, a villamosok csilingelőse elszédítette a kisleányt, aki bámészkodva lődörgött a széles utcákon. Mikor azután már nagyon pirosra csípte az orcáját a hideg, megszólított egy nagyon cifra ruhás urat: — Hun van kérem a eupringer? — A eupringert keresi? Épen jó helyen kereskedik, mert én most odamegyek. A szép szőke leány vigan ment a cifraruhás úrral, aki nem volt más, mint egy facér urasági inas. A kis leány nagyon boldogvolt és egyszerre megszerette a városi életet, mert az inas ur nagy barátsággal volt liozzá. — Nagyon jó eupringerhez vezetem, olyan állást szerzünk magának, hogy még egy hercegnőnek sem volt jobb dolga. A szőke leány boldogari szopogatta a narancsot, amit. az inas vett neki négy krajcárért a sarki kofánál. — Na itt vagyunk. — Ez a oupringer? — Ez. Egy piszkos, füstös kis lyuk előtt álltak meg. Bent a vastag füstön keresztül látszottak a cselédek körvonalai. A fal mellett elvonuló hosszú padon ültek. Vihogva, kacagva szórakoztatták egymást. Aki ismeri a szegedi cselédelhelyező intézeteket, az tudja, liogy ezek a kis piszkos helyiségek nagyon sok esetben szülő okai az elzüllósnek, a bűnnek. Innen indul ki a falusi leány a nagyváros bűnös forgatagába. Az inast, mint régi ismerőst üdvözölték a cselédek. A szőke kisleány kis ideig tétovázva nézett bele a füstös levegőbe, majd az inas nógatására letelepedett egy sarokba. Az inas melléje ült és szépeket mesélt a tudatlan kis leánynak. Az persze vakon elhitt mindent, hisz az inasnál jobb embert el sem tudott volna képzelni gyenge fantáziájával. (A csábító inas.) Talán már sejtik is, hogy az urasági inas nem emberszerető önzetlenségből udvarolt a leánynak. Mármár esteledni kezdett, mikor az inas megkérdezte a jeánytól: — Mondja csak, nem éhes? — De igen. — Miért nem vesz valami ennivalót? — Nincsen pénzem. Az inas most már annyira ment az udvariasságban, hogy vett a leánynak cukorsiiteményt és még egy koronát is adott neki kölcsön. Sőt meg is hivta a lakására vacsorára. -— Tudja, nincs itthon a feleségem. Maga eljön hozzám, legalább megspórolja a kvártély-pénzt. — Nagyon jó lesz, — mondotta a leány semmit sem gyanitva. Félkilenckor azután Kasovics János és G. Anna otthagyták a helyszerzőt és karonfogva leballagtak az inas alsóvárosi lakásáig. Az inas itt még udvariasabb lett, bort hozatott. A leány ivott és berúgott. Reggel azután Kasovics János kinyitotta a szekrényét és nagykegyesen átadóit a leánynak négy inget, három zsebkendőt, egy fejkendőt és egy pár fehér glaszé keztyüt. Ezek a tárgyak természetesen a feleségéé voltak. — Mind nekem adja? — Persze. — De jó maga, azután ezeket nem kell visszaadni? — Bizony nem. G. Anna összepakkolta a nagyon drágán szerzett holmit. Alig, hogy elvégezte a becsomagolást a külső ajtón hatalmas dörömbölést hallott. — Jesszusom, ki az? — Az áldóját, a feleségem, — szólt az inas és nagy sietséggel kiszöktette a másik ajtón a leányt. Kasovics Jánosné hamarosan átlátott a szitán, hisz a szekrények tárva-nyitva voltak. A fehérnemű egy része hiányzott és ami a legfontosabb, a szekrény fetejéről eltűnt a féltve őrzött fehér glaszé keztyü. — Volt itt nálad valaki? — pattogott az asszony. — Senki. — Ne hazudj! Hol vannak a fehérneműim? Hol van a fehér keztyüm? Az inas látta, hogy nyakig benne ül a bajban. Töredelmesen bevallotta, hogy egy leány volt nála, aki valószínűleg ellopta a tárgyaka. — Bizonyos, hogy ellopta? Nem te adtad neki? — Hova gondolsz, csak nem ajándékozom el a te holmidat — mentegetődzött az inas. — Valamit kell tenni — szólt az asszony, karonfogta férjet és vezette a rendőrségre. A rendőrségen Borbola Jenő dr osztályjegyző vette fel a panaszt. A leány elleti lopás miatt indult meg az eljárás. Kiadták az ordrét a rendőröknek, hogy a leányt meg kell keresni és le kell tartóztatni. A szemclyleirása ez: G. Anna. Tizenhat éves. Feltűnő szép szőke leány. Rövidszoknyás. A kezében egy kis csomag van és abban van a kercsvc-keresett fehér glaszé keztyü. Arca kerek, fogai épek, orra szabályos, szája kicsi, szeme kék. Szegény kicsi ialusi leány, nem elég, hogy a lelketlen ember elcsábította, még lopás miatt elfogatási parancsot is adtak ki ellene. Ilyen bolondságot csinál néha a látszat, ez a ravasz komédiás. A látszat a legkönyörtelenebb tanu. Kasovics Jánosnál nem veit más. csak a leány és igy nem is lehet más a tolvaj, csak ő. A rendörök elindultak megkeresni a tolvajt. (Hajsza a leány után.) A szőke kis leány Kasovics János lakásáról szaladva indult neki a városnak. Vissza akart menni a helyszerzőhöz, de nem tudta a járást. Útközben megkérdezett egy cselédleányt, hogy merre kell menni, de a cselédleány ahelyett, hogy a helyszerzőhöz vezette volna, elcsalta a cselédpiacra. Csodálkozva nézte a kis leány a sok cseléd kenyérért való harcát, a nagyságák finom ruháit, mindent, ami uj volt neki. Egy nagysága meg s szólitott és alkudozni kezdett vele. — Hová való? — Öttöinösi. — Szolgált már? — Nem. Már majdnem ott tartottak, hogy G. Anna elmegy szolgálónak, Már-már foglalót is akartak neki adni, mikor egy rendőr jelent meg a háta mögött. A rendőr ielismerte a leányt, mert Borbola Jenő dr kiadta a rendőröknek a leány személyleirását. — Jöjjön csak egy kicsit félre. — szólt a rendőr — Minek? — Majd megmondom. G. Anna elment a rendőrrel, ak elvette a kezéből a kis csomagot és felbontotta. — Maga a tolvaj? — Nem én. — Hát ez a fehérnemű, hát ez a keztyü? — Ezeket ugy kaptam. — Ismerem az ilyen vicceket — szólt a rendőr és bekísérte a leányt a rendőrségi épületbe. G. Annát bevitték a szuterénbe, belódították egy bűzös cellába és elvették tőle az egyetlen kincsét, a kis csomagját, amiben benne volt az ártatlanságának a vérdija is. Délelőtt izenegy órakor azuán felhivatták az ügyeletes rendendőrtiszviselő elé szembesíteni a Kasovics-házaspárral. — Ez volt az a leány? — kérdezte Borbola Jenő dr az inastól. — Igen, ez volt. —- Bizonyos, hogy ugy lopta el a fehérneműket? — Bizonyos, — felelték egyszerre Kasovicsék. A kis szőke leány erre sírva fakadt és szivettépő hangon csak ennyit mondott: — Az anyám boldogságára esküszöm, hogy nem ugy loptam el a fehérnemüket. Kérdeztek még a leánytól még sok mindent, de a zokogástői nem tudott rá válaszolni. — Majd délután kihallgatom — szólt az ügyeletes és levitette a leányt a szuterénbe. (Vallomások, könnyek.) Délután négy órakor újra felhívatták a leányt. Szemei vörösek vottak a sirástól, hamvas arcán még most is pergett a könnycsepp. Épen ott voltam a kihallgatáson, megesett a szivem a szép leányon. Az ügyeletes rendőrtisztviselő is megsajnálta a leányt, de kötelességből vallatni kezdte. — Te voltál a tolvaj? — Nem. — Hát, hogy történt a dolog? A kis leány sirva mesélte el kálváriáját. Élénk színekkel ecsetelte az orgiát, amit az inas rendezett vele a lakásán. Az ajándékozás történetét is elmesélte. Egyetlenegy hang ellentmondás nem volt a vallomásában és mégis a látszat ellene vall és igy a rendőrség kénytelen fogva tartani. Mikor megmondották' neki, hogy a rendőrség foglya marad, a kis leány görcsösen ? ok egri kezdett, majd arra kérte iigveletes rendőrtisztviselőt, hogy a szüleinek meg ne mondják, hogy elvették a becsületét és még te is csuukják érte. Szomorúan hagytam ott a rendőrség épületét és az utcán jutott eszembe, hogy ilyen csekélységnek látszó eset már is megásta a kis leány etziillésének az útját. Az sincs kizárva, hogy még a törvényszéken is elitélik az ártatlan kis leányt, mert arra, hogy lopott, van már tanu, de arra, hogy a tárgyakat ugy kapta, nincsen egy árva lélek sem. aki tanúságot tegyen. Igy fest az a csöpp értéktelen kis rendőrségi hir, ha a dolgok indító okait is figyelembe vesszük. Nagyon sok ilyen apró eset fordul elő a rendőrségen, ami azután, de csak évek múlva nagv eseménnyé nő. G. Anna is ártatlan, de nem lehetetlen, hogy azért elitélik. A kislány rövid falusi eszével igy okoskodik. „Ha akkor is becsuknak, ha nem lopok, miért ne lopjak. Ez az első lépés a